2021. március 27., szombat

Tudtad-e? A. J. Avans

A Tudtad-e? rovat következő részében A. J. Avans írónő mesél magáról egy kicsit. Elárul olyan titkokat is, amikre nem gondolnál. Eddig két könyve jelent meg e-book formában az Ágenda kiadó gondozásában. A regényei a Szenvedélyek viharában és a Érzelmek hálójában címet viselik és romantikus-erotikus műfajban íródtak.

Tudtad-e?


1.
Gyerekként diszlexiával küzdöttem, Így nehezen tanultam meg olvasni. 

2. 
Pont ebből a hibámból kifolyólag, ha olvasásról volt szó, elmenekültem. Komoly stresszt okozott számomra. 

3.
 A " Micsoda lökött familya" című gyerek könyv hozta meg a kedvem az olvasáshoz. Az írónak köszönhetően, rákaptam a gyakorlásra, és elég hamar már folyékonyan ment az olvasás. 

4.
 Eddig egyetlen könyv volt, amit egy éjszaka alatt kiolvastam: Penelope Ward: Legdrágább mostoha bátyám. 

5. 
Rajongok a romantikus/történelmi regényekért, és történetekért. 

6. 
Mikor írok mindig zenét hallhatok, így határolódom el teljesen a világtól. 

7. 
Mióta megírtam a Szenvedélyek viharábant, azóta mindössze egyetlen könyvet tudtam végig olvasni. A többit a felénél abbahagytam. 

8. 
Eleinte el sem tudtam volna képzelni, hogy romantikus/ erotikus zsánerben írjak, de a történeteim adták magukat. Pont abban a zsánerben alkotok, ami egykoron a legtávolabb állt tőlem. 

9.
 Az eddig elolvasott regények közül, még mai napig a Cár balerinája tette rám a legnagyobb hatást. 

10. 
Amikor hozzá kezdek egy történet megírásához, az első szempont, hogy szórakoztasson, és behúzzon teljesen a történet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése