2022. május 20., péntek

Aurora P. Hill: Csillagos ösvényen (Serbeniai Krónikák I.) "Egy egész más világ tárul az ember szeme elé, ha képzeletben is de elutazik Serbeniaba. Mintha a múltunk köszönne vissza."

Most egy ifjúsági fantasy könyvről hozom el nektek a véleményemet, amelyet nem más írt, mint Aurora P. Hill írónő, aki egyben a Magyar Szerzők Könyvei Magazin egyik szerkesztője is. Kicsit halogattam ezt a történetet, mivel vártam, hogy kijöjjön a folytatás.
A szóban forgó regény pedig a Csillagos ösvényen (Serbeniai Krónikák I.).Minden tinédzsernek szívből ajánlom, és azon felnőtteknek is, akik szeretik a fantasy zsánert.

Aurora P. Hill: Csillagos ösvényen
(Serbeniai Krónikák I.)

Tartalom:

Te mit tennél, ha az életed egyetlen másodperc alatt gyökeres fordulatot venne? Elfogadnád, hogy fontosabb vagy, mint azt valaha hitted? Elbírnád az erőt, ami téged választott?
Jóra használnád?
Az árva Gabrielát sosem hordta tenyerén az élet, ráadásul akaratán kívül csillagok közötti viszályba keveredik. Hiába tiltakozik ellene, minden jel arra mutat, hogy fontos szereplője lett egy addig elhallgatott történetnek.
Egy, a semmiből felbukkanó fiú kérdés nélkül a segítségére siet, és Gabriela a sok furcsa élmény ellenére érzi, hogy követnie kell megmentőjét. Nincs más választása, mert életben akar maradni, és mert rájön, hogy mindennek oka van, ami vele történik. Ahogy egyre több kérdésre választ kap, tudja, eljött az idő valami visszafordíthatatlant cselekedni…
Minden út az első lépéssel kezdődik, minden új sors egy döntéssel.
Te rálépnél az ösvényre?

Vélemény:
5/5

Ritkán olvasok fantasy történeteket, de Aurora P. Hill írónő regénye az egyik kedvencemmé vált. Sok érdekességet írt bele, viszont egyszer sem mindennapi dolgokat. A legtöbben a vámpíros és vérfarkasos történteket gondolják a fantasy zsáner fő csapásirányának, és azokkal is azonosítják. Pedig rengeteg, olyan lény van, aminek a létezéséről nem is tudunk. Ezt bizonyította be az írónő. Gondolok itt például a vándorlelkekre, vagy a trollokra hasonlító óriási lényekre, vagy más állatok keresztezésére.
Mesélek akkor egy kicsit a történetről nektek. Egy kislányról szól, akit babaként egy bokor alatt találtak meg egy árvaház közelében. Egy ott kezdő nevelőnő talált rá, így befogadták, és a Gabriela nevet adták neki. A kislány nyolc éves kora körül egy padlásszobában találja magát, mert a nevelőotthont, ahol eddig élt bentlakásos iskolaként is elkezdik használni.
A későbbiekben talál egy fekete kutyust, akit Morgannek nevez el, és akit becsempész az intézményben a szobájába. Ott élnek azon a kis helyen ketten. Amikor Gabriela nem iskolában van, akkor dolgozik titokban egy élelmiszerboltban, ahol kutyatápban kéri a bérét. De van ott egy kedves eladónő, aki megsajnálja, és mindig mellé készít egy minden finomsággal megrakott táskát is a kislány számára.
Egy este, amikor hazaindul az élelmiszerekkel, mert tudja, hogy Morgan már vár rá, nem várt dolog történik: megtámadják. Egy ismeretlen fiú érkezik a segítségére, akit még eddig nem látott. Amikor a fiúnak sikerül elkergetni a támadóját, próbál beszélgetést kezdeményezni vele, de sajnos Gabriela nem érti, hogy mit akar, mert ismeretlen nyelven szól hozzá a másik. Csak a nevét tudja kivenni: Aslios.
A fiú felbukkanása után kezdődnek csak igazán Gabriela kalandjai. Vajon mennyi mindenre derül fény múltjából? Ez majd kiderül a későbbiekben.
Mert egy olyan helyre viszi el Aslios Gabrielát, ahol még soha sem járt, és hirtelen megérti majd az a nyelvet, amelyen a fiú beszél. Ez rengeteg kérdést vet fel az olvasóban és a főszereplő lányban is egyaránt. Hogy lehet az, hogy egyszer csak megérti, mit mond neki a fiú? Hol van és hogyan került oda? Álmodik vagy ébren van?
És ez még csak a történet eleje. Nem is beszéltünk még arról, hogy mi miért történik, és mi köze van mindenhez egy árva lánynak. Sőt arról sem, hogy azon a titokzatos helyen marad-e, vagy hazatér az árvaházba.
Vagy, hogy kik voltak azok az emberek, akik megtámadták őt? Kicsoda Aslios? Mitől kell Gabriellát megvédeni? És ki is ő valójában?
Ezek csak azok a kérdések, amikre az olvasó keresi a választ olvasás közben, és meg is kapja.
Kicsit mérges vagyok az írónőre a befejezés miatt, mert így nem fejezünk be regényt. Most a falat kaparhatom, hogy megtudjam azokra a kérdésekre a választ, amelyekre csak a folytatásban derül fény, például hogy valójában azok-e Gabriela igazi szülei, akikre gondolok. Alig várom, hogy a folytatásban is elmerüljek.

2022. május 18., szerda

S. A. Locryn: Éjfekete " Egy ifjúsági regény, amely megmutatja mennyire káros lehet az erőszak és azt is, hogy mennyit ér egy igaz szív."

Ma egy ifjúsági fantasy LMBTQ+ regényről hoztam el nektek az értékelésemet, amelyet nem más írt, mint S. A. Locryn írónő, aki a Magyar Szerzők Könyvei Magazin korrektúrázója. A könyv címe pedig az Éjfekete. Ez a cím mindenre utalhat, elgondolkoztathatja az olvasót. 16-17 éves kortól ajánlom, mert sok olyan dolog van benne, amit még én is nehezen fogtam és dolgoztam fel.

S. A. Locryn: Éjfekete

Tartalom:

Váratlanul a fák közül egy alakot látott kilépni. Magas volt, határozottan emberi, de sugárzott belőle valami ijesztően állatias. A vér is meghűlt a látványától az ereiben, miközben az a lény felé tartott. Szél támadt körülötte, ahogy elő‐elő villanva a feketeségből egyre közelebb siklott a fiúhoz. Az a valami felé nyúlt, szíve irányába kapott.

Ez a regény nem pusztán egy romantikus YA fantasy, hanem egy olyan történet, amiben léteznek még a mesék csodái. Elliott Baxter gyakran céltáblája iskolatársai zaklatásának. Amikor egy kis éjszakai sétára invitálják a közeli erdőhöz, még senki nem tudja, milyen szörny figyel fel a fiúk mókázására. Fogalmuk sincs, hogy csínyük kis idő múlva fenekestől forgatja fel mindannyiuk életét. Az erdőből már nem ugyanaz az Elliott tér vissza.

Véleményem:
5/5

Sok mindent írhatnék erről a könyvről, de ami legelőször az eszembe jut, az a tanítás. Hogy miért? Mert Elliott és Nyr története nem mindennapi. Ez a regény és a két főszereplő története magába zárja az erőszakos cselekmény utáni életet. Hogy mennyire rossz dolog az, ha felnőttek vagy gyerekek erőszakot követnek el egymás ellen esetleg terrorizálják a másikat. Erre mutat rá ez a könyv. Én sokat tanutam belőle, és másként látok dolgokat. De ami a legfontosabb, és napok óta ez jár a fejemben, az a szív jelentése. Hogy miért? Mi köze van ennek az egésznek a szívhez? A történetből megtudjuk.
Elliott egy fiatal fiú, aki bentlakásos iskolában lakik. Sokszor még a szünetekben sem mehet haza, mert a szülei azt állítják, hogy sokat utaznak. Míg Elliott az édesanyjával jól kijöjjön és szeretik egymást, addig az édesapjával való kapcsolata labilis. Ő egy erőskezű férfi, aki nem engedi a feleségének, hogy egyetlen fiát elkényeztesse. Egyszer egy kompromittáló helyzetben találja fiát az egyik alkalmazottja fiával, így előbb visszaküldi őt az iskolába. Oda, ahol több fiú is terrorizálja őt és pár iskolatársát. Egy éjjel kiviszik az erdő szélére, oda, ahol már sokan meghaltak. Vannak, akiket megtaláltak felakasztva, de olyanok is akadnak, akik sohasem kerültek elő. A fiú, aki Elliotthoz szólt, azt mondta neki, hogy amíg sétál befelé az erdőbe, számoljon el 500-ig, utána forduljon meg és jöjjön ki.
Elliott el is indult, de egyszer csak megállt, mert egy olyan sikítást hallott, mintha valakit megöltek volna, sőt mire hátranézett, látta, hogy lángol az erdő mögötte, és egyre eszeveszettebben futott az erdő mélye felé. Vagy az erdőből kifelé? Ezt csak akkor tudod meg, ha elolvasod a regényt.
Elliott igazi története csak ezután kezdődik, mert az erdőben találkozik egy idegennel, aki nem szól hozzá, mert idő kell neki, hogy megszólaljon. Hogy miért, ez később kiderül.
Az igazi történet mégis Elliott szíve köré van szőve, mert az úgy világít, mint egy rubin. És ezt csak az erdő lakói és Nyr, egy több száz éves ember látja. Itt felmerülhet az olvasóban a kérdés, ha Nyr több száz éves, akkor ő vámpír? Ha nem, akkor micsoda? És hogyan maradt ennyi ideig életben? És a legfontosabb, miért él a barlangban, és miért ég folyton a tűz? Mikor süt ki a nap? Honnan lehet tudni, hogy mikor van nappal és mikor éjszaka, ha folyamatosan sötét van? És kicsoda vagy micsoda a Sötétség, aki őket üldözi?
Hogyan lehet legyőzni a sötétséget? Lehetséges ez egyáltalán? Ki a barát és ki az ellenség? Mennyire kitartó Nyr és Elliott kapcsolata? Mennyit bír elviselni egy emberi szív, amelynek ereje van?
Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre is választ kapsz, amikor elolvasod S. A. Locryn Éjfekete című regényét.
Belőlem sok érzelmet kihozott. De a legerősebbek a meglepetés, a magány, a fájdalom és a szeretet volt. Helyenként meg is könnyeztem. Úgy érzem, ez a regény méltó befejezést kapott, de mégis szívesen olvasnék Nyrről és Elliottról. Hogy mi történet velük ezután. Mert mind a két szereplő a szívemhez nőtt.

2022. május 17., kedd

Tudtad-e? Kristin M. Furrier

Most egy olyan írónő árul el magáról 10 tényt, aki több világban is kipróbálta már magát írás terén. Vagyis járt a múltban és a jelenben is egyaránt. Ez nem más, mint Kristin M. Furrier, akinek hamarosan újabb regénye jelenik meg. Eddig megjelent művei: Johanna (Johanna I.) 2015, A kastély rejtélye első kiadás 2016, A történet folytatódik (Johanna II.) 2018, Az üveggyémánt átka 2020, Elveszett múlt 2021, A kastély rejtélye második kiadás 2021, A társalkodónő 2022.

10 tény az írónőről:


1.
Az első novellám 2006-ban jelent meg nyomtatásban.

2.
A kedvenc könyvem az Anne of Green Gables.

3.
A kastély rejtélye könyvet I. Erzsébet Kenilworth – ben található kastélyában találtam ki.

4.
 Nagyon vonz az angol történelem és mentalitás, rengeteget olvasok a témában.

5.
 Eddig 5 könyvem és két novellám jelent meg nyomtatásban.

6.
 2021 Dugonics András Irodalmi Díj, ifjúsági kategória 4. helyezését értem el.

7.
 18 évesen mentem férjhez, három gyermekem van.

8.
 Rettegek a kígyóktól.

9.
 A felmenőim állítólag Rózsa Sándorig visszavezethetők.

10.
 Vizuális fantáziával rendelkezem, a múlt a fő ihletem.

Kristin M. Furrier hivatalos oldala

2022. május 16., hétfő

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Pfeiffer Gábor - ("Úgy érzem azok a részek, amik a fantáziám szülöttei, talán jobbak is, mint a valóságosak. Sokan nem tudják mi fikció a könyvben. Úgy tűnik sikerült hihetően megírnom ezeket a jeleneteket is.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Pfeiffer Gábor írót, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Lábnyomok a sárban c. könyve jelent meg eddig, amit a Szülőföld Kiadó oldalán lehet megrendelni

Íme az interjú, fogadjátok szeretettel!

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Önéletrajz

1967. december 16-án születtem, tudtommal száz százalékig sváb családba. Legalábbis a nagyszülőkig visszamenőleg. A dédszüleimet nem ismertem. Igaz az egyik nagyapámat sem, mert ő korán meghalt egy bányaomlásban. Mindig is Csolnokon éltem, a bányászhagyományokkal rendelkező sváb faluban. Nálunk az emberek, több mint százötven évig a bányából éltek. Az általános iskolát Csolnokon végeztem, ahol végig tanultunk németül, de már előtte az óvodában is. A bátyám 1963-ban született, de ő csak az óvodában tanult meg magyarul, mert otthon szinte csak svábul beszéltünk. Középiskolába Esztergomba jártam, ahol vezetékes távközléstechnikai műszerész szakmát szereztem. Ekkoriban kezdtem el zenélni, de már gyermekkoromban nagyon szerettem a zenét. Azokban az időkben írtam néhány dalszöveget, novellakezdeményt. 1987-ben vonultam be katonának, ekkor a zenélés abbamaradt, és több mint húsz évig alig volt a kezemben hangszer. De a zene szeretete mindig megmaradt. 1986-től 1990-ig egy szénbányában dolgoztam, majd több mint 22 évig egy hulladékégetőben. 2012-től 2018-ig Ausztriában dolgoztam heti ingázással, majd 2018 őszén hazajöttem és egy autóipari cégnél helyezkedtem el. 1990-ben megnősültem és két fiam született. A kisebbikkel együtt zenélek. A nagyobbik grafikus. A feleségem nem német nemzetiségű, így az én családom már nem tiszta sváb. Az irodalomhoz a zenén keresztül kerültem közel.
A Hobo Blues Band szeretette meg velem a verseket. Gyermekkoromban többnyire Delfin és Sirály könyveket olvastam. Középiskolában, érdekes módon nem a magyar, hanem az orosz tanárnőm ajánlott nekem jó könyveket.  Mostani kedvenceim, akik hatással vannak rám, Kosztolányi, Márai, Harmos Ilona, Tar Sándor, Háy János, Móra Ferenc. Legközelebb az életrajzi regények állnak hozzám. Viszonylag későn, a negyvenes éveim végén kezdtem el írni. Tavaly nyáron megjelent Lábnyomok a sárban című regényemmel szeretnék emléket állítani a családom tragikus sorsú tagjainak és a szüleimnek. Szeretnék mesélni a sváb hagyományokról, hétköznapokról. Fontosnak tartom, hogy a ma embere is megismerje az akkor történteket. Népünk kevéssé kibeszélt fejezetei ezek. Hiszem, hogy hiánypótló lehet a könyvem. Bár korábban nem foglalkoztam a témával, ahogy korosodom, úgy lesz ez egyre fontosabb nekem. Tervezem a regény folytatását. Két másik rokonról szól majd. Bele is kezdtem, de még sok kutatás vár rám. Fel kell keresnem az apai nagyapám öccsének fiát Németországban, hogy anyagot gyűjtsek. Sajnos egyre kevesebb ember van már köztünk, akiktől ezekről a dolgokról lehetne kérdezni. A második kötet témája szintén a második világháború, és 1956 lesz. Különösen érdekes lehet, hogy az utolsó rabtábor Csolnokon egy bányában üzemelt az ötvenes években. 1956 októberében szabadult fel. Elkezdtem egy másik regényt is írni, ami inkább napló. A címe Emigráns blues. Az Ausztriában vendégmunkásként velem történt kalandokról mesélek benne, korábbi verseimmel, novelláimmal megtűzdelve
.

Lábnyomok a sárban című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Több, mint három évig írtam a könyvet. Sokat kutattam, de szerencsére ma már ha nem is mindent, de sok információ meg lehet találni az interneten. Egyébként nem csak ezért tartott ilyen sokáig az írás. Nem vagyok túl termékeny, csak akkor írok, ha van kedvem és van mit. A második könyvemet is már két éve írom, igaz, lassan elkészül.


Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Az első regényemben mindkettő jelen van. Sok információm volt a történtekről, de mivel nyolcvan-száz évvel ezelőtt játszódik kutattam is, de amit végképp nem leltem azt kitaláltam. Úgy érzem azok a részek, amik a fantáziám szülöttei, talán jobbak is, mint a valóságosak. Sokan nem tudják mi fikció a könyvben. Úgy tűnik sikerült hihetően megírnom ezeket a jeleneteket is.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Tinédzser koromban már írtam pár dalszöveget, novellakezdeményt, de komolyabban csak 48-50 éves korom körül merültem bele az irodalomba. A bemutatkozómban már említettem, mi az oka ennek a szenvedélynek. A zene felől érkeztem.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Az első regényem inkább családregény, életrajz, a második inkább naplószerű. Tehát, igen. De sci-fit, horrort biztosan nem fogok írni.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Jó, de kicsit sajnálom is, hogy vége. Egy regény igazából sosincs kész. Bármeddig lehetne írni. Viszont nagyon élvezem a tisztázást, javítást is.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Sosem gondolkodtam álnéven. Nem látom értelmét, indokát.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni? 

Engem valahogy mindig is a valós történetek érdekeltek, hogy legalábbis olyanok legyenek, amik megtörténhettek, megtörténhetnek.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Nehezen hittem el. Sosem gondoltam, hogy nekem az életben lesz egy könyvem.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Ha már írok, akkor igen, mert sok mindennek utánanézek, de sokszor csak leülök és jön. De például novellákat egy-egy benyomás alapján írok. Vagy verset úgy, hogy csak elkezdek játszani a szavakkal. Nem tervezem meg előre miről fog szólni.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Persze vannak. Például Teréz és Georg búcsúja, vagy Tánya és Georg nászéjszakája, vagy a brnoi kimenő. A másik fejezetben Rosa és Josef első találkozása, illetve Évike születésnapja, vagy a randevújuk. Ebben a regényben nem volt olyan, ami nehezemre esett volna. Az új könyvben van, lesz, ezt meg is jegyzem annál a fejezetnél.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Az első regény speciális, mert mint írtam, voltak információim, forrásom, de nagyon sok mindent írás közben találtam ki. Eszembe jutott egy régi sváb szó, és kerekítettem egy történetet köré.


Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Van néhány író barátom, esetleg nekik megmutatom, de ritkán engedek beleszólni. Mondjuk a Lábnyomokban volt egy rész, amit külön megszavaztattam, hogy hogyan legyen. Részleteket viszont folyamatosan közlök az írói oldalamon.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Természetesen örültek neki, de szerintem ők sem hitték miközben írtam, hogy valóban meg is fog jelenni.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Ha minden igaz nyáron megjelenik az új könyvem, az Emigráns blues. Hat évig Ausztriában dolgoztam, az ottani tapasztalataimat szeretném megosztani szórakoztató formában. A könyvben szerepelni fognak az akkori írásaim, versek, novellák és sok Hobo idézet, ami valamiképpen kapcsolódik majd az aktuális jelenethez.

Remélem ezt is annyian olvassák majd, mint az előzőt!

A könyvet itt tudod beszerezni (jelenleg 15 db van az írónál)

Szülőföld Kiadó

Pfeiffer Gábor - Betűhalmazok írói oldala

 Email 

Bluesgitar - Lábnyomok a sárban

Sonia és a Blues and Roll

 

Pfeiffer Gábor: 

Lábnyomok a sárban

Hangos könyv

 

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Gál Virág - ("Szerintem az írási folyamat egyik legcsodálatosabb része a kutatómunka, mert – nekem legalábbis – ekkor áll össze, ki mit és hogyan fog mondani, viselkedni, cselekedni. Minden itt kezd alakot ölteni, és az író rájön: az elmémben ez hamarosan valósággá fog válni. Egy világ születik a kutatómunka alatt.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Gál Virág írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek több könyve is jelent meg eddig, amit a megadott linkeken lehet megtekinteni az interjú végén.

Íme az interjú, fogadjátok szeretettel!


Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Életem során sokféleképpen próbálkoztam elérni a művészet valamely ágát: egészen kiskorom óta rendszeresen járok színházba, lassan tizenkét éve írok, volt időszak, amikor rajzoltam, festettem, és a versírással is megpróbálkoztam. Elvégeztem két írói képzést is (egyet egy magyar egyetemen, egyet pedig a University of Cambridge online kurzusaként angolul), és miután megszereztem turizmus-vendéglátás, rendezvényszervező diplomámat, most végre a Színház és Film Intézet Forgatókönyv- és drámaírás szakán tanulok. Festményeim és rajzaim a ház négy fala között maradtak, és csak egy versem került ki a poet.hu-ra, de a versírást itt abba is hagytam, nem az én műfajom volt egyik művészeti ágazat sem. Az igazi otthont a regény- és novellaírásban találtam meg, most pedig kacsintgatok a drámaírás, színpadi írás, dramaturgia felé. Egy biztos: megannyi sportág kipróbálása, több iskola és kurzus elvégzése után mindig csak egy maradt meg – az írás. És úgy gondolom, ez már örök.

Könyveid sok kutatómunkát igényeltek? Meddig tartott az írás folyamata?

A gyászos pas de deux a tánc miatt igényelt komolyabb kutatómunkát, mert én magam soha nem táncoltam (és ezért nagyon sokan köszönetet mondhatnak), így mélyebben bele kellett ásnom magam a táncműfajoknak nem csak a definíciójába, de magába a mozgáskultúrába is, hogy le tudjam írni, hogyan néz ki, ki-mi kell hozzá, milyen érzéseket vált ki. Első sorban a balettel kellett megbarátkoznom, amit azelőtt mindig csak színpadon láttam távolról.

A Helytelen című regényem egy fokkal nagyobb falat volt: egy olyan korról írok benne, amikor én még nem éltem, és nemigen van ismerősöm, aki érintett lenne a témában, így mindenre magamtól kellett rájönnöm. Könyveket, cikkeket olvastam, és szépen-lassan rájöttem, hogyan nézett ki akkoriban Budapest, és a német RAF[1], az akkor élt tagok.

A Fagypont című novellám szerencsére nem igényelt különösebb kutatómunkát, csak a londoni és spanyolországi időjárásnak kellett utánanéznem, de ezt leginkább gimis spanyol tanáromnak köszönhettem, aki nem csak a nyelvet, de a spanyol szokásokat, ünnepeket, ételeket is mind megtanította nekünk. Persze, ellenőriztem a tudásomat, mikor leírtam valamit, de külön kutatómunkát nem kellett végeznem.

Szerintem az írási folyamat egyik legcsodálatosabb része a kutatómunka, mert – nekem legalábbis – ekkor áll össze, ki mit és hogyan fog mondani, viselkedni, cselekedni. Minden itt kezd alakot ölteni, és az író rájön: az elmémben ez hamarosan valósággá fog válni. Egy világ születik a kutatómunka alatt.


 Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság? 

Amikor megalkottam életem első önálló világát, történetét, az fantasy volt, de utána szinte csak olyan történetet írtam, ami a valódi világban játszódott. Sokszor nem tisztáztam, melyik városban vagy országban zajlik a cselekmény, de a természetfeletti nem volt jelen. „Földhöz ragadott” lettem. A fentebb említett három művem mind lélektani cselekménnyel bírnak, amelyeket kaland- vagy romantikus csomagolásba rejtettem. Viszont 2021. novemberében a NaNoWriMo (National Novel Writing Month) keretein belül sikerült újra megalkotnom egy fantázia világot, amire olyan régóta vágytam. Évek óta fogalmazódott bennem ez a világ, mégsem sikerült jól megírnom soha (pedig többször próbálkoztam vele), de novemberben mégis összejött. Nem végeztem vele teljesen a kihívás ideje alatt, de 2022. elején sikeresen befejeztem ezt is.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Elég klisés választ fogok adni erre, és elnézést is kérek érte, de hát, nem tehetek semmit: ez az én történetem. Amikor kisiskolás voltam még, gyűlöltem olvasni. Nincs mit szépíteni ezen, ez a szó írta le a legjobban, amit éreztem az olvasás iránt. Egy ismerősöm mégis rávett, hogy olvassam el a Harry Potter könyvsorozatot, így tizenegy évesen ezt meg is tettem pusztán az ő kedvéért. Beleszerettem az univerzumba. Az, hogy bevont engem a könyv egy ilyen varázslatos világba, megnyitotta a képzeletem kapuját, ami azelőtt kulcsra volt zárva. Onnantól kezdve éjjel-nappal történetötletek, jelenetek jártak a fejemben, képtelen voltam bármit csinálni anélkül, hogy ne egy sztorin gondolkozzak közben. Ha a szél meglibbentette a függönyt, már arról is eszembe jutott egy jelenet. Harry Potter fanfiction írással kezdtem tizenegy évesen és tizenhárom évesen alkottam meg az első önálló világomat (és így az első történetemet is), amit a magyartanárom elolvasott (hatosztályos iskolába, humán tagozatra jártam, így emelt számú irodalom- és nyelvtanóránk volt, jóban voltam a tanárral), ő biztatott rá, hogy tovább írjak, és azóta is töretlen ez a szenvedély.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Mint korábban említettem, eddig leginkább kaland- vagy romantikus köntösbe bújtatott lélektani történeteket írtam, novemberben pedig egy fantasy kalandregény született a kezem alatt. Nagyon belekényelmesedtem már a lélektani regények stílusába, ezért már a fantasy-kaland is nagy kilépés volt a komfortzónámból, de amellett, hogy megmaradok a lélektani téma mellett (egyszerűen imádom), nagy álmom megpróbálkozni majd egyszer a thriller vagy horror műfajokkal is.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Felemelő. Lesújtó. Végzetes. Euforikus. Ezekkel, a szavakkal tudnám a leginkább illetni azt az érzést, ami bennem dolgozik olyankor, amikor végzek egy történettel. Tudom jól, hogy még át fogom nézni, hiszen elküldöm a bétámnak, tőle visszakapom, javítok, tökéletesítek, de amikor az első verziót végleg befejezem, egyszerűen olyan érzés uralkodik el rajtam, ami leírhatatlan. Talán ahhoz lehet leginkább hasonlítani, mint amikor lezárul egy szakasz az ember életében, hiszen talán ilyen is. Hosszú ideig dolgoztál valamin, a karaktereket megszeretted, közel kerültél hozzájuk, vagy ha éppen ellenszenvesekről írtál, akkor a cselekmény izgalma, menete fogott meg. A gondolataid állandó részévé váltak egy időre, aminek aztán vége és le kell zárnod nem csak a cselekményt, de a benned dúló érzéseket is. Erre tökéletes példám a Rebeka sorozat, ami első részének megírása után egyszerűen képtelen voltam elengedni a történetet és a karaktereket, és hirtelen ötre ugrott a sorozatban szereplő könyvek száma, a kiegészítő történetekről nem is beszélve. Ezzel a történettel tanultam meg elengedni a megírt műveket.


Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Nincs írói álnevem, bár sokat gondolkoztam rajta egy időben. Ennek egyszerű oka az volt, hogy akkoriban csak azért hátrányból indult egy könyv, mert a szerző nevének helyén magyar név állt. Miért lenne rosszabb egy magyar író tollából született regény vagy vers csak azért, mert magyar? – ehhez hasonló kérdések dúltak bennem, de az ellen akkor sem tehettem, hogy a külföldi írók felkapottabbak Magyarországon, mint a hazaiak. Csupán ezért gondolkoztam el az írói álnéven, ami egyébként a Daisy Gaal volt. Ahogy teltek a napok, hetek, hónapok, próbáltam megbarátkozni ezzel a névvel (ami egyébként tetszett is), de nem sikerült, hiszen én Gál Virág vagyok. Sok helyzettel, érzéssel kellett megbirkóznom az életem során, és hosszú ideig úgy éreztem, a nevem az egyetlen, ami állandó, ezért az írói név kiválasztásakor sem tudtam elengedni. Gál Virág vagyok.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Amióta csak írok, fantasy világot akartam alkotni, de aztán elkezdődött a kamaszkor, a lelki változás, fejlődés, a hétköznapi bonyodalmak, szerelmek, csalódások, és miegymás, és hirtelen már nem érdekelt a mesés fantasy: egy olyan valóságot akartam megírni, ami tényleg valóra válhat. Olyan életekről, jellemekről akartam írni, amilyen én is vagyok, lenni szeretnék, vagy le akarom vetkőzni az adott tulajdonságokat. Kialakult a zsánerem: a romantikus és kalandos lélektani témák feldolgozásában lettem jó, és ma már nem tudom elképzelni, hogy ezek nélkül írjak történetet.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Bár hivatalos kiadó által még nem lett könyvem megjelentetve, csak az online magánkiadással kacérkodtam, még így is mérhetetlen boldogság, izgalom és a már korábban említett eufória járt át, amikor tudatosult bennem: emberek megveszik a könyvemet és elolvassák. A nyomtatott könyvalapú megjelenés még várat magára, de most, 2022-ben közelebb érzem magamhoz ezt, mint korábban bármikor. Ez is hamarosan bekövetkezik.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Általában egy konkrét jelenet ragad meg bennem, befészkeli az agyamba magát, és jó ideig nem tudok másra gondolni – erre építek fel aztán egy egész történetet. A kutatómunkát – ha szükséges – elvégzem, de gondolattérképet, jegyzeteket előre nem szoktam készíteni. Úgy írok meg mindent, ahogy éppen jön, és később alakítok rajta, vagy ha komoly kérdés merül fel, ott helyben utánajárok, de számomra abszolút nem tervezett, tudatos folyamat az iromány megszületése. Vallom, hogy a történetnek és a karaktereknek saját jellemük, akaratuk van. Sokszor nem én irányítok, hanem a történet írja meg magát.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Ó, hogyne! Nem szeretnék spoilerezni senkinek, aki még nem olvasta a történeteimet, így nem említem inkább a kedvenc jeleneteimet, de azt elárulhatom, hogy általában az intenzív negatív érzéseket, keltő jeleneteket imádom a legjobban – írni és visszaolvasni is. Aki olvasott már tőlem több írást is, az tudja, hogy a specialitásom a legkiszámíthatatlanabb módon megölni egy-egy karaktert, akiről nem is gondolták volna az olvasók, hogy így fogja végezni. Az olvasóimnak talán kis elégedettséget nyújt, ha elárulom: amikor ezeket, a haláljeleneteket írom, úgy tudok sírni, mintha egy hozzátartozómat gyászolnám. Ezeket, a részeket mindig nehéz megírni, és nem azért, mert nem találom a szavakat – mindig pontosan tudom, mit akarok írni –, hanem azért, mert nem látok a könnyeimtől, és kétpercenként ki kell fújnom az orromat. Nem csak ti sírtok, hanem én is.


Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Mostanában Pinterest képeket szoktam nézegetni, de a valódi inspirációt mindig az nyújtja, amikor eszembe jut egy történet, és elmondhatom ezt valakinek, aki reflektál rá. Már a lelkesedése is inspiráló – én a visszajelzésekből táplálkozom. Ami pedig az ihletet illeti, általában a sorozatban szereplő karakterek viszonyai, vagy egy könyv fordulata szokott megihletni.

A legnagyobb ihletforrás számomra mostanában a filozófia és a megbotránkoztató tabutémák. Ilyenek például Nietzsche Dionüszosz-elmélete[2] vagy Freud Erósz-Thanatosz[3] gondolatmenete, de nagy hatással volt rám Tabitha Suzuma Forbidden (Kimondhatatlan) című regénye és Donna Tartt A titkos történet írása is.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Természetesen éppen azok olvashatják először az írásaimat, akiknek a szava számít. Közéjük tartozik írótársam és bétám, Czifra Veronika, és két legjobb barátom is, akik mindig biztatnak, mellettem állnak, és mégis őszintén megmondják, ha valami nem tetszik. Olyanok véleményére támaszkodom első sorban, akikről tudom, hogy nem szépítenek, és megmondják, ha valami nem jó, hiszen a történet és az író is így fejlődhet. Általában csak ötleteket, véleményeket hallgatom meg, aztán elgondolkozom rajtuk, mérlegelek, és döntök, hogy megírom-e a változtatást vagy nem, de azt soha nem engedem meg magamnak, hogy valaki befolyásolja az én történetem alakulását. Segíthetnek, támogathatnak, vitatkozhatnak velem, kritizálhatnak, de a regényt, novellát akkor is ÉN írom – ez az első számú szabályom, amikor másnak is megmutatom, min dolgozom éppen.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A családban mindenki tudja, hogy életvitelszerűen érdekel az írás, de a legközelebbi hozzátartozóm, aki olvasta a könyvem, a legjobb barátom. Családnak nemigen merem még megmutatni, mert túlságosan mélyen érintenek a könyveim témái ahhoz, hogy például a szüleim elolvassák. De tudom, érzem, hogy egyszer, hamarosan eljön majd a nap, amikor meg merem mutatni a rokonaimnak is azt, ami megszületik a kezem alatt.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Először is azt üzenem nekik, hogy elmondhatatlanul hálás vagyok nekik, amiért olvasnak tőlem, és véleményeznek online felületen, vagy közvetlenül nekem írnak – eszméletlenül sokat jelentenek ezek a hosszabb-rövidebb vélemények, okfejtések.

És, hogy mi várható? Nos, talán itt az ideje tisztázni, mi is fog történni 2022-ben az írói munkásságommal, hiszen még nem jelentettem be hivatalosan semmit. Először is természetesen várható a Rebeka sorozat 2. része, amit Czifra Veronikával írunk közösen, és A musical színész címet viseli. Terv szerint a nyár folyamán vagy legkésőbb ősz elején már olvasható lesz ez a mű. A Fagypont mintájára tervezek egy nyári novellát is, de ennek minden részlete még titok. A 2021. novemberében megírt fantasym a Korcsváros címet viseli (a Bukott Világ krónikák első része lesz), amivel az Aranymosásra fogok jelentkezni. Ha beválogatnak, az remek lesz, egy valóra vált álom, de ha ez nem fog bekövetkezni, akkor is meg fog jelenni még idén. És végül, de nem utolsó sorban kikacsintok a drámaírás felé. Nevezek egy drámaíró programba, amihez úgy viszonyulok, mint az Aranymosáshoz: ha beválogatnak, akkor elképesztően boldogan fogok dolgozni a drámám megjelenéséért, de ha mégsem jön össze, akkor is megírom és megjelentetem azt a művet. Hogy ez még 2022-ben meg fog-e történni, vagy csak jövőre… Az legyen titok.

 


 


Megjelent könyvek:

Regény

Czifra Veronika és Gál Virág: A gyászos pas de deux | Rebeka sorozat 1. rész

Gál Virág: Helytelen | Falsches Leben

 Novella

Gál Virág: Fagypont

Elérhetőségek:

Gál Virág Szerzői oldala

Czifra Veronika és Gál Virág: A gyászos pasde deux | Rebeka sorozat 1. rész

Gál Virág: Helytelen | Falsches Leben

Gál Virág: Fagypont

Facebook írói csoport

Írói Instagram oldal

 

Hivatkozások

1.RAF: Vörös Hadsereg Frakció, egy német, szélsőbaloldali terrorszervezet, ami Baader-Meinhof-csoport néven kezdte ténykedését 1968-ban, és folytatta egészen 1998-ig.

2.Nietzsche Dionüszosz elmélete volt, hogy dionüszosz, mint a mámoros ösztön fogalma örökösen áramló, mely vágyik az alaköltésre, ám mikor ez megtörténik, fizikai korlátok közé szorul, szenved a kötöttségektől, ezért ledobja magáról ezt az alakot és újra szabadon áramló mámor lesz, ami újra alakra vágyik. Nietzsche ezt az örökös körforgást írja le.

3. Freud két ellentétes alapösztönt fogalmazott meg az emberrel kapcsolatban: Erósz a létfenntartás, a nemi ösztön jelképe, Thanatosz pedig a halálösztön, melynek célja az élet elpusztítása. Úgy vélte hogy a normális viselkedésben mindkét ösztönrezdülés jelen van. Ezekből erednek az energiák, biológiai eredetű motivációk, amik meghatározzák a személyiség működését. Erósz energiája a libidó, Thanatosz energiája az agresszió és a pusztítás.