Rólunk

2020. június 16., kedd

" A versek és haikuk a szabad gondolatok gyöngyei"....Beszélgetés Gazi Bélával

Gazi Béla költő, számítástechnikai szakember és még ki tudja hány arc bújik meg, ennek a fiatalembernek a lelkében.


Pillanatok címmel jelent meg verseskötete, melyet jómagam is olvastam. A címe teljesen fedi a belső tartalmat. Csodálatos gondolatokkal, pillanatnyi élményekkel és mai korunk fontos kérdéseit foglalta rímekbe a költő. Eddig nem találkoztam ennyire sokrétű alkotóval. Ezért nagyon örülök, hogy elvállalta az interjút, ezt szeretném megköszönni. A verseskötetről, az életről és pályakezdő költői létről kérdeztem. Tartsatok velem!


NiKy: Mesélj, kérlek kicsit magadról! Mint első könyves író mit osztanál meg olvasóiddal?

G.B.: Fülesden lakom ez a kis település Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található. Idén töltöttem be a 30. életévemet, és ahogy a kérdésedben is szerepel első kötetes író/költő vagyok. 2011-ben írtam meg az első versemet, aztán az évek során kicsit komolyabban kezdtem el foglalkozni az írással. Mérnök informatikusként végeztem Debrecenben, de már középiskolás koromban is közel álltak hozzám a humán tárgyak.

NiKy: Mit szólt a környezeted, hogy könyved jelent meg? Barátok, ismerősök és főleg a család támogatott?

G.B.: A családom nagyon örült a kötetem megjelenésnek, hiszen ők is csak annyit láttak eddigi költő tevékenységemből, amit különböző közösségi oldalakon osztottam meg. Ettől függetlenül nagyon sokat jelent nekem az, hogy itt vannak velem és inspirálnak. Barátaimtól és ismerőseimtől csupa pozitív visszajelzést kaptam, mind személyesen, mind pedig üzenetek formájában. Hálás vagyok ezért nekik, hiszen ezzel újabb lendületet adnak a folytatáshoz.

NiKy: Fent említetted, hogy informatikusként végeztél. Ezen a területen is dolgozol? Hogyan fér össze egy reális gondolatokat igénylő szakterület, a teljesen ellentétes; inkább humán és kreatív gondolatokat igénylő írással? Ez a kettősség visszatükröződik az életed más területein is?

G.B.: Igen, IT supportosként dolgozom egy helyi informatikai cégnél. Ezen még soha nem gondolkodtam, hogy hogyan fér össze a reál és humán beállítottság, talán azért van bennem ez a kettősség, mert mindig is érdeklődő ember voltam. A jellememben is visszatükröződik, hiszen az extrovertált és az introvertált személyiségtípus is jelen van bennem.

NiKy: A könyved, az Underground Kiadó gondozásában jelent meg. Voltak e nehézségeid a megjelenéssel kapcsolatban vagy gond nélkül történt? Hogyan zajlott ez a folyamat a te esetedben? Itt gondolok elsődlegesen arra, hogy első könyves íróként most kezdtél ezen az "úton" járni! Volt-e segítséged?

G.B.: A könyvkiadás elég hosszadalmas folyamat, több hónapba telt mire a kezemben tarthattam a kész kötetet. A kiadónál nagyon segítőkészek voltak, bár az első tervek nem hasonlítottak arra, amit megálmodtam, de minden egyes kérésemet elfogadták és végül olyan lett a kötet, amilyet terveztem. Nagyon sokat segített tanácsaival Ferger Annamária írónő, ha ő nem lett volna sokkal nehezebben boldogultam volna a kiadással. Nagyon hálás vagyok neki ezért.


NiKy: A borító nagyon szép lett. A te ötleted alapján készült vagy felkértél egy tervezőt? Mennyi beleszólásod volt, hogy milyen legyen?

G.B.: Köszönöm. A borítóképét én javasoltam és az Underground Kiadó tervezője készítette a kéréseim alapján.

NiKy: A könyved verses kötetként jelent meg. Hány év munkájából merítkeztél?

G.B.: Körülbelül 8 év versei vannak ebben a kötetben, de például a Haiku rész többsége 2019 nyarán és őszén íródott.

NiKy: Ha már szóba került a haiku, mint forma, melyik típust szereted jobban? Verset vagy haikut írni? Elvégre a kötetben mindkét tematika megtalálható.

G.B.: Mindkét típust egyformán szeretem. A haikut a rövidsége miatt, a verseket pedig a szabadságuk miatt. A verseim nagy része 3-4 versszakból állnak és ez volt az egyik ok, amiért Pillanatok lett a kötet címe, mert ezek a versek szinte egy szempillantás alatt elolvashatóak.

NiKy: Azt mondják a versek és haikuk a szabad gondolatok gyöngyei. Hogyan vélekedsz erről?

G.B.: Én is így gondolom. A költészet az egyik legcsodálatosabb művészet és a versek arra szolgálnak, hogy a költő kiírja magából az érzéseit és ezzel gondolatokat, érzéseket ébresszen az olvasóban.


NiKy: Verseid témáját tekintve igen sokszínűek. A szerelemtől kezdve a valláson és az életről elhintett gondolatokig megtalálható minden. Ebből arra következtetek, hogy széles érdeklődési kőrrel rendelkezel. Jól gondolom? Mi inspirál írás előtt? Meditálsz-e esetleg vagy csak a pillanatnyi benyomás adja az alapokat?

G.B.: Igen, nagyon sok minden érdekel a tudományoktól a művészetekig. Mindig más ad ihletet, van, hogy egy érzés vagy egy élethelyzet, van, amikor egy zene vagy egy természeti jelenség. Nem meditálok, mindig az adott pillanat szüli az alkotást. Úgy gondolom a versírás olyan folyamat, amit nem lehet erőltetni, nem tudok leülni és megírni egy sort sem, ha nincs ami ihletet adjon. Egy költemény akkor jó igazán, ha érzésből táplálkozik.


NiKy: Ha már ihletről beszélünk: a nagy költők és írók közül kire vagy kikre tekintesz példaképként? Mennyire határozza meg a stílusodat, írásodat? Itt gondolok például József Attilára, hiszen hozzá is írtál egy verset.

G.B.: Magyarok közül két nagy kedvencem van József Attila és Karinthy Frigyes. Például Karinthy Előszó című verse ihlett a Miért? című versemet. Nagyban meghatározza a költészetem, hogy magyar klasszikusokat olvasok, mert így beivódott a verseimbe is a kötött, rímes forma.

NiKy: A könyved három fő részre van osztva. A második részen a haikuk találhatóak. De az elsőben és utolsóban versek kaptak helyett. Miben mások azon alkotásaid, melyek az előbbi illetve az utóbbi részben helyezkednek el? Miben tér el és milyen időszakot ölelnek fel az életedben?

G.B.: Keretes szerkezetet akartam adni a kötetnek, ezért kerültek a haikuk a kötet közepére. Nincs időrendi felosztás a könyvben, az első és második részben is vannak olyan versek, amelyeket a húszas éveim elején írtam és olyanok is, amelyeket később. Arra viszont figyeltem, hogy témát tekintve folyamatosan váltakozzanak a költemények.

NiKy: Több versedet nagyon közel éreztem magamhoz. Mindegyikre jellemző, hogy az életből kiragadtál tényeket, helyzeteket, melyek tematikáját tekintve súlyosak, hiányosan, vagy nem igazságosan működnek a mindennapokban. Gondolok itt az Ítéletidő alkotásodra, de akár a Nincstelen című versedet is ide sorolhatom. Nagy az igazságérzeted? Mennyire mutatkozik meg költészetedben a mai politikai és társadalmi nézeteid? Egyáltalán mennyire engedsz teret ezen témáknak, hiszen kényes területekről van szó?

G.B.: Nagy az igazságérzetem, viszont nem szeretek politizálni. Úgy gondolom, vannak sokkal fontosabb dolgok a politikánál, például a szegénység vagy a természeti katasztrófák, ha már az Ítéletidő című versemet említetted, vagy az egyre növekvő öngyilkosságok, lásd az Öngyilkos című költeményem.

NiKy: Maradjunk még kicsit a verseid témáját nézve. Az alkotásaidból visszatekint egy bizonyos vallási töltöttség. A hit mennyire van jelen a mindennapjaidban? Segít- e az alkotásban és ha igen milyen formában?

G.B.: Nagymértékben jelen van az életemben a hit, mindennap olvasok Bibliát, imádkozom, valamint gyülekezetbe is járok. Úgy érzem, hogy Isten segít. Úgy gondolom Ő ad erőt és értelmet, hogy meg tudjam írni ezeket a verseket.

NiKy: Szerinted mennyire lehet megélhetésként tekinteni a költészetre? El tudod képzelni, hogy egyszer csak ezzel foglalkozzál? Hiszen hazánknak kicsi a piaca, mennyire befolyásolja munkásságodat ez a tény?

G.B.: Szerintem csupán csak költészetből nem lehet megélni Magyarországon, hiszen ahogy írtad elég kicsi a piac. Ezért úgy gondolom, hogy nekem sem ez kell, hogy a célom legyen. Azt akarom elérni, hogy az emberek magukra találjanak az költeményeimben.

NiKy: Mint pályakezdő költő, hogyan tekintesz a jövőre nézve? Vannak-e újabb kiadási terveid? Illetve maradsz-e a verseknél vagy kipróbálnád magad más területen is?

G.B.: Tervezem a jövőben újabb kötet/kötetek kiadását. Szeretnék majd később novellás kötetet, valamint regényt is írni, de ez még mind-mind a jövő zenéje.

Köszönöm szépen a beszélgetést.

Gazi Bélát itt találjátok Facebookon:
Itt pedig megtudjátok rendelni a könyvét:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése