Rólunk

2021. január 18., hétfő

Interjú Németh Krisztina írónővel '' Az egyik történetében a Hazarában, egy kedves kollégájának az életútját írja le. Ez a fiatalember nem más, mint Hamid, egy menekült fiú. "

Most egy olyan írónővel beszélgetek, aki valós történeteket ír meg. Az egyik történetében a Hazarában, egy kedves kollégájának az életútját írja le. Ez a fiatalember nem más, mint Hamid, egy menekült fiú. Aki pedig a történetét megírta, Németh Krisztina írónő.




Moncsi:
Hogy jött az az ötlet, hogy tollat ragadj és írni kezdj?

Krisztina: Én olyan zuhany alatt író típus voltam. Ott fontam a történeteket, és arról álmodoztam, hogy egyszer majd megírom. Aztán 2015-ben jelentkeztem egy pályázatra, ahol toplistás lettem, ott ismerkedtem meg írókkal és Nádasi Krisszel, aki a kezdő írók fantasztikus mentora. Ő hívott vissza egy évvel később a történetemmel, és így kerültem bele a Rejtelmes karácsonyok című antológiába, amiben még öt másik író kisregénye is szerepelt. A könyvnek nagy sikere lett, villámgyorsan elfogyott. Itthon nincs nagy választék tematikus antológiákból. Ezt akkor karácsony előtt, karácsonyi történetekkel kiadni hatalmas ötlet volt. Révállomás, New York című kisregényem pedig (büszkén mondhatom), az egyik kedvence volt az olvasóknak. 

Moncsi:
Mi ösztönzött arra, hogy e bátor fiú életútját megírd?

Krisztina: Amikor 2016-ban megismerkedtünk Hamiddal, már javában tombolt a menekültválság. Amikor megtudta, hogy írok, ő kért meg arra, hogy hallgassam meg az életét, az ő sztoriját. Talán érdekelné az embereket, talán egy kicsit más perspektíváját mutatnánk meg ennek a bonyolult dolognak. Minél többet mesélt, minél mélyebbre ástam magam a témában, annál inkább tudtam, hogy ezt meg KELL írnom. 

Moncsi:
Hogyan ismerted meg Hamidot? Milyen élmény volt vele beszélgetni?

Krisztina: A konyhára, ahol dolgozom, tanulóként érkezett. Én azt hittem, hogy ő is egy olyan második generációs osztrák fiatal, akinek a szülei jöttek az országba, és ő már itt született. Megdöbbentem, amikor mesélte, hogy ő egyedül jött, gyalog, kvázi olyan menekültként, amilyeneket akkoriban minden percben láthattunk, akikről hallhattunk a médiában. Több sem kellett, rengeteget kérdeztem tőle. De nemcsak én, a kollégáimat is nagyon érdekelte az élete. Aztán az ő érdeklődésük alább hagyott, az enyém viszont akkor kezdett ébredezni. Hamid egy nagyon jó humorú, vidám, életigenlő srác. Másképp nem is élhette volna túl azt a sok szörnyűséget.

Moncsi:
A történeted hány százalékban valóság, és hány százalékban fikció?

Krisztina: Talán hetven, harmincra tippelnék. A történet maga igaz. Az első rész, amiben Hamid őseiről írok, az is igaz, ami a végkifejletet illeti. De azt, hogy ez egészen pontosan hogy történt, Hamid sem tudta elmondani. Csak azt, hogy a tálibok üldözték őket vallásuk miatt, mivel ők síita vallásúak voltak, ellenben a szunnita tálibokkal. Ráadásul hazarák, akik egy olyan kisebbség Afganisztánban, akik magukat Dzsingisz Kántól származtatják. Az arcuk nem perzsa vonású, hanem inkább mongoloid, ezért messziről kiszúrható, ki a hazara. A tálibok pedig ezt kihasználva- nincs erre jobb szó- irtani kezdték őket. Akinek szerencséje volt, mint Hamid édesapjának, átszökött Pakisztánba. A helyzet ott sem volt rózsás, de hajszálnyival nagyobb esélyt adott a túlélésre. Vittem bele egy kis romantikus szálat is, ami egy kicsit színesebbé, vidámabbá teszi a szomorú történetet. 




Moncsi:
Elgondolkodtál már azon, hogy ennek a történetnek folytatást írj, vagy előzmény történetet akár novella formájában is?

Krisztina: Az előzménytörténet ott van az első részben. A második rész Hamid útjának története. Inkább folytatni lehetne, de ha nem kellene, az lenne a legjobb, mert az azt jelentené, hogy Hamid végre megtalálta a nyugodt életet, mondhatni sikerült új hazát találnia. Dolgozik, megtanulta a nyelvet, kitanult egy szakmát. Méltán lehet büszke arra, amit eddig végig csinált. 

Moncsi: 
Ha jól értesült vagyok, akkor nem ez az egyetlen könyved ami megjelent. Mesélnél a Sorsforgácsok c. művedről?

Krisztina: A Sorsforgácsok egy novelláskötet, amelyben a vidám, igaz történetektől egészen a kicsit szomorkás sztorikon át, egy kis krimi is található. Régi, fiókban lapuló novellák egyvelege ez, amit a kiadóm úgy döntött, hogy még A hazara előtt adjunk ki. Kicsit mintegy utat törve a "nagy" könyvnek. Ajánlom mindenkinek, aki jót akar nevetni, vagy egy kicsit elgondolkodni az élet dolgairól. Ajándékként van benne egy romantikus kisregény, amely Bruneiben, Borneó vadregényes szigetén játszódik. Abszolút új dolog volt nekem romantikus történetet írni, de az olvasói visszajelzések alapján nem volt hiábavaló... 

Moncsi:
Nekem úgy tűnik, hogy valamilyen különleges késztetés munkál benned arra, hogy az embereknek megmutass más kultúrákat, élethelyzeteket, népcsoportokat. Mesélnél erről egy kicsit?

Krisztina: Nem tudom megmagyarázni, egyszerűen ilyen esetek kerülnek az utamba. Mintha ez lenne az írói küldetésem, ilyen történetek bemutatása, közvetítése az embereknek. 

Moncsi:
A novellás köteteden és a regényeden kívül, amit valós történet ihletett, van még megjelent antológiád is, amit több szerzővel közösen írtál. Mesélnél erről egy kicsit? Milyen volt több íróval együtt dolgozni?

Krisztina: Nagyon nagy élmény volt, talán azért is, mert ez volt az első írói munkám, amit már tényleg kiadásra készítettem. Élveztem a szerkesztési, javítási munkákat, sőt egymás kisregényeit is elolvastuk és véleményeztük. Volt, hogy összeültünk Budapesten Nádasi Krisznél, és alaposan kibeszéltük a tennivalókat. Összességében nagyon élvezetes munka volt. 



Moncsi:
Nagyon érdekesnek tartom, hogy ez a mondat elhangzik a Sorsforgácsok c. műved fülszövegében. 
Élni, átélni, túlélni.
Ez a mondat nem inkább Hamid történetére érvényes?

Krisztina: Általában mindenre. A novellákra is érvényes. Van benne a női focicsapatomról egy vidám történet, amit átélni kellett, Hamidnak, az édesanyjának, az egész családnak túlélni kellett az eseményeket. A novelláskötet úgy általában az élet nagy dolgairól szól. 

Moncsi:
Mennyi kutatómunkát igényeltek a történeteid, hogy ilyen hitelesek legyenek?

Krisztina: A novellák javarésze a képzelet szüleménye, talán a foci csapatos az egyetlen, ami igaz történet. Ott szabadra engedtem a fantáziám. Hamid története már hatalmas munkát igényelt. Ő hiába mesélt el mindent, tudta, hogy mi történik vele, de az ok-okozati összefüggéseket nem ismerte. Amit nekem elmesélt, tükörként jelent meg a médiában, az egyéb hírekben. Mintegy alátámasztva a Hamid által mesélteket. De volt ennek egy sokkal durvább politikai, háborús háttere is, amit viszont alaposan át kellett böngésznem. Rengeteget megtudtam az iszlámról, a síiták, szunniták harcáról, az afgán népről. Ugyanígy rengeteget a terroristákról, az öngyilkos merényletekről, a tálibok vezetőiről és rémtetteiről, az ópium üzletről és az embercsempészetről. Néha vártam, hogy mikor töri rám a TEK az ajtót... 

Moncsi:
Milyen célod van a könyveiddel, azon kívül, hogy felhívd az emberek figyelmét egy-egy élethelyzetre, történetre, hogy bemutasd más kultúrákban élők életét, nehézségeit?

Krisztina: Pontosan ez, hogy a kollektív bűnösséget egy kicsit enyhítsem. Azért, mert valaki menekült (nem migráns, mert ennek a szónak az igazi, többszörös jelentését sem ismerik az emberek), nem biztos, hogy alapjában rossz ember. Sajnos van egy réteg, aki erősen rászolgált arra, hogy az európai nép elítélje, de esélyt kell annak adni, aki viszont tiszta szándékkal, csupán a túlélés reményével jött ide. Ezért is az az alcíme a könyvnek, hogy Valahol élnem kell. Azt gondolom, hogy komoly mondanivalója ellenére egy nagyon szerethető történetet sikerült írnom, Hamid egy pozitív szemléletű ember, akitől még én is nagyon sokat tanultam. 

Moncsi:
Kíváncsiságból megkérnélek, hogy mesélj nekem Hamidról egy kicsit. Mi van vele ma? Mennyiben változtatta meg a könyv az életét, mióta megjelent?

Krisztina: Nekem ő a harmadik gyerekem. Befejezte az iskolát, sikeres szakácsvizsgát tett, és elment a mi hotelünkből Tirolba, most pedig Salzburg tartományban dolgozik. Sűrűn telefonálunk, ha valami történik vele, engem mindig felhív. Legutóbb azért hívott, mert nagy örömmel közölte, hogy újabb öt évre megkapta a pozitív menekültvízumot. Szuperül beszéli a német nyelvet, erős burgenlandi és stájer dialektusban, de magyarul is tanult jó par szót. Csak halkan jegyzem meg, javarészt csúnyákat, de jókat derültünk rajta, amikor spontán benyögött egy ilyet. A borítón Hamid arca látható, egy fotóssal készítettük a képeket, aztán a borítótervező Szalai Márton készítette a félig afgán, félig szakács fiú képét. Ezt is vidáman vállalta, ráadásul úgy, hogy amikor mentem érte Ausztriába, otthon felejtette az útlevelét (mert már azt is kapott). Magyarországra még nem volt probléma a bejutás, akkor nem volt ellenőrzés, de az osztrák határon előfordult néha. Úgy dobogott a szívem, majd kiugrott, amikor odaértünk, és lazán átgurulva a határon csak kimutattam a rendőrnek a személyimet, meg a bevásárlós supershop kártyámat. Megúsztuk. Ő meg a térdét csapkodta, úgy nevetett, hogy miért majrézok ennyit, rossz menekült lenne belőlem... Hát, ilyen az én Hamidom. 

Moncsi:
A jövőben is szeretnél ezen a vonalon maradni írás terén, vagy van olyan műfaj, amiben még szívesen kipróbálnád magad?

Krisztina: Műfaji váltást nem tervezek, pedig lehet, hogy az eladásban jövedelmezőbb lenne. Ezt a könyvet a jelen helyzet kicsit elnyomta. Félnek írni róla, félnek véleményt nyilvánítani, pedig a könyv nem kér állásfoglalást. Ez csak egy sztori, egy igaz sztori, amin el lehet gondolkodni. Maradok a kalandregényeknél. 

Moncsi:
Mesélnél kicsit a jövendőbeli terveidről?

Krisztina: Most a fejemben rajzolódik csak egy történet, ami itt Magyarországon játszódik, a török időkben. A forrás, ami köré a sztori épül, valós, a falu is, de innentől már csak fikció lesz. Szerelem, kaland, háború, ármánykodás, mindez az ezerötszázas években. Izgalmas munka lesz. 

Moncsi: Szeretném megköszönni Németh Krisztinának ezt a nem mindennapi beszélgetést. Köszönöm szépen, hogy elfogadta az interjúra való felkérésemet. Szeretnék gratulálni neki a két megjelent könyvéhez, a Sorsforgácsokhoz és a Hazarához. További sok sikert és kitartást kívánok neki. Ha szeretnél megismerni egy olyan fiatal férfit, aki gyermekként megjárta a poklot, majd mégis saját erejéből talpra állt, és megmutatta a világnak azt, hogy igen sok mindenre képes a gyerek, akkor is, ha távol van a családjától, akkor a Hazara c. könyv Németh Krisztina tollából neked szól.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése