Rólunk

2021. március 13., szombat

Tudtad-e? Aurora Lewis Turner

A Tudtad-e? következő részében egy fantasy világokban jártas fiatal írónő, Auróra Lewis Turner mesél nekünk egy kicsit magáról. Az ő magával ragadó és egy másik világba repítő történetei nem mások, mint a 13 napon és a Bolygókeringő trilógia első része: a Névtelenek.

Tudtad-e?



1.
 A Névtelenek nem az első regényem. Más néven ugyan, de publikáltam már angolul és magyarul is.

2.
 A magyaron kívül még 4 nyelven beszélek. Közülük a spanyol és az orosz a kedvencem.

3.
A Bolygókeringő három részből áll + lesz egy előzménykötet is.

4.
Jelenleg fiatal kutatóként dolgozom, és írom a doktori értekezésemet. Így tudományos jellegű írásaim is jelennek meg folyóiratokban, konferenciakötetekben. Ezért is kellett az írói álnév, hogy ezzel szétválasszam a munkám és egyben tudományos életem, valamint a regényeim világát.

5.
A nagymamám volt az egyik legnagyobb rajongóm. Az ő örökségéből jött létre a Névtelenek (Bolygókeringő 1.) A sorozat második részének megjelenése érdekében pedig gyári bedolgozásokat is vállalok, persze szigorúan a tudományos munkásságom mellett (és nem helyett).

6.
Szeretem a jó sütiket. Van cukrászvégzettségem is.

7.
Szabadidőmben külföldi gyerekeket tanítok a magyar nyelv szépségeire.

8.
A Bolygókeringő ötlete edzés közben pattant ki a fejemből. A monoton helyzeteket azzal próbálom legyűrni, hogy különböző történeteket forgatok az elmémben.

9.
A Bolygókeringő trilógia óta több fantasy műfajú könyvet írtam, de Lloyd és Auróra karaktere különleges helyet foglal el a szívemben. Bevallom, nehezen tudok elszakadni tőlük.

10.
A férjem is nagy rajongóm. Amellett, hogy elolvassa az írásaimat, még Lloyd medve alakját is magára tetováltatja (épp félkész állapotban van).


Aurora Lewis Turner hivatalos oldala

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése