Rólunk

2021. június 6., vasárnap

Farkas Andrea: A Főnök ajánlata (Smaragd Wellnes Klinika 1.) -("Kedvencem! Imádom! Újabb írónő munkásságát fogom figyelemmel kísérni. Őrület, istenadta tehetsége van! ")

Pár hete vásároltam meg a Libriben Farkas Andrea: A Főnök ajánlata c. kötetét, mert már a kis részletek is, amiket az írónő megosztott belőle, nagyon megfogtak. Akkor mondtam is magamban, hogy ezt a könyvet meg kell szereznem, és azóta már ki olvastam. El kell, hogy mondjam, első könyves íróhoz képest nagyot ütött. Olyan, mintha ezer éve adna ki könyvet. Imádtam olvasni az első betűtől az utolsókig. 

 Farkas Andrea:
A Főnök ajánlata

(Smaragd Wellnes Klinika 1.)

 


Tartalom:

 Egy ​24 éves szerző első, szexi, humoros és pimasz regénye – megőrülsz majd a folytatásért!

Vasvári Iván torkig van az anyja által szervezett ostoba vakrandikkal, ezért hirtelen felindulásból azt hazudja neki, hogy együtt van valakivel.
Már csak keresnie kell egy nőt, aki eljátssza a barátnőjét egy délután erejéig.
A bökkenő csupán az, hogy véletlenül Kornéliaként mutatta be a lányt, és sajnos nem ismer más Kornéliát a romantikus ábrándokat kergető, ügyetlen asszisztensén kívül.

Darai Kornélia utálja a munkáját, a zsarnokoskodó és öntelt főnökével együtt. Ha lenne elég bátorsága, valószínűleg kiszúrná a férfi újonnan vásárolt autójának kerekeit, vagy mosogatószert csorgatna a kávéjára.
Amikor végre talál valakit, aki igazán megdobogtatja a szívét, be kell látnia, a csábítás nem éppen erős oldala. Ha fel akarja hívni magára a kiszemelt srác figyelmét, ki kell lépnie a komfortzónájából, és elérni, hogy végre észrevegyék… még ha ezért álbarátnőt is kell játszania.
Egy ajánlat, egy családi nyaralás és egy színjáték viszont teljesen megváltoztatja mindkettőjük életét.

 

Véleményem
5/5

Kedvencem! Imádom! Újabb írónő munkásságát fogom figyelemmel kísérni. Őrület, istenadta tehetsége van! Komolyan el sem hiszem, hogy ez az első kötete, ami megjelent tőle.
Annyira szerettem olvasni, szópárbaj, cukkolások, az érzelmek teljes kavalkádja... Waoo. Nem semmi!
Kikapcsolt, elvarázsolt, könnyed olvasmány, letehetetlen könyv. Ha elkezded olvasni, sosem fogod tudni abbahagyni. Igazi szórakoztató kis romantikus könyv volt számomra, csak sajnáltam, hogy vége lett…
Jó, tudom... Két hétig tartott, de mentségemre legyen mondva, dolgoztam. Szóval lopott perceket, pillanatokat tudtam engedélyezni magamnak. Óh, azok az édes percek, amiket Ivánnal tölthettem. Hmm... Isteni.
Elképesztően tehetséges írónőnek tartom, márpedig első könyves szerzőként tényleg  le a kalappal előtte .
Amikor az Erawan Kiadó és az írónő oldalán is olvastam a részletet, már akkor meggyőzött engem, hogy kell ez a könyv. Csak azt sajnáltam, hogy nincs dedikálva. Sebaj, majd egyszer lesz lehetőségem. Hátha jövőre lesz Könyvfesztivál vagy valami hasonló könyves rendezvény, és dedikáltathatom. 

"Mély levegő! Szükséged van erre a munkára, Lia! Gondolj a hónap végén érkező fizetésedre, ami a számládon csücsül majd."


Jó kis szórakoztató történet, és néha nagyon, de nagyon megcsaptam volna Ivánt. Annyira tökkelütött ez a fickó. És pont ezt szerettem meg benne. Egyszerre süsü és komoly! Ez nem vicc. Tényleg így van.
De, a családjáról is meg van a véleményem. Luca, hát kimondottan nem a szívem csücske, de azért végére belátta és sajnáltam is, hogy ilyen barátnője van/volt.
Lia,  maga a megtestesült ártatlan kislány, akinek helyén van a szíve, és sosem tud nemet mondani. 

 "Kedvességem nyolc napig állta a sarat mellette. A kilencedik napon vette a kalapját és itthagyott. Egyedül, a megkeseredett beletörődéssel."

Még a tökfilkó Ivánnak sem. Ivánnak nem igazán jön be Lia, mondja ő, akinek állandóan Lián jár az esze, és egyik hülyeséget csinálja a másik után. Néha elgondolkodom rajta, hogy normális??
Ahogy fogytak a lapok, úgy szeretett bele Lia egyre inkább Ivánba, vártam, hogy a férfi  mikor veszi észre, hogy mit is érez Lia iránt. Még a bolond is látja, hogy mit érez… 

"Én és az asszisztensem? Nem egy kibaszott tündérmesében élünk, ahol a menő nagyfőnök beleszeret a kis szürke egérbe, aki a sztori végén gyönyörű rózsává változik. A valóság sokkal kiábrándítóbb. Vegyük például azt a Mr. Gray nevű pasast, nekem se korbácsom nincsen, se előre megírt szerződésem, titoktartással. A való élet nem ennyire elbaszott."


Hát az extől picit többet vártam.. Gergőt imádtam, bármennyire is bunkó módon szakított Liával.

Mindenesetre ezzel a könyvvel nagyon megvett engem az írónő. Már olvasom a második részét, és hamarosan hozom róla is a véleményemet. Kedves olvasó, ha nagyon vicces, romantikus történetet akarsz olvasni, szívből merem ajánlani A főnök ajánlatát, de javaslom, hogy  a második részét is  szerezzétek be. Megéri.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

 Farkas Andrea Szerző oldala

Erawan Kiadó

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése