Rólunk

2021. október 24., vasárnap

Interjú Tollas Tímea írónővel, akinek hamarosan megjelenik Porcukor: 40 gramm motiváció, Hízz a sikerektől! című kötete. - ("A körülöttem lévő életunt, motiválatlan és fásult emberek sokaságából, illetve mindennapjaikból merítettem inspirációt a könyvhöz. Nem regény, így nincsenek benne elvarratlan szálak, nem szól valós karakterekről, csupán a kendőzetlen igazság a mai világunkról.")

Köszönöm Tollas Tímea írónőnek, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet a Magyar Szerzők Könyvei Magazin számára. Írónőnek Porcukor: 40 gramm motiváció, Hízz a sikerektől! című könyve fog megjelenni hamarosan, ez alkalomból készítettem interjút a magazin számára.

 


Kérlek mesélj magadról... 

Tollas Tímea vagyok, 24 éves és igazi álmodozónak tartom magam már egészen kicsi korom óta. Odáig vagyok a Disney mesék elbűvölően bájos, sokszor valószerűtlen és vattacukorra hajazó világáért. Hiszek a mesékben és főként abban, hogy kellő kitartással, ambícióval és akarattal bármire képesek vagyunk. Nagyon motiváltnak tartom magam, és céltudatosan haladok előre a céljaim felé, amióta csak az eszemet tudom.

Porcukor: 40 gramm motiváció, Hízz a sikerektől! című könyved sok kutatómunkát igényelt?  Meddig tartott az írás folyamata?

Őszinte leszek, az írás folyamata összesen 3 napomba telt ennél a könyvemnél. Amikor a könyvet írtam, éppen a betegségem miatt kényszerültem otthon maradni, amikor hirtelen megszállt az inspiráció és alkotni támadt kedvem. 1 éve dolgozom egy másik könyvön, amelyet nem volt időm karácsony után tovább folytatni a rengeteg cikkírás és egyéb teendőm miatt. Azon a napon, amikor betegen otthon feküdtem, arra gondoltam, hogy mi lenne, ha írnék egy másik könyvet is. Egy rövidebbet, tele élettel és motiváló szavakkal, bíztató mondatokkal. Azon kaptam magam kis idő elteltével, hogy csak ömlik belőlem a mondanivaló, a mondatok egymás után jöttek, és én gondolkodás nélkül utat engedtem nekik, hogy áramoljanak a maguk természetes útján-módján.

A körülöttem lévő életunt, motiválatlan és fásult emberek sokaságából, illetve mindennapjaikból merítettem inspirációt a könyvhöz. Nem regény, így nincsenek benne elvarratlan szálak,  nem szól valós karakterekről, csupán a kendőzetlen igazság a mai világunkról. Néhol fájó igazságokra derítettem fényt, ezután pedig következhetett a megoldás. Az alap ötletem egy olyan könyv megalkotása volt, amely támaszt tud nyújtani a nehezebb napjainkon is, mellettünk állva akkoris, amikor úgy érezzük, minden összeesküdött ellenünk és kevésnek érezzük magunkat. A nehéz időszakokból szerettem volna kiutat mutatni az olvasóm számára. És még egy kis titok: bevallom, ez a könyv egyfajta terápiás jelleggel is íródott. Egy nehéz időszakban segítséget jelentett számomra az, hogy papírra vethettem a gondolataimat, amelyek már jó ideje értek bennem és nyomták mélyen, legbelül a lelkem egyes kis zugait. 

 

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Ez a könyv teljes mértékben a valóságon alapul, nincsen benne semmilyen fiktív elem. Azonban a fantázia csodálatos világa nagyon közel áll hozzám, így majdnem minden cikkembe és kisebb írásomba is bele szoktam szőni mesés elemeket, amelyek hűen kifejezik a személyiségemet. A következő könyvem abszolút a misztikumon és a fantázián fog alapulni, ennyit elöljáróban elárulhatok az olvasóim számára.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Anyukámmal kiskoromban együtt írtunk egy regényt, amely izgalmas, misztikus hangvételű volt. Ezt a kis mesét is tovább tervezem majd szőni és folytatni a jövőben. Az írás iránti szenvedélyem valahol alapvetően meghatározta már az általános iskolás koromat is, a gimnáziumi évek alatt pedig csak folytatódott tovább ez a szerelem. A gimnáziumban magyar fakultációra jártam, és mellette állandóan a könyveket bújtam, amikor csak az időm engedte a tanulás mellett. Nagy szívfájdalmam volt, hogy az érettségin nem olyan eredménnyel zártak le magyar irodalomból, amelyet a jegyeim és a szorgalmam alapján megérdemeltem volna, de ez már a múlt zenéje.

Amikor pályaválasztás előtt álltam, közvetlenül érettségi után, tudtam, hogy bizonyítani szeretnék. Hogy kinek? Mindenkinek, aki nem hitt bennem, aki kiközösített, elhagyott, fájdalmat okozott, vagy nem becsülte a szorgalmamat és a kitartásomat. Gimnázium végéig tipikusan az a diák voltam, aki kitűnő tanuló szeretett volna lenni, és ezért mindent meg is tett a tanulás terén. Ebből fakadóan és a kóros önbizalom hiányom miatt amely általános iskolás korom óta gyötört a magasságom miatt csendes, visszahúzódó gyerek voltam egészen az egyetem kezdetéig. Felvettek turizmusra, rendezvényszervezés szakirányra, amely már régóta érdekelt, így büszkén vágtam bele a nagybetűs kalandba. Az írás ekkor került vissza újra az életembe, mintha a sors is így szerette volna. Pont akkor volt szükségem rá, amikor lehetőséget kaptam az egyetemi újság, az Agyalap szerkesztésében. Itt olvasó szerkesztőként kezdtem, majd cikkeket is elkezdtem írni a lapba, és egyre jobban éreztem magamat tőle. Végre kiírhattam magamból azt a sok dühöt, szenvedélyt, eltitkolt vagy éppen elfojtott érzést, amelyek mintha bennem rekedtek volna az évek alatt.

2019 óta pedig egyre több magazinba írok rendszeresen cikkeket, emellett pedig számos újságírói gyakornoki programban volt szerencsém részt venni az elmúlt évek során. Ahogy teltek az évek, rengeteg megkeresést és kisebb-nagyobb ajánlatokat kaptam, amelyekre mindig igent mondtam, még akkor is, ha tudtam, hogy túlvállalom magam. igyekszem ügyesen beosztani az időmet, de most a legtöbb időmet a rendezvényszervezésre és főleg az írásra összpontosítom.

Számomra az írás ugyanis azóta, amióta az első cikkem megjelent, egy önkifejezési forma és nagyon hálás vagyok, hogy ennyi lehetőséget kaptam az elmúlt évek alatt. Mindenkinek hasonló sikereket kívánnék a munkájában és azt, hogy valóban legyen szerelmes abba, amivel foglalkozik. Csak így lehetünk boldogok és hosszútávon is sikeresek.


Más zsánerben tervezed kipróbálni magadat?

Még nem tudom, mit hoz a jövő, de mivel színes egyéniségnek vallom magam, szerintem mindenképpen kipróbálom magamat más területeken is. 

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratot?

Leírhatatlan, ugyanakkor kicsit szomorú érzés fogott el a  kéziratom befejezésekor. Egyfajta "Most mégis mihez kezdjek magammal?" keserű érzet kerített a hatalmába, amelyet még aznap lesöpörtem a vállamról. Jelentkeztem egy nagy magazinhoz és kaptam egy lehetőséget, amely úgy érzem, hogy hosszútávon is boldoggá tudna tenni.


Fényképek: Gábor Bálint
Smink: Kopasz Daniella
Stúdió: Fészek Fotó Stúdió

 

Előjegyezhető:

Publioboox Kiadó

Libri

2021. október 23., szombat

Előolvasás: Bombicz Judit: Mesevarázs c. mesekönyvét "Ez a könyv az igaz szeretetről és barátságról szól, sok érdekes kalanddal átszőve."

Először is szeretném megköszönni a bizalmat az írónőnek, Bombicz Juditnak, hogy lehetőséget adott nekem arra, hogy megjelenés előtt elolvashassam a mesekönyvét, amely a Mesevarázs címet kapta. Az elsők közt lehettem, akik az oldalán már véleményezték is röviden. Most itt is szeretnék nektek erről a könyvről kicsit mesélni.

Bombicz Judit:
Mesevarázs

Tartalom:
Ugye ti is szeretnétek találkozni a Varázsvilág lakóival?

Zoé, Susy és kis barátjuk, Beni, a zöldmanó meg is teszik. Ellátogatnak a zöldmanók falujába, megismerkednek a tündérek sárkányával, bekukkanthatnak az Egérkirály otthonába, sőt, még a Sellő-tó lakóinak palotáját is bejárhatják.

Ha ti is kíváncsiak vagytok ezekre a helyekre és lakóikra, utazzatok kis barátainkkal a mesék szárnyán a fantázia világába.

A mesekönyvben található egy bónusz mese és a hozzá illő illusztráció. Készítőik, akik maguk is gyerekek, egy Meseíró és Illusztráló Pályázat keretein belül nyerték el a lehetőséget erre a megjelenésre.

Véleményem:
5/5

Van, aki tudja rólam, és van aki nem, de nagyon szeretem a meséket. És nemcsak azért mert kikapcsolnak, hanem mert visszarepítenek egy olyan időbe, ahová még most is szívesen tartoznék. Közismert tény, hogy a gyerekek felnőttek, a felnőttek pedig gyerekek szeretnének lenni. Bombicz Judit írónő erre lehetőséget is ad. Mert amikor elkezdtem olvasni az új mesekönyvét visszarepültem az időben egy kicsit. Pontosabban számomra ez a 90-es évek volt, amikor óvodába jártam és még hittem a mesékben, és én is kerestem a tündéreket, manókat, barátokat. Ez a mesekönyv egy nagyon különleges barátságról szól két kislány és egy manó fiú közt. Az ő kalandjaikat tárja elénk. Olvasás közben az ember észre sem veszi, hogy az írónő nem csak egy csodálatos történettel rukkolt elő, hanem a gyermekeknek bölcs tanácsokkal is szolgál, amelyet magukkal vihetnek az óvodából az iskolába. Az iskolából pedig tovább, addig amíg fel nem nőnek. De mi lesz ezután? Ezt megtudhatjuk, ha elolvassuk a meséket és megtaláljuk a bennük lévő elrejtett útravalót.

Pár szóban a történetről:

A történet egy óvodában játszódik valahol a város szívében. Épp egy kislányt, Zoét viszi először az anyukája az óvodába. De a kislány nem akar ott maradni, mert senkit sem ismer, és barátai sincsenek. Aztán megismerkedik egy vele egykorú kislánnyal, Susyval, akivel nagyon jó barátságot kötnek. Mindig együtt játszanak, és keresik a kalandokat az óvoda udvarán. Egyszer csak figyelmesek lesznek valamire a fűben. Valamire, ami kicsi, mozog, piros sapkát visel. Elkezdték hát követni, és ahogy leguggoltak, megláttak egy kisfiút, egy manót. Ő Beni, a zöld manó. Ők hárman rengeteg kalandot élnek meg együtt. Mert a manónak van egy trükkje. Ha tapsol, akkor a két kislány is akkora lesz mint ő. Ezért sok időt tudnak együtt tölteni. Sok helyre elviszi Beni Susyt és Zoét. Pl. megmutatja nekik az otthonát, a szellők tavát, segítenek a sárkánynak, vendégségbe mennek az egérkirályhoz, meglátogatják a tündéreket, Beni ellátogat az emberek világába.

A rövid mesék szívet melengetőek és tanulságosak. Mert minden egyes fejezetből tanulhat valamit az ember. De leginkább megtanulhatja azt, amit sokan elfelejtenek mostanság, hogy mennyit is ér a barátság, vagy hogy a szeretetnek és a segítségnek mekkora ereje is van. Hogy a barátság nem csak hónapokig tart, mert létezik egy életen át tartó is. Ha nyitott szívvel és nyitott elmével élünk, akkor pedig az emlékek nem múlnak el, csak kicsit kifakulnak, mint egy régi kép. A szív mindig tudja azt, hogy van egy hely, ahol újra önmagad lehetsz. Az ember nem felejt, még ha úgy érzi is. Ahogy a kislányok sem felejtették el Benit, a zöld manót, úgy Te sem fogod elfelejteni egyhamar e mesekönyvet. Mert a titkok a mesék sorai közt vannak. Tanácsok, amelyek nem csak egy gyerekkort segítenek végig, hanem a felnőtteket is vissza tudják repíteni oda. Sok felnőtt elfelejt szeretni, hinni, élni és nevetni. Ezt nem szabad. Felnőtt fejjel olvasva ezt a könyvet, be kell látnom, a kislányok nagyon erősek és hálásak. Mert bár sok kalandban volt részük, mindig tanultak. Olyan dolgokat, amelyet későbbi életük során kamatoztatni tudnak majd. Ez a könyv az igaz szeretetről és barátságról szól, sok érdekes kalanddal átszőve. Ezt a könyvet már 2-2,5 éves kortól ajánlom. Mert jó lehetőség lehet a kicsiknek, hogy felkészüljenek arra, mi is vár rájuk. Hogy az óvoda nem a szörnyeteg maga. Ha félnek is, kicsit bátorságot meríthetnek ezekből a történetekből. Megtudhatják, mennyi kaland, móka és kacagás vár ott rájuk. Hogy nem kell félni barátságokat kötni. És hogy hány éves korig ajánlom? 120 éves korig. Mert mindenki, aki elolvassa ezt a mesekönyvet, rájön majd arra, hogy mennyire fontos a barátság, a szeretet és a család ereje. Sokan lesznek, akik visszagondolnak a saját gyermekkorukra, és elmorzsolnak egy könnycseppet. És lesznek olyanok is, akik mosolyogni fognak. Mert eszükbe jut, hogy igen, volt nekik egy olyan barátjuk valamikor, mint Zoénak Susy és Beni. És ezt el fogják majd mesélni a gyermeküknek, unokájuknak, vagy bárki másnak.

A könyv tartalmaz még egy mesét. Ez egy aranyos kis történet, amelyet egy 8 éves kislány írt. Ez a mese azért került bele a könyvbe, mert az írónő hirdetett egy meseíró, illetve illusztráló versenyt. A verseny győztese pedig bekerülhetett a könyvbe. A nyertes mű címe: A teknős születésnapja. Amely arról szól, hogy az állatok szerették volna meglepni a barátjukat a 101-dik szülinapján. De hogy mi is történt ott pontosan? Az maradjon titok, addig amíg el nem olvasod. A meséhez készült illusztrációt egy 11 éves kislány nyerte. Az ő képe szerepel a mese elején. Nagyon aranyos rajz.

Még egy-két mondat erejéig hadd térjek vissza a könyv összegzéséhez. A mese aranyos. A fejezetek rövidek, de nagyon tanulságosak. Az illusztrációt pedig imádom, mert annyira aranyos, hogy az már szinte élethű. A versek a könyvben dallamosak. Szeretném megköszönni még egyszer ezt a hatalmas bizalmat az írónő részéről. Nincsenek szavaim, mennyire is tetszett ez a könyve is. Várom a többit nagy szeretettel. Aláírás: Egy örök gyerek.

2021. október 20., szerda

Márton Csilla: Boldogító halál "Olyan utat mutatott be a könyvében, amelyet minden ember végigjár, vagy végig fog járni. Nehéz erről olvasni, de közben végig lehet érezni, hogy az írónő mennyi dolognak utánajárt."

Szeretném megköszönni Márton Csillának és a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy elolvashattam az írónő Boldogító halál c. ezoterikus könyvét.

Márton Csilla:
Boldogító halál


Mindenki, aki meghal egy életet hagy hátra, azt, amit Teremtett magának. Minden egyes kapcsolat, minden emberrel, természettel, az élet vagy halál játéka. Minden kapcsolat életről, halálról szól, az utadról, a kiteljesedésről és a beteljesedésről. Munkád, családod léte, élet és halál játéka.
Hogy mi késztetett, hogy ilyen komoly témakörről írjak? A sok fájdalom, depresszió, frusztráció, kilátástalanság, ami éveken át, kísér.
Titeket, kedves Olvasóim, természetesen beleértve jómagam is.

Véleményem:
5/3

Először is szeretném megköszönni, hogy olvashattam ezt a nem mindennapi könyvet. Bevallom őszintén, sokáig halogattam az első könyv után az olvasását, mert elég nehéz témát boncolgat. Mégpedig az elmúlást, a halált. Sajnos ezzel a könyvvel is úgy jártam, mint az elsővel. Nehezen indult be, és úgy is folytatódott. Sok mindennek utána kellett néznem, mert nem értettem, hogy miről ír pontosan. Be kell vallanom, ez nem az én világom. És sajnálom. Bár az pozitívum, hogy olvastam már ilyen témában, de az írónő stílusa egyedi, és ez próbára tett. Olyan utat mutatott be a könyvében, amelyet minden ember végigjár, vagy végig fog járni. Nehéz erről olvasni, de közben végig lehet érezni, hogy az írónő mennyi dolognak utánajárt. Tényleg rengeteg mindenről szó esik, a hétköznapi élet dolgai és problémái köré rendezve. A könyv maga nem is vastag. Felesleges dolgok nincsenek benne. Segít szembenézni az elkerülhetetlennel. Valóban komoly témákról ír. A könyvben a betegségek is előkerülnek.
Hát nem nagyon tudok sajnos erről többet mondani. Nem azért, mert nem tudnék, hanem azért, mert még minden kusza bennem. Az érzéseim és a gondolataim egyaránt.
Aki elolvassa ezt a könyvet, az biztos, hogy sok dolgot másképpen fog látni. Sőt szerintem a gondolkodásmódja is megváltozik, ahogy nézőpontja is. Nyitottabb lesz.
Köszönöm az írónőnek ezt a könyvet és az élményt. Hálás vagyok a türelméért és a bizalmáért.


2021. október 3., vasárnap

Buótyik Dorina: Az egyiptomi királynő rejtélye (Gracie Simpson történetei 2.)

 Egy izgalmas kalandregényt olvastam Az ​egyiptomi királynő rejtélye (Gracie Simpson történetei 2.) címmel. Köszönöm Buótyik Dorinának, hogy lehetővé tette, hogy elolvassam, és a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy közölhetem a véleményemet róla. 



Fülszöveg: 

Egy ​ókori fáraónő szerelme. Egy nemzetközi műkincsrablás napjainkban.

Mi köti össze őket?

Gracie Simpson már megint olyasmibe keveredik, amibe nem kellett volna. A British Museum fiatal egyiptológusa nászútra utazik Kairóba, de egy CIA ügynökbe botlik.

Bradley Larkin egy titokzatos, nemzetközi műkincstolvajt keres, akiről csak annyit tudnak, hogy a fedőneve Habibi. Amikor ellopnak öt melldíszt az Egyiptomi Múzeum vitrinjéből, Bradley biztos benne, hogy Habibi keze van a dologban. De a biztonsági felvételek alapján Gracie-t azonosítják bűnösként.

Gracie apja, Adam Simpson, a neves régész éppen ásatást vezet Dahsúrban, és egy izgalmas sztélétöredékre bukkan a sivatag mélyén. Megkéri Gracie-t, segítsen neki. Talán össze lehet rakni a sztélét, és megtudnak valami újdonságot arról az időszakról amikor az ugariti nép békés módon ugyan, de megszállta az Egyiptomi Királyságot.

Gracie örömmel vesz részt a keresésben. Azonban amikor megérinti a sztélédarabot, látomása támad. Az ókori Egyiptomban találja magát, ahol Szobeknoferuré fáraónő életének egyes napjait kíséri figyelemmel.

Vajon ez képzelet vagy valóság?

Miért tört szét a sztélé?

Gracie és férje, a higgadt Louis a rejtély nyomába ered. Ám nemcsak a fáraónő életébe bonyolódnak bele, hanem a Habibi ellen folyó nyomozásba. Vajon kinek áll érdekében, hogy a lányt börtönbe juttassa?

Netán valóban a lány van a múzeumi felvételeken?

Gracie Simpson újabb kalandjaiban részt vesznek a sorozat korábbi kötetének kedvelt hősei: az újságíró David, az Egyiptomi Múzeum igazgatója, Ahmed, valamint Wallid nyomozó, és persze a stáb nem lehet teljes Oscar, a kék macska nélkül!

 

Vélemény:

4,5/5

Nagy örömömre szolgált, amikor Buótyik Dorina megkeresett engem azzal, hogy elolvasnám-e második regényét. Az első könyve is tetszett, így nem mondhattam nemet a nagylelkű felkérésre. Örültem, hogy ismét visszatértünk Egyiptomba, és nemcsak korunk Egyiptomába, hanem az ókoriba is. Egyre inkább elbűvöl, ahogy a szerző összevegyíti a jelent a múlttal. Az első részben ezt a párosítást kissé kuszának éreztem, de a második részben egyértelműen elkülöníthetővé vált múlt és jelen. Szívesen olvastam volna még részletesebben Szobeknoferuréról és világáról, a hercegről, Egyiptom és Ugarit kapcsolatáról. Ez az egy, amit a regény hiányosságaként tudok felróni.

            Nagyon tetszett maga a nyomozás. Úgy éreztem magam, mint maga az ügy nyomozója; amint megvolt a tettes, kapkodtam a fejem, mivel újabb és újabb fordulatok következtek, újabb rejtélyekre derült fény. Bár azt nem tudom, a való életben Gracie és alteregója közti hasonlóság mennyire vezethet egy efféle félreértéshez (hiszen mindenkinek más-más az ujjlenyomata, a szőke festék sem hiszem, hogy minden esetben félrevezető lehet). Mindenesetre kellő csavart és fordulatokat éreztem a műkincsrablást és hozzá fűződő nyomozást illetően. Izgalmasak voltak ezek a részek, ahogyan azok is, melyek a sztélédarabokhoz fűződnek.

            Amellett, hogy jó volt visszatérni Egyiptomba, jó volt újra találkozni a régi szereplőkkel, jobban megismerni őket. A karakterek árnyaltabbakká váltak, többségében szimpatikusak voltak, kedveltem őket. A vége nekem nagyon habos-babos és rózsaszín lett, már ami a (fő)szereplők kapcsolatát illeti. Jó szívvel ajánlom a happy end szerelmeseinek.

         Az írónő most is bizonyította, hogy mennyire ismeri és szereti az ókori Egyiptomot. Érződött a sorokon, hogy ennek a világnak a szerelmese. Külön köszönet, hogy megemlítette a jegyzeteket, melyeket felhasznált a regényhez.

         Összességében Az ​ egyiptomi királynő rejtélye (Gracie Simpson történetei 2.) kalandos, izgalmas utazás, mely vegyíti a jelent és a múltat. Megismertet bennünket az ókori Egyiptom világával, bepillantást enged a nyomozásba, amibe főhősünk is belekeveredik. Ezúttal nem a nyomozás segítőjeként, hanem gyanúsítottként. Láthatjuk, miként derülnek fényre Gracie családjával kapcsolatos rejtélyek. Úgyhogy ajánlom mindenkinek, aki szereti Egyiptom világát, és elmerülne egy vérbeli kalandregényben. 



Cornelie C. G.: Bármi megtörténhet

Egy különleges világban játszódó regényt olvastam Cornelie C. G. tollából Bármi megtörténhet címen. Köszönöm az írónőnek, hogy lehetővé tette, hogy elolvashassam a könyvet, és a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy közölhetem a véleményemet róla. 



Fülszöveg: 

Egy ​talpraesett, fiatal nő, egy fájdalmas csalódás és a megcsillanó remény egy új kezdetre.

Emily Joyce Montel San Francisco egy kellemes negyedében él szabadelvű festő barátjával. Az irigylésre méltó, fényűző élete csupán a látszat, jó ideje szabadulni akar a kilátástalan, érzelmileg kiüresedett kapcsolatból. Utolsónak szánt közös programjuk azonban balul sül el, a Golden Gate hídon átkelve autójuk balesetet szenved, és a vízbe zuhan.

Millie egy különös faluban ébred, egyedül. Az ott élők kedvesen fogadják, de a történtekre

ők sem tudnak magyarázattal szolgálni. Ahogy a maradni kényszerülő lány megismeri a

közösség múltját, mindennapjait, egy sor kérdés merül fel benne.

Hová tart a világ? Melyek az igazán fontos, mindenáron megőrizendő értékek? És főként

mit tegyen, ha soha nem térhet vissza a korábbi életébe?

Vajon teljesül a vágya? Megtalálja a szerelmet egy olyan társ oldalán, aki igazán figyel rá, és nem bonyolódik lépten-nyomon más kapcsolatokba?

Cornelie C. G. ezúttal egy olyan világba vezeti az olvasóit, ahol minden megtörténhet, és

meg is történik. Még az akadályokkal dacoló szerelem is.

 

Vélemény:

4/5

Ha úgy vesszük, tulajdonképpen egyfajta társadalomkritikát tartottam a kezemben. Nagyon tetszett, ahogy a szerző reflektál korunk problémáira. Erősen szembeállította a Falut és a Birodalmat, a modern társadalmat és a természeti népeket, a technikai fejlettséget és az egyszerű eszközöket. Ez az ellentét adja meg a regény magvát, s ebből bontakozik ki a történet. Millie éppen szakítana művész barátjával, amikor történik egy baleset; az autójuk vízbe zuhan. Ezzel a lány egy másik világba kerül. Abban a világban létezik egyrészt a Birodalom, mely nagyjából modern korunkat jelképezi a maga technológiájával, és már kissé futurisztikusba hajló vívmányaival, születésszabályozásával, chipes rendszerével. Ebből a rendszerből voltak, akik békében kivonultak, és többek között áram, vezetékes víz nélkül a Faluban tengetik mindennapjaikat. Erre a helyre kerül Millie, ahol megismerkedik Liammel és Michaellel, akik segítenek rajta.

     Nagyon tetszett maga a felvetés, a természet és modernkori társadalom szembeállítása. Jól megoldotta az írónő az új világba való át- majd visszakerülést. Nagyon tetszett, hogy mind a Faluval, mind pedig a Birodalommal megismerkedhettünk. Hiányérzetem lett volna, ha ez utóbbi nem történt volna meg. Viszont a főszereplőket nem sikerült se megutálnom, se túlzottan megkedvelnem. Közömbösek maradtak számomra.

          Millie, a főszereplő kissé butácska, naiv kislány szerepét öltötte magára, aki egyrészt hangoztatta, hogy neki VAN diplomája, de jó lett volna látni, ha a tudására valamilyen úton-módon szüksége is lett volna (jobban, mint mondjuk az iskolában a gyermekeknél). Az is furcsa volt nekem, hogy nem kereste a hazautat. Néhányszor meg volt ugyan említve, hogy szeretne visszakerülni, de nem tett ezért az ég egy adta világon semmit. Bár tulajdonképpen nem mindig értettem, miért ragaszkodik úgy a múltjához. San Franciscoban adott egy rossz kapcsolat, amiből kisétálna, mivel a párja nem tiszteli őt, megcsalja, és semmibe veszi. Úgy kezeli a helyzetet, hogy bármit is csinál, Millie mindig ott lesz neki, visszamegy hozzá. Erre fogja magát, és belesétál egy majdnem ugyanilyen kapcsolatba, csupán a másik világban. Nem rajta állt, hogy Michael nem tette volna meg vele ugyanezt. Mert szerencsére bebizonyosodott, hogy Michael gerincesebb volt San Franciscoi szerelménél. Bár úgy tűnt, Michael a szemtelen rosszfiú karakterét játssza, nem éreztem annak, ahogy a kémiát sem éreztem a két főszereplő között. Ami nem feltétlenül baj. Viszont nagyobb feszültséget vártam volna Michael és Mark között. Mert ugye ők a múltbéli események miatt nagyon nem bírták egymást, és ez akár nagyobb szócsatáknak (ne adj isten, verekedésnek) is táptalaja lehetett volna. Liam és Mary nagyon kedves szereplők voltak, őket hamar megkedveltem.

            Szoktam arról is írni, ami nem annyira ragadt meg a történetben. Itt lehet, hogy lelövöm a poént, úgyhogy azok az olvasók, akik nem szeretnének tájékozódni a regény végéről, görgessenek nyugodtan a következő bekezdésre! Mindvégig vártam, hogy kiderüljön, Millie időutazó, ez az új világ a Faluval és a Birodalommal egyetemben a jövőnket mutatja be. A falubeli szereplők megemlítették egy-egy Millie-től elhangzott városnévnél, hogy olyan ismerős számukra. Ezért is éltem a gyanúperrel, hogy talán a könyv egyfajta lehetséges jövőképet ábrázol. Sajnos nem így történt, és persze így is teljességében megállja a helyét. Mégis emiatt maradt egy kis hiányérzetem. A könyv eleje izgalmas, majd a Faluban kicsit leülnek az események, de szerencsére a végére újra felpörögnek.

      Összességében a Bármi megtörténhet c. regény társadalomkritika is egyben. Az írónő szembeállítja a várost a faluval, jelen korunkat természetközelibb életvitellel. Maga a világkép nagyon tetszett, éreztem a rejtett utalásokat a sorok között. A cselekmény többnyire pörgős, fenntartotta az érdeklődést, szórakoztatott és kikapcsolt. Úgyhogy ajánlom mindenkinek, aki szeretne egy érdekes, kicsit új, kicsit régi, kicsit modern, kicsit maradi világgal megismerkedni, és végigkísérni Millie-t a hazatéréshez vezető útján. 



2021. október 2., szombat

Interjú Faragó Maia írónővel ''Mind a megtisztulás részében, mind a lelki szirmok létezésében és útjaiban hiszek.''

Most egy első könyves magyar írónővel beszélgettem, akinek a könyvében lévő versek és történetek a lélek dolgaival foglalkoznak, és ezekre keresnek választ. Viszont ezt csak figyelmes olvasók lelhetik meg bennük, akik nem csak a verseket olvassák, hanem befogadni is képesek a sorok közt megbúvó mondanivalókat. Ez az írónő nem más, mint Faragó Maia, a Lélek szirmai c. verseskötet szerzője. Köszönöm neki azt a megtiszteltetést, hogy elkészíthettem vele ezt az interjút.



Moncsi
Mikor kezdett el írni?

Maia: Mióta megtanultam a betűket egymás mellé leírva szavakká formálni, mindig is fontos szerepe volt az Életemben, és egyre tudatosabban. Mármint gyermekként persze még csak leveleztem sok más kislánnyal, utána jött a naplóírás, aztán dalszövegek gyártása, mikor milyen életszakaszban voltam, amíg elértem oda, hogy felsőfokú tanulmányaim révén a mindennapjaim része lett, nemcsak „szükségből” írtam, hanem papírra vetettem mindent, ami foglalkoztatott. Egyre inkább örömöm leltem benne, és ahogy lassan osztottam meg közönséggel is a műveim a főiskolán, kiderült, nem csak nekem jelentenek értéket. Ott volt az a pillanat, amikor elkezdtem komolyan venni, nemcsak az írást, hanem magamat is vele együtt létezve. Láttam, hogy ebben ki tudnék teljesedni, hogy ez lehetne az én Utam.

Több dolgot így tudtam később értelmezni saját Életemben, hogy leírtam. Így örökítettem meg eseményeket, pillanatokat, így segítettem át magam az összes mélypontomon. Egyszóval az írás terápia. Számomra. Szeretem ezt csinálni, élvezem, másrészt legtermészetesebb önkifejezési módom. Az, hogy ezt egyre fejlődőbb tendenciában, úgymond professzionálisabb módon tehetem, ezt a tanulmányaimnak is köszönhetem. Valamint a tapasztalásaimnak, amiket megéltem azóta, hisz a fejlődési út zajlik tovább. Attól, hogy lett egy kitüntetéses sajtó kommunikátori diplomám, attól a stílusom és írói hangnemem kiforróban van, minden egyes újabb tapasztalással, irodalmi rálátással, minden egyes más élethelyzetben változik és érettebb lesz. Valamint mindegyik más műfaj is megköveteli azt, hogy időről-időre megújuljon ez a belső, írói hang is Benned.

Az írás-irodalom-kultúra iránti alapvető szeretet egyébként családi örökség. Édesanyám ágáról a dédmamám az, aki nem nyilvánosan, de szintén írt.

Moncsi
Mi vonzza Önt a versek és prózák világában?

Maia: Amikor elkezdtünk írni több szemináriumon a főiskolán, csak azt tudtam, éreztem, hogy ebben tényleg kiteljesedhetek és egyben beteljesedhet minden alkotni vágyó álmom. Aztán hallgatói szerkesztő lettem, majd főszerkesztő-helyettes, egyre több műfajban olvastam, egyre többet tanultam és tapasztam.

Én az írásban találtam meg mind az emberi, mind az alkotói, művészi szabadságom a legjobban. Több, más művészeti közegben is tanultam, mozogtam később, hogy ez mostanra biztos legyen. Ez az a művészi közeg, amiben komfortosan és természetesen tudok mozogni. Ez, ami erőlködés nélkül áramlik ki belőlem a világra.

Szeretem a verseket és a prózát is, mert javarészt valóságon alapulnak, valós helyzeteken, vagy egy általános érzésen, mégis egyedi világodból, nézőpontodból kivetítve. Rajtad áll egyébként, hogy valóságot írsz meg, vagy fantáziádról írsz. Vágyadról, álmodról. Avagy éppen fantáziádból kreálsz tartalmat.

Amikor kapok egy gyors ihletet, általa „megindul a Lelkem”-így nevezem. Le is írom gyorsan egy versben általában. Nem azt jelenti, hogy nem dolgozom ki, attól lehet igényes és minőségi, de verset írni sokkal gyorsabb, valljuk be. Amikor pedig több időm van, és elmélyedhetek történetekben, helyszíneket húzhatok fel magamban, és karaktereket alakíthatok ki egy világban, akkor dolgozok ki hosszabb prózai műfajokat pl. novellákat, regényeket (romantikus-realista), avagy érdekel még a krimi is.

Moncsi
Milyen más zsánerben próbálná ki szívesen magát, és miért pont abban?

Maia: Ami még izgatja a fantáziámat, azok a színdarabok, vagy forgatókönyvek írása. Millió ilyen tervem van. Színházi dramaturgként olyan jó lenne dolgozni! A két szerelmem összekapcsolása lenne: színházban dolgozni és írni... De ugyanez a forgatókönyv írása: film+írás.

Moncsi
Könyve A Lélek szirmai címet viseli. Miért épp erre esett a választása?


Maia: Hiszek abban, hogy a Léleknek is vannak láthatatlan szirmai, melyek ciklikusan pompájukban virágoznak, majd szirmaiktól megválnak, lehullnak, hogy a következő szezonban ismét megtörténjen a „pompázás”. Vagyis, a Lelkünk ép és egész: virágzik- szirmai teljessé teszik és védik, de ha a Lelket bánat/csalódás/kudarc éri, vagy egész egyszerűen elfogy a motiváció, megfoszthatja ezen szirmaitól más, vagy mi magunkat, mert szeretnénk megtisztulva ismét virágozni, vagy ha változásra vágyunk, ahhoz lenullázzuk magunkat - letépegetjük a szirmokat, és újra kell kezdeni, felépíteni Magad, és ismét haladni a „pompázás” állapotába.

A könyvem ezen szirmok ciklikus útjait járja be, melyeket megélünk nem egyszer az Életben: amikor remélünk, amikor reményvesztettek/magányosak vagyunk, amikor újra kell kezdeni, vagy, amikor rátalálunk a boldogságra. Az utolsó „állapot” a ráadás - nem árulom el… vajon hány ember tapasztalja azt meg igazán az Életében?

A kérdés az, megállnak útjaikban egyszer ezen szirmok? Ismerjük tényleg ezeket az utakat és be is járjuk/meg is éljük mélységükben azokat?

Moncsi
Érdekesnek találom a bemutatkozóját az oldalán. Honnan jött az ötlet ahhoz, hogy a virágok élete legyen a hasonlat alapja? Ha jól vettem ki, arra szeretne ezzel utalni, hogy a Lélek is ugyanúgy tisztulhat meg, ahogy a virágok újraélednek?

Maia: Igen, pontosan. Éppen az előző kérdésnél ki is fejtettem erre a választ.

Azért ez a hasonlat alapja, mert pontosan így működünk Lelkileg mi is.

Mind a megtisztulás részében, mind a lelki szirmok létezésében és útjaiban hiszek.
 


Moncsi
Írta, hogy a verseiben választ kaphatunk bizonyos kérdésekre. Ezeket a verseket előre tervezetten így írta meg, vagy impulzív folyamat volt, és Ön is csak a végén vette észre a bennük megbújó válaszokat?

Maia: Egyértelműen utóbbi. Ez a könyv tíz éves munkám gyűjteménye és egybe szerkesztése, vagyis a 2011-ben született műveknél még csak halvány tervben sem volt, hogy ebből én szeretnék egyszer akármit is, nemhogy egy könyvet. 

Amikor megszületik egy mű, hacsak nem más nyomás hatására írsz, vagy nem tudod eleve elrendeltetetten a célját, nem lehetsz biztos az utóéletében. Ha még van is elrendeltetett célja, nem lehetünk biztosak a sorsában semminek.

Amikor először összegyűjtésre került a könyvem első kézirata, 2016-ban, akkor a végkicsengés is másabb volt, a szerkezete is, illetve saját, baráti körben terjesztettem. Aztán, amikor idén magánkiadásban gondolkoztam, akkor jött a második, végső kézirat elkészülte: kiegészült 12 írással, egy teljes fejezettel a végső kötet. Akkor állt össze szerkesztői szemmel is bennem az egész. Nem is lehetett volna máshogy, mert írói és magán szemszögből is összeért a könyv íve. Úgyhogy akkor jelent meg, amikor neki „meg kellett jelennie tényleg.” Bővebben szólok a könyv keletkezéséről, hátteréről és a magánkiadásról a blogomon

Moncsi
Mi áll közelebb a szívéhez? A vers vagy a próza? Van valami műfaj, amiben szívesebben alkot, mint a többiben?

Maia: Nem tudom igazából megmondani, miért a kedvencem a vers, de nekem ez a legtermészetesebben jött. Egyrészt, mert sosem volt időm hosszabban írni, így fecnikre, vagy füzet szélére írogattam. Ugye oda pedig nem fér ki egy regény…

Mondhatom azt, hogy a versek választottak, aztán én őket. Megmutatták, hogy legkönnyebben így tudnak előjönni belőlem a gondolataim, azóta pedig előszeretettel használom is a rímes sorokat. Mert egyediek. A versben egy külön világ épül fel. Minden apróbb kétsoros vers is egy világ…kezdődik, csúcsán van és elmúlik a végén... Élet van bennük, mind saját ritmustól lüktet.

A költői képek életre keltése, az ezek megalkotására való kifinomultság, a szavak egymás utáni erőteljes ösztökélő kifejező használata értelem és érzelem szerint, és a rímekről nem is beszéltem…sem szakmaiságról…és mégis. Ez teszi művészivé a verseket.

Moncsi
Mit gondol, miért fontosak manapság a versek és a prózák?

Maia: Manapság nagyon sok dolog íródik – műfajok keveredésében, átfedésében, vagy egész egyszerűen „freestyle” stílusban.

Pont azért fontosak talán, mert a rájuk jellemző egyedi műfaji vonásokban és sajátosságokban születnek meg - szerencsés esetben.

Egy vers, prózai mű, ha művészien van megírva: akkor kapja olvasója a legtöbbet, mert érzi, hogy benne tisztelve van és a könyv-alkotás-vers szeretettel van felé.

Sokszor elgondolkodom azon egyébként, ha tudatosan odafigyelne rá az ember, minden nap lehetne igazán „költői nap”. De sajnos átsiklunk felette, egyre több a trágár szó a beszélgetésekben, és hát ki tud 7/24-ben költői strófákban gondolkodni? Pedig egyébként pont elég lenne, ha csak abban gondolkodnánk, és más lenne a világ.

Milyen szép is lenne, ha ez még létezne…de a kommunikáció azóta rengeteget változott már. A magyar anyanyelv gyönyörűségeit viszont mire lenne nagyobb élvezet használni, mint páros vagy páratlan vagy egyáltalán kit érdekelnek a rímek, de művészi szövegben használni vagy azzá alkotni?

Moncsi
Mik a tervei a jövőben az írás terén?

Maia: Nagyon sok tervem van, melyek megvalósításra várnak. Egyrészről a művészeti blogom biztos, hogy folyamatos növekedésben marad.

Elkezdtem a második könyvem, mely egy regény alakot fog ölteni. Az inspiráció egy valós dologból érkezett, onnan ihletté formálódott, és félig már benne is van a kéziratban a tollam tintája. Megvan a helyszín, a szereplők, a cselekmény sora, és az az üzenet, amit általa szeretnék közvetíteni.

A folytatáson leszek és dolgozok, mint alkotó.

Moncsi
Ha lehetne 3 kívánsága, mi lenne az?

Maia: Van pont 3 darab kívánságom. Nem több, nem kevesebb. Ezek viszont magán jellegű óhajok, inkább meghagynám őket magamnak, csak csendben suttogom el…

Egy dolgot kérnék mindig örökérvényűként, amit viszont akkor utolsó gondolatként itt hagyok: bárcsak mindenhol a világon teljes egészség, csend, nyugalom, igazságosság lenne. Egyszóval: BÉKE.