Rólunk

2022. május 3., kedd

Hajnal Kitti íróvá válásnak története – („Réges-régen kezdődött, de még mindig töretlen az út, melyen az írónő halad.”)

Mai történetem Hajnal Kitti íróvá válását mutatja be. Kitti már vérbeli tollforgatónak számít öt önálló kötettel és két antológiával a háta mögött. Az írás iránti szenvedélye egészen kislánykorára vezethető vissza. Kilencéves volt csupán, amikor írni kezdett. Megszakításokkal ugyan, de folyamatosan papírra vetette történeteit. Komolyabban 2005 óta foglalkozik az írással, ekkor már az interneten osztotta meg az alkotásait. A zsánerre is rátalált: LMBTQ romantikus írásokban találta meg írói önmagát. A téma komplexitása volt az, ami először felkeltette az érdeklődését. Úgy érezte, hogy bármit is ír ebben a zsánerben, plusz rétegei vannak egy heteró romantikushoz képest. Bizonyos szempontból több lehetőséget nyújt írás közben. Emellett barátai jó része is valamilyen módon kapcsolódik az LMBTQ közösséghez, ő pedig otthonra lelt közöttük.

Első története egy misztikus-romantikus novella volt, az Időn át hozzád címmel, melyet sok év távlatából az írónő már nem tart annyira jónak, mint egykoron. 

Történeteit egy ideig barátnője internetes oldalán publikálta, de Album című írása után – amely két szomszéd fiú lassan kibontakozó kapcsolatát mutatja be – elkészítette saját honlapját, melyet hajnalösvénynek nevezett el. Az ismertséget is az Album hozta el számára.

Ezt követően elindult a fanfiction-ök irányába, jrock vonalon. Ez a korszaka elég sokáig elkísérte, egészen 2013-ig. Ekkor kezdte írásait feltölteni a Merengőre, queenariana néven, és ebben az időszakban fordult a fandomtól az original történetek felé. Itt jelent meg többek között: Láncok, Egymásra hangolva, Vékony jég és Villanások című műve is.

Utóbbi időben az írónő kacérkodik a gondolattal, hogy az interneten publikált írásai közül egyiket-másikat szívesen látná nyomtatásban is. Eddig a két platformot nem keverte össze, vagy a világhálóra kerültek fel a történetei vagy könyv formájában jelentek meg a Szivárványálom Kiadó gondozásában.

Eddig megjelent könyvei: Falak, Hinta, Főnix, Homokszemek, Harmónia – Két lélekre hangolva, Buborékok antológia és a Lélekcseppek antológia. A Lélekcseppek volt az első nyomtatásban megjelenő története, ebben debütált először, de ekkor még vendégszerzőként szerepelt a kötetben.


Tavaly októberben sok év írói tapasztalattal a háta mögött rátalált a Wattpadra. Azóta tölti fel írásait az oldalra, nagyrészt inkább a régi alkotásai közül válogathatnak az olvasók. Egyelőre kevésbé ismert számára ez a világ, még sok felfedeznivaló várja ezen a platformon. Úgy érzi talán több reklámmal, több időráfordítással itt is ugyanolyan sikeres tudna lenni, mint az internet más területein.

Sajnos neki is, mint sokunknak, mindene van, csak ideje nincs. A család, munka és írás mellett nagyon sok erőfeszítést igényel a marketingre fordított idő. Eleinte próbált minden kommentre válaszolni, de be kellett látnia, hogy bármennyire is szereti, amikor az olvasók üzennek neki, egyszerűen nem jut ideje válaszolni nekik. Picinyke szabadidejében kell megosztani figyelmét az új történetei, az olvasók üzenetei és a marketing között. Naponta alig-alig tud elcsípni a napból egy-egy fél órát, ez pedig nem mindig elég arra, hogy válaszoljon az összes olvasó megkeresésre.

Előbb-utóbb elrendeződik majd minden, és az írásra, az olvasókra is több ideje fog jutni, mint eddig. Régi olvasói tudják, hogy nyugodtan bejelölhetik és rá is írhatnak Facebookon, mert hosszabb reakcióidővel ugyan, de mindig válaszol. Saját Facebook csoportjára is igyekszik majd jobban odafigyelni és jelen lenni. Fontos számára az olvasók közelsége, véleménye és reakciója. 

Hajnal Kitti írói oldala 

Hajnal Kitti Wattpad oldala

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése