„Rubin vezette az ujjaimat
a billentyűkön a múltból”
Orosz T. Csaba többkötetes író
több mint húsz éve része a magyar irodalomnak, így a tapasztalata
megkérdő- jelezhetetlen. Számomra nagy megtiszteltetés ez az interjú, mivel sok
érdekességet hallottam róla és munkásságáról.
Bella: Érdekelne, hogy hogyan
emlékszik vissza a kezdetekre?
OTCS: Verseket már középiskolás
korom óta írok, akkor főleg a nyüzsgő debreceni rockéletben dalszövegekre
volt szükség, Fekete macska blues, Hóhér dala stb. Ké- sőbb novellistaként
csatlakoztam az akkori idők útpróbálgató szerző- inek egyébként belterjes,
egymás vállát veregető csoportjaihoz.
Bella: Az első regényét
Lehettünk volna istenek címmel 2001-ben írta meg, előtte főképp verseket
alkotott. Nehéz volt a váltás a két műfaj között?
OTCS: Igen, az első.
Mindenképpen emlékezetes, azért is, mert nagy betegségem inspirált (stroke).
Azt gondoltam, vége a dalnak, és hagyatékul szántam a családomnak,
később a felgyógyulásom után került kiadásra.
Bella: A fent említett
regény 2013-ban szakmai nívódíjat nyert, melyhez gratulálni szeretnék a
magazin nevében is. Mennyire volt ez hatással a további munkáira?
OTCS: Köszönöm! Mindenképpen
pályám egyik sorsfordító eleme volt. Az első „nagy díj” . Mint sok díjamat, ezt
sem tudtam az átadón átvenni, mert nehezen utazom, csak később egy egyeztetett
időpontban, de ez semmit nem von le a megtiszteltetésből, amelyet ekkor
éreztem. Inspiráló volt a díj, hiszen annak idején nem dobálóztak
díjakkal, mint manapság; úgy éreztem, elértem valamit.
Bella: Ugyanebben az évben
megalakította a Tar Sándor Irodalmi Kört, melynek, ha jól tudom, még
mindig az elnö- ke. Mesélne nekünk erről egy kicsit? Milyen céllal hozta létre,
milyen tevékenységeik vannak, és hol találkozhat vele egy - egy érdeklődő?
OTCS: Akkoriban úgy éreztem,
élére kell állnom egy hiánypótló kezdeményezésnek. Olyan szempontból volt
hiánypótló, hogy akkoriban senki nem fogta össze, nem koordinálta az amatőr szerzőket
Debrecenben. Én megpróbáltam, de azt hiszem sikertelenül. Az író egy független
állatfajta, amely nem tűri, hogy keretek közé szorítsák semmilyen formában, így
a kezdeti lelkesedés hamar alább hagyott… Később egy sajnálatos haláleset
miatt, amit tragédiaként éltem meg, megváltoztattam az Irodalmi Kör nevét,
Sárándi Szilvia Irodalmi körré. Ez tisztelgés volt egy sokoldalú művész emléke
előtt. Jelenleg csak névleg létezik a Kör.
Bella: Nagyon szép és termékeny
a pályafutása, hiszen eddig több mint nyolc könyvön szerepel a neve
szerzőként. Engem azonban most a legújabb történelmi-romantikus regénye
érdekelne. Rubin, avagy a király orvosa megírásánál komoly kutatómunkát
végzett, mivel a főszereplőt az egyik őséről mintázta. Mikor és hogyan
jutott el arra az elhatározásra, hogy egy ekkora projektbe fog? Sikerült
megvalósítani a kitűzött célt?
OTCS: Köszönöm, de helyesbítek:
16 megjelent kötetem van, csak a Wikipédia leragadt nyolcnál. A
Rubin számomra egy kedves kihívás volt. A családfa-kutatásaim során
ráakadtam egy névre: Terebessy Rubin. Édesanyám révén vagyok Terebesi, ezért
kutattam a csalá- dot. Ez az ősanyám több dokumentumban is szerepelt. És
a kedvenc történelmi korszakomban élt a tatárjárás idején. A
Magyarországon fellelhető korabeli dokumentumok alapján nem jutottam sokra.
Sajnos, mindig a beidegződött sémákba és legendákba ütköztem, nem jutottam
előbbre. Ekkor a Vatikán szabadon kutatható online állományához fordultam,
ahol sokkal több törté- nelmi tényt találtam, valamint az ősi autentikus
helyszí- nen, a Terebesi család egykori várának tanulmányozása során is
rengeteg adatot gyűjtöttem. A többit, amitől összeáll egy regény, vagyis
a mesét én álmodtam hozzá. Jellemző, hogy néha csak írt a kezem, míg
én máshol jártam. Rubin vezette az ujjaimat a billentyűkön a múltból.
Bella: Az alapos kutatómunkája
nem maradt elismerés nélkül, ugyanis Debrecen városa díszdoktorrá avatta,
melyhez szintén fogadja gratulációnkat. Milyen érzés egy ekkora elismerésben
részesülni?
OTCS: Ismét helyesbíteni
kényszerülök. Nem a város által adományozott cím, hanem az Akadémia
jóvoltából, és nem díszdoktori a formális címem, hanem Tiszteletbeli
doktor. A különbség az, hogy utóbbi mögött bár valós tanulmányok
nincsenek, de valós kutatások és a történelmi témák alapos ismerete után
adományozzák. Természetesen boldog voltam, mikor kaptam, de ez igazából nem
jelentős dolog számomra, nem is viselem, csak a publikációim és a
tudományos megjelenéseim során, már ha esetünkben lehet tudományról beszélni.
Csak egy átlagos szerző vagyok, akihez a próza közel áll. Néha utazásokat
teszek a líra világába is, de ez nem jelentős, és csak a közösségi
oldalakon való megjelenésre korlátozódik. A várostól elismerésként
2011-ben Kölcsey-ösztöndíjat kaptam, a Holdfényanzix 1986 című kötetem
miatt.
Bella: Melyik alkotása áll
a legközelebb ahhoz, amit a munkásságával el szeretne érni?
OTCS: – Egyre nagyobb volumenű és
terjedelmű könyveket szeretnék írni, nem kisregényeket, mint a pályám
legelején. Legmeghatározóbb kötetem talán a Csövesrapszódia volt, ami
önéletrajzi ihletésű. És ma már ez is történelem, tehát nem szakítanék a
műfajjal. Hatalmas sikere volt, még egy soha be nem mutatott film is készült
belőle. Amit el szeretnék érni, az az, hogy a kiadók monopóliumát átívelve,
bárki meghatá- rozó, eladható könyvet írhasson, megfelelő publicitást kapva.
Célom az, hogy megélhessek ebből a munkából szerényen, de biztosan.
Semmiképp nem tartom hitelesnek a kultúrcelebeket, tehát csak
a tisztes megélhetés a célom.
Bella: Van kedvenc
írója/költője? Ki az akinek a munkássá- ga hatott az önére? Egyáltalán
mennyi ideje marad az olvasásra?
OTCS: Nehéz kérdés ez.
A múlt irodalmárai közül, természetesen nekem is a „Nagyok” hatottak
az életemre, mint Gárdonyi, Jókai és a többiek, a külföldiek közül
a versek a meghatározóak, mint Edgar Allan Poe vagy Apollinaire
inspiráltak lázadó diák korszakomban, ma már inkább Shakespeare költészete, ami
felkelti az érdeklődésemet. A kortársak közül kiemelkedően figyelemmel
kísérem Jónás Tamás költészetét. Olvasás. Az általam leggyűlöltebb trendnek
áldozom én is, azaz nem papír alapú köteteket olvasok, hanem az online
oldalakon vagy a telefonokra töltött műveket, annak ellenére, hogy
folyamatosan lándzsát török a hagyományos papír alapú kötetek érdekében.
Ez általában kéznél van, és mivel kezdek vaksi lenni, fontos, hogy ezek az
eszközök ki vannak világítva.
Bella: Sajnos el is érkeztünk
az utolsó kérdéshez: ha egy dolgot kellene megosztania a jövő
irodalmárjaival, mi lenne az?
OTCS: Az alázat fontosságát.
Nem attól lesz valaki író, hogy a neten publikál pár verset
a barátoknak, hanem ha mély alázattal viseltetik az írás felé. Minap egy
ismerős, egyébként jelentős szerzőtől kaptam meg azt, hogy ha mindig csak
„smúzolok” a neten, akkor mikor van időm írni? Azt gondolom, hogy fontos
az olvasókkal való kapcsolattartás, és ha ezt ilyen formában tehetem meg, hát
örömmel smúzolok. Eddigi köteteim és a most készülő Hun bizonyíték arra,
hogy akad időm írni. Viseltessünk alázattal e nehéz, de nemes hivatás iránt! Én
nem pénzért írok bérbe, hanem meggyőződésből, és feszít a megmutatás,
a tudás átadásának vágya.
Bella: Ezúton szeretném
megköszönni, hogy vállalta az interjú elkészítését!
OTCS: – Számomra a
megtiszteltetés, köszönöm a figyelmet.
Írta: Isabel Healian Rose
Képek Orosz T. Csaba, NewLine Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése