Tormási Vyktória: Szerethetetlen

Egy elgondolkodtató, szomorkás hangvételű regényt olvastam Szerethetetlen címmel Tormási Vyktória tollából. Az írónő születésnapja alkalmából ingyen letölthetővé tette regényét, amit külön köszönök neki. Köszönöm a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak is, hogy közölhetem a véleményemet róla. 

Fülszöveg:

 Zé maga a megtestesült rosszfiú. Cigaretta, alkohol, drogok, nők és illegális motorversenyek teszik ki az élete nagy részét. De vajon rejtőzik még több is e mögött a zord álarc mögött? Meg tudunk érteni valakit, aki az egész világ ellen harcol? Képesek vagyunk akkor is erősnek maradni, ha a világ összeomlik körülöttünk?

Lénát a sors sodorja Zé mellé, és olyan döntéseket kell meghoznia, amire soha nem számított. Zé az, aki felforgatja a hatalmas, írói álmokkal rendelkező, bölcsész diplomás lány életét. De mit akar ő igazán?

Felülmúlja a szerelem az élet törvényeit? Vajon elegendő szeretni valakit ahhoz, hogy jobb emberek legyünk? A sors mindig kegyes hozzánk?

Vélemény:

4,5/5

Először, amikor megnyitottam az e-könyvet, az csapott arcul, hogy maga a történet nem sokkal több, mint száz oldal. Féltem, hogy ekkora tartalom a karakterek kidolgozottsága, a helyzetek árnyalása rovására fog menni, de örömömre szolgált, hogy csalódnom kellett. A regény ugyanis jól fel volt építve, és nem akadt hiányérzetem. A váltott szemszög is elnyerte tetszésemet. Szerintem nagyon jól volt összerakva, megkonstruálva az egész. Örültem, hogy beleláttunk Léna és Zé gondolatai közé.

            Amikor a spanyol nyelvvizsgára készültem, nagyon sok filmet néztem ezen a nyelven, mind spanyol alkotóktól, mind Hollywoodból, így néztem végig a Felhők fölött három méterrel (Tres metros sobre el cielo) című filmet is. És megmondom őszintén, hogy Zé és Léna története az elején nekem nagyon hajazott erre a sztorira. Mindkettőben van egy srác, aki nem találja a helyét a világban, aki szenved, és akinek kicsit dühkezelési problémái vannak a családi háttere miatt. Ez a srác „rosszfiú” mindkét történetben, aki cigizik, iszik, nem veti meg az élvezeteket, ahogy a nőket sem. Még a két nő karaktere, akik mellett keresik a pillanatnyi boldogságot, is nagyon hasonlít egymásra. Az ellenpólusban pedig ott van a jó kislány (jó, az egyik elit gimnazista, a másik újságíró), aki nagy hatással van rosszfiúnkra, és kissé megváltoztatja az életét. Még a motorozás és illegális versenyek is türközik a film hangulatát. Emiatt az eleje engem kevésbé fogott meg. Aztán jött egy csavar, amikor kiderült, hogy Zé nem csupán édesanyja elvesztése miatt ilyen… Ekkor vett meg engem igazán a történet. Itt mondtam azt magamban, hogy igen, vannak hasonlóságok azzal a filmmel (mint minden könyvben lehet hasonlóságokat keresni más alkotásokkal), de ez mégiscsak más. Amúgy az írónő fogalmazásmódja is nagyon egyedi, szép leírások vannak benne, szépen, mélyen ábrázolja az érzelmeket és a helyzeteket. És a száz oldal terjedelem ellenére elég tömör volt számomra.

            A történetben kevés szereplő bukkan fel. Ugye ott van Zé, aki mindent és mindenkit kizár az életéből. Magányos farkas, egyedül Marlboro és Jack Daniels a legjobb barátja. Lemondott a jövőről, vagy a jövő mondott le róla, tengődik, a nőket is pillanatnyi búfelejtőnek használja.

            Léna ezzel szemben élete virágjában van, pozitívan tekint a jövőre, annyi mindent szeretne látni, érezni, tapasztalni, elérni. Kicsit naiv, kicsit törékeny, olyan, akinek a lelkét még nem mocskolta be az élet.

            Alfa a motoros banda feje, aki keménykezűen védi a szeretteit, vagyis a bandatagokat. De emellett bölcs, és átlát a szitán. Jó emberismerőnek tartom, és örültem, hogy felbukkant a történetben, kicsit Zé apja helyett apja volt.

            Arról is szoktam szót ejteni, ami nem nyeri el a tetszésem egy-egy sztoriban. Amellett, hogy bizonyos mozzanatok nekem nagyon azt a filmet idézik, voltak dolgok, amik egy racionális gondolkodó számára feltűnhetnek, például hogy miből él Zé, és mi lett Lénával, miután megvált a szerkesztőségtől? Miből utaznak? Bár ezt nem tekinteném hibának, mert a lelki sík olyan szépen, aprólékosan volt ábrázolva, hogy ki foglalkozik ilyen esetekben a fizikaival? Amíg nem értettem, hogy tulajdonképpen mi váltotta ki (persze édesanyja elvesztésén kívül) Zé depresszióját, néha kicsit sok volt a negatív képzet, és csak akkor kerültek helyre agyamban a korábbi gondolatok és érzések, amikor megtörtént a fentebb említett fordulat.

            Összességében a Szerethetetlen nagyon is szerethető történet két emberről, akik közül az egyik már lemondott a szerelemről, míg a másik talán sose kereste azt, mégis megtalálta. Nagyon elgondolkodtató, a maga szomorúságával életigenlő, torkot és szívet összeszorító, és egy olyan történet, mely hat az olvasóra, aki képes még éjjel tizenegy körül is ott ülni az ágyban, és gondolkodni az utolsó fejezeteken. Egy biztos, ez volt az első, de nem ez lesz az utolsó regény, amit az írónőtől olvastam.  

 

Tormási Vyktória írói oldala

Szerethetetlen