Fülszöveg:
Két zárkózott lélek egy érintésmentes világban.
A 2000-es évek elején végigsöprő világjárványok új időszámítást hoztak az emberiség életébe. 2034-re természetessé válik az érintésmentes lét és a kéthetes karanténprotokoll, ami bármikor, bárhol bekövetkezhet.
A 24 éves Michelle állásinterjúra siet San Francisco legmodernebb toronyházának legfelső szintjére, ám a lift a harminckettedik emeleten megáll, és Orix, a ház mesterséges intelligenciája bejelenti a karanténállapotot.
Az ismeretlen utastárs, Bruce, azonnal tudja, mi vár rájuk, hisz ő alkotta meg a rendszert: két hétre a toronyház „fogságába” estek…
A hallgatag, távolságtartó sztárprogramozó férfit és a fájdalmas titkát mélyen őrző lányt Orix összezárja a harminckettedik emeleten, és az idegenekből hirtelen lakótársak válnak…
Gyűlölet, szenvedély és egy gyötrelmes titok kerül felszínre a lelket próbáló két hét során Borbás Edina új regényében.
Vélemény:
4/5
Már maga a regény témája is olyan, hogy azonnal felkelti az olvasó érdeklődését. Mindig is izgalmasnak találtam a jövőben játszódó történeteket. S mikor lehetne ennél aktuálisabb egy érintésmentes világról szóló regény, ha nem manapság, a pandémia idején? Ezért is vetettem bele magam nagy várakozással az olvasásába.
Nagyon tetszett maga a világkép, amit az írónő oldalról oldalra elénk tár.
Távolinak tűnik ugyan, de mégis a kapuban áll, hiszen manapság is hallani a
robotika fejlődéséről, az ételnyomtatókról, az okosházakról és sok egyébről.
Úgyhogy a regény nem egyfajta elképzelhetetlen jövőben játszódik, hanem egy
olyan lehetséges világban, melynek küszöbén jelenleg áll az emberiség.
Tetszett, ahogy az írónő adagolta az információt, ahogy minden oldallal egyre
mélyebb betekintést nyerhetünk ebbe az érintésmentes közegbe, és annak
működésébe. Viszont a regény második felében már annyira túlcsordul a
romantika, hogy ez a folyamat valahogy elhal. Olyan befejezést is kapunk, ami
ugyan magában hordozza a folytatás lehetőségét, viszont kicsit úgy éreztem
emiatt, hogy csak a felszínt kapargattuk, de a regény által felvetett konfliktusokra
nem kaptunk megoldást.
A szereplőkre rátérve Michelle egy nehéz sorsú nő, aki változtatni akar a világ folyásán, de annyira bizonytalan, hogy maga sem tudja, hogyan kellene nekikezdenie. Persze ez azért lehet, mivel már az új rendszerben szocializálódott, kicsit zárkózott, kicsit naiv, ami akár még szórakoztató is lehetett volna. De a végére már húztam a strigulákat, hogy hányszor ájul el, és hányszor bőgi el magát. Emiatt nehezemre esett igazán megkedvelni őt. Az viszont nagyon tetszett, hogy az írónő vele nem egyfajta tökéletes nőt ábrázolt. Michelle múltja miatt a teste és a lelke is darabokban van, ezek a vonások emberivé teszik őt.
Vele ellentétben Bruce viszont a tipikus „tökéletes férfi”, aki mintha az újságok címlapjáról lépett volna elő. Adja az elérhetetlen macsót, aki nemcsak jól néz ki, hanem egy programozó zseni is. Valahogy a sorokon keresztül nekem nem sütött át a géniusz, de lehet, hogy azért van, mivel Michelle szemszöge tárul elénk. A férfi olyannak tűnik, mint a lányregények szokványos hőse; titokzatos lovag, akiről kiderül, hogy egy rózsaszín, romantikus köntösbe csavart érzelmes férfi, aki bármit megtesz a nőért. Egyedüli célja, hogy a szeretett nő boldog legyen, miközben az hatalmas szemekkel csodálkozik rá a világra, mondván: „Jé, engem ez szeret!”. A végén már szinte telítődtem a sok „szeretlek” és „vigyázz magadra” tartalmú dialógustól.
David és Renee, Michelle barátai szerethetők, bár valahogy hiteltelennek gondolom a végkifejletet velük kapcsolatban. Őket szerintem jobb lett volna meghagyni távoli barátoknak. Bár lehet, hogy azért gondolom így, mert a regény végére már sikerült csömört kapnom Michelle és Bruce kapcsolatától. Azt mondtam magamban: „Na ne! Ilyen nem létezik, hogy minden ennyire csillámporos happy end legyen, miközben a nagy kérdésekre nem kapunk választ!” Orix viszont izgalmas karakternek tűnik, aki ugye Sharont, Bruce exnejének a tudatát viszi tovább valamilyen formában. Tetszett, ahogy féltékenykedett, bár valljuk be, már számtalan film és számtalan könyv foglalkozott a „gépek lázadásával”, és azzal, hogy mi lesz, ha átveszi a gép a hatalmat az emberek felett. Ezért nem éreztem túl egyedinek ezt a vonalat.
Összességében nagyon
vártam ezt a történetet, és az első pár fejezetet szinte habzsoltam. Nagy
lehetőséget láttam ebben a könyvben, és látszott, hogy az írónő sokat
foglalkozott a háttér kidolgozásával. De valahol ez a lendület elhalt, és a regény
felénél átcsapott tömör romantikába. Túl gyorsan haladtak a szereplők, és nem
is értem, hogy egyáltalán miért szerettek egymásba. Kicsit úgy tűnt nekem, hogy
azért, mert éppen ők lettek összezárva. Ha Bruce-hoz bármely másik női lény
keveredett volna oda, talán ugyanez lett volna a végkifejlet. Vártam volna,
hogy mélyebb társadalmi problémákat is megszólaltat a regény, ahogy azt is,
hogy a végén a társadalom átformálásáról is tudomást szerzünk, de mindez
elmaradt. Úgy gondolom, hogy maga az ötlet nagy lehetőséget tartogatott. De
amíg a romantika szálnál sikerült mindent kidolgozni és elsimítani, addig a
másik szál, mely a társadalom problémáival foglalkozik, elvarratlan maradt.
Remélem, lesz folytatása a könyvnek, amiben erre sor kerül. Tanulságos
olvasmány, ezért mindenkinek ajánlom, aki szereti a kissé csöpögősbe hajló
romantikát és a jövővel foglalkozó történeteket.
Álomgyár Kiadó:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése