2021. június 18., péntek

Beleolvasó: Hajnal Kitti: Falak - ("– Mikor költöznél? – A hétvégén? – érdeklődöm reménykedve. Márk bólint, velem pedig madarat lehetne fogatni. Szabadság! – Jól van. Kéthavi kauciót kérek, és három hónap próbaidő van, mindkettőnknek – teszi még hozzá.")

A következő beleolvasó, Hajnal Kittitől a Falak c. kötetéből, hozok nektek 5 oldalnyi részletet. Nekem a kedvencem ez a könyv, és bízom benne, hogy nektek is annyira fog tetszeni, ahogy nekem is tetszett.


 Hajnal Kitti:
Falak

Tartalom:

Te hazudtál már magadnak? Próbáltál valaki más lenni?

Áronnak egészen jól megy, amikor azonban új albérletbe költözik, a lelke mélyén sejti, hogy teljesen fel fog fordulni az élete, és nem csupán új, hanem régi kihívásokkal is szembetalálja magát.

A főbérlője, Márk nyíltan meleg, és abszolút úgy él, ahogy neki tetszik. Áront először megdöbbenti, majd elvarázsolja ez az őszinte hozzáállás, amikor pedig megismeri Márk barátait, olyan útra lép, amire korábban sosem mert volna…

 

ENGEDÉLLYEL

Már akkor kivan a tököm az egésszel, amikor még el sem kezdem a munkát. Pedig nem ez a gond, igazság szerint szeretem csinálni, de alig aludtam, fáradt vagyok, és ideges, semmi kedvem mások sirámait hallgatni. Folyamatosan, nyolc rohadt órában.
– Szarul nézel ki.
– Én is odáig vagyok érted.
A hangomban több az él, mint amennyi általában, ez nekem is azonnal lejön. Anita szemöldöke kecsesen felfelé ível, és én azelőtt kérek bocsánatot, hogy megsértődhetne.
– Ne haragudj, most rosszul viselem, ha csesztetnek.
Az asztalom szélének támaszkodik, és amíg én a bejelentkezésekkel szöszölök, óvatosan faggatni kezd.
– Ezúttal miért harapsz?
– Három órát aludtam, mert az a díszgyökér hajnalig bulizott a retek haverjaival.
Mindketten tudjuk, kit jelöl ez a megtisztelő becenév. Fél éve kaptam új lakótársat, azóta megy a nyűglődés, csak épp kezd túlforrni az agyvizem. Naponta tizenötször, pedig már alig vagyok otthon.
– Költözz el! – ajánlja Anita, össze sem tudom számolni, hányadszor. Persze, teljesen igaza van, én is tisztában vagyok vele, hogy ez lenne a tökéletes megoldás, csak hát a buktatók visszatartanak.
– Aztán én szerencsétlen megint belefutok valami ökörbe.
– Próbálkozz ismerősöknél.
– Az nem túl sok van. Mármint olyan, akinek a véleményében és a baráti körében meg is bíznék – felelem két kattintás között, majd nem túl lelkesen a fejemre nyomom a fülest. Még nem veszek hívást, az erőmet gyűjtöm. Ehhez a naphoz kelleni fog, ma egyébként is mindenki meg van kergülve. A villamos és metró kombó kész élmény volt, főleg, hogy rühellem a tömeget. Anita az asztalomon dobol, a hang az agyamra megy, erre rögtön rájön, amikor a kezéről egyenesen a szemébe pillantok.
– Bocs – fejezi be, és elgondolkodva hümmög. – Kérdezz rá az üzifaladon. Csak akad valaki, aki megszán.
– A lakótársam is látni fogja – világítok rá, mire elhúzza a száját.
– Valaki mondta nekem a napokban, hogy egy barátja albérlőt keres maga mellé. Szerintem kolléga volt, de nem emlékszem – sóhajtja. – Utánamásszak neked?
– Amennyiben életet akarsz menteni, légy olyan kedves.
– Ha összejön, tartozol eggyel – kacsint rám, aztán elindul a helyére, én meg felsóhajtok, és belevetem magam a munkába. A lelkesedésem az eget veri…
Magam sem hiszem el, de ép ésszel túléltem a nyolc órát, és embert sem ettem ebédre. Képzeletben megveregetem a vállam, de amikor nekiállok összepakolni, kapok egy e-mailt. Még gyorsan rápillantok, közben sűrűn remélem, hogy nem rontottam el semmit, ami miatt bent kell maradnom. A félelmem azonban alaptalannak bizonyul, sőt határozottan jó irányt vesznek a dolgok.
Úgy hallom, lakást keresel. Egy ismerősöm új albérlőt keres, mert a régit ki kellett vágnia. Tíz perc múlva lesz szünetem, ha meg tudsz várni, és érdekel, megbeszélhetjük.
Elmosolyodom. Ez az első, ami feldob, mióta reggel felkeltem. Úgy tűnik, Anita betartotta az ígéretét, ráadásul még gyors is volt.
Válaszolok, aztán befejezem a pakolást, és kimegyek a konyhába. A legegyszerűbb, ha addig itt ücsörgök, legalább hallgathatok zenét. Lehunyom a szemem, teljesen elmerülök a ritmusban, arra riadok csak meg, amikor Ottó a vállamra teszi a kezét. Kiveszem a fülhallgatómat, és felé fordulok.
– Na – kezd bele. – Szóval kicsit távoli ismerős, de megbízható srác. A lakás a hetedik kerületben van, nem gázos részen. Egész jó az ár, nagyrészt felújított, csak légkondi nincs. Tudom, ez nyáron gáz, de…
– Nem fogok ennyitől eret vágni – szólok közbe. – Hol a buktató?
– Nem konkrétan buktató, de… – Ottó közelebb hajol, lehalkítja a hangját. – A srác meleg.
Pislogok egyet, majd még egyet, de csak nem folytatja, így kénytelen vagyok noszogatni. Közben remélem, nem ült ki az arcomra, hogy összerándult a gyomrom az információ hallatán.
– Oké. – A biztonság kedvéért még bólintok is hozzá. – Ez miben jelent hátrányt?
– Hát… néha felviszi a pasijait – válaszolja a reakciómat lesve, én viszont megunom az óvatoskodását.
– Jó, és?
– Hát, nem tudom, ez zavar-e – dől hátra. Megvonom a vállam. Nem mintha közöm lenne bárki szexuális életéhez, bár talán tényleg nem a legjobb ötlet…
Elhessegetem a gondolatot. Örülnöm kéne, hogy lehetőségem akadt minél hamarabb lelépni. Ha feszélyez a helyzet, majd legfeljebb ismét továbbállok.
– Ha őt nem zavarja, hogy én is felviszem a csajokat, miért kellene, hogy érdekeljen?
Ottó láthatóan megkönnyebbül.
– Jó, akkor megadom a számát. Nyugodtan hivatkozz rám.
– Köszi.
Hazafelé folyamatosan jár az agyam. Az igazat megvallva, szeretem a mostani lakást. Jó a tájolás, nyáron sem döglök meg, télen nem fázom, mindig van elég fény, és gond nélkül kigazdálkodom az árát. Jó környék, minden percekre van, közlekedésileg tökéletes, a szomszédokkal sincs gond. Csak hát…
Belépek ajtón, és máris elromlik a hangulatom. Hetek óta itt tartok, ahhoz sincs kedvem, hogy itthon legyek. Dohányzom, de ezt a büdös cigiszagot nem bírom elviselni, és a kedvesnek nem mondható lakótársam megint nem egyedül múlatja az időt. Ami azt jelenti, hogy itt van két-három haverja, akiket folyton kerülgetnem kell, hangosak és bunkók, és a tetejébe mindig eltűnik egy-egy csomag chips vagy sör, amit előző nap vásároltam. Jobb esetben nem az összes.
Odamorgok egy köszönést, de rám sem hederítenek. Bevágom az ételes dobozomat a többi mosatlan közé. Ez a másik, amitől falra mászom. Napokig nem mosogat el, úgy kell vadásznom egy tiszta tányért. A sajátomat régóta a szobámban tárolom, és amint megkajáltam, elöblítem és gyorsan el is tüntetem az útjából. A poharak dettó ugyanez. Azon viszont másodpercek leforgása alatt felhúzom magam, hogy nyoma veszett a zsemléknek, amiket vacsorára szántam. Bár én vagyok a hülye, minek hagytam elől?
Nem veszekszem. Nem azért, mert nem szeretek konfrontálódni, egyszerűen csak nem éri meg az energiát. A kajám attól még nem lesz meg, és a vége úgyis az, hogy mehetek le a pékségbe. Ha rajta múlik, meglepődik, hogy az enyém volt, nyög egy bocsit, és megjegyzi, hogy holnap hoz majd másikat. Persze az, hogy én mit eszek, rohadtul nem érdekli.
Hét hónapja költözött el az előző srác, pedig őt bírtam. Összebútorozott a barátnőjével, én meg kifogtam ezt a majmot. Határozottan rossz csere, ráadásul a tulaj ismerőse, így esélyem sincs, hogy összetűzés esetén én maradjak. Minden szinten szívás a helyzet.
Az utolsó csepp a pohárban, amikor rájövök, hogy a szobámban járt. Mi több, valamit keresett, és őszintén szólva, legszívesebben leltárt tartanék, hogy mi tűnt el.
– Mi kellett annyira, hogy feltúrd a cuccaim? – vonom kérdőre, de csak bambán pislog, majd megvonja a vállát.
– Bocs a rumliért, nem találtam a töltőm.
– És az enyém meglett? – mordulok rá, mire bólint. – Szuper, fél órán belül kérem.
– Oké, nyugi van – röhögi a haverjaival, nekem pedig óhatatlanul beugrik, hogy tizenévesként talán én viselkedtem ennyire pofátlanul, a szüleimmel szemben. Utólag is elnézést kellene kérnem érte. Ő viszont már huszonnégy, nem lenne rossz, ha az utánam lévő jól pofán vágná a szemétségeiért. Merthogy én dobbantok, az tuti…
Bámulok kifelé a villamos ablakán. Meglepő, de hiába láttam ezerszer elsuhanni ugyanazokat az üzleteket, egyet sem tudnék felidézni. Na jó, talán a bankfiókok és a nagyobb multik helye megmaradt a memóriámban, de hogy közöttük mi található, azt ezredszerre sem vagyok képes megjegyezni. Nem tudom, azért van-e így, mert ennyire nem lényegesek, vagy egyedül csak én nem emlékszem rájuk, és mindenki más álmából felébresztve is felsorolja őket, sorrendben.
Elbambulok, majdnem elfelejtek leszállni. Megtorpanok és a korláthoz húzódom, hogy az emberek elhaladjanak mellettem. Nem szeretem, ha kerülgetnem kell őket, vagy ők másznak túlságosan az aurámba. Fél percem mindig van, hogy elvonuljon a tömeg, bár így este nyolckor amúgy sem annyira nagy a gyalogosforgalom. Szerencsére a metró is szellős már ilyenkor, reggelente néha kifejezetten tömegiszonyom van tőle.
Ráérősen sétálok. Korán indultam, ennyivel hamarabb azonban nem akarok odaérni akkor sem, ha alig várom a találkozást. A lehetőség, hogy a mostani helyemtől végre megszabadulhatok, teljesen felvillanyoz. A telefonban ráadásul értelmesnek tűnő, jó fej srác beszélt dallamos, de pörgő hangon, és engem már az megnyugtatott, hogy normális mondatokat alkotott.
Rágyújtok. A füst lekúszik a torkomon át a tüdőmbe, jólesően hunyom le egy pillanatra a szemem. A kora májusi levegő után méreg ugyan, de megint ott tartok, hogy túl sokat dohányzom. Pedig három évvel ezelőtt letettem a cigarettát, és majdnem másfél évig bírtam is nélküle. Persze foghatom a stresszre, ám az igazság az, hogy szeretem az ízét.
Keresek egy szemetest, elnyomom a csikket. Kénytelen vagyok szokás szerint a tetején, mert nincs külön hely. Ilyenkor mindig az jut eszembe, vajon hány kukát gyújtanak fel véletlenül évente. Aztán felnézek az épületre, és a kapucsengőhöz lépek. A zenélése kicsit idegesítő, de nem kell sokáig hallgatnom.
– Igen?
– Szia, megjöttem.
– Gyere fel!
Az első emeletre lépcsőzök, nem szállok be a liftbe. Egyébként sem bízom bennük, a kis terek erős ellenérzést váltanak ki belőlem. Inkább kihagyom, ennyi testmozgás úgyis kell, túl vagyok pörögve.
A ház viszonylag új, egészen jól karbantartott, ehhez képest mégis éles kontraszt fogad, amikor a feltáruló ajtó mögött megpillantom a szépen csempézett padlót. Felemelem a tekintetem, és kezet nyújtok az előttem álló, szőke, nyúlánk fiúnak.
– Szia, Áron.
– Márk – fogadja a köszönést, aztán félreáll, hogy bemehessek a lakásba. Amíg leveszem a cipőmet, csendben vár, és épp azon gondolkodom, mit mondjak, amikor megelőz.
– Szóval Ottó adta meg a számom? – kérdezi, én pedig bólintok, miközben a dzsekimet akasztom az előszobai fogasra. – Az egyik bátyám haverja. Jófej dolog tőle, hogy egyáltalán megjegyezte, hogy albérlőt keresek.
– Szerencsére, mert én meg nagyon szeretnék költözni – felelem, és amikor kérdőn felém fordul, gyorsan hozzáteszem. – Pár hónapja új lakótársam van, aki kinyírja az idegeim.
– Ennyire?
– Szereted, ha turkálnak a cuccaid között és megzabálják a kajádat? – vágom rá, mire felismerés csillan a tekintetében, és kapok egy együttérző mosolyt.
– Aúcs. Így érthető. Az előző albérlőt azért vágtam ki, mert át­járó­házat csinált. Utálom, amikor kétnaponta más mászkál a lakásomban – magyarázza, miközben int, hogy kövessem.
– Na, ez lenne a szoba – tárja ki előttem az első ajtót, én pedig elismerően nézek körbe.
– Hm. Értem már, miért drágább egy tízessel. Pár csillaggal a mostani helyem felett van.
– Egyébként is az egekben az árak – vonja meg a vállát. – Soknak találod?
– Ezért nem – nyugtatom meg, és beljebb lépek. Halványkékre festett falak, laminált padló, még megkopva sincs. Kényelmesnek látszó franciaágy középen, bal oldalt szekrénysor, jobb oldalt íróasztal forgószékkel, és egy kis komód. Az ajtó melletti falnál kétszemélyes kanapé, felette polcok.
– Tetszik? – Ismét bólintok. – Két éve volt felújítva. Majdnem nullára vertük szét, még az elektromos vezetékeket is kicseréltük. A fűtés elég gazdaságos, mert az ablakok is újak.
Magamra hagy, én pedig megfordulok még vagy kétszer. Otthonos, nagyon el tudnám itt képzelni magam, odahaza sem volt ilyen szép szobám. Márk után megyek, a konyhával egybekötött nappaliban találom. Ez is ugyanolyan igényesen felújított, az egyik oldalon nagyképernyős televízió, körülötte hatalmas kanapé és fotelek, középen dohányzóasztal. Az étkezőt kicsit arrébb egy boltíves fal választja el a konyhától.
Márk megvárja, míg mindent felmérek, majd továbbmegy, a fürdőt és a vécét mutatja meg. Mindenhol ugyanaz a szín dominál, még ha halványan is, úgyhogy muszáj szóvá tennem.
– Ennyire szereted a kéket?
– Olyasmi – mosolyodik el. – Viszont vannak szabályok. – Rá­nézek, jelezve, hogy figyelek. – Tizenegy után nincs hangoskodás, falra mászom tőle, ha kupi és kosz van, úgyhogy egyik héten én takarítok, másikon te. Mosogatás: mindenki maga után, bár én nem hagyom ott a cuccaid, ha te sem az enyémet.
– Elfogadható. Dohányzás?
– Csak és kizárólag az erkélyen. Én is cigizek, de rühellem a füstöt a lakásban. Ahhoz minimum atom részegnek kell lennem, hogy idebent bagózzak – neveti el magát. Na, még egy jó pont.
– Tiszta sor. Vendégek?
– Ha nem kétnaponta mást hozol, nem harapok érte. Nálam heti egyszer általában nagyobb társaság jön össze – árulja el. Megfeszülök, és felsóhajtok. Észreveszi a reakciómat. – Zavar?
– Hát, szeretek aludni.
– Tizenegynél tovább sosem maradunk, és ez hétvége. Hét közben dolgozom – válaszol, mire megkönnyebbülök. – Így?
– Így rendben. Én inkább kimegyek sörözni, ha olyanom van, de majd meghúzom magam.
– Nem kell, nyugodtan csatlakozhatsz, ha nem futsz világgá a témáink elől – vágja rá szinte azonnal, alaposan meglepve ezzel.
– Miért futnék? – kérdezem. Márk hümmög egy sort, közben elgondolkodva bámul rám, olyan intenzitással, hogy egy pillanatra beleszédülök a kékségbe.
– Ottó említette, hogy meleg vagyok, és nyíltan vállalom?
– Igen.
– Ezek szerint nincs vele bajod – állapítja meg. Nincs érkezésem felelni, mert rögtön témát vált. Végül is nem nagyon van mit ragozni rajta. – Ja, és a humoromat néha nehéz elviselni, főleg kora reggel – viccelődik, én pedig elröhögöm magam.
– Szerintem túlélem.
– Mikor költöznél?
– A hétvégén? – érdeklődöm reménykedve. Márk bólint, velem pedig madarat lehetne fogatni. Szabadság!
– Jól van. Kéthavi kauciót kérek, és három hónap próbaidő van, mindkettőnknek – teszi még hozzá. – Ha nem jön be, visszaadom a pénzt, hacsak nem rongálsz meg valamit. Ha én raklak ki, akkor ugyanez.
Valahogy tetszik a stílusa. Határozott, tudja, mit akar, bár ilyen szép lakással nem csoda, hogy könnyedén diktálja a feltételeket.
– Szerződés?
– Holnap ráérsz aláírni? Nem készültem, az egész napom rohanás volt – kér elnézést. Nem gond, már a telefonban is említette, hogy későig dolgozik, ezért is találkoztunk most. – Ha ugyanez az időpont megfelel.
– Oké.
Megkönnyebbülten indulok haza. Fejben bekarikázom a naptárban a május tizenharmadikát, mint szabadulásom dátumát. Alig várom.


A könyvet itt tudod beszerezni:

Szivárványálom Kiadó

Hajnal Kitti - Hajnalösvény oldal

Fantasy világok a magyar irodalomban Rick Reckless-szel készült interjú ("pont az a jó benne, ha minél furcsább, szokatlanabb")

 A Fantasy világok a magyar irodalomban interjúsorozatom keretein belül Rick Reckless-t kérdezem az írásról és a világteremtésről.



Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést és beszélgetsz velem erről az érdekes témáról.

Miért pont a fantasy zsánerben kezdtél el írni? Mi vonz benne?

Azért szeretem a fantasy műfaját, mert kötetlen, bármi lehetséges benne. Imádom, hogy pont az a jó benne, ha minél furcsább, szokatlanabb. Ide el lehet menekülni, ha a valóságba már belefáradtunk. Felépíthetek és mozgathatok egy világot, ami addig még nem létezett, vagy nem olyan formában létezett, amit eddig az olvasók megismertek. Én például a túlvilágot próbáltam máshogy megközelíteni, többek között az ott élők nézőpontjából.

 

Amikor eszedbe jut egy ötlet, hogyan alkotod meg a világot?

Először is összegyűjtök mindent, amit el szeretnék mondani a történetben. Abból aztán látszik, hogy miről kellene írnom, kik lesznek a szereplőim. Ez kijelöli az utat. Aztán alkotom meg a környezetet és az ott élőket. Ez egyébként nagyon nehéz nekem, mert minden apró részletre gondolnom kell, illetve szeretném, ha minden passzolna, hogy tényleg működőképes legyen.

 

Mennyi ideig tart kiépítened a világodat és ez mitől függ?

Szerintem ezt írója válogatja, hogy mennyi idő felépítenie a világát. Van, akinél gyorsabban jönnek az ötletek, van, aki lassabb, megfontoltabb. Én az utóbbi vagyok, ezerszer átgondolom, hogy lehetőleg  minden klappoljon. Nekem ezt a regényt 15 év volt megírni. Sokszor megszakítottam a folyamatot, átírtam az elképzeléseimet. Többször már-már feladtam, mert túl bonyolultnak tűnt számomra. Ez, mondjuk, be is igazolódott, mert páran nehéz olvasmánynak tartják. Nekem ez azonban inkább dicséret, mint negatívum. Mély érzelmeket, sok gondolkodást, eltűnődést és megdöbbenést szeretnék kiváltani az olvasókból.

 

Szoktál ihletet meríteni? Ha igen, honnan?

Elsősorban az életből szoktam ihletet meríteni, illetve egy-egy esemény továbbgondolásával. Más könyvek és filmek is hatással voltak rám, viszont azokat a gondolatokat próbálom minél jobban kerülni, mert nem szeretnék senkit sem másolni. Ezért továbbgondolom azt, amit már továbbgondoltak!

 

Mit érzel a legnehezebbnek és mit a legkönnyebbnek a fantasy írásban?

A legnehezebb kitalálni az egész világot, és a benne élőket. Mivel ők nem léteznek, így mindent ki kell találni róluk. A külsejüktől a legbelsőbb pontjaikig! A legkönnyebb pedig, amit említettem, hogy nincsenek megkötések, szabad az ember, és annyira engedheti el a fantáziáját, amennyire akarja!

 

Szerinted lehet a mai világban újat alkotni, amire még senki sem gondolt, vagy az író egyedi látásmódja teszi az adott művet különlegessé?

Szerintem nagyon kevés dolog van, amire még senki nem gondolt. Én inkább úgy vélem, hogy sok eddig leírt történetből lehet úgy variálni az elképzeléseket, hogy az egyedibbé váljon, mert bár módosításokkal, de olyan formában még senki nem olvashatta, láthatta. Itt jön a képbe szerintem a fantázia, mert egyszerű dolgokat is lehet máshogy látni, amitől máris különlegesebb lesz.

 

Számodra mitől lesz egy fantasy középszerű és mitől kiemelkedő?

Számomra, ha valaki nem egyedi, vagy meg se próbálja, az a középszerű. Ezért én nem szeretnék bántani senkit, ő így látta jónak, és kész. Illetve, ha van egy jó ötlet, de nincs jól elmesélve, klisés, az is sajnos középszerű nekem. A kiemelkedő pedig az, ha vannak benne új gondolatok, felvetések, meglátások, elgondolkodtat, valamint jól meg is van írva.

 

Mit gondolsz a magyar fantasy irodalomról? Külföldi írók meglehetősen komoly műveket tesznek le az asztalra. Szerinted a magyar írók is képesek erre, vagy még messze járunk tőlük?

Szerintem a magyarok is képesek bármire. Ami szerintem megkülönböztet minket a külföldiektől, az talán a reklám és a felhajtás. Illetve nálunk lehet, hogy az olvasók egy része, ha meghallja, hogy magyar szerző, akkor már talán meghátrál egy kicsit a vásárlástól. De ez csak találgatás, nincsenek statisztikai adataim.

Köszönöm, hogy elmondhattam a gondolataimat!

 

Az szerző Facebook oldala

Moly

S. A. Locryn: Gyufaláng

 Egy kissé komor hangvételű, LMBTQ témájú háborús történetet olvastam S. A. Locryntól Gyufaláng címen. Köszönöm a szerzőnek, hogy lehetővé tette, hogy elolvashassam a regényt, és a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy közölhetem a véleményemet róla. 



Fülszöveg

Nemessy Sándor százados önmaga árnyékaként éli életét a hamvaiból épp újjáéledő Budapesten.

1947 karácsony előestéjén talál rá a hadifogságból szabadult őrmesterre. Szép Tamás tudja, hogy meg kell változtatnia a jövőt, és meg kell mentenie a századost, mindig ez a szándék vitte előre.

Megtalálja-e az elhatározást magában, hogy az érzései szerint cselekedjen? Ha lesz hozzá mersze, vajon hagyják-e neki?

Lehet-e két férfi barátságából több egy bizalmatlansággal átitatott korszakban, amikor a másság főbenjáró bűn volt?

 

Vélemény:

5/5

Töredelmesen bevallom, nekem ez volt életem első LMBTQ témájú regénye. Összességében tetszett Sándor és Tamás kissé szomorkás hangvételű története. Nem haladtam vele túlságosan gyorsan, kissé nehéz témát választott az írónő, ezt főként a háborús vonalra értem. Igaz, a második világháború után vagyunk Budapesten, amikor is a két „barát” újra egymásra talál, s megkezdődik közös életük. Tetszett, ahogy fokról fokra bontakozik ki a szerelem kettejük között, ahogy Tamás képessége is magával ragadott. Szerintem nagyon megfűszerezi a történetet az, hogy a férfinek különleges képességek állnak a rendelkezésére, amiket nem fél bevetni ahhoz, hogy megmentse Sándort. Egy ponton Tündével való beszélgetése földöntúli méreteket ölt. Jó lett volna többet megtudni a nőről, és a hozzá hasonlókról, bár az lehet, hogy nagyon elterelte volna a regény menetét.

            Tamás és Sándor a két főszereplő, aki felfedezi egymáshoz fűződő érzelmeit, a barátságukból lassan valami más, mély bizalom és szerelem formálódik. Emellett muszáj megemlítenem még a macskát, aki szerintem szintúgy egyfajta fűszert ad a viszonyuknak. Ezenkívül a szomszédokkal kapcsolatban felmerülnek olyan komoly témák, mint a családon belüli bántalmazás. Szóval annyit leszögezhetek, hogy nem volt vidám, könnyed olvasmány, ellenben mély mondanivalót sugallt, mélyen megérintett. A főszereplők szerethetők voltak, a mellékszereplőket kellően kidolgozottnak éreztem, és kíváncsi voltam, milyen befejezést kaphat ez a komor történet. Örültem a végkifejletnek.

            Arról is szoktam írni, hogy mi az, ami kevésbé tetszett az adott műben. Itt nekem túl sok volt az erotikus jelenet. Ez persze akkor is sok lett volna (és már más regényekkel kapcsolatos értékelésnél is jeleztem), ha férfi és nő között zajlottak volna azok a bizonyos intim jelenetek. Egy-egy ilyen epizód után kicsit félre kellett tennem a könyvet, és mást olvastam közben. El kellett telnie egy kis időnek, hogy visszatérjek hozzá. Személy szerint jobban kedvelem a sejtető, és nem a realisztikus ábrázolásmódot. Mivel ez volt életem első LMBTQ regénye, ezért nem tudhatom, hogy más könyveknél is így van-e, esetleg műfaji jellemző-e ez a fajta túlzott árnyalás, de számomra a kevesebb több lett volna. Másrészt pedig volt egy-két jelenet, amivel kapcsolatban vártam volna némi bonyodalmat. Mind Tamás rokonai, mind Sándor édesanyja nagyon könnyedén fogadta a két férfi kapcsolatát. Pedig egy édesanya, ha máson nem is, de azon, hogy nem lesznek unokái, biztos, hogy jobban fennakadna. Persze nem vagyunk egyformák, és kedves volt Sándor anyjától, hogy a fia boldogságát mindennél előbbre tartotta, de én ezeknél a részeknél azért vártam volna némi konfliktust. Persze ennek is megvolt az előnye, mégpedig az, hogy amiért ilyen elfogadók voltak a rokonok, nagyon szimpatikussá váltak számomra.

            Összességében a Gyufaláng egy mély érzelmeket bemutató, komor hangulatot árasztó mű, mely az elfogadásról, a tiszteletről és a sorsról is tanít. Nagyon tetszett Tamás különleges képessége, amit felhasználva próbál változtatni a jövőn. Hamar megkedveltem a két főszereplőt (meg persze a cicát is). Ahogy annak is örültem, hogy bár egy olyan korban kezdődik a cselekmény, ami negatív hangulatot áraszt, ami kevésbé elfogadó, mégis pozitív kimenetelű a történet. Ajánlom minden történelmet és LMBTQ műfajt kedvelő olvasónak!


A szerző Facebook oldala 

 Moly


2021. június 17., csütörtök

É. Tóth Judit – Bőréhség

Friss és ropogós könyvről hoztam el a véleményemet, mivel a napokban jelent meg É. Tóth Judit első verseskönyve Bőréhség címmel. Nem szoktam versesköteteket olvasni, de nyitottam a műfaj felé, szóval nagyon megörültem a lehetőségnek. Ezúton is köszönöm É. Tóth Juditnak a lehetőséget, hogy elolvashattam és a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy értékelhettem a könyvet.

É. Tóth Judit:
Bőréhség


Fülszöveg:

"másfél négyzetméter bőr
simogatásért sóvárog
és ölelésért sír"

É. Tóth Judit első kötete, a Bőréhség több év verseit összegyűjtve mesél a szerelemről, a szakításról, a magányról és az „én” újrafelfedezésének vágyáról. Műveivel fájdalmas önismereti útra kíséri az olvasót: bemutatja, hogyan hűl ki egy kapcsolat, és azt is, milyen is a szakítás valójában. Egy kapcsolat végén ugyanis nemcsak az egyedülléttel kell megbirkóznunk, önmagunkhoz is újra utat kell találnunk.

Véleményem:
4,5/5

Az írónő hat részre osztotta a kötetét, mindben különböző témákat fejt ki versbe szedve. A hat témakörben helyet kapott a szerelem, emlékek, magány, érintések, az én képei és a hétköznapok.

Rövid, de tele van mondanivalóvalóval. A könyv végén található a köszönetnyilvánítás, illetve bővebb ismertető a szerzőről, emellett a tartalomjegyzék is.

Számomra kicsit egysíkú a borítója, inkább mondanám letisztultnak és egyszerűnek, de nem a külső számít, mert a belseje az igazi érték. A külső tükrözi a versek mondanivalóját. Nagyon tetszik, hogy illusztrált, igazán igényes és szép illusztrációk színesítik a művet.

Szó esik benne szerelemről, szakításról, magányról, magunk újra megtalálásának vágyáról is. A versek olvasása közben egy önismereti utat jártam be, amely által átélhettem, milyen, amikor kihűl egy kapcsolat, milyen is egy igazi szakítás. Érzelmeket váltott ki belőlem ez a mű.

Igényes, érzelmes, útkeresés, az út megtalálása saját magunkhoz. Összességében jól megszerkesztett, gyorsan lehet vele haladni. Rövidebb, hosszabb verseket tartalmaz.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a verseket. Remek kikapcsolódást, szórakozást nyújt és még tanulhatunk is belőle.


Beleolvasó: Aurora Lewis Turner: A hatalom köve - ("Esküdjetek meg, hogy senkinek nem beszéltek arról, amit én most mondani fogok, ugyanis ez a hír államtitkokként kezelendő!")

Mai napra egy új beleolvasót hozok nektek, ezúton is köszönöm Aurora Lewis Turner írónőnek, hogy a magazinomon megoszthatom veletek pár napja megjelent A hatalom köve című könyvéből ezt a részletet. Igyekszem hozni más kedvcsinálókat is a magazinra, és ha megtetszett nektek a mostani, a bejegyzés alatt találhatjátok az írónő és a kiadó elérhetőségét. 

Aurora Lewis Turner:
A hatalom köve

Tartalom:

 Egykor öt királyság uralkodott a Kontinensen. A középső, Norma volt mindig is a leghatalmasabb. Annak hercegnője, Olivia egy sötét titkot rejteget; egy átok miatt akaratlanul is ártatlan emberek vére tapad kezéhez. Annak megtörése céljából egy nem mindennapi utazásra indul, s rájön; az általa ismert emberi világ mögött rejtőzik egy másik tele mágikus lénnyel, szörnyekkel és varázslattal. Vajon sikerrel jár? Meddig tudja titkolni Vincent, a szörnyvadász elől kilétét és véres múltját? Normából való távozásával elindul a harc a hatalomért. Ekkor még nem is sejti, hogy milyen fontos szerepe van ebben, s hogy a szíve nem egy egyszerű emberi szív csupán... 

 

 ENGEDÉLLYEL

--- Részlet---

A fellegvár szikrázott a déli napsütéstől. Fehér tornyai magasztosan meredeztek az ég felé. Belül kellemesen hűvös idő fogadta a három katonát. Elöl ment Bogumil, jobbról az egyik, balról a másik társa fogta őt közre a célból, hogy még véletlenül se tévesszék őt szem elől. A három katona a kötelességének teljes tudatában lépdelt végig a vörös szőnyegen, az egykori uralkodók szobrai előtt, amelyek magasztosan álltak a jövevényeknek tisztelegve.

A három katona viszont nem volt ott egyedül, hiszen tőlük nem sokkal lemaradva lépdelt a három idegen. Elöl ment a fekete hajú Ibis, akivel tulajdonképpen Bogumil az üzletet kötötte. Őt követte egymás mellett ballagva a fehér hajú, bájos arcú Serena, valamint Noah, akinek egy akkora hátizsák feszült a hátára, mely majdnem nagyobb volt nála. A jövevények, bár igyekeztek nem mutatni az érzéseiket, elámultak a trónterem láttán. Érdeklődő pillantásaikat végigvezették a fehér márványfalakon, a régi királyok szobrain, a rózsaablakokon, melyeken áttörő fény szivárványszínt festett a padlózatra. Végül a pillantásuk a három trónra vetült, mely a terem végében helyezkedett el tekintélyt parancsolóan. Akkor a trónusok üresen álltak várva az uralkodókra.

          Hamarosan elcsendesedett a márványkövön visszhangzó katonai csizmák csattogása, majd síri csend telepedett az egész teremre. Egy darabig illedelmesen várták az uralkodók jöttét, aztán a Noah kezén lévő időmérő eszközt kezdte pásztázni a tekintetük. Még mielőtt zúgolódás hangja támadt volna, kinyílt a trónterem ajtaja, és megjelent ott a király és királynő két katona kíséretében. A katonák megálltak a trónusok egyik s másik oldalán, miközben az uralkodópár némán elhelyezkedett a trónusok közül kettőn. A harmadik trón üresen maradt, azt a hagyomány szerint mindig a trónörökös foglalhatta el egészen apró korától kezdve. De most a trónörökös a váron s a városon kívül, messze járt.

          Bogumil előrelépett, letérdelt a két, a márványteremben is jelentős méretekkel bíró trónus előtt, és a tekintetét lesütve ennyit mondott:

– Teljesítettem az ígéretemet. Elhoztam azokat, akiket említettem.

– Ezek lennének a te híres nyomkövetőid? – húzta fel a királynő hangsúlyos, aranyszőke szemöldökét, majd kételkedéssel átitatott hangon így folytatta:

– Egy volansi – nézett rá a fehér hajú nőre, akinek keze ettől látványosan az övére csúszott. Hirtelen hiányozni kezdtek neki a fegyverei, amiket a fellegvár bejárata előtt kellett hagynia. Zavarta őt a nő kijelentése, szinte már érezte, hogy viszketett a tenyere. De aztán ujjait belebújtatta az öve és a nadrágja közé, majd úgy várta, hogy a királynő pillantása átvándoroljon Noah-ra. –, egy fornaxi, és te – nézett végül a fekete hajú nőre, aki hideg, kék szemeit állhatatosan a királynőn tartotta. – Te, akiről nem tudom, hogy ki vagy. Mi a neved, idegen?

– Ibis vagyok – húzta ki magát a fekete hajú nő, de nem hajolt meg a királynő előtt. Az látszólag nem is vette zokon ezt, ehelyett a pillantása visszavándorolt Bogumilra, és így fűzte tovább a szavait:

– Azt várod tőlem, hogy ezt a fontos küldetést idegenekre bízzam? Ők más országok szülöttei, nem Norma vére csörgedezik az ereikben. Nem bízom bennük.

– Engedje meg, hogy megjegyezzem, királynőm – vette át a szót Bogumil továbbra is meghajtott térddel –, igaz, hogy nem e földről valók, de megbízható emberek. Vincent pedig a legjobb!

– Vincent? – kérdezte a királynő ismét átvonultatva fagyos tekintetét a jelenlévőkön.

– És hol van ő?

– Épp a városba tart – vette át a szót Serena, aki viszonozta a királynő fagyos pillantását. – És tényleg nincs nála jobb! De miben is kellene a szakértelme?

– Az államtitok – folytatta az uralkodónő fölényeskedően, de aztán a király közbeszólt:

– Ne játszadozz már velük, Mildred! Inkább essünk túl ezen az egészen! – könyökölt a király trónja karfáján látványosan unva a neje vallatását.

 

– Addig nem, amíg meg nem tudom, hogy valóban érdemesek-e a feladatra. Azt mondják, hogy Vincent a legjobb, de messziről jött ember azt mond, amit akar...

– Hát, jó! – lépett egyet előre Serena, aki fehér felsője alól előhúzott egy medált, amelyen két méretes metszőfog lógott. Az egyik fekete színű volt, akárcsak a legsötétebb éjszaka, míg a másik olyan fehér, mint a tej. A nő előrébb lépett, hogy aztán levegye a nyakából a láncot, melyre a fogak voltak erősítve, és felmutatva azokat ennyit mondott:

– Vincent ölte meg a lynxi amfiszbénát, a sárkányszerű lényt, melynek a farkán is van feje. A fehér fog ehhez a fejhez tartozott, míg a fekete ahhoz a fejhez, ami a törzséből nőtt ki. Vincent a legjobb – szórt szikrákat Serena kék tekintete ellentmondást nem tűrve. Nem szerette, ha bárki is megkérdőjelezte Vincent szakértelmét. Az uralkodónő közelebb parancsolta őt magához, majd a kezét nyújtotta a medálért. A fehér hajú nő láthatóan nem szívesen adta a királynő kezébe az ékszert, amit oly féltve őrzött, de aztán felsóhajtott, és mégis átadta neki azt. A király ebben a pillanatban mutatta először jelét az érdeklődésnek, hiszen ilyet nem sokszor láthatott még ő sem. Miközben mindkét uralkodó tekintete elveszett a talizmánban, Noah hangja hatolt a fellegvár levegőjébe visszhangot verve:

– Ha megengedik... – lépett oda a fogat tartó kezek gazdáihoz, hogy a táskája oldalsó zsebéből kivegyen egy átlátszó, henger alakú tárgyat, majd azt előbb a saját szeme elé emelve ennyit mondjon:

– Látszik, hogy ez eredeti. Igencsak érdekes jelenséget mutatnak az amfiszbéna fogai a mikroszkóp alatt. Figyeljék meg, ahogy a fehér színű fog részecskéi felnagyítva fekete, gyémántszerű molekulákból állnak, míg a fekete fog részecskéi fehérnek tűnnek! – ezzel odanyomta az uralkodók orra alá a kerek, nagyításra használatos eszközt. A király látszólag elámult a látottakon, miközben a királynő ajkai is résnyire nyíltak. Ez az apró mozdulat jelezte azt, hogy őt is megdöbbentette az, amit a nagyító alatt látott. De aztán tekintetét hamarosan visszatérítette Serenához, aki a kezét nyújtotta a nyakláncáért.

– Érdekes – zárta a tenyerébe a fogakat a királynő, de annak látható része kilógott az ujjai közül. Serena egy lépést előrébb tett a nyaklánc irányába, de aztán Ibis nyugtató érintése csöndesítette őt. A királynő visszalépdelt a trónusához, leült, majd tekintetét Higgins királyra vetette. A király tudta, hogy a nő az ő véleményét kérdezi, ezért bólintott egyet. Ettől a királynő megköszörülte a torkát, és ennyit mondott:

– Esküdjetek meg, hogy senkinek nem beszéltek arról, amit én most mondani fogok, ugyanis ez a hír államtitkokként kezelendő! – A társaság tagjai egymásra néztek, majd bólintottak egyet. – Esküdjetek Vincent életére, hiszen úgy látom, hogy mindegyikőtöknek fontos az a férfi, aki megölte a lynxi amfiszbénát – vájta bele mélykék tekintetét Serena hideg pillantásába. – Hallani akarom!

– Esküszöm – lépett előre Ibis, majd a többiekre nézett, végül az ő hangjukat is érthetően visszhangozta a terem.

– Rendben – bólintott egyet a királynő. – A lányom, Olivia hercegnő eltűnt. Ma hajnalban üresen találtam az ágyát. Ez a jómadár – mutatott Bogumilra – nyitotta ki a kapukat, hogy aztán útjára engedje őt. Onnantól kezdve, hogy távozott a városból, nem tudunk róla semmit. Hozzátok vissza őt ide, hozzánk! Nem valószínű, hogy messzire jutott, hiszen nem aludt az éjszaka. Muszáj neki megpihennie. Olivia csupán egy gyermek, aki még soha nem járt e városon kívül. Nem ismeri a kinti világ veszélyeit, úgyhogy óvatosan bánjatok vele!

– És mit kapunk cserébe? – kérdezte Ibis, akinek haja feketén csillogott a rózsaablakon átszökő, nyári napsütésben.

– Természetesen nem maradunk hálátlanok – állt fel a király és királynő mintegy befejezve a megbeszélést. Miközben elfordultak, hogy elhagyják a termet, ennyit vetett még oda foghegyről a királynő:

 

Folyt köv...

 A könyvet itt tudjátok beszerezni.

Olvasnimenő 

Moly

Aurora Lewis Turner írói oldala

 

2021. június 15., kedd

Megyeri Judit: Csontvázak a szekrényben (Rózsakői rejtélyek 2.)

 Egy fordulatos, lebilincselő romantikus krimit olvastam Megyeri Judit írónőtől Csontvázak a szekrényben (Rózsakői rejtélyek 2.) címen. Köszönöm a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy közölhetem a véleményemet róla. 

 


Fülszöveg

Ha ​a legmocskosabb titkod napvilágra kerül, a következmények beláthatatlanok… 

Alex azt hitte, nem tartogat semmilyen meglepetést a jövő. Ugyanaz a munka az apja cégénél, ugyanazok az arcok a bulikban, ugyanolyan nők az ágyában. Aztán előkerül a lánya, akiről eddig nem is tudott, és a mindennapjai fenekestől felfordulnak. Apává kell válnia, de fogalma sincs, hogyan csinálja, ráadásul valaki nyilvánosságra akarja hozni a múltja legsötétebb foltját, amivel romba döntheti az egész életét. 

Liza azt hitte, jó ötlet Rózsakő közelébe költözni. Így legalább a barátnője, Flóra mellett lehet, akit nemrég majdnem megölt egy őrült gyilkos. Állást vállal a szomszéd város gimnáziumában, közben görcsösen igyekszik bizonyítani, hogy nincs szüksége komoly kapcsolatra, és semmit sem jelent neki Alex meg a hónapokkal korábban együtt töltött éjszakájuk. A férfi zsarolója azonban mindent összezavar.

Alex és Liza folyton hajba kapnak, izzik körülöttük a levegő, mégis együtt kell kideríteniük, mi áll a fenyegetések mögött. Szimpla zsarolás vagy valami jóval több? Egyre közeledik a halloween, ám a csontvázak nemcsak ünnepi díszként szolgálnak, hanem egymás után potyognak ki a szekrényből… 

Látogass el Rózsakőre egy újabb izgalmas kalandra, és nyomozz együtt a szereplőkkel!

 

Vélemény:

5/5

Nagy örömömre szolgált visszatérni Rózsakőre. Ebben a regényben tanúja lehettem egy, már mondhatni kifejlett kapcsolatnak, ami Ben és Flóra között alakul, és egy viharos, bimbódzó románcnak Alex és Liza között. Engem már maga az alaphelyzet is megvett, ugyanis a főszereplőink Halloweenre készülnek, amit vagy lehet szeretni, vagy lehet nagyon utálni, de valahogy a hangulata jól illett ehhez a regényhez (egyébként nálam az előbbi van érvényben). Az E/3 személyű elbeszélés is segített, hogy még jobban megismerjük a szereplőket.

            Az első részben főként Bent és Flórát ismerhettük meg közelebbről. A második részben már a kapcsolatuk elején járnak, ami korántsem zökkenőmentes. Ben sokat dolgozik, nyomoz, ráadásul felszínre kerülnek múltjának eltitkolt részletei a drogokkal, nőkkel, verekedésekkel, I-Clubbal kapcsolatban. Flóra szeretné megismerni a férfi múltját, de Ben nem szívesen osztja meg vele a történteket. Ebből több konfliktus is adódik, de amúgy őket el tudom képzelni úgy, hogy nyugdíjas korban a verandán ülnek és fogják egymás kezét. Nagyon összeillő páros, a kisebb súrlódások ellenére harmonikus a kapcsolatuk. Örülök, hogy a második részre még többet kaphattunk belőlük.

            Ugyanez nem mondható el Alexről és Lizáról. Mindketten nagyon hasonlóak; szeretik az életet, ahogy az egyéjszakás kalandokat is. Ezért is olyan puskaporos a hangulat kettejük között. Alex élete Gréta halálával megváltozik, mert bekerül a képbe Pipi, a lánya, akit részidőben ő nevel. Éppen ezért meg kell tanulnia felelősséget vállalni. Benne van a szándék, hogy jó apa lesz, de ez nem mindig jön össze. Rákényszerül a felelősségteljes gondolkodásra. Eközben napvilágra kerül egy sötét titka, ami egykori barátnőjét érinti. Ezzel zsarolják őt, amiben előbb-utóbb Liza is érintett lesz. A nő már-már körömszakadtával ragaszkodik a kötöttségmentes élethez. Persze, így egyszerűbb minden, mivel nem bánthatják meg őt. De azok a próbálkozások, hogy mindenáron férfit vigyen az ágyába, nekem nem a független, magabiztos nő látszatát sugallja, hanem pont az ellenkezőjét. Ugyanezt mondja el róla az Alexszel való kapcsolata is. Mindketten menekülnek az érzéseik elől, de meddig? Velük kapcsolatban nehezen tudnám elképzelni a fentiekben vázolt verandás jelenetet, hiszen úgy tűnik, testileg kívánják egymást, valószínűleg húznák is pár évig együtt afféle se veled, se nélküled kapcsolatban, aztán talán belátnák, hogy mindkettőjüknek jobb külön. Legalábbis ezen a ponton így érzem, de gondolom, a következő részből többet tudunk meg erről.

            Arról is szoktam írni, hogy mi az, ami kevésbé nyerte el a tetszésemet egy-egy történet kapcsán. Volt egy-két filmszerű, kissé klisés jelenet, mint a golyó elé ugrálás, csak azért, hogy védjük szeretett hölgyünket, de ez még szerintem jól is állt ennek a regénynek. Bevallom őszintén, hogy én a végére valami nagyobb durranást vártam. Folyamatosan gyártottam az elméleteket arról, hogy ki lehetett a gyilkos, és miféle oka volt a tettére. Mégsem éreztem elég ütősnek az eredményt. Persze annak örültem, hogy e téren is összeértek a szálak. Emellett éreztem, hogy ez egyfajta átvezetés a harmadik kötetre, hiszen ott maradt abba a történet, hogy Ben egy újabb ügy felgöngyölítésébe kezd, amiben ő is érintett. Valamiért az első rész nagyon feltette nálam a lécet, és annak végkifejlete nagyon ütősre sikeredett. Ennél valahogy nem éreztem ugyanezt. De ettől függetlenül szerintem minden szál a helyére került és elrendeződött.

            Összességében a Csontvázak a szekrényben vérpezsdítően izgalmas romantikus krimi Megyeri Judittól. Szerintem az írónő hozta a formáját, úgy csűrte-csavarta a szálakat, hogy mindvégig fenntartotta az olvasó érdeklődését. Megvolt az az érzés közben, hogy „Na, még egy fejezetet! Na, még egy fejezetet!” Úgyhogy egy hét kihagyással gyakorlatilag két nap alatt elolvastam a csaknem 500 oldalas regényt. Tetszett, ahogy összhangban volt a romantika és a krimi. Sosem éreztem soknak az egyiket vagy a másikat, úgyhogy engem nagyon meggyőzött. Várom a folytatást! Mindenkinek ajánlom, aki jó pár óra önfeledt kikapcsolódásra, izgalomra, romantikára, szórakozásra vágyik. 

 

Az írónő Facebook oldala

Moly