Fantasy világok a magyar irodalomban Szemán Zoltánnal készült interjú ("Kedvelem az olyan elképzelt világokat, ahol szinte semmi sincs kőbe vésve.")

 A Fantasy világok a magyar irodalomban interjúsorozatom keretein belül Szemán Zoltánt kérdezem az írásról és a világteremtésről.

 

Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést és beszélgetsz velem erről az érdekes témáról.

 

Miért pont a fantasy zsánerben kezdtél el írni? Mi vonz benne?

Egyetlen szóval: a szabadság. Kedvelem az olyan elképzelt világokat, ahol szinte semmi sincs kőbe vésve. Például nem mindenhol/mindenkire érvényesek a fizika törvényei, vagy olyan tulajdonságokkal bírnak a szereplők, amikről a valóságban csupán álmodozhatunk, és így tovább.

Amikor eszedbe jut egy ötlet, hogyan alkotod meg a világot?

Én egyike vagyok azon szerzőknek, akik nem terveznek, méricskélnek és analizálnak. Csupán elkezdek írni, és a történet visz magával. Persze azért arra igyekszem odafigyelni, hogy ne legyenek benne logikai hibák, de – most nagyon fellengzős leszek – az én esetemben a történet önmagát írja, általam. Sokszor még a regény közepén sem tudom, hogy mi lesz a vége. Igaz, olyan is előfordult már, hogy éppen a befejezésben voltam biztos. Kicsit úgy képzeld el, mint amikor egy kézműves felteszi a korongra a nedves agyagot, és a szemed előtt válik hol magasabbá, hol szélesebbé az anyag…

Mennyi ideig tart kiépítened a világodat és ez mitől függ?

Alapjában véve kedvelem az egyszerűbb felállást, az olyan világot, aminek azért van köze a valósághoz, különösen az emberi tulajdonságok tekintetében. Ennélfogva maga a világteremtés számomra nem tart sokáig, hiszen a helyszín lehet egy jelenkori nagyváros, vagy akár egy középkori birodalomra emlékeztető világ is. Hogy mitől függ? Nos, az éppen aktuális hangulatomtól. Viszont, amikor csak lehet, megpróbálom ötvözni, párhuzamba vagy éppen ellentétbe állítani a hátteret. Például van olyan fantasy regényem, aminek egy angyalvadász démon a fő alakja, de a vadnyugaton játszódik. Szokatlan párosítás, de szeretek kísérletezni. Töredelmesen bevallom, hogy én bizony sokszor inkább a cselekményre koncentrálok, és a bétáim szólnak rám, hogy a világképet se felejtsem el… 

Szoktál ihletet meríteni? Ha igen, honnan?

Nálam, ahogy a barátaim mondani szokták, a „hülyeség csak úgy magától kipattan a fejemből.” Amikor ihletre kerül a sor, leginkább a zenéből merítem.

Habár nem vagyok vallásos, de ezt a zenét hallgatva még tán én is kardot, pajzsot ragadnék, hogy visszafoglaljam Jeruzsálemet. (Oké, ez persze kicsit túlzás.)Már hónapok óta dédelgetek egy történelmi jellegű regényötletet, aminek ez a zene volt az ihletője. Igaz, latinul van, de szerintem sok szó ismerősnek tűnik majd.

Vagy itt van például ez a dal, ami nagyban hozzájárult Az utolsó istennő c. fantasy regényem megszületéséhez, és bár ezerszer meghallgattam, mégsem tudok betelni vele…

Megesik, hogy írás közben, gondolatban zenét kapcsolok egy-egy részhez. Az alábbi dal például egy olyan részhez kötődik, ahol egy pixie (egyfajta tündérke) altatódalt énekelt egy kisgyereknek.

Mit érzel a legnehezebbnek és mit a legkönnyebbnek a fantasy írásban?

Szerintem a legnehezebb dolog megmaradni az érthetőség mezsgyéjén. Olvastam pár olyan művet, amiben a történet fantasztikusan jó lett volna, ha a szerző nem szabdalja szét tíz szálon futó cselekményre, és nem tesz bele tucatnyi többé-kevésbé fő karaktert. Mindezt megcifrázva nevetségesen bonyolult, kimondhatatlan nevekkel. Pár oldal után letettem, mert képtelen voltam megjegyezni a rengeteg idegen csengésű, mégis hasonló nevet. Az ilyen jellegű művek leginkább talán csak a hardcore fantasy rajongóknak szólnak. (Én a műveimmel inkább megmaradok a sekélyebb vizekben.) Nem igazán hiszem, hogy akad könnyű dolog egy fantasy történet megírásában. Talán annyi, hogy vannak bizonyos sablonok (pl. ogrék, sárkányok stb.), amiket fel lehet használni, de a figyelmetlen vagy lusta író kegyetlenül elcsúszhat velük az unalmas sablonosság mezője felé. 

Szerinted lehet a mai világban újat alkotni, amire még senki sem gondolt, vagy az író egyedi látásmódja teszi az adott művet különlegessé?

Nehéz újat, egyedit alkotni. Viszont szerintem az egyedi látásmód és a zsánerek, műfajok ötvözése képes megfűszerezni még egy amúgy átlagos történetet is. Hogy mondjak egy fura példát: Mindenki ismeri a rántott szeletet. Na, igen, de mi van akkor, ha mondjuk nem csak lisztben, tojásban és zsemlemorzsában forgatjuk meg a húst, hanem még mustárban is? Máris teljesen más lesz az íze…

Számodra mitől lesz egy fantasy középszerű és mitől kiemelkedő?

A középszerű mű ismérvei: sablonos alapsztori, sablonos karakterek, sablonos fordulatok, sablonos háttérvilág és sablonos végkifejlet. Ha ezek közül legalább kettőről elmondhatjuk, hogy nem az unalomig ismert kategóriába tartozik, az már az én szememben jó regény. Ha pedig három, vagy több, akkor feltétlenül a kiemelkedő jelzővel illetném. (Persze, csak akkor, ha az író stílusa gördülékeny, olvasmányos.)

Mit gondolsz a magyar fantasy irodalomról? Külföldi írók meglehetősen komoly műveket tesznek le az asztalra. Szerinted a magyar írók is képesek erre, vagy még messze járunk tőlük?

A magyar szerzők is képesek mindarra, amire a külföldi társaik. A különbség leginkább csak a marketingben van, illetve… Lehet, hogy tévedek, de személy szerint elég sokszor találkozom azzal a furcsa jelenséggel, hogy az olvasók jelentős része szinte mereven elutasítja a magyar szerzőket, mondván: „Ami magyar, az már nem is lehet jó.” Ezért megköveznek majd, de nem bánom: szükség lenne egyfajta olvasói szemléletváltásra, hogy a tehetséges, mégis a kutyának sem kellő magyar szerzők is befuthassanak. A problémát csak fokozza, hogy sok kiadó nem hajlandó szóba állni „noname” magyar szerzőkkel. Igaz, rengeteg középszerű vagy éppen silány (magyar) mű lát napvilágot, és talán – hangsúlyozom, talán –, ha a (magyar) szerzők fele éri, érheti el azt a szintet, amit az olvasók elvárnak. De ez már egy másik történet…

Szemán Zoltán írói oldala

Fantasy világok a magyar irodalomban Selena B. Lowellel készült interjú ("Legérdekesebbnek a fantasyban azt tartom, hogy bárhol, bármi megtörténhet.")

 A Fantasy világok a magyar irodalomban interjúsorozatom keretein belül most Selena B. Lowellt kérdezem az írásról és a világteremtésről.

 

Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést és beszélgetsz velem erről az érdekes témáról.

 

Mit tartasz érdekesnek a fantasy zsánerben? Szerinted több kihívás van benne, mint a többi zsánerben vagy mind ugyanolyan?

Legérdekesebbnek a fantasyban azt tartom, hogy bárhol, bármi megtörténhet. A fantázia szabadon szárnyalhat. Szerintem minden zsánerben van valami kihívás. Az, hogy több, vagy kevesebb, majd akkor elmondom, ha más zsánerben is kipróbáltam magam. 

Hogy néz ki nálad a világalkotás? Mivel kezdesz, és mit hagysz a végére?

Az én világom úgy épül fel, ahogy haladok a történet írásával. Elég spontán író vagyok, ezért hagyom magam sodródni az árral. 

Mennyi ideig tart kiépítened a világodat és ez mitől függ?

A történet elejétől a végéig építek. Ez attól függ, hogy mennyire haladok az adott sztorival.

Szoktál ihletet meríteni? Ha igen, honnan?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy bármiből képes vagyok ihletett meríteni. Gyönyörű helyen lakom, úgyhogy az ottani tájból rengeteg ihletett lehet nyerni. De akár utazások során, vagy bizonyos szituációkból is. A barátaim is elég nagy hatással vannak rám, így nekik is köszönhetek jó sok ihletet.

Mit érzel a legnehezebbnek és mit a legkönnyebbnek a fantasy írásban?

Nekem a tájleírások elég nehezek, de azért megbirkózom velük. Számomra a legkönnyebb az, hogy tényleg szabadon szárnyalhat a fantázia. Elengedheted a képzeleted, és nincs akadály.

Szerinted lehet a mai világban újat alkotni, amire még senki sem gondolt, vagy az író egyedi látásmódja teszi az adott művet különlegessé?

Szerintem az író látásmódja tesz különlegessé egy adott művet. Például vámpíros könyvből is van rengeteg, de mégis, ha az író a saját módján írja, és ezzel egyedivé varázsolja, akkor máris különleges.

Viszont biztosan lehet újat alkotni is a mai világban. Nemrég találkoztam egy olyan könyvvel, amihez hasonlót nem ismerek. Nekem ezzel újat alkottak.

A fantasy remek eszköz, hogy az ember nyíltan vagy burkoltan rávilágítson bizonyos dolgokra, legyen az társadalomkritika vagy más. Te szoktál élni ezzel a lehetőséggel vagy kizárólag csak szórakoztatni szeretnél, hogy az olvasó kikapcsolódjon picit?

Nem mindegyik könyvemben élek vele, de a soron következőben nagyon is rávilágítok néhány társadalmi rétegre.

Mit gondolsz a magyar fantasy irodalomról? Külföldi írók meglehetősen komoly műveket tesznek le az asztalra. Szerinted a magyar írók is képesek erre, vagy még messze járunk tőlük?

Remek magyar írók vannak, akik képesek felülmúlni a külföldi írókat. Viszont úgy érzem, hogy nekünk, magyar íróknak kicsit nehezebb érvényesülni. Azt a témát sokáig lehetne boncolgatni, hogy miért is van ez így

Az írónő Facebook oldala

Fehérváry Andrea - IN-DIA-DAL ajánló

 

Fehérváry Andrea India sorozatának első kötetét, ami IN-DIA-DAL címre hallgat, nem olyan rég olvastam el. Ez az első regény az írónőtől, amihez szerencsém volt. Ez a mű elnyerte a „Jelenem és az álmom” 2018-as pályázat első helyét.

Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik kicsit ezoterikus beállítottságúak és hisznek valami másban is. Például kíváncsiak a pálmalevelükre. Azt az iratot, amiben rejlik az egész életünk, és amiből megtudjuk a jövőnket. Ám ez India egyik templomában van elrejtve, és csak arra vár, hogy a tulajdonosa megtalálja.

Fehérváry Andrea

IN-DIA-DAL

(India 1.)

  

Tartalom

HAGYD, HOGY AZ ÉLET APRÓ CSODÁI VEZESSENEK!

Földes Flóra a kétgyermekes elvált nők szokványos életét éli, miközben minden területen igyekszik helytállni.
Életének mozaikjai mintha furcsa mintázatba kezdenének összerendeződni. Egy új élet reményében és egy ősi jövendölés szavát követve elszántan felkerekedik, hogy beteljesítse sorsát. Indiába utazik, ahol misztikus templomok, egzotikus teaültetvények, meseszép lagúnák közt elképesztő kalandokba keveredik barátnőivel és végül egy férfi karjaiban köt ki.
Vajon hogyan alakulhat egy esélytelennek tűnő szerelem? És meddig érdemes elmenni érte?

Véleményem

5/5

A könyv részekre, azon belül fejezetekre oszlik, és ezek a fejezetek is külön címeket kaptak. Az különösen tetszett, hogy, amikor Indiában járunk, az ott töltött napokat számokkal emelte ki az írónő, mintha naplót olvasnék, s néhol az aktuális város résztől térkép is mutatja az útvonalat. Nagyon tetszett, mert így még jobban a helyszínre tudtam utazni. Néhány nevezetesség is kiemelt helyet kapott.

Már az első sorokkal magával ragadott a történet. Idővel Jobban megismerhettem Flóra álmait és életét. A három különböző személyiségű barátnő Flóra, Marcsi és Nóra nagy önismereti utazásra indult a titkokkal teli Dél-Indiába, ahol nem csak a helyet fedezik fel, hanem önmagukat is. Tetszett, hogy sosem volt unalmas része a könyvnek. Mindig valami történt és izgultam, vártam, hogy Flóra új szerelmével Ravival hogyan küzdik le a távolságot és természetesen a kulturális különbségeket. A kulturális különbség megjelenik a szerelmi kapcsolatukban is. Indiában bujkálniuk is hazudniuk kell mindenkinek, hogy egyetlen egy éjszakát együtt tudjanak tölteni. Ez a történet a szerelem egy másik oldalát mutatja be, egy sokkal mélyebb, bizalmasabb változatát, ahol nem csupán a testiség a fontos. Olvasás közben nem csak a szereplők változtak, fejlődtek, hanem én, mint olvasó is sok mindenben elgondolkodtam a saját életemen is. 

Mindazoknak küldöm ezt a könyvajánlót, akik fel szeretnének fedezni egy új országot, és azoknak is, akik tele vannak kérdésekkel az élet aprócska részeit illetően.  

A könyv beszerezhető:

Álomgyár Kiadó 

Tormási Vyktória: Szerethetetlen

Egy elgondolkodtató, szomorkás hangvételű regényt olvastam Szerethetetlen címmel Tormási Vyktória tollából. Az írónő születésnapja alkalmából ingyen letölthetővé tette regényét, amit külön köszönök neki. Köszönöm a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak is, hogy közölhetem a véleményemet róla. 

Fülszöveg:

 Zé maga a megtestesült rosszfiú. Cigaretta, alkohol, drogok, nők és illegális motorversenyek teszik ki az élete nagy részét. De vajon rejtőzik még több is e mögött a zord álarc mögött? Meg tudunk érteni valakit, aki az egész világ ellen harcol? Képesek vagyunk akkor is erősnek maradni, ha a világ összeomlik körülöttünk?

Lénát a sors sodorja Zé mellé, és olyan döntéseket kell meghoznia, amire soha nem számított. Zé az, aki felforgatja a hatalmas, írói álmokkal rendelkező, bölcsész diplomás lány életét. De mit akar ő igazán?

Felülmúlja a szerelem az élet törvényeit? Vajon elegendő szeretni valakit ahhoz, hogy jobb emberek legyünk? A sors mindig kegyes hozzánk?

Vélemény:

4,5/5

Először, amikor megnyitottam az e-könyvet, az csapott arcul, hogy maga a történet nem sokkal több, mint száz oldal. Féltem, hogy ekkora tartalom a karakterek kidolgozottsága, a helyzetek árnyalása rovására fog menni, de örömömre szolgált, hogy csalódnom kellett. A regény ugyanis jól fel volt építve, és nem akadt hiányérzetem. A váltott szemszög is elnyerte tetszésemet. Szerintem nagyon jól volt összerakva, megkonstruálva az egész. Örültem, hogy beleláttunk Léna és Zé gondolatai közé.

            Amikor a spanyol nyelvvizsgára készültem, nagyon sok filmet néztem ezen a nyelven, mind spanyol alkotóktól, mind Hollywoodból, így néztem végig a Felhők fölött három méterrel (Tres metros sobre el cielo) című filmet is. És megmondom őszintén, hogy Zé és Léna története az elején nekem nagyon hajazott erre a sztorira. Mindkettőben van egy srác, aki nem találja a helyét a világban, aki szenved, és akinek kicsit dühkezelési problémái vannak a családi háttere miatt. Ez a srác „rosszfiú” mindkét történetben, aki cigizik, iszik, nem veti meg az élvezeteket, ahogy a nőket sem. Még a két nő karaktere, akik mellett keresik a pillanatnyi boldogságot, is nagyon hasonlít egymásra. Az ellenpólusban pedig ott van a jó kislány (jó, az egyik elit gimnazista, a másik újságíró), aki nagy hatással van rosszfiúnkra, és kissé megváltoztatja az életét. Még a motorozás és illegális versenyek is türközik a film hangulatát. Emiatt az eleje engem kevésbé fogott meg. Aztán jött egy csavar, amikor kiderült, hogy Zé nem csupán édesanyja elvesztése miatt ilyen… Ekkor vett meg engem igazán a történet. Itt mondtam azt magamban, hogy igen, vannak hasonlóságok azzal a filmmel (mint minden könyvben lehet hasonlóságokat keresni más alkotásokkal), de ez mégiscsak más. Amúgy az írónő fogalmazásmódja is nagyon egyedi, szép leírások vannak benne, szépen, mélyen ábrázolja az érzelmeket és a helyzeteket. És a száz oldal terjedelem ellenére elég tömör volt számomra.

            A történetben kevés szereplő bukkan fel. Ugye ott van Zé, aki mindent és mindenkit kizár az életéből. Magányos farkas, egyedül Marlboro és Jack Daniels a legjobb barátja. Lemondott a jövőről, vagy a jövő mondott le róla, tengődik, a nőket is pillanatnyi búfelejtőnek használja.

            Léna ezzel szemben élete virágjában van, pozitívan tekint a jövőre, annyi mindent szeretne látni, érezni, tapasztalni, elérni. Kicsit naiv, kicsit törékeny, olyan, akinek a lelkét még nem mocskolta be az élet.

            Alfa a motoros banda feje, aki keménykezűen védi a szeretteit, vagyis a bandatagokat. De emellett bölcs, és átlát a szitán. Jó emberismerőnek tartom, és örültem, hogy felbukkant a történetben, kicsit Zé apja helyett apja volt.

            Arról is szoktam szót ejteni, ami nem nyeri el a tetszésem egy-egy sztoriban. Amellett, hogy bizonyos mozzanatok nekem nagyon azt a filmet idézik, voltak dolgok, amik egy racionális gondolkodó számára feltűnhetnek, például hogy miből él Zé, és mi lett Lénával, miután megvált a szerkesztőségtől? Miből utaznak? Bár ezt nem tekinteném hibának, mert a lelki sík olyan szépen, aprólékosan volt ábrázolva, hogy ki foglalkozik ilyen esetekben a fizikaival? Amíg nem értettem, hogy tulajdonképpen mi váltotta ki (persze édesanyja elvesztésén kívül) Zé depresszióját, néha kicsit sok volt a negatív képzet, és csak akkor kerültek helyre agyamban a korábbi gondolatok és érzések, amikor megtörtént a fentebb említett fordulat.

            Összességében a Szerethetetlen nagyon is szerethető történet két emberről, akik közül az egyik már lemondott a szerelemről, míg a másik talán sose kereste azt, mégis megtalálta. Nagyon elgondolkodtató, a maga szomorúságával életigenlő, torkot és szívet összeszorító, és egy olyan történet, mely hat az olvasóra, aki képes még éjjel tizenegy körül is ott ülni az ágyban, és gondolkodni az utolsó fejezeteken. Egy biztos, ez volt az első, de nem ez lesz az utolsó regény, amit az írónőtől olvastam.  

 

Tormási Vyktória írói oldala

Szerethetetlen