2020. december 30., szerda

Körömi Reni: Az elfeledett völgy

Egy ifjúsági fantasy regényt olvastam Az elfeledett völgy címmel. Köszönöm az írónőnek, Körömi Reninek, hogy lehetővé tette, hogy elolvashattam a művét, valamint a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy közölhetem a véleményemet róla. 

 


Fülszöveg

 

Adott egy 14 éves öntörvényű, arrogáns tinilány és az ő legjobb barátja, az iskola ügyeletes lúzere. Vakációzni készülnek a lány rokonaihoz egy isten háta mögötti, eldugott kis völgybe. A nehézkes indulást hihetetlen kalandok sora követi. Érdekes titokra derül fény főhősünk származását illetően, szörnyek veszik őket üldözőbe, feltűnik egy titokzatos gonosz boszorkány, aki a lány életére akar törni, közben mesés lények segítségét veszik igénybe, és csodálatos tájakon kalandoznak…

 

Vélemény

3/5

 

Mivel kedvelem az ifjúsági fantasy műfajt, a könyv azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Bár azért tegyük hozzá, hogy a borító nem túl beszédes. Maga a történet is ígéretesnek tűnt, és bizonyos szempontból valóban az is volt. A regény olvasása során sokat bosszankodtam, mivel voltak olyan dolgok, amelyeket zseniálisnak gondoltam, míg más jellemzői miatt csak csóváltam a fejem, és azt mondogattam, hogy „Na ne”! Számba veszem azokat a jellemzőit, melyek tetszettek, és azokat is amelyek kevésb. Kezdem azzal, ami megfogott a történetben.

            Maga az alaphelyzet, hogy vakációra megy a két fiatal az elfeledett völgybe, ahol mindenféle varázslény él, szerintem szuper. Bár néha nem is értettem, hogy azok a lények mitől is olyan varázslatosak, hiszen bár volt ott tündérünk, meg jövőbelátónk, tulajdonképpen olyanok voltak, mint az emberek. Néha el is felejtettem, hogy vannak különleges képességeik, és hogy azok miből is állnak. A lánglovasok is inkább a sárkányaik miatt váltak érdekessé. Viszont szerintem nagyon egyedi ötlet a varázsceruza, az értőbogyó, a gombaevők és a nyúlványos karaktere. Miattuk úgy éreztem, hogy egy valódi, egyedi fantasy történetbe csöppentem. Nagyon feldobták a regényt. A szereplőkről annyit mondanék, hogy egyiküket sem sikerült túlzottan megkedvelnem.

             Samy egy magának való kisfiú, aki jobban szeret a könyvek birodalmában élni, mint a valóságban. Sokat olvas, emiatt sokat tud is a világról. Kissé teszetosza, gyámoltalan gyerek. Sokáig sajnáltam, amiért az osztálytársai kicikizik őt, még a családi háttere miatt is, de amikor elkezd féltékenykedni Rosey-ra, onnantól kezdve valahogy már kevésbé tudtam vele szimpatizálni.

            Rosey valóban egy öntörvényű lány, aki megy a saját feje után, de nekem valahogy ő már „túl sok” volt a végére. Állandóan nyafogott valamin, szerintem Samy-t is csak megtűrte maga mellett, jól elvolt vele, amíg a srác úgy táncolt, ahogy ő fütyült. A könyv végén valami olyasmi hagyta el a száját, hogy Samy tulajdonképpen miatta él, miatta akár képes lenne meghalni is. Nagy szavak ezek egy tizenéves szájából. Nem is lepődtem meg, amikor a lány is féltékennyé vált Rickolas miatt, amiért az jobban tudja használni a varázsceruzát, mint ő.

            Amúgy Rickolas is egy pökhendi alak, akit saját magán és a sárkányán kívül nem sok dolog érdekel. Egyedül, akit sikerült megkedvelnem, az Mill. Ez a szereplő jószívű, segítőkész, okos, bölcs. Vele könnyű dolgom volt ilyen szempontból, hamar a szívembe zártam. Sajnálom, hogy nem szerepelt többet.

            És most arra is rátérek, ami kevésbé tetszett ebben a történetben. Egyrészt a szerkesztésen kellett volna még alaposabban dolgozni. Ahogy olvastam, gondolatban folyamatosan tettem ki a hiányzó vesszőket. Ezt nem azért csináltam, mert saját magamat akartam ezzel idegesíteni, hanem mert sokszor újra kellett olvasnom a mondatokat, hiszen a hiányzó vesszők miatt nem mindig sikerült eltalálnom, hogy hol kezdődik egy beágyazás, vagy tévesen már azt hittem, hogy még nincs vége a tagmondatnak, de mégis. A másik idegesítő dolog a szövegben a sok „Nemá” „Jóvan” „ Gyeremáááááááááááá” stb. típusú kifejezés. Ezeket az elnyújtott alakokat ki lehetett volna „rendesen” írni, majd a narrátor közölhette volna, hogy milyen lelkiállapotban mondta mindezt a szereplő. Nem igazán tetszettek az ehhez hasonló, semmitmondó dialógusok sem:

– Nem.

– De.

– Nem.

– De.

– Na jó.

Ezeket is el lehetett volna a narrátor egy-egy mondatával intézni. A könyv lezárása is furcsára sikerült azon túl, hogy nem tapasztaltam jellemfejlődést egyik szereplőnél sem. Szerintem túl könnyedén győzték le a gonoszt, valamint maga a legvége sem nyerte el a tetszésem, hiszen tulajdonképpen nem tudtuk meg, mi történt Rosey nagymamájával. Emiatt a könyv folytatásért kiált.

            Összességében egy ígéretes fantasy könyvet olvastam, ami magába rejti egy nagy könyv lehetőségeit, csak szerintem többet kellett volna dolgozni magán a szövegen, a párbeszédeken, valamint a karakterábrázoláson. Felbukkantak benne olyan zseniális ötletek, mint amilyen a varázsceruza, vagy a nyúlványos, melyek izgalmassá tették, megszínezték ezt a történetet. Éppen ezért ambivalens érzéseim vannak vele kapcsolatban, mivel bizonyos jellemzői ugyan nem tetszettek, másokat kifejezetten szupernek, egyedinek, zseniálisnak találtam.


Körömi Reni szerzői oldala

Moly

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése