2021. június 6., vasárnap

Farkas Andrea: Szerelem az étlapon ("Smaragd Wellnes Klinika 2.) - ("El tudnék képzelni egy több részes sorozatot ebből a történetből. Nagyon örülök, hogy az Erawan Kiadó rátalált Farkas Andrea írónőre. Sugárzik a történeteiből a fiatalsága, a szeretet az írás felé, éreztem, hogy szívvel-lélekkel írta meg ezt a történetet.")

Szeretném megköszönni az Erawan Kiadónak és Farkas Andrea írónőnek, hogy elolvashattam a Smaragd Wellnes Klinika sorozat második részét a Szerelem az étlapon című kötetet. Épp amennyire az első részét szerettem, úgy a második rész is a kedvencem lett. S nem mellesleg ezzel könyvvel búcsúztam el 2020-as évtől. Köszönöm, hogy azóta is folyamatosan velem vagytok, figyelitek az ajánlóimat, olvassátok a véleményemet, és alkalmasint meg is osztjátok másokkal. 

 

Farkas Andrea:
Szerelem az étlapon
(Smaragd Wellnes Klinika 2.)

Tartalom:

Szigetvári ​Hanna imád sütni és főzni. Képes egész éjszaka fent maradni és a Hanna sütije névre hallgató, tökélyre fejlesztett kekszeit sütni. Amióta lakótársa, Lia elköltözött, egyedül maradt a lakásban, a macskájával, Alfrédéval. Édesanyja betegsége miatt reggelente egy virágboltban segít, utána pedig pincérként dolgozik egy belvárosi étteremben. Szíve mélyén viszont szeretne új recepteket kipróbálni, beíratkozni egy szakácsiskolába és megnyitni saját éttermét.

Amikor hét év után újra találkozik az exével, hanyatt-homlok elmenekül a helyszínről, második alkalommal pedig egy tál ételt borít a férfi nyakába – ezért természetesen ki is rúgják az állásából. Így amikor édesanyja megkéri, hogy segítsen a család tulajdonában álló, régóta nem működő panzió eladásában, jobbnak látja, ha elhagyja a várost, és Kincseskertre utazik, ahol hosszú évek óta nem járt.

Marton Olivérnek édesapja elvesztése után egyetlen egy dolog számít az életben: a Smaragd Wellness Klinika. Ezért képes kinti életéből kilépni és hazajönni Magyarországra, hogy belevághassanak a terjeszkedésbe. Arra azonban nem számít, hogy újra találkozik a volt feleségével, akivel házasságuk szitakötőéletű volt ugyan, de a férfiben azóta is sok a megválaszolatlan kérdés a múltjukkal kapcsolatban. Hét évvel ezelőtt lelépett ugyan még az országból is, most azonban elhatározza: ki fogja deríteni, mi történt a múltban. Ő is elutazik a Balaton melletti kisvárosba, ahol együtt nőttek fel a lánnyal – annak ellenére is utazik, ha Hanna komoly veszélyt jelent a testi épségére, vagy éppen az ingjei tisztaságára.

Véleményem:
5/5

Mit is mondhatnék, ezt a részt is imádtam, jöhet a következő! Hogy mennyit vitáztak egymással Hanna és Olivér. Imádtam őket. A legviccesebb páros annyi szent.

„Kinyírom ezt a fazont!”

Jó volt újra olvasni Liáról és Ivánról. Tetszett az, hogy az írónő meg tudta úgy írni a romantikus történetet, hogy nem ugrottak egyből az ágynak. Ez jó pont számomra, bár nem vagyok szemérmes ilyen jelenetek miatt, de jobban szeretem az olyan történeteket, ahol nem mindig ” az” a jelenet van minden egyes oldalakon.

„Szigetvári Hanna, milyen egy unalmas alak vagy!”

Többiek is bejelentkeztek egy-egy jelenet erejéig, Gergő, Kinga, Zsófi és új szereplők is érkeztek Imre és Hunor, a Hegy személyében, ahogy Gergő mondaná. Jaj, ez a félnótás Gergő! Nem normális ez az ürge. Kicsit elgondolkodtam azon, hogy az írónő nem-e valakiről mintázta-e a karaktert. Imádtam a szópárbajt, Hanna cukkolását, és azt, hogy Olivér kezd rájönni, hogy Hanna még mindig hozzá tartozik, a szíve őt szereti... Szilkót bírtam, jó barátja Hannának, Nagyi, mint kerítőnőként, Iván szokásos morgolódása is elmaradhatatlan volt és Gergő a bugyuta, bárgyú szövegelései. Persze Zsófi, Kinga és Lia sem maradhatott ki a díszes társaságból.  Komolyan, ha Gergő nem lenne, nem tudom, mi lenne.... Üdítően hat az emberre, az ökör beszólásaival. Illene már külön történetet kapnia. Ja, és Dávid... Róla se feledkezzük meg... Viszont sajnáltam, hogy alig szerepelt benne. Szívesen olvasgattam volna még többet.

„Ha jobban belegondolok, akkor tényleg neki és a harcias természetének köszönhetjük, hogy Hunor megfontolja az ajánlatunkat. Micsoda elbaszott helyzet! Ki gondolta volna, hogy tál lazac szükséges ahhoz, hogy a pasas igent mondjon?”

Összegezve, el tudnék képzelni egy több részes sorozatot ebből a történetből. Nagyon örülök, hogy az Erawan Kiadó rátalált Farkas Andrea írónőre. Sugárzik a történeteiből  a fiatalsága, a szeretet az írás felé, éreztem, hogy szívvel-lélekkel írta meg ezt a történetet.

Lényeg, a lényeg, hogy egy igazán szórakoztató olvasmányt kaptam. Itt kicsit lassabban csordogált a történet, de úgy érzem ez pont jó így. Nem kell sietni sehová. Mert ugye hét év, az hét év. Vajon ennyi idő után is elmúlhat a szerelem, vagy még erősebbé válhat? Mindenesetre én drukkoltam nagyon. Összeillő párosnak gondoltam őket. Izgultam azon, hogy sikerül-e áthidalni, amik a múltban történtek, illetve meg tudják-e beszélni a félreértéseket. Hiszen a vak is látja, hogy az érzelmeik nem hűltek ki egymás iránt. 

Ha egy igazán szórakoztató, kikapcsolódást nyújtó regényt keresel, akkor ezt neked találták ki. Hidd el, megéri elolvasni. Sokkal jobb, mint xanaxot szedni a nehéz hétköznapokon.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Erawan Kiadó

Farkas Andrea Szerzői oldala

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése