2021. augusztus 20., péntek

Romantikus-Romantikus Erotikus világok az irodalomban! Erica Anthony - ("Úgy gondolom, hogy akkor érdemes leülni és írni, ha bízunk magunkban annyira, hogy amit csinálunk az egyedi és tudunk vele valami pluszt nyújtani az olvasóknak. A romantikus regények piaca telített. Ez tény. ")

Köszönöm Erica Anthony írónőnek, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Szeretnénk az olvasóinknak bemutatni a romantikus-romantikus erotikus zsánert, hogy hogyan jött létre, és kíváncsiak vagyunk, miért pont ezt választották az ebben a zsánerben alkotók. Megkérdeztem tőlük, könnyebb vagy nehezebb ebben-e írni. Csupa érdekességekről kérdezni meg interjúalanyainkat.

 


Kérlek, mesélj kicsit magadról. Hogyan lettél író? Miért a romantikus-romantikus erotikus zsánert választottad?

Erica Anthony vagyok, és az írás szeretete már egészen fiatal korom óta jelen van az életemben. Tinédzserként, több regény került ki a kezeim közül, de csak most, jó pár évvel később szedtem össze a bátorságom, hogy kilépjek az olvasók elé. Idén májusban jelent meg első regényem Találj Rám címmel, ami műfaját tekintve romantikus/erotikus. (Októberben is már érkezik a folytatása is)!

Első könyves író vagyok, így a már megjelent regényemről tudok csak nyilatkozni ebben a témában. Olvasni nagyon szeretek ebben a zsánerben, ezért amikor megfogalmazódott bennem, hogy bemutatkozom a nagyközönségnek, csakis ez jöhetett szóba. 

 Mennyire nehéz romantikus történetet írni?
Gondolok itt arra, hogy számos más szerző, író is ír ebben a zsánerben. Lehet-e új történettel előállni, mennyire nehéz valami egyedit alkotni?

Úgy gondolom, hogy akkor érdemes leülni és írni, ha bízunk magunkban annyira, hogy amit csinálunk az egyedi és tudunk vele valami pluszt nyújtani az olvasóknak. A romantikus regények piaca telített. Ez tény. Ezért szerintem csak az tud igazán jót alkotni ebben a zsánerben, aki maga is szereti olvasni ezt a műfajt. Mivel én is örök romantikus típus vagyok, imádom az ilyen könyveket.

A romantikus szálon belül kap-e valami más történeti elem is hangsúlyosabb szerepet, hogy perspektívába helyezze a romantikát? Például: bántalmazás, lelki terror, erőszak, családi és baráti kapcsolatok, kaland- és akcióelemek stb.

Véleményem szerint, mindenképp kell a történetbe egy plusz szál, mert önmagában csak a szerelem elég egysíkú tud lenni. Hiszen a való életben is rengeteg impulzus ér minket nap mint nap, ezért egy idő után unalmassá, lapossá válhat a történet. Na meg azért elég nehéz 500 oldalon keresztül fenntartani az olvasó érdeklődését csak ezzel. Nekem inkább a rejtélyek, múltbéli titkok, kaland, családi és baráti kapcsolatok leírása áll közel a szívemhez. Így ezeket sokszor alkalmazom a történetek során. Komolyabb témákat, még nem mertem boncolgatni, mert eléggé a szívemre veszem a dolgokat. Mivel írás közben szinte együtt élek a szereplőimmel, képes lennék azon kattogni, hogyan kerülhető el a rossz. Bár ki tudja, lehet, ez egy kihívás is lehetne számomra. 

Mi a véleményed arról, hogy a romantikus műfajba illik vagy nem illik erotikát belevenni? Lehet-e egyáltalán kihagyni? Mi számít romantikus-erotikus műfajnak?

Szerintem a mai világban nem szabad prűdnek lenni, csupán tudni kell megválogatni. mi való nekünk és mi az, ami másnak íródott. A romantikához szorosan kapcsolódik a szerelem, vágy, erotika. Ezek nélkül egy érzelemmentes, üres kapcsolat jöhet csak létre. A regényekből nem kell kihagyni szerintem, csak annyira kell kifejteni, amennyire az író „tollából” az hitelesnek tűnik. Hiszen a romantikus-erotikus műfaj nagy teret hódít most a könyvpiacon. Sokan csak lopva beszélnek róla, hogy érdeklődnek ilyen történetek iránt, és vannak olyanok is, akik bárhol nyíltan beszélnek a témáról. Ez így van jól, mert nem vagyunk egyformák.

Én jobban szeretem az olyan könyveket, ahol árnyaltabban, az olvasó fantáziájára van bízva, vajon mi zajlik a két személy közt.

Véleményed szerint melyik a jobb: sorozat vagy egy kötetes romantikus történet megírása? Nálad mitől függ, hogy melyiket választod?

Ez most egy kifejezetten jó kérdés számomra. Debütáló íróként, rögtön egy két részes regénnyel indultam az írói pályámon. Így már, hogy megjelent, azt vallom, hogy a több rész több élményt tud nyújtani az olvasónak.

Ha megszeretik a szereplőket, akkor szinte várják, hogy a mellékszereplők is szerepet kaphassanak.

Olvasóként én is imádom, ha a korábban megkedvelt szereplőknek is külön történetet biztosít az író, de a hosszan elnyúló, már szinte klisékkel teli, folytatásos sorozatokat nem kedvelem. Itt jegyezném meg, hogy nem szándékosan, de én is úgy indítottam a regényemet, hogy egyből több szereplőt vonultattam fel. Most, hogy már megjelent és az olvasóimtól is kapok vissza olyan reakciókat, hogy a folytatást várják, én is elgondolkodtam rajta. Már körvonalazódik a fejemben a többi rész története is. 

Viszont van olyan normál történet, ami annyira fantasztikusan van megírva, hogy nincs hiányérzetem, amikor az utolsó oldalra érek a könyvben.  

Nem tartasz attól, hogy az olvasók csak a romantikus-romantikus erotikus zsánert azonosítják majd veled? Vagy esetleg tervezed kipróbálni magad más zsánerben is?

Egyáltalán nem tartok ettől. Úgy gondolom, ha az olvasók megszeretik az író stílusát, nyugodtan kipróbálhatja magát más zsánerekben, ha kedvet érez hozzá, mert az egyedisége attól még nem fog változni. Inkább azt vallom, hogy az írónak kell éreznie, mi áll közel a szívéhez, mert csak abban lehet elismert, amit őszintén vállalni tud. Mint örök álmodozó, egyelőre maradok ebben a műfajban, de ki tudja, lehet, egyszer megszólít majd egy olyan történet, ami teljesen más vizekre kalauzol majd el engem is.

Romantikus-erotikus zsánerben írt történetekben már kissé több erotika van. Sok ember véleménye szerint nem sok különbség van a pornográf/erotikus történetekhez képes, szerintük ezzel egyenlő a romantikus-erotikus történet. Te mit gondolsz erről? Hol húzódik számodra a határ a kettő között? Te mennyire írsz explicit módon? Mennyire nehéz finoman és ízléses módon megírni egy ilyen történetet, vagy épp szókimondón, ha annak a híve vagy?

Azt üzenném azoknak, akik összemossák az erotikát a pornográfiával, hogy valószínű ők még nem olvastak igényesen megírt regényt, ebben a műfajban. Tény, hogy a határ nagyon keskeny, de ott van.

A mindennapi életünkben is nagy szerepet játszik a szerelem, vágyódás valaki iránt. Ezért, az emberek szeretnek belepillantani ebbe, ha csak ily módon is. Szerintem az árnyaltabban megfogalmazott történet kevésbé megosztó, mint ha minden feketén-fehéren le van írva. Nehéz úgy megfogalmazni ezeket a részeket a regényben, hogy izgalmasak legyenek, de mégis bízzunk valamit az olvasóra is. Itt lép a képbe az író stílusa. Ha ez az ő műfaja, akkor ezek a részek is szépen belesimulnak a történetbe, de ha csak próbálgatja magát ebben a zsánerben, akkor igenis el tud menni olyan, akár ízléstelen irányba, ami miatt ez a kérdés megfogalmazódott benned és másokban is.

Mostanság egyre több romantikus-erotikus történet jelenik meg. Szerinted mi ennek az oka? Szerinted is igaz, hogy pont a női olvasókat érdekli ez jobban? Van valamilyen tendencia?  Ha igen, mi miatt lehet ez?

Valóban pár éve még vadászni kellett az ilyen zsánerben írt regényeket, most viszont fénykorát éli a műfaj. Nem gondolom, hogy csak a női olvasók olvasnak ilyen témájú könyveket, de tény, hogy ők vannak többségben. A férfiakat a kíváncsiságuk hajthatja, hogy mi lehet ezekben a történetekben, amik odaszegezik a nőket a fotelhez egy-egy könyvvel a kezükben. De biztos vannak olyanok is, akik szívesen olvassák őket.

A tendencia abszolút megfigyelhető, és egyre íveltebben halad felfelé. Az ok pedig a világ egyre szélesebb megnyílása mindenki előtt, véleményem szerint. Ez lehet az internet, média világa, de akár az egyre bátrabban megnyíló emberi kapcsolatok sokaságának is a hozadéka.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

NewLine Kiadó

Erica Anthony írói oldala

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése