2021. szeptember 19., vasárnap

Romantkus-Romantikus erotikus világok a magyar irodalomban! Tina Colt - ("Ha azt vesszük régen egy-egy sejtelmes jelenet már pornónak számított, és jóval a nagykorúság után néztek ilyeneket az emberek, addig ma már egy hardcore pornóra egy tizennégy éves csak legyint.")

Köszönöm Tina Colt írónőnek, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Szeretnénk az olvasóinknak bemutatni a romantikus-romantikus erotikus zsánert, hogy hogyan jött létre, és kíváncsiak vagyunk, miért pont ezt választották az ebben a zsánerben alkotók. Megkérdeztem tőlük, könnyebb vagy nehezebb ebben írni? Csupa érdekességről fogom majd megkérdezni alanyainkat.


 

Kérlek, mesélj kicsit magadról. Hogyan lettél író? Miért a romantikus-romantikus erotikus zsánert választottad?

Azt szoktam mondani, hogy én nem választottam az írást, az választott engem. Vagy azt, hogy azért írok, mert a hangok ezt mondják. Hamarabb kezdtem írni, mint ahogy megszerettem olvasni, ami az egyetemen történt, olyan huszonhárom éves koromban. Első történetemet viszont első osztályos koromban írtam, körülbelül nyolcévesen.  Egy kislányról és egy krétáról szólt, ha jól emlékszem.

Azok közé az írók közé sorolom magam, akiknek ott motoszkálnak a fejében a történetek, nem kitalálom őket, hanem sugallatra jönnek.

Ezáltal elmondhatom, hogy nem választottam ezt a zsánert, egyszerűen ez jött.

  Mennyire nehéz romantikus történetet írni?
Gondolok itt arra, hogy számos más szerző, író is ír ebben a zsánerben. Lehet-e új történettel előállni, mennyire nehéz valami egyedit alkotni?

A büntetőjog tanárom egyszer azt mondta, hogy újat már Shakespeare korától nem lehet írni, és azt gondolom, van benne némi igazság. Ha a megjelent könyvemet nézem, nekem mégis egyedi, de ennek lehet az az oka, hogy az én gyermekem, és amúgy nem az. Nehéznek egyáltalán nem éreztem, mivel az írás számomra olyan, mint egy szükséglet, energiaforrás, feltöltődés és felejthetetlen utazás. Ami nehéz, hogy időt találjak rá, mármint az írásra.

Hogy ebből egy ilyen műfajú történet lesz/lett, azt pedig végképp nem tudtam az elején. 

A romantikus szálon belül kap-e valami más történeti elem is hangsúlyosabb szerepet, hogy perspektívába helyezze a romantikát? Például: bántalmazás, lelki terror, erőszak, családi és baráti kapcsolatok, kaland- és akció elemek stb.

Igen. Ez egy elég összetett történet, önmagunk keresése, rossz döntések, megbánás, erőszak, családi és baráti kapcsolatok is helyet kapnak benne és egy kis akció is. A vége elég akciódúsan fejeződik be… saját magam meglepetésére is.

Mi a véleményed arról, hogy a romantikus műfajba illik vagy nem illik erotikát belevenni? Lehet-e egyáltalán kihagyni? Mi számít romantikus-erotikus műfajnak?

Ez pont azért egy jó kérdés, mert ebben a könyvben jelen vannak erotikus elemek, szerintem az teljesen az adott történettől függ, hogy illik-e bele vagy sem, és ez az olvasó zsánerétől függ, hogy szereti-e vagy sem, viszont van egy kisregényem a honlapomon (tinacolt.com és a Nuuvellán), amit én inkább tennék a krimi műfajba, de mégis erotikusba (is) sorolták.

Véleményed szerint melyik a jobb: sorozat vagy egy kötetes romantikus történet megírása? Nálad mitől függ, hogy melyiket választod?

Nem gondoltam, de végül a lezárás miatt is és több dolog miatt is…lett folytatása. Ha lehet a második még jobban a szívemhez nőtt. Véleményem szerint ez is történetfüggő és emberfüggő. Van olyan történet, amit örökké olvasnék, de van olyan, ami jó úgy, ahogy le lett zárva.

Nem tartasz attól, hogy az olvasók csak a romantikus-romantikus erotikus zsánert azonosítják majd veled? Vagy esetleg tervezed kipróbálni magad más zsánerben is?

De. Rettegtem ettől, és nem azért, mert bármi probléma lenne ezzel a műfajjal, egyszerűen azért, mert annyi minden más is van a tarsolyomban…Így idén ennek a regénynek a folytatásával jelentkezek és egy teljesen más hangvételű krimivel. 

Romantikus-erotikus zsánerben írt történetekben már kissé több erotika van. Sok ember véleménye szerint nem sok különbség van a pornográf/erotikus történetekhez képes, szerintük ezzel egyenlő a romantikus-erotikus történet. Te mit gondolsz erről? Hol húzódik számodra a határ a kettő között? Te mennyire írsz explicit módon? Mennyire nehéz finoman és ízléses módon megírni egy ilyen történetet, vagy épp szókimondón, ha annak a híve vagy? 

Számomra mindenképpen megfogható a különbség. Azt gondolom a pornográf/erotikus történetekben nincs más cselekmény, amíg a romantikus/erotikus műfajú könyveknek/történetek több szálon futnak, és így sok, gazdag mondanivalójuk van. Meglehetősen szókimondó a könyvem, ahogyan a történet azt meg is kívánja, de mint említettem, ez a történet inkább szól önmagunk és a boldogság kereséséről, mint az erotikáról központi témaként. 

Mostanság egyre több romantikus-erotikus történet jelenik meg. Szerinted mi ennek az oka? Szerinted is igaz, hogy pont a női olvasókat érdekli ez jobban? Van valamilyen tendencia?  Ha igen, mi miatt lehet ez?

Ha azt vesszük régen egy-egy sejtelmes jelenet már pornónak számított, és jóval a nagykorúság után néztek ilyeneket az emberek, addig ma már egy hardcore pornóra egy tizennégy éves csak legyint. Ugyanez a változás mehetett végbe a könyvpiacon is, és abba nem mennék bele, hogy miért és hogy ez jó-e vagy sem. Azt sem mondanám, hogy csak a nőket érdekli, ezt inkább visszavezethetnénk arra, hogy a férfiak nehezebben nyílnak meg, gátlásosabbak. Sok mindent elfojtanak. Nehéz megszabadulni a béklyóiktól.

 Egy másik magyarázat pedig lehet az, hogy a férfiak talán kevesebb regényt, könyvet vesznek a kezükbe - és ebben az esetben nem helytálló -, miszerint a női nemet ez jobban érdekli. Lehetséges, hogy az olvasás, mint hobbi, a nőkre jobban jellemző (?).   

 

Tina Colt hivatalos oldala

Tina Colt weboldala 

Nuuvella 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése