2021. szeptember 7., kedd

Interjú Bubrik Zseraldina meseírónővel " Második mesekönyvemet felkérésre írtam, írótársammal Győri Nagy Attillával. A bükkábrányi ősfákról szól."

A mesevilág rovat keretén belül beszélgettem Bubrik Zseraldina írónővel, aki A kobold kalap rejtélye és a Kisfickó és a mocsárciprus c. mesekönyveket írta. Fogadjátok sok szeretettel. Köszönöm az írónőnek, hogy elfogadta a felkérésemet.




Moncsi
Hogy jött az ötlet, hogy a mesék műfajában kezdj el alkotni?

Zseraldina: Gyerekkoromtól írok, novellákkal kezdtem, de egy időre abbahagytam, majd 2006-ban újrakezdtem. Két újságcikkel, majd visszatértem a novellákhoz. Az interneten találtam egy mesepályázatot, majd 2013-ban írtam az első mesémet, melynek címe: A legkisebb szőlőszem.

Moncsi
Honnan jönnek az ötletek a karakterekhez (óriások, tündérek, manók, szellők, kentaurok, sárkány stb)?

Zseraldina: Ez a pályázatoktól függ, de szoktam keresni az interneten olyan állatokat, madarakat, amiket szinte alig ismerünk. Pl.: Csuszka, rozsomák, hermelin, pampa, bonobó. Ami megtetszik, rögtön megírom.

Moncsi
A helyszínek, amikről írsz, valós helyeket ábrázolnak vagy inkább kitaláltakat?

Zseraldina: A meséim főként erdőben játszódnak, de van, hogy kitalált vagy megszokott helyeket írok.

Moncsi
Mi a véleményed arról, hogy felnőttek is olvasnak mesét?

Zseraldina: A mai rohanó világban egy kis megnyugvást hoz a mese. Én is szeretek nem csak mesét írni, hanem olvasni is.

Moncsi
Szerinted mennyire van szükség a mesékre a mai világban?

Zseraldina: A gyerekeknek mindenképpen. Nem mindegy a tanítási módszer. A mese nyugtató, és jobban oda tudnak figyelni.





Moncsi
Mi ad ihletet a történeted megszületéséhez?

Zseraldina: Egy szó, egy átélt pillanat, egy kép, egy hangulat.

Moncsi
Melyik az a mese, ami a kedvenced volt gyermekkorodban? Miért pont az? Mit adott neked?

Zseraldina: A magyar népmesék. Az én koromban nem voltak olyan változatos mesék. Mit adott nekem? Régen volt, annyira nem emlékszem. De Óvodába már Petőfi verssel mentem, és ezt a Szüleimnek köszönhetem.

Moncsi
Melyik a kedvenc saját meséd és miért az?

Zseraldina: Erre nehéz válaszolni, mert egy író mindegyik írását szereti. De azért kettőt kiemelek, az első az a Nyuszi Puszi. Itt a szeretet a lényeg. A másik A csodakalap, amit egy ismerősöm kisfiáról írtam, amikor a Mikulástól egy szép nagy piros almát kért. Annyira meghatott, hogy meg kellett írnom a mesét.



Moncsi
Mik a jövőbeli terveid e műfaj keretein belül?

Zseraldina: Idáig rengeteg mesém jelent meg, antológiákban, magazinokban, újságokban, és saját mesekönyvemben is. Ezt így szeretném folytatni. Nekem nincs gyerekem, de az óvodákban szoktam olvasni a meséimből. A két mesekönyvem, A kobold kalap rejtélye, és a Kisfickó, és a mocsárciprus mellé, a harmadik címe, a Meseszerelő lesz. Addig írok, amíg a gyerekek elfogadják a meséimet.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése