Csukás István
híres mesekönyvét még tavaly vettem a lányomnak, de eddig olvasatlanul állt a
polcon. Aztán a múlt héten elővettük a délutáni alvás előtt. Úgy terveztem,
csak néhány oldalt olvasok fel belőle, este pedig folytatjuk, de a lányom addig
nem volt hajlandó elaludni, amíg a végére nem értünk, és azt hiszem, ez mindent
elmond.
Csukás István: A Legkisebb
Ugrifüles
Tartalom
Csukás István, Kossuth-díjas költő,
író meséjének hőse nemcsak egy nyúl, hanem a legkisebb és a legokosabb nyúl!
Van róla egy vers is:
„Milyen okos, milyen ügyes,
a legkisebb Ugrifüles!”
a legkisebb Ugrifüles!”
Mivel nagyon szeretett ugrálni,
elugrált az útig, ahol káposztát rakodtak egy teherautóra. Felugrott az autóra,
de nem egyedül, mert éppen arra sétált Tüskéshátú, és utána ugrott. Bebújtak a
káposzták közé, és elkezdődött a nagy utazás, a vidám kalandok sora.
Találkoztak egy unatkozó kutyával, akit megtanítottak játszani. Meglátogattak
egy vakondot a föld alatti lakosztályában, ahonnan telefonon felhívták a pontos
időt és a tűzoltókat. A végén a két világutazó hazaindult, a fejük tele volt
élménnyel, a szívük örömmel.
A mese végén együtt örülünk mi is, és
ebben segítenek Ráduly Csaba vidám és szemet gyönyörködtető rajzai.
Véleményem
5/5
Ebben a mesekönyvben minden tökéletes: a rajzok csodaszépek, a szereplőket a grafikus tökéletesen eltalálta. A történet érdekes, a szöveg pedig nagyon dallamos.
Könnyű volt felolvasás közben beleélnem magam, és belebújni az imádnivalóan szeleburdi Ugrifülés és barátja, Tüskéshátú szerepébe. A lányom szinte végig kacagott, mert ez a mese bizony nem csak izgalmas, hanem vicces is.
Annak külön örültem, hogy a történet nem akar több lenni, mint ami. Az író nem törekedett mindenáron arra, hogy neveljen. Nem kényszerített bele a mesébe semmilyen tanulságot, a cél csupán az, hogy a gyerekek olvasás közben sokat nevessenek és jól szórakozzanak.
A kötet bekerült a kedvenc mesekönyveink közé, méghozzá előkelő helyre, az ágy mellé, hogy bármikor elővehessük. Biztos, hogy gyakran fogjuk olvasni és lapozgatni.
Ajánlom mindenkinek, aki könnyed, tréfás, magával ragadó történetet keres a gyermekének.
A könyvet itt lehet megrendelni:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése