Egy misztikus, erotikus fantasy regényt olvastam Sue J Hopeheart írónőtől A gyönyörű teremtmény címen. Köszönöm a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy közölhetem a véleményemet róla.
Fülszöveg
Miért éppen őt gyalázták meg?
És miért élvezte ennyire?
Hedda élete teljesen megváltozik. Nyugodt éveit kegyetlen napok követik, mert egy titokzatos alak rendszeresen bántalmazza. Többször természetfeletti csapdában találja magát, ahol fizikai szenvedéssel és lelkét megsemmisítő vággyal kell szembenéznie…
Vajon egyedül áll a téboly színpadán?
Meliton kegyetlen múltja a képébe röhög, amikor végre találkozik azzal a lánnyal, akit nem akar megerőszakolni. Éppen az a kristálykarkötő a kettejük közti kapocs, amit gyűlöl és amitől képtelen megszabadulni…
Kaphat esélyt egy rendes életre?
Ősi wicca család, szunnyadó misztikus erők, kristálymágia, kéjes gyógyító álmok és megannyi felfoghatatlan esemény, ami végül összeköti külön utakon járó hőseinket.
Figyelem! Felkavaró, erőszakos tartalom! Kizárólag felnőtteknek!
Vélemény:
4,5/5
A
fantasy egyértelműen az én műfajom, ezért felkeltette az érdeklődésemet ez a
regény is, bár az erotikus tartalomtól általában tartózkodni szoktam. Úgy éreztem,
mindkét szál, vagyis a misztikus és az erotikus is elég hangsúlyt kap a
regényben, de azért elvártam volna, hogy felkavaróbb, esetleg brutálisabb,
mondhatni „betegebb” tartalmak is megjelennek benne a naturalisztikusan leírt
szexjelenetek mellett. Bár magát az alaphelyzetet elég durvának találom, és bele
se merek gondolni, hogy mit érezhet az, akit valóban megerőszakoltak, és
hasonló borzalmakat élt át, miközben a főhősnő élvezi, ahogy bánnak vele... Bár
ez a szál is értelmet nyer a legvégére.
Adott
egy bölcsész, feltűnően vörös hajú lány, Hedda, akit időről időre megerőszakol
egy brutális, misztikus idegen, akiről a regény végén sem tudjuk meg, konkrétan ki. Ez jó is, hiszen még több kedvet csinál az olvasónak, hogy a kezébe vegye a
folytatást, hiszen bőven maradt még elvarratlan szál, ami egy trilógia esetén
alapvető. Sajnos nem sikerült nem csak megkedvelni, tulajdonképpen megismerni sem
Heddát, mivel azonkívül, hogy annyit tudunk róla, gyönyörű és valakinek felsőbb
céljai vannak vele, nem sok derült ki a személyiségéről. Ő az a lány, akit
mindig minden körülmények között meg kell menteni, mert ha véletlenül
kibicsaklik a lába az utcán, és nem figyel oda, akkor rögtön ráveti magát
valaki és megerőszakolja.
Lunát,
Hedda barátnőjét viszont nagyon bírtam. Ő vagány, szókimondó, igazi kis különc,
aki tudja, mit akar, és el is éri, még ha egészen mókás eszközökhöz folyamodik
is. Tetszett a talpraesettsége és a bátorsága, a beszólásain pedig sokszor
nagyokat kacarásztam magamban.
Meliton,
a férfi főszereplőnk, nagy, izmos, védelmező pasi, aki csúnya múlttal
rendelkezik, mivel ő is nőket erőszakolt. Jó lett volna, ha találkozunk a
múltbéli Melitonnal. Kíváncsi lettem volna rá. Jól árnyalta volna a karakterét,
mondjuk, az egyik előbukkanó áldozata, vagy valamifajta visszaemlékezés, akár
rémálom. Ugyanis, amint meglátja Heddát, azonnal elfelejti az erőszakos énjét,
és miatta megváltozik. Nem tudom, mennyire működhet ez a valóságban, ezért jó
lett volna érezni a karakterfejlődést. Hogy egy ponton még erőszakos és
kegyetlen, aztán ez szépen átalakul. Mert így csupán annyit látunk belőle, hogy
adott egy rosszfiú, aki a szeretett nő hatására jó útra tér. De, hogy konkrétan
miért tért rossz útra, és milyen volt akkoriban, az csak ott lebeg a levegőben,
nem érzékeljük igazán. A végével kapcsolatban – bár sejteni lehetett, hová
futnak a szálak –, örültem a pörgős lezárásnak, ami még inkább kíváncsivá tett
a folytatásra.
Melitonnak
van még két barátja. Nekem szimpatikus volt az álmodozó és romantikus Zuriel.
Karionról pedig nem sokat tudtunk meg, de azt igen, hogy mindig vidám, és
kedves fickó.
Lizanderről
is többet olvastam volna, bár az írónő kellően leírta, miért volt olyan,
amilyen (ezt hiányoltam Melitonnál). Miért vált brutális állattá, aki
szintén nőket erőszakol, és szívesen összeállna Melitonnal. Ő jól hozta az
ütnivaló gazfickó szerepét.
Arról
is szoktam írni, mi nem tetszett a regényben. Tulajdonképpen szerintem érdekes
témát vet fel az írónő, amit jól kiaknázott, úgyhogy nem volt hiányérzetem a
végére. Ami kicsit lassúvá tette a cselekményt, hogy több szemszögből zajlottak
a leírások. És még egy dolog: amit például Hedda átélt, az – amint
nézőpontváltásra került sor – Meliton szemszögéből is el lett mondva. Tehát sok
volt az ismétlés, és emiatt akadt benne jó pár felesleges rész, vagy
éppenséggel olyan, amit már korábban megtudtunk.
Összességében
A gyönyörű teremtmény egy különleges
történet (én még a zsánerben nem olvastam ilyet, úgyhogy nem vagyok
szakavatott), mely feltárja az emberi gonoszság mélységes bugyrait. Emellett
végig fenntartja az érdeklődést. A vége nekem nagyon tetszett, kellően izgalmas
volt, és jó pár szál jó helyen és jó időben ért össze. Bátor témaválasztás, amit
megmondom őszintén, először nem nagyon tudtam hová tenni, de a történet
szempontjából mégiscsak ez adja az alapot. És persze úgy vettem a kezembe a
könyvet, hogy tudtam, ezt a témát boncolgatja. Szóval, aki kiakadna tőle, az
inkább keressen más olvasmányt! Kíváncsi voltam, mit hoz ki belőle az írónő, és
persze kíváncsi vagyok a folytatásra is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése