Beleolvasó - Aurora Lewis Turner: A hatalom köve - ("Olivia viszont nem akart visszamenni, ezért látványosan ficánkolt a férfi vállán, kapálózott, próbált lejutni onnan, de aztán Vincent átvetette rajta erős karját, amitől a lány dereka satuba szorult, és onnan nem volt menekvés. ")

Szombat lévén jövök Aurora Lewis Turner: A hatalom köve c. könyv következő részletével. Hogy tetszett az előző? Folytatom tovább a történetet, de ha egyben szeretnétek elolvasni a bejegyzés alatt, megtalálhatjátok a vásárlási linket. Szívből ajánlom nektek a könyvet.

 Aurora Lewis Turner:
A hatalom köve

Tartalom:

 Egykor öt királyság uralkodott a Kontinensen. A középső, Norma volt mindig is a leghatalmasabb. Annak hercegnője, Olivia egy sötét titkot rejteget; egy átok miatt akaratlanul is ártatlan emberek vére tapad kezéhez. Annak megtörése céljából egy nem mindennapi utazásra indul, s rájön; az általa ismert emberi világ mögött rejtőzik egy másik tele mágikus lénnyel, szörnyekkel és varázslattal. Vajon sikerrel jár? Meddig tudja titkolni Vincent, a szörnyvadász elől kilétét és véres múltját? Normából való távozásával elindul a harc a hatalomért. Ekkor még nem is sejti, hogy milyen fontos szerepe van ebben, s hogy a szíve nem egy egyszerű emberi szív csupán…

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

– Hogyhogy nem látsz? Hiszen most is engem figyelsz! – értetlenkedett tovább a lány, miközben izzani érezte a bőrén a férfi kék tekintetét.

– Úgy, hogy csak téged látlak, az arcodat, a hajadat, a ruhádat... De nem látom se a jövődet, sem pedig a múltadat. Ki vagy te?

– Csak egy szolgáló a palotából, Altairből.

– Mi a neved?

– Lilith – válaszolta a lány, miközben az egyik szolgálójának a neve jutott eszébe.

– És mi dolgod a palotán kívül, Lilith?

– Egy fontos küldetésben járok el – sóhajtotta a lány, miközben összezavarodott, hiszen egyáltalán nem bízott a férfiben, ezért sem érezte magában a késztetést, hogy elmondja neki a teljes igazat.

– Te? – horkant fel a férfi. – Már ne vedd sértésnek, de miért küldenének a falakon kívülre éppen egy olyan lányt, mint amilyen te vagy? – mérte végig őt látványosan mindent látó tekintetével.

– A hercegnő szolgálója vagyok – felelte sértődötten Olivia. – Felesküdtem neki, ahogy a katonák is felesküdtek egykor a királynak és királynőnek. Erre a feladatra nem küldhettek fegyverest, hiszen ezt a csatát nem karddal, hanem tárgyaló hangnemmel lehet megvívni. Abban pedig jó vagyok.

– Na, persze! – horkant fel a férfi újra. – Lilith, a palotából, fontos küldetésen… – nevetett lekicsinylően, miközben kibogozta a lány kötelékeit, megragadta annak kezét, végül egy mozdulattal széles vállára vette őt.

– Mit csinálsz? Tegyél le azonnal! – kapálózott Olivia, amitől majdnem lebukfencezett a kék szemű férfi válláról.

– Visszaviszlek oda, ahová tartozol, elveszett báránykám. A hercegnő hamarosan felébred és hiányolni fogja elkóborolt szolgáját – mosolygott tovább a férfi. Gondolataiban már testet öltött a kép, mely szerint visszaszolgáltatván egy elszökött szolgát a király és királynő megjutalmazza őt legalább annyi pénzzel, amiből ő és kis csapata átmulathat egy éjszakát. Merthogy ő volt Vincent, aki éppen a városba igyekezett, hogy aztán ott találkozzon Serenával, Ibisszel és Noah-val.

          Olivia viszont nem akart visszamenni, ezért látványosan ficánkolt a férfi vállán, kapálózott, próbált lejutni onnan, de aztán Vincent átvetette rajta erős karját, amitől a lány dereka satuba szorult, és onnan nem volt menekvés. Egy darabig próbált kiszabadulni, majd, amikor belátta, hogy nincs már kiút, kérlelni kezdte őt:

– Kérlek, engedj el! Nem mehetek vissza a várba! Úgy nem, hogy nem találtam meg a Vörös Boszorkányt!

– A Vörös Boszorkányt? – torpant meg a férfi. – Mi dolgod azzal a némberrel?

– Ha leteszel, elmondom – ebből tudta Olivia, hogy helyzetelőnybe került, hiszen a fogva tartója egyértelmű jelét adta annak, hogy érdekelte őt a lány válasza. A férfi egy pillanatig elgondolkodott, majd teljesítette a kérést. A hercegnőnek még egy kissé kóválygott a feje, hiszen a vér odaáramlott, majd hirtelen visszakerült a testébe. De aztán úgy gondolta, hogy kihasználja a lehetőséget, és ismét futásnak eredt. Vincent felsóhajtott, majd néhány lépés után beérte Oliviát, a földre teperte őt, összekötötte kezeit és lábait, végül batyuként helyezte le őt egy fának tövében.

– Felőlem hajnalig is csinálhatjuk ezt! Én ráérek.

– Hát, jó! – sóhajtott beleegyezően a lány. – Elmondom, de ígérd meg, hogy erről nem beszélsz másnak!

– Sebastian és én a hallgatás mintapéldányai vagyunk, kislány! – mosolygott ismét gyöngyház fogait villogtatva a férfi, mire a bagoly huhogott egyet. Vincent feléje fordult, és ennyit tett még hozzá:

– Nem, nem bízom benne, de ezt azért hallani akarom – fordult tekintete Sebastianról Olivia felé. A lány ekkor felsóhajtott, hiszen már meg sem lepte őt, hogy a férfi a bagolyhoz beszélt, majd belekezdett:

– A Vörös Boszorkány egykor elátkozta a hercegnőt. A király égen-földön kerestette őt, de soha nem lelte nyomát.

– Mert az istentelen némbereket csak akkor lehet megtalálni, ha ők is úgy akarják.

– Igen – bólintott egyet a lány. – Én vagyok a hercegnő utolsó esélye. Muszáj megtalálnom ezt a boszorkányt, hogy az átkot semmissé tegye.

– Látom, semmit nem tudsz a boszorkányokról – csóválta a fejét Vincent. – Ugyanis, ha azok elátkoznak valakit, azt okkal teszik. Úgyhogy azt tanácsolom, hogy fogadd el az ajánlatom; én visszakísérlek a palotába a hercegnődhöz és felejtsd el ezt az egész ügyet!

– Nem tehetem! Én vagyok a hercegnő egyetlen esélye, ezért inkább hallgasd meg az én ajánlatom; ha valóban látod a jövőt, azt is tudni fogod, hol bukkan fel legközelebb a Vörös Boszorkány. Inkább segíts nekem megtalálni őt! Ígérem, hazatérvén a király és királynő mesés jutalomba részesít majd téged.

– Minek erőlködjek egy feltételezett jutalomért, ha már most felvehetem a részem azzal, ha téged hazakísérlek, Lilith, a hercegnő szökött szolgája?

– Mert az a jutalom mesésebb lesz minden kincsnél, amit valaha láttál! Tudván tudom, hogy a király és királynő nem lesz hálátlan, ha a Vörös Boszorkánnyal vagy az átok nélkül térünk vissza.

– Ah! – fújta ki a levegőt a férfi a tüdejéből. Olivia egyértelműen látta rajta, hogy elgondolkozott a dolgon. Vincent erre kihúzta amúgy is izmos hátát, megfeszítette széles vállait, és ennyit mondott:

– Akkor sem indulhatok el a csapatom nélkül. Az pedig ott vár engem Altairban, az Aranyserlegben.

– Nem mehetünk vissza! – ellenkezett Olivia.

– Miért is nem? – kérdezte Vincent, akinek egyre gyanúsabb lett, hogy miért nem akarhatja a lány újra betenni a lábát a városba.

– Nincs vesztegetni való időm... mármint a hercegnőnek nincs sok ideje – tévedt a tekintete a ködfátyolt áttörő holdsugárra. – Azonnal indulnunk kell!

– A kardom nélkül nem lehet! – rázta a fejét a férfi. – Annak visszaszerzésére indultam volna a többiekkel.

– Útközben szerzünk fegyvereket...  – erősködött a lány.

– Ilyen fegyverből nincs még egy! – csóválta a fejét Vincent. – Gladióhoz nincs még egy fogható!

– Akkor hogy veszíthettél el egy ilyen kardot? – kérdezte a lány a fejét csóválva, mire Vincent tekintete az arcára tévedt, amivel akár gyilkolni is lehetett volna.

– Kössünk alkut! – kezdte Olivia. – Én segítek visszaszerezni neked a kardodat, te pedig segíts nekem felkutatni a Vörös Boszorkányt!

– Képtelenség! – csóválta a fejét a férfi.

– Miért is lenne az? – kérdezte Olivia a homlokát ráncolva, miközben barna tincsei a vállára hulltak.

– Mert olyan helyen veszítettem el azt, ahová nem szambázhat csak úgy be Lilith, a hercegnő szolgája és kérheti vissza a kardot.

– Mondtam, hogy jó vagyok a tárgyalásban. Tégy próbára! – nyújtotta Vincent felé a kötelékei szorításától remegő kezét. Valójában saját maga sem értette, hogy miért ajánlotta fel a segítségét a férfinek, de valami hasonlót érzett, mint amit az anyja és apja szobája előtt tapasztalt; a remény keltett benne mély érzelmeket. A remény pedig olyan dolgokra késztette őt, amit még ő maga sem érthetett.

 Folyt.Köv:

A könyvet itt tudjátok beszerezni.

Olvasnimenő 

Moly

Aurora Lewis Turner írói oldala

 

 

Beleolvasó: Aurora Lewis Turner: A hatalom köve - ("Esküdjetek meg, hogy senkinek nem beszéltek arról, amit én most mondani fogok, ugyanis ez a hír államtitkokként kezelendő!")

Mai napra egy új beleolvasót hozok nektek, ezúton is köszönöm Aurora Lewis Turner írónőnek, hogy a magazinomon megoszthatom veletek pár napja megjelent A hatalom köve című könyvéből ezt a részletet. Igyekszem hozni más kedvcsinálókat is a magazinra, és ha megtetszett nektek a mostani, a bejegyzés alatt találhatjátok az írónő és a kiadó elérhetőségét. 

Aurora Lewis Turner:
A hatalom köve

Tartalom:

 Egykor öt királyság uralkodott a Kontinensen. A középső, Norma volt mindig is a leghatalmasabb. Annak hercegnője, Olivia egy sötét titkot rejteget; egy átok miatt akaratlanul is ártatlan emberek vére tapad kezéhez. Annak megtörése céljából egy nem mindennapi utazásra indul, s rájön; az általa ismert emberi világ mögött rejtőzik egy másik tele mágikus lénnyel, szörnyekkel és varázslattal. Vajon sikerrel jár? Meddig tudja titkolni Vincent, a szörnyvadász elől kilétét és véres múltját? Normából való távozásával elindul a harc a hatalomért. Ekkor még nem is sejti, hogy milyen fontos szerepe van ebben, s hogy a szíve nem egy egyszerű emberi szív csupán... 

 

 ENGEDÉLLYEL

--- Részlet---

A fellegvár szikrázott a déli napsütéstől. Fehér tornyai magasztosan meredeztek az ég felé. Belül kellemesen hűvös idő fogadta a három katonát. Elöl ment Bogumil, jobbról az egyik, balról a másik társa fogta őt közre a célból, hogy még véletlenül se tévesszék őt szem elől. A három katona a kötelességének teljes tudatában lépdelt végig a vörös szőnyegen, az egykori uralkodók szobrai előtt, amelyek magasztosan álltak a jövevényeknek tisztelegve.

A három katona viszont nem volt ott egyedül, hiszen tőlük nem sokkal lemaradva lépdelt a három idegen. Elöl ment a fekete hajú Ibis, akivel tulajdonképpen Bogumil az üzletet kötötte. Őt követte egymás mellett ballagva a fehér hajú, bájos arcú Serena, valamint Noah, akinek egy akkora hátizsák feszült a hátára, mely majdnem nagyobb volt nála. A jövevények, bár igyekeztek nem mutatni az érzéseiket, elámultak a trónterem láttán. Érdeklődő pillantásaikat végigvezették a fehér márványfalakon, a régi királyok szobrain, a rózsaablakokon, melyeken áttörő fény szivárványszínt festett a padlózatra. Végül a pillantásuk a három trónra vetült, mely a terem végében helyezkedett el tekintélyt parancsolóan. Akkor a trónusok üresen álltak várva az uralkodókra.

          Hamarosan elcsendesedett a márványkövön visszhangzó katonai csizmák csattogása, majd síri csend telepedett az egész teremre. Egy darabig illedelmesen várták az uralkodók jöttét, aztán a Noah kezén lévő időmérő eszközt kezdte pásztázni a tekintetük. Még mielőtt zúgolódás hangja támadt volna, kinyílt a trónterem ajtaja, és megjelent ott a király és királynő két katona kíséretében. A katonák megálltak a trónusok egyik s másik oldalán, miközben az uralkodópár némán elhelyezkedett a trónusok közül kettőn. A harmadik trón üresen maradt, azt a hagyomány szerint mindig a trónörökös foglalhatta el egészen apró korától kezdve. De most a trónörökös a váron s a városon kívül, messze járt.

          Bogumil előrelépett, letérdelt a két, a márványteremben is jelentős méretekkel bíró trónus előtt, és a tekintetét lesütve ennyit mondott:

– Teljesítettem az ígéretemet. Elhoztam azokat, akiket említettem.

– Ezek lennének a te híres nyomkövetőid? – húzta fel a királynő hangsúlyos, aranyszőke szemöldökét, majd kételkedéssel átitatott hangon így folytatta:

– Egy volansi – nézett rá a fehér hajú nőre, akinek keze ettől látványosan az övére csúszott. Hirtelen hiányozni kezdtek neki a fegyverei, amiket a fellegvár bejárata előtt kellett hagynia. Zavarta őt a nő kijelentése, szinte már érezte, hogy viszketett a tenyere. De aztán ujjait belebújtatta az öve és a nadrágja közé, majd úgy várta, hogy a királynő pillantása átvándoroljon Noah-ra. –, egy fornaxi, és te – nézett végül a fekete hajú nőre, aki hideg, kék szemeit állhatatosan a királynőn tartotta. – Te, akiről nem tudom, hogy ki vagy. Mi a neved, idegen?

– Ibis vagyok – húzta ki magát a fekete hajú nő, de nem hajolt meg a királynő előtt. Az látszólag nem is vette zokon ezt, ehelyett a pillantása visszavándorolt Bogumilra, és így fűzte tovább a szavait:

– Azt várod tőlem, hogy ezt a fontos küldetést idegenekre bízzam? Ők más országok szülöttei, nem Norma vére csörgedezik az ereikben. Nem bízom bennük.

– Engedje meg, hogy megjegyezzem, királynőm – vette át a szót Bogumil továbbra is meghajtott térddel –, igaz, hogy nem e földről valók, de megbízható emberek. Vincent pedig a legjobb!

– Vincent? – kérdezte a királynő ismét átvonultatva fagyos tekintetét a jelenlévőkön.

– És hol van ő?

– Épp a városba tart – vette át a szót Serena, aki viszonozta a királynő fagyos pillantását. – És tényleg nincs nála jobb! De miben is kellene a szakértelme?

– Az államtitok – folytatta az uralkodónő fölényeskedően, de aztán a király közbeszólt:

– Ne játszadozz már velük, Mildred! Inkább essünk túl ezen az egészen! – könyökölt a király trónja karfáján látványosan unva a neje vallatását.

 

– Addig nem, amíg meg nem tudom, hogy valóban érdemesek-e a feladatra. Azt mondják, hogy Vincent a legjobb, de messziről jött ember azt mond, amit akar...

– Hát, jó! – lépett egyet előre Serena, aki fehér felsője alól előhúzott egy medált, amelyen két méretes metszőfog lógott. Az egyik fekete színű volt, akárcsak a legsötétebb éjszaka, míg a másik olyan fehér, mint a tej. A nő előrébb lépett, hogy aztán levegye a nyakából a láncot, melyre a fogak voltak erősítve, és felmutatva azokat ennyit mondott:

– Vincent ölte meg a lynxi amfiszbénát, a sárkányszerű lényt, melynek a farkán is van feje. A fehér fog ehhez a fejhez tartozott, míg a fekete ahhoz a fejhez, ami a törzséből nőtt ki. Vincent a legjobb – szórt szikrákat Serena kék tekintete ellentmondást nem tűrve. Nem szerette, ha bárki is megkérdőjelezte Vincent szakértelmét. Az uralkodónő közelebb parancsolta őt magához, majd a kezét nyújtotta a medálért. A fehér hajú nő láthatóan nem szívesen adta a királynő kezébe az ékszert, amit oly féltve őrzött, de aztán felsóhajtott, és mégis átadta neki azt. A király ebben a pillanatban mutatta először jelét az érdeklődésnek, hiszen ilyet nem sokszor láthatott még ő sem. Miközben mindkét uralkodó tekintete elveszett a talizmánban, Noah hangja hatolt a fellegvár levegőjébe visszhangot verve:

– Ha megengedik... – lépett oda a fogat tartó kezek gazdáihoz, hogy a táskája oldalsó zsebéből kivegyen egy átlátszó, henger alakú tárgyat, majd azt előbb a saját szeme elé emelve ennyit mondjon:

– Látszik, hogy ez eredeti. Igencsak érdekes jelenséget mutatnak az amfiszbéna fogai a mikroszkóp alatt. Figyeljék meg, ahogy a fehér színű fog részecskéi felnagyítva fekete, gyémántszerű molekulákból állnak, míg a fekete fog részecskéi fehérnek tűnnek! – ezzel odanyomta az uralkodók orra alá a kerek, nagyításra használatos eszközt. A király látszólag elámult a látottakon, miközben a királynő ajkai is résnyire nyíltak. Ez az apró mozdulat jelezte azt, hogy őt is megdöbbentette az, amit a nagyító alatt látott. De aztán tekintetét hamarosan visszatérítette Serenához, aki a kezét nyújtotta a nyakláncáért.

– Érdekes – zárta a tenyerébe a fogakat a királynő, de annak látható része kilógott az ujjai közül. Serena egy lépést előrébb tett a nyaklánc irányába, de aztán Ibis nyugtató érintése csöndesítette őt. A királynő visszalépdelt a trónusához, leült, majd tekintetét Higgins királyra vetette. A király tudta, hogy a nő az ő véleményét kérdezi, ezért bólintott egyet. Ettől a királynő megköszörülte a torkát, és ennyit mondott:

– Esküdjetek meg, hogy senkinek nem beszéltek arról, amit én most mondani fogok, ugyanis ez a hír államtitkokként kezelendő! – A társaság tagjai egymásra néztek, majd bólintottak egyet. – Esküdjetek Vincent életére, hiszen úgy látom, hogy mindegyikőtöknek fontos az a férfi, aki megölte a lynxi amfiszbénát – vájta bele mélykék tekintetét Serena hideg pillantásába. – Hallani akarom!

– Esküszöm – lépett előre Ibis, majd a többiekre nézett, végül az ő hangjukat is érthetően visszhangozta a terem.

– Rendben – bólintott egyet a királynő. – A lányom, Olivia hercegnő eltűnt. Ma hajnalban üresen találtam az ágyát. Ez a jómadár – mutatott Bogumilra – nyitotta ki a kapukat, hogy aztán útjára engedje őt. Onnantól kezdve, hogy távozott a városból, nem tudunk róla semmit. Hozzátok vissza őt ide, hozzánk! Nem valószínű, hogy messzire jutott, hiszen nem aludt az éjszaka. Muszáj neki megpihennie. Olivia csupán egy gyermek, aki még soha nem járt e városon kívül. Nem ismeri a kinti világ veszélyeit, úgyhogy óvatosan bánjatok vele!

– És mit kapunk cserébe? – kérdezte Ibis, akinek haja feketén csillogott a rózsaablakon átszökő, nyári napsütésben.

– Természetesen nem maradunk hálátlanok – állt fel a király és királynő mintegy befejezve a megbeszélést. Miközben elfordultak, hogy elhagyják a termet, ennyit vetett még oda foghegyről a királynő:

 

Folyt köv...

 A könyvet itt tudjátok beszerezni.

Olvasnimenő 

Moly

Aurora Lewis Turner írói oldala