2023. február 3., péntek

Vic Flames - A Mocsár-trilógia könyvajánló

Az “Ismerd meg hazánk íróit”, saját magam kihívása volt, ami sok olvasással kezdődött, értékeléssel, majd videókkal folytatódott. Ezeken túl pedig egy újabb mérföldkő talán, hogy a Magyar Szerzők Könyvei Magazinba is elkezdtem írni, támogatva őket ezzel is.

Ezúttal Vik Flames A mocsár trilógia című három könyvből álló sorozatot olvastam (A mocsár, A belső mocsár, A lángoló mocsár), amellyel szintén ismeretlen területre tévedtem, ugyanis disztópia jellegű történet még sosem volt kezemben. Nagyon érdekes volt számomra, hogyan fejlődik egy mai férfi, vagy, hogyan feszegeti a saját korlátait és lép ki a komfortzónájából. Ajánlom minden zsáner kedvelőjének.

Vik Flames

Fülszöveg:

Troy, a huszonhét éves seattle-i fiú eddigi életét a kanapén ülve töltötte, videojátékok és pizzásdobozok társaságában. Egy napon furcsa küldeményt kap, majd Las Vegasba utazik magyar származású barátnőjével, ahol a show részeként a fiút felhívják a színpadra, hogy lépjen be a kellékdobozba. Mikor magához tér, azonban egy teljesen idegen helyen találja magát, egyedül, ezer mérföldekre onnan, ahol addig volt. De mi történt?
Troy azon kapja magát, hogy a túlélésért küzd, miközben egy egész világot érintő katasztrófa kialakulásának középpontjába kerül.
Lépj be egy világba, ahol soha nem tudhatod, mi vár a következő fa mögött!


Vik Flames - A Mocsár-trilógia

Értékelés:
5/5

Troy a mai fiatalok átlagos életét éli, miközben egy kanapén fekszik, egy kart nyomogat és katona valamilyen konzoljátékban, de a szemetet nehezére esik levinni. Munkája is csak egy fél van, ahová apuci nyomta be. Ez neki teljesen megfelel és elégedettnek érzi magát, amíg egy napon, a trükkös apjának köszönhetően, a Louisiana-i mocsárban találja magát és kezdetben egyedül van, mint az ujja. Még be is próbálkozik a kar nyomogatásával, hátha csak elbambult játék közben, de egy aligátor igen hamar a tudomására hozza, hogy nem álmodik. Az első részben arra derül fény, hogy Troy mégiscsak megállja a helyét a mocsárban. A második rész, ami az első folytatása, nem különálló rész, Troy anyja, Catherine a férjét és a fiát próbálja megtalálni, de ebben a részben ő kapta meg Bo-t segítségül, aminek az elején kifejezetten nem örült, de aztán egész jól összemelegedtek. A harmadik rész is karba öltve követi a másodikat, ahol Bo a fiatalokat boldogítja, miközben versenyt futnak az idővel, hogy megmentsék az Egyesült Államokat. Nem lőném le a poént. Egy fejlődéstörténetnek is nevezhetjük a kalandos utat, amit Troy bejár, hogy felnőtté váljon végül. Férfivá. Vagy mégsem?
A cselekmény szövevényes, de nem nehezen követhető. Ötletes fordulatok vannak benne. Igazán tetszettek a megoldások egy-egy szituációra.
Habár Karolin volt a magyar lány, nekem mégis az idegeimre ment. Kedvencem Bo lett természetesen, a beszédstílusa és a személyiségének megformálása igazán magával ragadott.
Recenziós példányként került hozzám, amúgy lehet nem talál meg, de semmiképpen nem bántam meg.
Hogyan sikerül, vagy sikerül-e egyáltalán Troynak megmenteni az Á? Kiderül a könyvből.
Ajánlom, minden zsáner kedvelőjének és annak, akit érdekel egy jellegtelen fiúcska férfivá változása.

Idézet a könyvből

„Az elmúlt napokban már kezdte látni ennek a jeleit, de ez volt az a pillanat…ez volt az a tekintet a szemében, amikor valaki kitör a biztonság adta burokból, kezébe veszi a dolgokat és nekilendül az ismeretlennek.”

Azóta, 2022 decemberében megjelent a szerző új, dupla könyve. A Mellőzöttek meséi 6 novellát tartalmaz, amik a Mocsár-szereplőinek a történeteit mesélik el. A könyv másik oldala pedig a RE:SET c. regény, ami azt a kérdést feszegeti, hogy mi lenne, ha újrakezdhetnénk életünket.”

Szerzői oldal: Vik Flames |

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése