Darvas Petra: Mágusok kelyhe (Hópelyhek májusban 2.)

Egy kalandokban gazdag fantasy regényt olvastam Darvas Petrától Mágusok kelyhe (Hópelyhek májusban 2.) címen. Köszönöm az írónőnek, hogy előolvashattam a regényét és a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy közölhetem róla a véleményemet.

 

Fülszöveg

Nem minden portál, ami villan.

Vagy mégis?

Navatlonban a méltóságok egymás ellen fordulnak, a herceg eltűnik, Borrao az apját megmentő elixírért indul. Tigrato sem pihen: egy különleges kehely segítségével varázserőt szerez.

Mielőtt találkoznak, Gary, Emma és Lora varázslatos és veszélyes események során egyre jobban kiismerik képességeiket. Sorsuk már nemcsak a gloxántól, hanem a Mágusok Kelyhétől is függ – mindkettőt el kell lopniuk a helytartó erődjéből. Gary tudomására jut, mit követett el nagyapja a múltban, és egyszerre értelmet nyer Tigrato indítéka is.

A cél felé tartva kalandos útjukat titkok, hazugságok, egymás közti súrlódások is nehezítik.

Bár sürgeti őket az idő, letérnek az útról, hogy támogassák Borraót feladatában. Vajon ez mennyiben hátráltatja a csapatot? A fiú is viszonozza majd a gesztust?

A siker egyre biztosabbnak tűnik.

De a mágiának más terve van.

Véleményem:

5/5

Nagyon jólesett visszatérni Navatlonba, de az még jobban esett, hogy az írónő érezhetően bátrabban írt a második résznél, mint az elsőnél. Nemcsak egyes szereplők öltözködését, hanem a személyiségüket is jobban árnyalta. Már olyan témák is előjöttek, melyek nem feltétlenül a fiatalabb korosztályt foglalkoztatják. Ilyen például a gyilkosság és vér kérdése. De ugyanúgy fellelhető benne humor is.

Visszatérünk Navatlonba, ahol jobban megismerjük Gary-t és a famíliáját, megtudjuk, mi történt az édesapjával. Úgy érzem, a srác kezd felnőni, és levetkőzi szelíd bizonytalanságát, aminek nagyon örültem. Jó, hogy visszatért a mindig kedves Emma, akárcsak a vagány Lora. Nagy kedvencem Borraó. Tetszik a karakter mélysége, bár lehet, hogy búskomornak tűnik, és néha én is forgattam a szemem, hogy bizonyos dolgokat komolyan gondol-e, de szerencsére nem kellett benne csalódnom. Megmutatta sebezhetőségét is, már-már sajnáltam őt. Főleg Lora és az ő dialógusainál mosolyogtam nagyokat.

Nagyon eredetinek gondolom a rókás részt, akárcsak Lora sárkányát, Babért. Szerintem ezek olyan „fűszerek”, amik megízesítik a regényt, és nélkülük nem lenne ugyanolyan. Nagyon ötletesnek találtam azt a részt is, amikor Monarda kastélyában a magyarokról mint veszélyes népekről beszélnek, akik ott állnak az ajtóban készen a támadásra. Egyszerre volt humorforrás és jó megoldás. A családi tragédiák, halálesetek, szétválások sokszor engem is elgondolkodtattak, és talán miattuk is úgy érzem, hogy a második rész kiforrottabb, már nemcsak a fiatalságnak, hanem az idősebb korosztálynak is szól.

Arról is szoktam írni, mi az, ami kevésbé nyerte el tetszésemet. Bár régen olvastam az első részt, nem annyira éreztem indokoltnak visszatérni Gary-nek és a lányoknak a világunkba, hiszen utána hamar visszakerülnek Navatlonba. Lehet, hogy én siklottam át fontos részlet fölött, de ilyen távlatból nem értettem a miértjét. A másik pedig a visszaemlékezéseket érinti. Kicsit kusza volt nekem, amikor egy bizonyos ponton tartottunk az elbeszélésben, aztán ugrottunk egyet (persze értem én, hogy azon a ponton volt indokolt), de néha nehéz volt követni, hogy kinek a múltjában járunk és miért. Főleg, hogy tetemes szereplőgárdával rendelkezik a könyv.

Ezeket az apróságokat leszámítva, a Mágusok kelyhe szórakoztató irodalom tiniknek és nagyoknak. A maga bájával, megdöbbentő részleteivel, olykor meglepő, merész fordulataival igazán színes és magával ragadó olvasmány, ezért csak ajánlani tudom. És persze izgatottan várom a folytatást.

A szerző oldala

Moly