Szeretném megköszönni a szerzőknek, Pataki Eszternek és Pataki Krisztinának, a Talentum House-nak, hogy bizalmat szavaztak nekem, és elolvashattam az 512 méter című regényt. Köszönöm a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak a lehetőséget, hogy elmondhatom a véleményemet a könyvről.
Pataki Eszter & Pataki Krisztina
512 méter
Fülszöveg:
512 méter választja el őket egymástól, de világaik között nagyobb szakadék nem is lehetne.
A tizenhét éves Anna előszeretettel időzik a tóparton. Kedvenc padján ücsörögve élvezi a nyugalmat, amihez ebben a gyönyörű környezetben minden adott.
A tizenhat éves Gergő a tó túlsó partján él. Egykor sikeres úszó volt, de családi gondjai miatt felhagyott a sporttal, és rossz társaságba keveredett. Ha egy kis békességre vágyik, kimegy a partra, és távcsővel lesi a túloldalt, mások idilli élete után sóvárogva.
Így akad össze a pillantásuk egy napfényes délutánon, és ezzel kezdetét is veszi közös történetük. Noha a személyes találkozásnak gátat szab a tó és a távolság, csetelni kezdenek, és beszámolnak egymásnak életük minden apró részletéről. Kivéve a tökéletesség látszata mögött megbúvó, sötét titkokat…
Vajon a közöttük szövődő kötelék elég erős ahhoz, hogy szembenézzenek a múltjukkal?
Véleményem
5/5
Életem legnagyobb tévedése volt azt gondolni, hogy ez a könyv egy habos-babos szerelem története lesz, mert nem (csak) így volt. Sokkal, de sokkal több van a gyönyörű borító és a keveset eláruló fülszöveg mögött, mint azt első pillantásra sejthetjük.
A két fő karakter szemszögéből ismerjük meg a történetet, és minden oldalon egyre közelebb kerülünk hozzájuk. Megismerhettük a családjukat, a múltjukat, a jövőképüket, a barátaikat, a gondolkodásmódjukat. Egyikük sincs egyszerű helyzetben, és ezért is állítom, hogy sokkal több van a regényben, mint azt első olvasatra érzékeljük.
Érdekes volt a párhuzam, amiben a lányok édesapja egy író, aki épp egy történeten dolgozik. Tulajdonképpen több regény cselekménye is felbukkan az oldalakon példaként vagy csak pár mondat erejéig, ami arra utal, hogy a szerzőpárosnak sok ötlete van. Remélem, ezekből majd viszontlátunk néhányat.
A nyelvezet a mai fiataloké. Gergő káromkodik, rondán beszél, igazi „csávó”. Engem nem zavart, sőt, valahogy annyira illett hozzá, hogy ha szebben fejezi ki magát, akkor nem lett volna ennyire életszerű a karaktere. Mindenesetre akinek sérti a fülét a sok szitkozódás, annak nem lesz öröm az olvasás.
Anna épp az ellentéte Gergőnek. Szépen, választékosan ír és ad hangot a véleményének, bár azért egy-egy szituációban a felszínre tör belőle a feszültség, és akkor kiereszti a gőzt. Ő az igazi „könyvmoly”, aki ügyel a vesszőkre csetelés közben, és irodalmi példákat használ.
A szövegbuborékok nagyon tetszettek. Mintha Anna és Gergő háta mögül kukucskáltunk volna bele a privát beszélgetéseikbe. Ez a megoldás a mai fiatalságra jellemző kommunikációs forma, ami még inkább közelebb hozza hozzánk a két főbb karaktert.
Az egész regényt átjárják az érzelmek. A karakterek lelkének legmélyére látunk bele, érezzük a vívódásaikat, a kételyeiket, a szomorúságukat vagy a szerelmüket. Gyönyörű, átgondolt íven halad minden belső monológ, én nagyon beleéltem magam Gergő kilátástalan, reménytelen helyzetébe, és ugyanúgy megértettem Annát is. Érezhető, hogy a szerzőpáros sokszor és még annál is többször olvasta, dolgozta át a szöveget.
A vége. Na, nem. Ezt nem veszi be a gyomrom! A legjobbkor zárult a regény, és nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez a teljes befejezés. Nekem folytatásért kiált Anna és Gergő története, és ez egy burkolt kérés a szerzőhölgyek felé is.
Azért ideteszem konkrétan is, hátha közénk áll 512 méter: Folytatást kérünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése