2019. december 20., péntek

Ismerjük meg Júlia és Szabolcs szerelmének történetét - Vélemény Lylia Bloom legújabb regényéről


Köszönöm szépen Lylia Bloom írónőnek és a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy belecsöppenhettem a történetbe!
Bár az első részhez nem volt szerencsém, de a szerző megnyugtatott: tökéletesen lehet érteni a regényt az előzmények ismerete nélkül is. Szeretnék megnyugtatni minden kedves olvasót, ez teljesen így van!

Lylia Bloom:
Ne mondd, hogy akarsz


Tartalom:

Szabolcs szereti az életét, és nem akar változtatni rajta.
Tetoválóként könnyen megkaphatja a lányokat, akiket elvarázsol csibészes mosolya és mérhetetlen önbizalma. A legfontosabb számára, hogy ne kötődjön senkihez, és ennek érdekében szigorúan betartja a saját szabályait.
Júlia utálja az életét, semmi mást nem akar, csak változtatni rajta.
Elege van az anyjából, és az általa felállított szabályokból. Alig várja, hogy nagykorú legyen, és szó nélkül maga mögött hagyhassa az elvárásokat. Addig azonban hátra van még egy kötelező program.
A közös nyaralás egymás mellé kényszeríti őket, és nem várt gondolatokat hoz felszínre.
Szabi képes lehet beismerni, hogy többet érez, mint amit valaha is meg akart engedni magának? Lia vajon félreteszi a menekülési kényszert a fiú miatt?
Vár rád Barcelona és egy lassan kibontakozó szerelem Lylia Bloom legújabb regényében. 

 Véleményem: 
4/5
 
Mivel ez volt az első könyvem az írónőtől, nem tudtam, mire számítsak. Néha megesik, hogy a pozitív kommentek is félrevezetőek lehetnek, ezért inkább szeretek minden könyvről magam meggyőződni.
Lylia eme könyve nagyon kellemes szórakozást nyújtott. A karakterek egyediek és szépen kidolgozottak. Kedvencem nem volt: Lia kissé problémás fiatal lány. Az életben nem lennénk a legjobb barátnők, de tanítható jelleme van.
Szabolcs pedig nagyon aranyos fiú és bár ő sem volt tökéletes, pont ennek a kettőnek a kombinációja tette maradandóvá a számomra.
Mindkét szereplő képes a fejlődésre, hibáik belátására, olyan helyzetekben, melyekbe bárki bele tudja élni magát.
A történet mondanivalója tanulságos: fiataloknak mindenképpen ajánlanám olvasásra, hiszen nem csak a szerelemről szól, hanem az emberek hibáiról is.
Kedvenc részeim a Barcelonáról szólók: sosem voltam még ott, de nagy vágyam eljutni. Lyliának hála kicsit én is ott lehettem; ezeket az írónő szépen megoldotta.
Azt gondolom, hogy a szerző nagyon szépen ír, a szó szoros értelmében. Olyan akár egy nyíló virág. Remélem, lesz még alkalmam olvasni tőle, mert tehetségesnek gondolom.
Engedjétek meg, hogy megdicsérjem a borító tervezőjét, ugyanis igazán szép. A színek és a kagyló levett a lábamról; ha úgy tetszik nyugtató hatással volt rám.

A könyvet itt tudod beszerezni
NewLine Kiadó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése