2020. szeptember 26., szombat

Interjú Ella Steel írónővel "Olyan nőkről ír amilyenek mi is szeretnénk lenni egyszer, de a alfahímei sem kutyák"

Most egy olyan fiatal hölggyel beszélgetek, akinek a könyvei egymás után következnek. Alig pár éve került be a köztudatba Ella Steel, de már 7 könyvvel büszkélkedhet, amiből az egyik bővített kiadás, és már most rengeteg ötlete van az elkövetkezőkre nézve. És hamarosan kijön egy újabb regénye is, amit Marilyn Miller írónővel közösen írtak. Most kicsit kifaggatom Ella Steelt, hogy is indult a karrierje és hogyan jutott eddig el. És kérdezem a jövendő terveiről is, tartsatok velünk!



Moncsi:
Mi vett rá arra, hogy elkezdj írni? Mindig is megvolt az érdeklődésed az írás iránt?

Ella: Őszintén, nem. 5 évvel ezelőttig még csak az olvasás sem vonzott igazán. Azt nem mondom, hogy addig egyetlen egy könyvet sem olvastam el, de valahogy úgy gondoltam, a könyvek nem az én világom. Mekkorát tévedtem. És mennyi unalmas perctől menthettem volna meg magam… Na, mindegy. Talán pont jókor voltam jó helyen, hogy mára eljussak addig, hogy ebben az interjúban az én válaszaimra legyetek kíváncsiak. 😊

Ami viszont biztos velem kapcsolatban, hogy mindig is romantikus lelkületű voltam. Jöhet krimi, akció, vér, minden. Egy a lényeg. Legyen benne romantikus szál. Jó erős szál :D

Ahogy belecsöppentem a könyvmolyok világába, falni kezdtem a sorokat. Én kis buta nem is gondoltam, hogy ennyi számomra jó könyv létezik a világon. És ami még ennél is jobb, hogy az írók között rengeteg magyar is van.

A napok teltek, a könyvek kiolvasásra kerültek, és egyszer csak az egyik este, megszólalt egy hang a fejemben. Le kellett írnom, amit diktált, és azóta nincs megállás.


Moncsi:
Hogy jött az ötlet, hogy megírd életed történetét? Mert, ha jól tudom 9O%-a az első könyvednek a valóság.

Ella: Ami a romantikus szálat illeti, igen. Annak majdnem az egésze megtörtént a valóságban is. A háttér és némi körítés viszont már a fantáziám szüleménye. Hogy miért akartam leírni? Mert, akinek elmeséltem a történetünket, mindig azt mondta: „Nahát, mint egy igazi tündérmese”.

Igazat adtam nekik, így nem volt számomra kérdés, hogy a fejemben megszólaló hang történetét mire fogom alapozni. Leírtam. És a legszebb, hogy sokan magát a könyvet is tündérmesének titulálják, holott a lényeg, az maga a valóság. Ezen mindig jót mosolygok 😊 De nem csak ez volt az egyetlen oka. Több olyan eseményt is papírra vetettem, ami velünk is megtörtént, amiknek a feldolgozásában nagyban közrejátszott, hogy kiírtam az érzéseimet.


Moncsi:
A Sors sorozat írása közben milyen nehézségekbe botlottál? Hogyan tudtad a felmerülő problémákat megoldani?

Ella: Problémák a sorozat megírása közben? Nem igazán voltak, legalábbis emlékeim szerint. Gyakorlatilag mindig tudtam, mit akarok, és viszonylag gyorsan meg is születtek a sorok. Ha valahol elakadtam, akkor az néhány szakmai, illetve technikai kérdés. Ami például az autók/kamionok meghibásodását illeti. Emlékszem, nem egyszer volt olyan, hogy felhívtam a férjemet, és vázoltam neki, mit akarok, és arra mondjon egy kivitelezési lehetőséget. Rövid gondolkozás után szerencsére mindig megoldotta a problémámat. Ilyen volt Jesse útszéli kamionszerelése is. Ahol a lényeg a hibakód felvillanása és a kényszermegállás volt, amit persze gyors és egyszerű javítás követett, hogy folytatni tudja az útját. 😊

Moncsi:
Miért pont az erotikus-romantikus műfajban kezdtél el írni? Milyen műfajban próbálnád még ki magad?

Ella: Mint az első kérdésnél már említettem, én alapjáraton egy romantikus lelkű nő vagyok. Nekem ez kell a működésemhez. Gyerekként rengeteg szappanoperát néztem. Száz részeket szenvedtem végig csak azért, hogy elérkezzünk a happy endig, na meg azokig a bizonyos tüzes csókokig, mert hogy azokban ugye csak annyi szerepelt :P

Moncsi:
Mi vett rá arra, hogy alfa-hímekről és erős nőkről írj? Mert ugye, nem sablonosan írsz az már biztos.

Ella: Először is köszönöm, hogy ezt mondod. Sokat jelent számomra, hogy véleményed szerint nem sablonosak a történeteim.

Hogy miért írok erős nőkről? Azt hiszem, ez is a szappanoperákig vezethető vissza. Anno is teljesen ki voltam készülve, amikor a sorozatok első száz részében a női karaktert megalázták, eltaposták, meggyötörték. Én onnantól kedveltem jobban ezeket, amikor végre elérkeztek a fordulóponthoz, amikor a sárba tiport lány felállt, és megmutatta, hogy őt nem lehet ilyen egyszerűen a sarokba vágni. Igazából konkrétan sosem gondolkodtam, hogy milyenek lesznek a következő karaktereim, mert ők magukat írják, de ha pszichológiai szinten gondolkodnék, akkor ezt nevezném meg indítékul. Szeretem, ha azonnal erősen indítanak, ami persze nem egyenlő azzal, hogy ne lennének mély érzésűek. Na, meg persze sokszor jó ilyen határozott személyiségek bőrébe bújni.

Moncsi:
Hogy jött az ötlet, hogy a Sors-Döntő után megírd a Sors-Fordulatot és a Sors-Fordítót, amik már Evan és Haley gyermekeiről szólnak?

Ella: Erre egyszerű a válasz. Az alapötletet a gyerekeim adták. Mind a ketten igen erős egyéniségek, és a Döntő is folytatást követelt, így egyértelmű volt, hogy a következő részek, róluk fognak szólni.

Moncsi:
Milyen nehezen engedsz el egy-egy karaktert? Vagy képes vagy elengedni őket?

Ella: Eddig teljesen még egyetlen karakteremet sem sikerült elengednem. Ez szerintem mindent elárul.


Moncsi:
Hogy jött az az ötlet, hogy rendőr párosról írj? Itt most Jay-re és Mirára gondolok.

Ella: Az egyik kedves olvasóm, Zsófi feltöltött egy képet a csoportomba. Azt mondta róla szeretne olvasni. És megszületettek. Nem terveztem, csak jött minden magától.

Moncsi:
Honnan ered a motorok és a rockzene iránti szereteted? Hogy alakult ez ki nálad? Mert mind a két dolog központi szerepet kap a könyveidben.

Ella: A rockzene mindig is életem része volt. Igaz, nem csak ezt a műfajt szeretem, de ez az egyik fő kedvencem.

A motorok szeretete az férjemmel együtt érkezett az életembe. Mivel a férfi karaktereimbe sokszor csempészek az ő tulajdonságai közül, így a száguldás iránti vágy sem maradhatott ki.


Moncsi:
Szerintem az egyik legmegkevertebb, legizgalmasabb könyved eddig Az indíték is érdekes, mert ebben a történetben soha sem tudja az ember, hogy most ki a jó, és ki a rossz fiú. Ennek a történetnek az ötlete, hogyan jött?

Ella: Erre is csak annyit tudok mondani, hogy Matt diktált, én pedig írtam.

Az nem titok, hogy az én történeteim két nagy családra oszthatóak eddig. Van a Keller és a Davis család. Matheo már a Sors-Fordulatban is feltűnik, igaz, ott még gyerekként, de már ott is leírtam olyan dolgokat, amiket akkor még csak nem is sejtettem, hogy miért tettem. A dolgok az ő történetében nyertek értelmet. Sokáig én sem tudtam mi lesz Matheo sorsa, de ő mindenről jó előre gondoskodott.

Moncsi:
Van valami „káros” szenvedélyed írás közben? (csoki, kávé, ropi, cigi, stb...)

Ella: Csoki, kávé, csoki, kávé, kávé és kávé, néha egy kis keksz :D

Moncsi:
Ha jól értesült vagyok, akkor hamarosan megjelenik közös könyved Marilyn Miller írónővel. Ez Az Üldözöttek címet viseli majd. Mesélnél róla, hogy milyen volt együtt dolgozni az írónővel? Vagy hogy milyen nehézségek akadtak írás közben?

Ella: Nagyon jól értesült vagy. Sőt a kérdések leírása óta, már a kezembe is vehettem az egyik legkülönlegesebb könyvemet. Miért olyan különleges? Mert nem egyedül írtam, hanem egy csodálatos írónővel együtt. De a különlegessége nem csak ebből adódik. Két általam is nagy-nagy kedvenc történetét szőttük össze. A könyv írását imádtam. Volt, hogy könnyes szemmel nevettünk egy-egy rész megírása közben. Nehézségek? Olyan igazi egymásnak esés nem. Egy-két kisebb kakaskodás volt ugyan, de azokat is gyorsan megoldottuk.


Moncsi:
Mi volt az a vicces, vagy nem vicces történet, ami megesett veled írás közben, és úgy érzed ezt sosem fogod elfelejteni?

Ella: Valószínűleg még nem volt ilyen, mert most hirtelen nem jut eszembe olyan egetrengető dolog. Az, hogy írás közben dalokat hallgatok és ritmusra mutogatok, meg néha kimondok bizonyos szavakat, vagy sírva nevetek, majdnem mindennapos.

Az ihlet általában a géptől távol veti rám magát, így volt már, hogy vezetés közben megállás nélkül mantráztam egy bizonyos részt, és alig vártam, hogy végre begépeljem vagy legalább lapot ragadva lekörmöljem.

A legtöbb részlettel kapcsolatban vannak emlékezetes pillanatok, amik a jelenetek felhozásakor megrohannának. Valószínűleg ezért sem tudok csak egyet kiemelni. 😊

Moncsi:
Milyen történetek vannak még a tarsolyodban? A közel és a távoli jövőben mik a terveid írás terén?

Ella : Az Üldözöttek után Logan Kenward története következik. Ő is régóta várja már a sorát. Több mint 2 és fél éve kezdtem el írni a Vágyak dallamát, így azt hiszem, kijelenthetjük, hogy épp itt van az ideje, hogy pontot tegyek a végére. Logan és Kíra szerelme a Keller családhoz tartozik. Utánuk viszont újra visszatérek Davisék háza tájára. Érkezik majd Travis és Mona az Érzéki rabság c. könyvvel, de saját sztorit kap Evelyn és Lilly is. Szóval vannak még tervek, sőt utánuk is vannak még ötleteim.

Moncsi:
Ha megengeded, lenne még egy utolsó kérdésem, ha nem titok. Miért váltottál kiadót? Mert, ha jól tudom, az első két rész a Sors sorozatból a Gyémántfelhő kiadó gondozásában jelent meg, a többi könyved pedig már a NewLine kiadónál.

Ella: Nem titok, de nem is volt ennek olyan különös oka. A Gyémántfelhő kiadó eredetileg egy írónő könyveinek kiadásával akart foglalkozni, mégis teret engedett egy-két szárnyát bontogató szerzőtársnak. Eleinte gördülékenyen ment a munka, de ahogy szaporodtak az én könyveim is, felmerült pár apró probléma. Idővel mind a ketten úgy éreztük, hogy a béke megtartása érdekében el kell váljanak az útjaink.

Moncsi: Köszönöm szépen az írónőnek, hogy válaszolt a kérdéseimre, és hálás vagyok, hogy elfogadta az interjú felkérésemet. Az írónő kedves és közvetlen, fiatal hölgy. Jót beszélgettünk. Ha izgalmas, fordulatos, erotikával és romantikával teli könyveket szeretsz, akkor Ella Steel könyvei neked szólnak.

Ella Steel hivatalos oldala


Álomgyár kiadó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése