2021. január 30., szombat

Tudtad-e? Ludvig Dóra






Ludvig Dóra első kötete a Mélypont, a NewLine Kiadó gondozásában jelent meg 2020-ban. 

Dóra elárult magáról nekünk néhány érdekességet. 


1. Tizennégy évesen olvastam ki életem első olyan regényét, amit önszántamból vettem kézbe. Miután a végére értem, megfogalmazódott bennem, hogy én magam is írni szeretnék. 

2. Első, befejezett regényemet „tanulóregénynek” hívtam. Ez emlékeztet arra, honnan indultam. 

3. A Mélypont című regény ötlete egy bevillanó kép hatására született meg. 

4. Ha valami csak rajtam múlik, soha, semmit nem hagyok az utolsó pillanatra, mert félek, hogy kicsúszok a határidőkből. 

5. Szeretek beszélni, szeretek társaságban lenni, ugyanakkor szükségem van néha a magányra is. 

6. Ha kitűzök magamnak egy célt, amit igazán el szeretnék érni, akkor addig megyek, amíg el nem érem azt. 

7. Szeretem a kihívásokat, de ha túl nehéznek érzek egy feladatot, akkor felkészítem magam lelkileg, mielőtt belevágnék. 

8. Szeretek új dolgokat tanulni, és belelátni a dolgok mélyébe. 

9. Nem szeretek olyat ígérni, amit nem tudok betartani. 

10. Hiszek abban, hogy minden gondolatnak teremtő ereje van. A pozitív a pozitívat, a negatív a negatívat vonzza.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése