Márton Éva E.M. Miller néven publikál. Első kötete A szövetség 1. – A vírus , 2020-ban jelent meg a Book Dreams Kiadó gondozásában. Az írónő elárult magáról és a történeteiről néhány érdekes tényt.
Márton Éva vagyok, azaz E. M. Miller. Picit kellett csak azon gondolkodnom, hogy a Magyar Szerzők könyvei Magazin felhívásásra jelentkezzek e. Ami nem volt kétséges, de azon viszont már sokat kellett gondolkodnom, mi az, amit még nem árultam el magamról az interjúk során.
Rólam:
-Hároméves korom óta szemüveges vagyok. Sajnos másfél éve a látásom megromlott, a bal szemere alig látok. Vizsgáltak, de diagnózist még nem igazán kaptam. Most már biztosan nem válnék meg a szemüvegtől, hozzám nőtt, oly annyira, hogy néha szemüvegben alszom el. Egyszer egy hétig próbálkoztam a kontaktlencsével, de nem sikerült megszoknom.
-Imádom az illatgyertyákat, a különféle illóolajokat és a füstölőket. Minden évben bevásárlok belőlük. Vannak illatgyertyáim, amiket nincs szívem meggyújtani, mert emlékek kötnek hozzá. Tavaly év elején átkerültem a központba dolgozni és a pálfai kollégák különböző illatgyertyákkal köszöntek el tőlem. Örök emlékek, sosem fogom őket meggyújtani. Sőt. E kollégáktól karácsonyra is gyertyákat kaptam anno. Mind megvan még.
-Imádom fényképezni a felhőket. Jöjjön vihar, bárányfelhő, naplemente vagy napnyugta. Gyönyörűek a felhők, muszáj megörökítenem őket. Öt és fél évvel ezelőtt kint jártam unokahúgomnál Londonban és hazafelé hajnalban szálltunk fel és félhét magasságába értünk Európa felé, ablak mellett ülve örökítettem meg egy igazán gyönyörű napfelkeltét. Odaúton is izgalmas, furcsa és igazán gyönyörű felhőket láttam, mint kiderült, esőfelhők voltak, mert megérkezésünkkor szakadt az eső. És itt jöttem rá a következőre, ami tényleg igaz; a felhők felett, mindig kék az ég.
-Hazafelé a munkából a buszon olvasok. E szokásom középiskolából maradt meg. Mi időnkben még nem voltak nagyon mobilok, mi nem üvölttettük a zenét a buszon. Mi olvastunk vagy tanultunk. Harmincöt perc a menetidő, de e félórába rengetek oldal belefér.
-Szeretem a csokikat. Olyan vagyok, mint Gombóc Artúr. Minden hogy milyen csoki, csak csoki legyen. Az igaz, hogy gyerekként utáltam a mogyorósat. Most, hogy öregszem, már teljesen mindegy milyen ízű.
Történeteim:
-Mikor tavaly tavasszal megkezdődött a Szövetség szerkesztése, akkor jöttem rá arra, hogy történet főszereplőjét; Tim Night-ot tudat alatt megformáltam olyan valakiről, akit egy évvel ezelőtt ismertem meg. A Szövetség első részét 2015-ben kezdtem el írni.
-Régebben, kezdő író koromban, a szövegeket, mindig füzetbe írtam, és onnét másoltam át a gépbe, aminek az lett a következménye, hogy a begépelés során már teljesen más szöveget láttam viszont, mert rájöttem, ahogy megírtam nem jó.
-Csendben tudok írni. Sajnos nagyon zavar, ha a környezetben üvöltetik a zenét vagy épp a szomszéd fát vág. Ha a tévé halkan szól közben, az valahogy nem zavar.
-Mindig olyan helyet választok a történeteimnek, amit jól ismerek. Így általában a településemen vagy a közvetlen szomszéd városban vagy faluban játszódnak.
-Általában a történeteim szereplőit, ismerősökről vagy volt főiskolai csoporttársamról formálom meg a beleegyezésükkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése