A könyv egy internetes vásárlásom alkalmával került a
birtokomba. Mivel nagy Ázsia kultúra rajongó vagyok, evidens volt, hogy kell. A
borító nagyon csábító volt és a fülszöveg is ígéretes. Mivel nem olvastam eddig
semmit az írónő tollából, úgy éreztem egy próbát mindenképpen megér.
Remy Dalmore - Vérrel, szívvel, szerelemmel
Tartalom:
Mija, a talpraesett japán fotóriporter Los Angelesbe utazik, hogy megtalálja soha nem látott apját. Ryo, a japán származású ex-zsaru vállalja, hogy segít neki a kutatásban. A szálak a jakuzához vezetnek, és a fiatalok hamarosan azon kapják magukat, hogy az életükért futnak. Miközben próbálják megfejteni az ügy mögött húzódó rejtélyt, egymás előtt gondosan őrzik a saját titkaikat. Mija a származása miatti szégyenérzettel küszködik, míg Ryo elhallgatja, hogy köze van a lány apjának letartóztatásához. Ám az érzelmeiknek nem tudnak parancsolni, így a két fiatal válaszút elé kerül.
Miközben a jakuza minden erejével igyekszik őket a halál árnyékában tartani, Mija a családja iránti hűség és a férfi iránti érzelmei közt vergődik, míg Ryónak választania kell dúsgazdag barátnője és Mija között.
Vélemény:
3/5
Mivel egy könyvet nem csak belsőleg, de külsőleg is megszoktam nézni, talán kezdem ezzel az értékelésemet.
Mint fent már említettem, a borító nagyon tetszetősre sikeredett. Zsánereim az ázsiai hímek, így különleges kincsként tekintettem rá. Nem hivalkodó, pont annyira szenvedélyes hangulatot keltő, és bőven az ízlésesség határán belül mozgó.
A fülszöveg szintén nagyon kecsegtetően hatott rám. Japán egy olyan világ, melyről már olvastam, mégis kevesebb információval rendelkezem, mint szeretném. Mindenképpen nagy érdeklődéssel álltam neki az olvasásnak.
Az első fejezet befejeztével nagyon elégedett voltam, mert vicces, karakán főhősnőt ismerhettem meg Mija személyében. Akinek a családi élete kissé kaotikusra sikeredett. Egész életében kereste a magyarázatot, hogy miért érzi a csonka családjáról lévő mesét hiányosnak, és miért nem kap igazán kielégítő információt édesapja életéről.
A szülői szigort: a női ág képviselte élete folyamán, különösen a házsártos nagymama személyében fedezhető fel a keménység, bár kötekedő természete adott némi mosolygásra okot, elvégre a látszat néha bizony csal. Az ő személye, bár elenyésző, mégis a legjobb és legérdekesebb karakterként tartom számon.
A kezdeti cselekmény felvezetés egy igen csak ígéretes, humorral és izgalmakban gazdag történetet mutatott. Sajnos az első fejezet után kis időre félre kellett tegyem a könyvet, de nagyon vártam, hogy mielőbb folytathassam. Rég éreztem ilyen lelkesedést egy kötet olvasása előtt.
Mikor képbe került fő hímünk, akkor kissé csalódott lettem, mert egy kész csőd karaktert kaptam. Valahogy nem így képzeltem el „álmaim lovagját”, hisz se páncélja, se lova. De végül is a modern korban élünk, ennél azért lentebb is lehet, az a fene nagy elvárásom mércéje.
A két karakter ámokfutása az idővel, az eseményekkel és egymással felemelő érzéssel töltött el, hogy végre pörögnek az események és nem csak egy helyben cammogunk.
De nagyjából ennyit tudok pozitívként felhozni, mert a kidolgozás felületesre sikeredett, az események egymás után való megismerése megtartotta az érdeklődésemet, de majdnem minden oldalon találtam valamit, ami kizökkentet az olvasásból.
Először is többször önellentmondásba keveredett az alkotó önmagával.
Mija iránt, a kezdeti szimpátiám átcsapott egy buta liba nézetté és sajnos ez, egész végig meg is maradt bennem. Ezt főleg azon döntéseinek köszönheti, melyek messze állnak egy fotóriporter viselkedésétől. Végig meggondolatlanul állt az egész helyzethez, folyamatosan bajba sodorta magát és másokat is. Az indok, melyért útra kelt: adna az olvasó kezébe egy térképet, hogy a nyomozás és kalandok keveréke igazi izgalmakba csapna át és le se tudná tenni a könyvet, elvégre nem sok ember mondhatja el magáról ilyen felmenőkkel rendelkezik. Mégis mikor megérkezik a helyszínre, semmi átgondolás nincs cselekedetében, csak az ösztön hajtja és a felfogó képessége is zuhanó repülésbe kezdett. Egy idegen világban, nulla helyismerettel az ember lánya nem kezd el hősködni és követelőzni. Elvártam volna némi érettebb viselkedést, több rálátást, tervkészítést. Akartam látni azt a talpraesett hősnőt, akit a fülszöveg ígért, de ez a vágyam elszállt a semmibe, mert köze sincs a kettőnek egymáshoz. Főleg annak tudatában, hogy egy komoly és veszélyes embert akarunk megtalálni.
Ryo sem az a férfi, akire én valaha is vágyni fogok, viszont illet ehhez a hölgyeményhez és ehhez a világképhez.
Külsőleg szintén japán származása mutatkozik meg, bár vallja, hogy ő inkább már amerikai.
Ex-zsaruként megvan benne az a feszesség, amit elvárhatunk egy ilyen foglalkozású karaktertől, de belsőleg túl puhány.
Ezt főleg azért szűrtem le, mert bár pozitívum, hogy jó az alkalmazkodási képessége, ami a nőket illeti, mégis inkább a papucs típust képviseli és ez elég lelkesedés lohasztó.
Aktuális partnere totál hülyére veszi, egyértelmű volt már az első percektől fogva.
A viselkedése más nők felé, pedig túlzásként éltem meg.
Az elfojtott szexualitás, az első perctől fogva érezhető a karakterek között. Mindkét fél viselkedése felszínes, klisés és fárasztó.
Egymáshoz való viszonyuk túlfűtött, de a kémia működése elvárt az ilyen típusú történeteknél.
A mellékkarakterek nagyon kellettek ehhez a műhöz, talán ezért nem vágtam a falhoz a könyvet, mert mindig volt valaki, aki éppen lefoglalt és nem engedett teret a dühömnek.
Összeségében elmondhatom, hogy csalódás volt számomra ez a történet.
Rá férne egy normális korrektúrázás és egy átdolgozás.
Természetesen a maga kategóriájában, eme történet még mindig az elfogadható olvasmányok közé tartozik.
Számomra sajnos a szórakoztató irodalmon belül is csak ponyva, felejthető.
A regényt itt tudjátok beszerezni:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése