S. A. Locryn: Edinburgh kék fényei (18 éven felülieknek ajánlott) . ("Locrynnak, istenadta tehetsége van, amit kár lenne elpazarolnia. Dennis és Davis a kedvenceimmé váltak olvasás során, hiszen előbb munkatársak, majd barátok, és később még többek is lettek egymásnak.")

Szeretném megköszönni S. A. Locryn írónőnek, a lehetőséget, hogy elolvashassam az Edinburgh kék fényei című könyvét. Számomra nagy kedvenc lett, imádtam Dennis és Davis évődéseit, azt, ahogy ismerkedtek egymással és a életkörülményekkel. A könyv Smaragd Kiadó gondozásában jelent meg, és bízom benne, hogy további kötetek is megjelennek majd még az írónőtől, mert iszonyat nagy tehetség van benne, érdemes elolvasni a könyvét, az Edinburgh kék fényei-t. Hidd el, hamar kedvenceddé válik.

S. A. Locryn:
Edinburgh kék fényei
(18 éven felülieknek ajánlott) 

 

 

Tartalom:

Pokolian ​indul a nap, Davist ultimátum elé állítják. Már az ötödik mentőtisztet akarják a nyakába sózni. Neki, a veterán, Afganisztánt megjárt orvosnak! Még hogy ő kiállhatatlan?! Csak annyit akar, hogy mindenki hagyja békén. Dennis sem vágyik ennél többre, mégis társak lesznek. Amikor beosztják Davis mellé, megfogadja, hogy nem hagyja magát még egyszer megfutamítani, hiszen eleget tűrt egész eddigi életében. Rázósan indulnak a közös napok. Dennisnek nem csak a melóba kell visszaszoknia, de társa értelmezhetetlen viselkedését is kezelnie kell. Sokáig azt hiszik, hogy ennél rosszabb nem is történhetett volna velük, de a végeláthatatlan műszakok és riasztások alatt egyre jobban megismerik egymást, rájönnek mi volt az, ami eddig hiányzott az életükből. Hogy ezt megtalálják, nem pusztán a környezetükkel, hanem saját érzéseikkel is meg kell küzdeniük. Sejtelmük sincs, hogy eddigi megpróbáltatásaik pusztán bemelegítésül szolgáltak ahhoz, ami rájuk vár. Vajon képesek lesznek közös nevezőre jutni, vagy elkerülhetetlen, hogy Davis elveszítse a munkáját? 

Véleményem
5/5

Amikor először olvastam kisebb nagyobb részleteket az írónő oldalán,  már  tudtam, hogy nekem ezt el kell olvasnom. Locrynnak, istenadta tehetsége van, amit kár lenne elpazarolnia. Dennis és Davis a kedvenceimmé váltak olvasás során, hiszen előbb munkatársak, majd barátok, és később még többek is lettek egymásnak.Dennis és Davis mindketten hordoznak lelki sebeket a múltjukból, és mégsem félnek belevágni egy új kapcsolatba. Sőt! Mindketten túl akarnak lépni a múlton, és elfelejteni a korábbi fájdalmat.

Őszintén megmondom, ez a fajta történet az, ami a legjobban tetszik. Lassan indult a kapcsolatuk, néha viccesen, néha morcosan, néha távol egymástól, de mindig megoldották a gondjaikat. Olvasás közben megismerhettem Dennis és Davis családját, barátait, munkatársaikat és legfőképpen a gondolataikat, érzéseiket. Davis elég mogorva volt, de ez csak a látszat, hiszen valójában egy érző lélek, aki igenis igényli, hogy szeressék. Csak sajnos túl sok lelki terhet cipel, amik nyomják a vállát. Dennisnek pedig a családjától távol kellett élete legnagyobb döntését meghoznia, és ennek megvalósítása után tért vissza mentősökhöz dolgozni. S itt ismerkedik meg Davissz-el.

Nagyon szeretem filmekben, sorozatokban a mentősöket, rendőröket és tűzoltókat nézni. Így ez a könyv számomra nagy kincs. Betekinthetünk a mentősök hősies munkájukba, ahol nem kis dolog életet menteni. Könyv szereplői közül még Tobyt kedveltem meg, bár eleinte nem tudtam igazán hova tenni, de később egészen megbarátkoztam vele. Adrian érdekes egy fickó, róla szívesen olvasnék még. Nat-ot nem tudom nem kedvelni, de számomra, hogy is mondjam, harsány a viselkedése. S ez valahogy nem tetszik.Van egy negatív szereplő, de szóra sem érdemes, annyira nem jut nagy szerephez. Nem bírom az előítéletes embereket.

Locryn élethűen írta le Dennis és Davis kapcsolatát, mintha ismertet, vagy valakiről mintázta volna őket, ki tudja. Mindenesetre nekem tetszett, kedvencem lett, és nagyon várom a következő történetet, mert nagyon nincs még vége szerintem.

 

Linkek

S. A. Locryn írói oldala

Smaragd Kiadó

 

Romantikus-Romantikus Erotikus világok az irodalomban! Erica Anthony - ("Úgy gondolom, hogy akkor érdemes leülni és írni, ha bízunk magunkban annyira, hogy amit csinálunk az egyedi és tudunk vele valami pluszt nyújtani az olvasóknak. A romantikus regények piaca telített. Ez tény. ")

Köszönöm Erica Anthony írónőnek, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Szeretnénk az olvasóinknak bemutatni a romantikus-romantikus erotikus zsánert, hogy hogyan jött létre, és kíváncsiak vagyunk, miért pont ezt választották az ebben a zsánerben alkotók. Megkérdeztem tőlük, könnyebb vagy nehezebb ebben-e írni. Csupa érdekességekről kérdezni meg interjúalanyainkat.

 

Kérlek, mesélj kicsit magadról. Hogyan lettél író? Miért a romantikus-romantikus erotikus zsánert választottad?

Erica Anthony vagyok, és az írás szeretete már egészen fiatal korom óta jelen van az életemben. Tinédzserként, több regény került ki a kezeim közül, de csak most, jó pár évvel később szedtem össze a bátorságom, hogy kilépjek az olvasók elé. Idén májusban jelent meg első regényem Találj Rám címmel, ami műfaját tekintve romantikus/erotikus. (Októberben is már érkezik a folytatása is)!

Első könyves író vagyok, így a már megjelent regényemről tudok csak nyilatkozni ebben a témában. Olvasni nagyon szeretek ebben a zsánerben, ezért amikor megfogalmazódott bennem, hogy bemutatkozom a nagyközönségnek, csakis ez jöhetett szóba. 

 Mennyire nehéz romantikus történetet írni?
Gondolok itt arra, hogy számos más szerző, író is ír ebben a zsánerben. Lehet-e új történettel előállni, mennyire nehéz valami egyedit alkotni?

Úgy gondolom, hogy akkor érdemes leülni és írni, ha bízunk magunkban annyira, hogy amit csinálunk az egyedi és tudunk vele valami pluszt nyújtani az olvasóknak. A romantikus regények piaca telített. Ez tény. Ezért szerintem csak az tud igazán jót alkotni ebben a zsánerben, aki maga is szereti olvasni ezt a műfajt. Mivel én is örök romantikus típus vagyok, imádom az ilyen könyveket.

A romantikus szálon belül kap-e valami más történeti elem is hangsúlyosabb szerepet, hogy perspektívába helyezze a romantikát? Például: bántalmazás, lelki terror, erőszak, családi és baráti kapcsolatok, kaland- és akcióelemek stb.

Véleményem szerint, mindenképp kell a történetbe egy plusz szál, mert önmagában csak a szerelem elég egysíkú tud lenni. Hiszen a való életben is rengeteg impulzus ér minket nap mint nap, ezért egy idő után unalmassá, lapossá válhat a történet. Na meg azért elég nehéz 500 oldalon keresztül fenntartani az olvasó érdeklődését csak ezzel. Nekem inkább a rejtélyek, múltbéli titkok, kaland, családi és baráti kapcsolatok leírása áll közel a szívemhez. Így ezeket sokszor alkalmazom a történetek során. Komolyabb témákat, még nem mertem boncolgatni, mert eléggé a szívemre veszem a dolgokat. Mivel írás közben szinte együtt élek a szereplőimmel, képes lennék azon kattogni, hogyan kerülhető el a rossz. Bár ki tudja, lehet, ez egy kihívás is lehetne számomra. 

Mi a véleményed arról, hogy a romantikus műfajba illik vagy nem illik erotikát belevenni? Lehet-e egyáltalán kihagyni? Mi számít romantikus-erotikus műfajnak?

Szerintem a mai világban nem szabad prűdnek lenni, csupán tudni kell megválogatni. mi való nekünk és mi az, ami másnak íródott. A romantikához szorosan kapcsolódik a szerelem, vágy, erotika. Ezek nélkül egy érzelemmentes, üres kapcsolat jöhet csak létre. A regényekből nem kell kihagyni szerintem, csak annyira kell kifejteni, amennyire az író „tollából” az hitelesnek tűnik. Hiszen a romantikus-erotikus műfaj nagy teret hódít most a könyvpiacon. Sokan csak lopva beszélnek róla, hogy érdeklődnek ilyen történetek iránt, és vannak olyanok is, akik bárhol nyíltan beszélnek a témáról. Ez így van jól, mert nem vagyunk egyformák.

Én jobban szeretem az olyan könyveket, ahol árnyaltabban, az olvasó fantáziájára van bízva, vajon mi zajlik a két személy közt.

Véleményed szerint melyik a jobb: sorozat vagy egy kötetes romantikus történet megírása? Nálad mitől függ, hogy melyiket választod?

Ez most egy kifejezetten jó kérdés számomra. Debütáló íróként, rögtön egy két részes regénnyel indultam az írói pályámon. Így már, hogy megjelent, azt vallom, hogy a több rész több élményt tud nyújtani az olvasónak.

Ha megszeretik a szereplőket, akkor szinte várják, hogy a mellékszereplők is szerepet kaphassanak.

Olvasóként én is imádom, ha a korábban megkedvelt szereplőknek is külön történetet biztosít az író, de a hosszan elnyúló, már szinte klisékkel teli, folytatásos sorozatokat nem kedvelem. Itt jegyezném meg, hogy nem szándékosan, de én is úgy indítottam a regényemet, hogy egyből több szereplőt vonultattam fel. Most, hogy már megjelent és az olvasóimtól is kapok vissza olyan reakciókat, hogy a folytatást várják, én is elgondolkodtam rajta. Már körvonalazódik a fejemben a többi rész története is. 

Viszont van olyan normál történet, ami annyira fantasztikusan van megírva, hogy nincs hiányérzetem, amikor az utolsó oldalra érek a könyvben.  

Nem tartasz attól, hogy az olvasók csak a romantikus-romantikus erotikus zsánert azonosítják majd veled? Vagy esetleg tervezed kipróbálni magad más zsánerben is?

Egyáltalán nem tartok ettől. Úgy gondolom, ha az olvasók megszeretik az író stílusát, nyugodtan kipróbálhatja magát más zsánerekben, ha kedvet érez hozzá, mert az egyedisége attól még nem fog változni. Inkább azt vallom, hogy az írónak kell éreznie, mi áll közel a szívéhez, mert csak abban lehet elismert, amit őszintén vállalni tud. Mint örök álmodozó, egyelőre maradok ebben a műfajban, de ki tudja, lehet, egyszer megszólít majd egy olyan történet, ami teljesen más vizekre kalauzol majd el engem is.

Romantikus-erotikus zsánerben írt történetekben már kissé több erotika van. Sok ember véleménye szerint nem sok különbség van a pornográf/erotikus történetekhez képes, szerintük ezzel egyenlő a romantikus-erotikus történet. Te mit gondolsz erről? Hol húzódik számodra a határ a kettő között? Te mennyire írsz explicit módon? Mennyire nehéz finoman és ízléses módon megírni egy ilyen történetet, vagy épp szókimondón, ha annak a híve vagy?

Azt üzenném azoknak, akik összemossák az erotikát a pornográfiával, hogy valószínű ők még nem olvastak igényesen megírt regényt, ebben a műfajban. Tény, hogy a határ nagyon keskeny, de ott van.

A mindennapi életünkben is nagy szerepet játszik a szerelem, vágyódás valaki iránt. Ezért, az emberek szeretnek belepillantani ebbe, ha csak ily módon is. Szerintem az árnyaltabban megfogalmazott történet kevésbé megosztó, mint ha minden feketén-fehéren le van írva. Nehéz úgy megfogalmazni ezeket a részeket a regényben, hogy izgalmasak legyenek, de mégis bízzunk valamit az olvasóra is. Itt lép a képbe az író stílusa. Ha ez az ő műfaja, akkor ezek a részek is szépen belesimulnak a történetbe, de ha csak próbálgatja magát ebben a zsánerben, akkor igenis el tud menni olyan, akár ízléstelen irányba, ami miatt ez a kérdés megfogalmazódott benned és másokban is.

Mostanság egyre több romantikus-erotikus történet jelenik meg. Szerinted mi ennek az oka? Szerinted is igaz, hogy pont a női olvasókat érdekli ez jobban? Van valamilyen tendencia?  Ha igen, mi miatt lehet ez?

Valóban pár éve még vadászni kellett az ilyen zsánerben írt regényeket, most viszont fénykorát éli a műfaj. Nem gondolom, hogy csak a női olvasók olvasnak ilyen témájú könyveket, de tény, hogy ők vannak többségben. A férfiakat a kíváncsiságuk hajthatja, hogy mi lehet ezekben a történetekben, amik odaszegezik a nőket a fotelhez egy-egy könyvvel a kezükben. De biztos vannak olyanok is, akik szívesen olvassák őket.

A tendencia abszolút megfigyelhető, és egyre íveltebben halad felfelé. Az ok pedig a világ egyre szélesebb megnyílása mindenki előtt, véleményem szerint. Ez lehet az internet, média világa, de akár az egyre bátrabban megnyíló emberi kapcsolatok sokaságának is a hozadéka.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

NewLine Kiadó

Erica Anthony írói oldala

Fantasy világok a magyar irodalomban Aurora P. Hillel készült interjú ("a fantasy remek kiindulópont mindenkinek, aki amatőrként írni kezd")

 A Fantasy világok a magyar irodalomban interjúsorozatom keretein belül most Aurora P. Hillt kérdezem az írásról és a világteremtésről.

 

Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést és beszélgetsz velem erről az érdekes témáról.

Mit tartasz érdekesnek a fantasy zsánerben? Szerinted több kihívás van benne, mint a többi zsánerben vagy mind ugyanolyan?

Úgy gondolom, a fantasy remek kiindulópont mindenkinek, aki amatőrként írni kezd. Az emberi képzelet határtalan, ami hatalmas szabadságot biztosít az írónak egy új világkép, felfogás megalkotásához. Ahogy a fantasynak is léteznek különféle típusai (pl. high, epic, urban stb.), úgy az emberek érdeklődése is ezerféle lehet. Számomra valahogy nem volt kérdés, hogy a high, illetve az epikus fantasy lesz a kedvencem, mert itt kiélhetem magam. A szereplőim lehetnek szuperhősök, hétköznapi alakok meglepő múlttal, lehet különleges erejük vagy dimenziók között ugrálhatnak, miközben egy egész világ sorsa van a kezükben. Kissé rémisztő, hogy erről a sorsról én döntök, de mint mondtam, a fantasyban bármi lehetséges, és én imádom a váratlan fordulatokat a regényeimben.

Ez nem azt jelenti, hogy nem is szeretek másfajta könyvet olvasni, de például a horrort vagy a krimit messzire elkerülöm. Számomra nincs olyan, hogy egyik műfajban kevesebb vagy több a kihívás, elvégre mindegyikben ott van a lehetőség arra, hogy az írója jobbá váljon, és ne rekedjen meg egy szinten. Ez a fejlődés minden egyes megírt könyvvel hatványozódik, ha a szerző tényleg szereti, amit csinál.

Hogy néz ki nálad a világalkotás? Mivel kezdesz, és mit hagysz a végére?

A történetet nálam általában mindig a főszereplő határozza meg. Nélküle ugyanis nincs miről beszélni. A hamarosan kiadásra kerülő regényemben egy Gabriela nevű lány a főhős. Amikor tizenhat évesen megálmodtam őt, nem tudtam, milyen karakter lesz, milyen sorsra jut, honnan hova érkezik. Akkoriban még gimnáziumba jártam, és bevallom, ő töltötte ki a gondolataimat. Ha tesiórán voltam, akkor ő is épp ott volt. Ha közösségbe mentem, őt is odaképzeltem. Milyen barátnő lenne? Cserfes? Visszafogott? Elég sokáig tartott, mire kialakította saját magát, de sikerült minden tulajdonságát megalkotnom. Ha úgy vesszük, Gabriela már nagykorú, igazán eldöntheti, milyen ember is ő maga.

Azóta eltelt egy kis idő, egészen pontosan tizenkilenc év, tehát nem vagyok már tini. Ebből kifolyólag az alkotásmódom is átalakult. Először tehát a főszereplők, aztán a fontosabb karakterek következnek. Mindig csak egy kis körben mozgok, ami aztán egyre szélesedik. Több karakter, több helyszín, több mondanivaló. Minden megálmodott szereplő egy-egy külön élet, aminek eleje és vége van. Minden helyszín egy újabb lehetőség a kibontakozásra. Én mindent párhuzamosan találok ki. Van, hogy egy karakter már készen bukkan fel a fejemben, és rögtön tudom is, hol kap majd szerepet. Ilyenkor csak kapkodom a fejem, mert olyan, mintha egy filmet néznék, és tulajdonképpen csak írnom kell.

Mennyi ideig tart kiépítened a világodat és ez mitől függ?

Nekem úgy tűnik, a világalkotásnak soha nincs vége. Most, hogy a saját regénysorozatomat írom, be kell látnom, hogy ez bizony addig fog tartani, amíg a kézirat ki nem kerül a kezemből. Mindig van valami, amit finomítani lehet, apróságok jutnak az eszembe, amiknek helyet szorítok, esetleg kicserélek egy általános fogalmat egy kicsit érdekesebbre. A mi valós világunk is folyton átalakul, így ezen az igényen nem is csodálkozom. Amilyen kedvem van aznap, arrafelé forog a kitalált világom tengelye is.

Szoktál ihletet meríteni? Ha igen, honnan?

Szeretem a zenét. Imádom a lelket megmozdító, pulzáló, erőt sugárzó dallamokat. A Csillagos ösvényen első verziója szinte végig zenehallgatás alatt született. Vannak bizonyos dalok, amikre konkrét jeleneteket írtam meg, és ezeket addig hallgattam, amíg az utolsó betű papírra nem került. Ha megfog valami, addig foglalkozom vele, amíg kész nem lesz. Jelenleg az első köteten dolgozom, de közben már a harmadik könyv egyes jelenetei várnak leírásra. A második már készen van. Mostanában kicsit félretoltam a harmadik kötetet, mert szeretném az első könyv munkálatait befejezni, de alig várom, hogy a fejemben feltorlódott ötleteket leírhassam.

Az ihlet nincs helyhez, időhöz kötve, bármikor megtalál. Egy szó, egy hang, egy tárgy, bármi kiválthat belőlem egy új érzést, amit beleilleszthetek a történetbe. Imádom, amikor ezen agyalhatok.

Ha pedig nincs ihlet, akkor ott a brainstorming. Ilyenkor a kérdéses jelenetet mindenféle irányba elviszem, és kitalálom, melyik passzol jobban. Ezt valahogy már érzi az ember, mert a blokád után jönnek az ötletek.

Mit érzel a legnehezebbnek és mit a legkönnyebbnek a fantasy írásban?

Számomra a legnehezebb, hogy minden jó ötletet beépítenék a regénybe, ami eszembe jut. A probléma azzal van, hogy ezek az ötletek néha egymással szembe mennek, így ki kell választanom a történetnek megfelelőt. Van egy külön dokumentum a gépemen, ahova a szövegrészleteket gyűjtöm, és amiből szemezgetni tudok, ha megakadok. Ez lehet egy mondat, egy bekezdés, de akár egy fél fejezet is. In medias res, megszületik a fejemben, és akkor le kell írnom, különben örökké kísért. Gondoltam már rá, hogy a könyvek megjelenése után összeállítok egy „kimaradt jelenetek”- kiadványt, és ezt a csoportom olvasói is díjaznák, ahogy észrevettem.

A legkönnyebb a névadás. Szeretem a megjegyezhető, hangzatos neveket, legyen az egy karakteré vagy egy helyszíné, ez nekem egy csettintés alatt megvan. Új karakter? Hm. A neve legyen, mondjuk Valim. Nem tudom, hogy néz ki, nem tudom, kicsoda, de a neve megvan. Aztán a ’gombhoz varrjuk a kabátot’ címszóval kitalálom hozzá a történetét.

Szerinted lehet a mai világban újat alkotni, amire még senki sem gondolt, vagy az író egyedi látásmódja teszi az adott művet különlegessé?

Egyszer olvastam valahol, hogy a világon már minden történetet megírtak, és hogy az összes többi történet csak az előzőek változata, vagyis nem lehet teljesen újat alkotni. Ebben részben hiszek, részben nem. Új alapszínt sem tudunk kitalálni, elvégre azok már megvannak, de lehet őket keverni, és azzal egy teljesen új árnyalat jöhet létre, ami korábban még nem volt.

Valahogy a történetírás is ilyen, és ha most a fantasyról beszélünk, akkor ez sem lehet másképp. Az én regényemben például nincsenek boszorkányok, varázslók, tündérek vagy sárkányok. Van helyette egy hétköznapi főhős kérdéses múlttal és különleges jövővel maga előtt. Van benne egy istennő, aki nem is annyira elérhetetlen, vagy van benne egy hangszer, aminek a használata életekről dönthet. Vannak benne helyszínek, amikről már biztosan írtak előttem ezren, de mivel mindannyian mások vagyunk, nem ugyanonnan szemléljük a dolgokat. Egy sivatagot leírhatunk forrónak vagy száraznak, de ugyanúgy beszélhetünk róla gyönyörű, aranyló tengerként is.

Szerintem az emberek ezért szeretnek olvasni. Minden könyvnél felveszik az író saját szemüvegét, és azon keresztül szemlélik az általa leírt világot.

A fantasy remek eszköz, hogy az ember nyíltan vagy burkoltan rávilágítson bizonyos dolgokra, legyen az társadalomkritika vagy más. Te szoktál élni ezzel a lehetőséggel vagy kizárólag csak szórakoztatni szeretnél, hogy az olvasó kikapcsolódjon picit?

Is-is. Szeretem, ha a történetmondás nem túlságosan moderált, átvitt értelmű, mert abban nincs lazaság, ott egy kicsit gondolkodni kell, és ha az ember ki akar kapcsolni, nem tud majd. Az én szereplőim szókimondók. Ha van egy gyanújuk, akkor nem húzzák oldalakon, fejezeteken keresztül a feltételezéseiket, hanem kimondják, megbeszélik egymással. Ha éppen egy titokról van szó, azt lehet másképp is érzékeltetni, de szerintem erre szükség van egy történetben. Mindenesetre a teljesen nyilvánvaló dolgokat azonnal megtudja az olvasó. A fő karaktereim amúgy is rengeteget beszélnek, sokszor ez viszi előre a történést.

Van rejtett mondanivalója a regénynek, ami lépésről lépésre bomlik ki. A Csillagos ösvényen című első kötetet további három követi majd, és remélem, hogy az üzenet, ami végighúzódik az egész sorozaton, gondolkodásra készteti az olvasókat.

Mit gondolsz a magyar fantasy irodalomról? Külföldi írók meglehetősen komoly műveket tesznek le az asztalra. Szerinted a magyar írók is képesek erre, vagy még messze járunk tőlük?

Nem hinném, hogy a magyar írók kevésbé jó fantasykat írnak, ahogy nem hasonlíthatunk össze egy egész kontinenst egy picurka országgal Európa szívében. Egyszerűen mások a gyökereink, másabb a felfogásunk, a neveltetésünk, a hagyományaink, és már ezzel magyarázhatjuk, hogy a magyar szerzők inkább magyar olvasóknak írnak, akiket ismernek. Természetesen működik a módszer, hogy minél különlegesebb és másabb valami, az izgalmas, és talán ezért érezzük, hogy a külföldi nívósabb, holott ez nem feltétlenül igaz.

Úgy gondolom, hogy a legtöbb hozzánk érkező fantasy már bizonyított külföldön, és a magyar kiadók minél kevesebb veszteséggel szeretnék megúszni a könyvkiadást. Nem igazán olvasok magyar fantasyt, ami részben abból fakad, hogy édesanyaként eddig nem nagyon volt időm nyugiban leülni, és elmélyedni egy új könyvben, így inkább a megszokott, már ismert, külföldről érkezett bestsellereket olvastam újra és újra kikapcsolódásként.

Ahogy azonban egyre jobban bekerülök az írói véráramba, és nézelődöm, rá kell döbbennem, mennyi mindent hagytam ki eddig, és máris van pár regény, amit szívesen elolvasnék.

Egyben biztos vagyok: amíg az olvasók részéről igény van a fantasy műfajra, addig nekünk is lesz dolgunk. Betölthetjük az űrt a könyvpiacon, valami mást nyújthatunk az arra vágyóknak, és közben a saját fantáziánknak sem kell határt szabnunk.

Az írónő szerzői oldala