Most egy új világot szeretnék bemutatni a felnőtt olvasóknak, ez nem más mint a Mesesarok új rovata a Mesevilág megismerése. E rovat keretén belül beszélgettem Bombicz Judittal, a mesevilág egyik képviselőjével, akinek megjelent már két mesekönyve: a Mesék elalvás előtt és a Csodák könyve, amelyben sok szép grafika is kíséri az aranyos meséket. Emellett sok mesét is ír nyereményként. Most megtudhatjátok tőle, hogy ő hogy látja ezt a világot felnőtt fejjel. Köszönöm Judit, hogy elfogadtad a felkérésemet.
Moncsi:
Hogy jött az ötlet, hogy a mesék műfajában
kezdj el alkotni?
Judit:
Az első
meséket a lányom ihlette, amikor még kicsi volt. Azokat sajnos nem
írtam le, csak elmondtam, ahogy kitaláltam őket.
Sok-sok év szünet után aztán újra felbukkantak a mesék,
elkezdtek bennem alakulni, formálódni, majd hirtelen úgy
döntöttek, hogy megszületnek. Egyszerűen
imádom a meséket gyermekkorom óta. Ráadásul szeretem is őket
írni, szeretek a mesék világában bóklászni, így számomra
természetes, hogy meséket írok.
Moncsi:
Honnan jönnek az ötletek a karakterekhez (óriások, tündérek,
manók, sellők,
kentaurok, sárkány stb)?
Judit:
A
karakterek nagyon sokszor adottak, hiszen mi is ezeken nőttünk
fel. Kicsit átfazonírozzuk őket,
új köntösbe öltöztetjük, új helyszíneket kapnak, új
cselekményt és máris elkészült egy új mese. Viszont a legtöbb
mesém szereplői
nem a kitalált karakterek, hanem az állatok, akik emberi vonásokkal
rendelkeznek, emberi tulajdonságokat kapnak tőlem.
Talán pontosan azért, hogy megmutassam rajtuk keresztül, milyenek
is az emberek, vagy hogy milyeneknek kellene lenniük.
Moncsi:
A helyszínek, amikről
írsz, valós helyeket ábrázolnak vagy inkább kitaláltakat?
Judit:
A
helyszínek olyan mértékben valósak, amennyire szeretném. Vagyis
az állatos meséim leginkább az erdőben,
állatkertben játszódnak. Amikor ezekről
írok, óhatatlanul magam előtt
látom azokat a helyszíneket, ahol már én is jártam, így akár
oda is képzelhetem a szereplőimet.
A kitalált karakterek, a kitalált világok természetesen nem
valósak, bár az én elmémben úgy élnek, mintha csak egy kapun
kéne átlépnünk, hogy odajussunk. Tehát azt mondhatom, hogy a
helyszínek vegyesek. Sokszor olyanok, mint egy turmix. Valós és
kitalált dolgok keveréke.
Moncsi:
Mi
a véleményed arról, hogy felnőttek
is olvasnak mesét?
Judit:
Szerintem
nagyon is jól teszik azok a felnőttek,
akik mesét olvasnak. Bár a mesék sokszor a fantázia által
megszületett világban, kitalált szereplőkkel
készülnek, mégis nagyon sok emberi érzelem, tulajdonság
található bennük, vagy éppen olyan helyzet, amilyenbe
bármelyikünk keveredhet, bármikor. S nem utolsó sorban nem árt a
felnőtteket
is emlékeztetni a mesék által azokra az értékekre, amikre
szükségünk van ahhoz, hogy jó emberek lehessünk, akiket mások
is tisztelhetnek.
Moncsi:
Szerinted
mennyire van szükség a mesékre a mai világban?
Judit:
Azt
hiszem, lényegében az előző
válaszomban megfogalmaztam azt, hogy miért van szükség a mesékre.
De nem mondanám, hogy csak a mai világban. Én inkább úgy írnám
le, hogy a mesékre mindig és minden körülmények között szükség
van. Mint írtam, emlékeztetnek arra, amire emlékeznünk kell.
Feltölthetnek új energiákkal, kirángathatnak a napi
taposómalomból és olyan helyekre vihetnek magukkal, ahová mindig
is szívesen mentünk volna. Mindenkinek kell egy kis varázslat az
életébe.
Moncsi:
Mi
ad ihletet a történeted megszületéséhez?
Judit:
Bármi
megihlethet, hogy egy-egy történet megszülessen. Elég egy szó,
egy kép, egy tárgy, bármi. Akár néhány információ valakiről,
vagy hogy éppen mi történt vele. Nincs rá szabály. Ha valami meg
akar ihletni, az meg is teszi, majd meg is születik. Viszont képről
imádok írni. Ha valami megfog benne, akkor óhatatlanul elkezd
kerekedni egy történet is bennem.
Moncsi:
Melyik
az a mese, ami a kedvenced volt gyermekkorodban? Miért pont az? Mit
adott neked?
Judit:
Benedek Elek meséit nagyon szerettem, és a Grimm
meséket
is. Andersen soha nem volt a kedvencem, valahogy nem tudtam
azonosulni sem a mesék tartalmával, sem a stílusával. Viszont
imádtam Bálint Ágnes Mazsoláját,
ami könyvben is megvolt, és a bábfilmet is nagyon szerettem. Bár
a tévében inkább a rajzfilmekért voltam oda. Például A
varázsceruzát
imádtam, a Lolka
és Bolkát
is, és bár nagyon művészietlen
volt, a Moha
és Páfrányt
is szívesen néztem. Nagyon sok mesét szerettem, főleg
olvasni. S hogy ezek mit adtak? Egy olyan világot, amiben imádtam
elmerülni, és olyan érzést, ami azt sugallta, bármit szeretnék,
megkaphatom, mert bármire képes vagyok.
Moncsi:
Melyik
volt az a mese, amire azt mondtad, hogy egyszer is elég volt
megnézni/elolvasni?
Judit:
Akadt már az évek folyamán néhány, de például a Vuk
második részét képtelen voltam végignézni. Nem a történettel
volt bajom, hanem a kivitelezéssel. Aki látta az első
részt Dargay Attila rajzaival, az szerintem képtelen volt
azonosulni a második rész animációjával. Egyszerűen
nem jött be.
Moncsi:
Ha
a saját vagy más írók meséjének egyik karaktere lehetnél, ki
lennél?
Judit:
Lányom a napokban azt mondta, én vagyok a meg nem értett
boszorkány, a mézeskalács házban. De azt is mondta, hogy a mesék
minden tündérkeresztanyjának tulajdonságai koncentrálódnak
bennem. Idézem. „Szerintem benned az összes mesebeli Jótündér
Keresztanya keveredik. Tudsz olyan idegesítő
lenni, mint a Shrekes néni, meg olyan cuki, mint a Hamupipőke
nénije.” Szóval, ezek szerint jó kis tündérkeresztanya lennék.
Moncsi:
Mit
szeretnél megtanítani a gyermekeknek a meséid által?
Judit:
Mindent, amit az emberek kezdenek elfelejteni, amit kezdenek a
szőnyeg
alá söpörni. Szeretném például, ha a gyerekek tudnák, nem
akkor lesznek sikeresek, nem akkor fogják őket
szeretni, tisztelni, ha átgázolnak másokon, hanem akkor, ha pont
az ellenkezőjét
teszik. Na és persze azt is, hogy attól, hogy valakiben csalódunk,
azt még nem szabad kivetíteni válogatás nélkül mindenkire, mert
ha ezt tesszük, akkor valószínűleg
észre sem fogjuk venni azokat, akikre számíthatunk, akiknek
fontosak vagyunk. Szeretném nekik megmutatni, mi a szeretet, a
boldogság, a becsület, a tisztelet, az őszinteség
és még nagyon sok olyan emberi érték, aminek tényleg értéknek
kéne lennie mindenkinél. Mert nem a pénz a legnagyobb érték,
hanem maga az ember, az érzései, a tettei.
Moncsi:
Melyik
a kedvenc saját meséd és miért az?
Judit:
Ez mindig nagyon-nagyon nehéz kérdés, hiszen mindegyik mesémet
imádom. Mindegyik belőlem
született, mindegyikben kicsit benne vagyok én is. Egyikben így, a
másikban úgy, a harmadikban amúgy, de egy kis darab mindig ott van
belőlem
is. A lelkemből,
a szívemből,
a saját valómból. Őszinte
leszek, képtelen vagyok egyet is kiragadni közülük. Mindet
imádom.
Moncsi:
Mik
a jövőbeli
terveid e műfaj
keretein belül?
Judit:
Nagyon
sok tervem van a meseírás, a gyermekirodalom terén. Jelenleg
dolgozom egy könyv grafikai szerkesztésén, majd a szövegtördelés
következik. Terveim szerint ez a mesekönyv október-november
tájékán jelenne meg, így a karácsonyfák alá kerülhet majd.
Ezen kívül nagyon sok kész mesém van, hiszen a havi
nyereményjátékok nyerteseinek saját meséket írok. Egyszer talán
ezek is nyomtatásra kerülhetnek majd. Gondolkodom e-könyvön is,
hiszen a külföldön élő
magyar családok nem jutnak hozzá mindig könnyen a magyar nyelvű
könyvekhez, és bár egy mesekönyv úgy az igazi, ha kézzel
fogható, mégis, ez is egy járható út lehet az embereknek. Lévén,
egy e-könyv olcsóbb is, talán több család engedhetné meg
magának. Volt egy olyan terv, ami sajnos már nem lesz
megvalósítható soha. Édesapámmal terveztünk egy közös
könyvet. Tavaly nyáron nagyon lelkesen vetette fel az ötletet, de
sajnos novemberben elhunyt, így erről
le kellett mondanom. Lányommal közösen is tervezünk valamit, bár
ez még nagyon kezdeti terveket jelent. Ha kivitelezhető,
akkor igyekszünk majd megvalósítani is. Még távoli terv, erről
nem is mondanék bővebben
semmit. Szóval terveim vannak, sőt
mindig újak születnek. Azt sajnos előre
nem tudom, mi fog belőlük
valósággá válni, de igyekszem megtenni értük minden tőlem
telhetőt,
hogy becsempésszek egy kis varázslatot az emberek életébe.
Kicsiknek, nagyoknak egyaránt.
Bombicz Judit hivatalos oldala
NewLine kiadó