2020. december 2., szerda

Jud Meyrin: Lowdeni boszorkányhajsza (Felföldi rejtélyek 1.)

 

Egy fordulatos, végletekig izgalmas romantikus krimit olvastam Jud Meyrin írónő tollából Lowdeni boszorkányhajsza (Felföldi rejtélyek 1.) címen. Köszönöm a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy közölhetem a véleményemet róla. 

 


Fülszöveg:

Egy ​kotnyeles újságírónő
Egy kemény nyomozó
És egy kaméleonként rejtőzködő gyilkos

Amikor Lottie Kelsey szomszédja gyanús körülmények között eltűnik, a kíváncsi újságíró azonnal szimatolni kezd. Eddig kultúráról írt az Edinburghi Krónikákba, ám főnöke nem engedi komolyabb témák közelébe. Lottie elhatározza, hogy bármi áron összehoz egy ütős címlapsztorit, és megmutatja, hogy az ő helye nem a kultúra rovatnál van. Nem számol azonban a nyomozást vezető zsaruval, aki egy kanál vízben meg tudná fojtani, és folyton keresztbe tesz neki.

Tristan Huntert egy tragikusan végződő akció után helyezik át Edinburghbe. Gyötri a bűntudat, amiért magára kell hagynia sérült barátnőjét Londonban, de nincs más választása. Amikor egy eltűnés véres gyilkosságba torkollik, Tristan rájön, hogy erre a lehetőségre várt. Ha elkapja a gyilkost, visszatérhet korábbi életéhez. Nem számol azonban a minden lében kanál újságírónővel, aki állandóan beleüti az orrát a nyomozásba, és a feje tetejére állít mindent, amiben eddig hitt.

Lottie és Tristan eszeveszett hajszába kezd az arctalan gyilkos után, aki olyan könnyedén csúszik ki a markukból, mintha szellem lenne, miközben egymással és zavaros érzéseikkel is meg kell küzdeniük.

Mennyire kell elcseszettnek lenned ahhoz, hogy arra vágyj, aki gyűlöl?
Mi fog végül győzni: az elvek vagy a szenvedély?
Vagy a gyilkos, aki senkit sem kímél?

 

Vélemény:

5/5


Már korábban is olvastam az írónőtől, így nem okozott számomra meglepetést, hogy ennek a könyvnek is minden sorát élveztem. A Rózsakői rejtélyek 1. Holttest az Ambróizában című regényhez képest jóval sötétebb hangvételűre sikerült ez a történet. Ezt persze egyrészt a két főhős egymás iránti, az elején érezhető, zsigeri gyűlölete is eredményezi, valamint maguk a gyilkosságok és az elkövetők indítékai is.

Ami nagyon tetszett a könyvben, az tulajdonképpen a hangulata. Szeretem a komor, kicsit sötétebb hangvételű történeteket, és ez a sztori teljes mértékben egy jól felépített kriminek mondható. Az is tetszett, ahogy maga a nyomozás lefolyt, és ahogy az írónő adagolta az információmorzsákat. Bevallom, hogy nekem nagyobb fordulatot jelentett a Rózsakői rejtélyek 1. gyilkosának kiléte, mint ebben a könyvben az elkövetőé. Kicsit olyasvalakire számítottam, akiről egyáltalán nem gondolná az ember. De ennek ellenére jócskán tartogatott meglepetéseket a könyv, hiszen egészen a végéig nem sejtettem, hogy ki a gyilkos. Egyik szereplő után a másikra gyanakodtam, de csak a végén derült ki számomra annak kiléte, amikor már az írónő is úgy akarta. Szóval a krimi vonalon végig fordulatos maradt a mű. Most nézzük a romantikát! Én nem vagyok nagy romantikakedvelő, a regényekben jobban szeretem a sejtetős leírásokat, mint a direkt, realista ábrázolásmódot. Viszont kezdek egyre inkább hozzászokni az írónő stílusához, és számomra is kimondottan izgalmasra sikerültek ezek a részek. Itt már nem éreztem azt, hogy „Úristen, ezek már megint!? Mikor jön már egy kis krimi a romantika helyett?” Szerintem ebben a könyvben nagyon jól alakultak az arányok a két műfaj tekintetében.

Nem igazán volt olyan, ami ne nyerte volna el a tetszésemet. A következőket sem negatívumként írom, de valahogy a főszereplőkkel nehéz volt kezdetben azonosulni. Ez szerintem nem kifejezetten azért van, mert egyikőjük sem rendelkezik makulátlan múlttal, hanem azért, mert egymás szemüvegén keresztül látjuk őket. Az elején pedig zsigeri gyűlölet érezhető közöttük. Tristan, a férfi főszereplő azért gyűlöli Lottit, mert az nős férfinak lett a szeretője, aki ráadásul a főnöke. Ergo a nő egy gerinctelen, csábító, aki a saját érvényesülése érdekében „bárkivel” lefekszik. Ez legalábbis Tristan szemszöge. A férfi nem lát az események háttere mögé. Elítéli a nőt, és ezt egy családi tragédia is tetézi. Ilyen az ember; hajlamosak vagyunk előbb ítélni, és azután átértékelni a történteket, amikor már megismertük a részleteket.

De mi a helyzet Lottival? Ő azért gyűlöli a férfit, mivel a bűnügyi rovatnál dolgozott, aztán Tristan keresztbe tett neki, és emiatt átkerült a kultúra rovathoz, amit szívből utál. Ő sem látja az okát, hogy miért tett így a férfi, a spoilerezés elkerülése érdekében pedig nem is fogom most itt részletezni. Ezzel a nyomozó jól keresztbe tett az ígéretes karrierjének. Tehát itt van két ember, aki őszinte gyűlöletet érez egymás iránt. Majd az ügy, ami Tristant visszarepíthetné a régi életébe, Londonba (Edinburgh helyett), összedolgozásra készteti őket. De Lottit sem kell félteni, ő is azért vág bele ebbe az ügybe, mert szeretne visszatérni a bűnügyi rovathoz. Érezhető a két ember közötti szikra, viszont nem tudom, hogy ebből mennyire lesz a későbbiekben szerelem. Számomra az első rész alapján a kettőjük kapcsolata inkább tűnik testi vágynak, mint valódi szerelemnek, de a folytatásban, gondolom, ez még alakul. És, hogy mit akarok ebből kihozni? Arra jutottam, hogy mégis szerethető karakterek. Szóval amennyire nem voltak szimpatikusak elsőre az egymás iránti gyűlölet miatt, annyira megkedveltem őket, amint összecsiszolódtak, és elkezdték más szemmel látni egymást.

A mellékszereplők karakterét is jól kidolgozta az írónő, nem akadt hiányérzetem. Elérte, hogy utáljam az üresfejű Carment, hogy megvessem Lotti csalfa főnökét, hogy kedveljem a barátnőjét stb. Ráadásul a történetet még egy magyar mellékszereplő is fűszerezi.

Összességében a Lowdeni boszorkányhajsza (Felföldi rejtélyek 1.) egy nagyon izgalmas romantikus krimi, melynek megragadott a sötét, kissé komor hangulata. Mindvégig fenntartotta az érdeklődésemet, és türelmetlenül várom a folytatást. Egy biztos, bármit is ír az írónő, én azt olvasni fogom. Ti is olvassátok!

 

Megyeri Judit szerzői oldala

Moly

2020. november 28., szombat

K. M. Holmes: Miénk a pillanat ''Tetszik az írónő stílusa és humora, és hogy nem zárkózik el az olyan fogalmaktól és szereplőktől, akik lelki sérültek, melegek vagy egyéb köztudatban kevésbé elfogadott személyek.''

Most egy olyan könyv második részét olvastam, aminek az első kötetét csak ezután fogom elkezdeni. Tudom érdekes a szituáció, de így van. Először is szeretném megköszönni az Álomgyár Kiadó munkatársainak és az írónőnek, K. M. Holmesnak a lehetőséget, hogy elolvashattam. Szeretném továbbá megköszönni a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy lehetőséget nyújtottak arra, hogy e regényt recenziós könyvként megkaphassam.

K. M. Holmes:
Miénk a pillanat
(Tiéd a főszerep 2.)


Tartalom:

Bűvölet zongoraszóra

Helena Jones azért érkezik Los Angelesbe, hogy interjút készítsen barátnője, Camie nagy sikerű filmsorozatának szereplőivel. Arra azonban nem számít, hogy az élete hamarosan a feje tetejére áll. Az interjú helyszínén szembetalálkozik egy ismerős, igéző szempárral, melynek tulajdonosa Nathan volt, akivel élete legperzselőbb éjszakáját töltötte évekkel ezelőtt, majd a férfi szépen felszívódott.

Ám a véletlenek sorozata még csak most kezdődik. Egy bárban, ahol zongorahangok kíséretében változik meg minden körülötte, rábukkan apja titkos múltjára, és újra Nathan bűvkörébe kerül. Vajon meddig lesz képes harcolni az érzelmeivel és ezzel a lélegzetelállító pasival? Van kiút a kétségbeesett sóvárgásból?
Ha csak hárítania kell, az menni fog – véli Helena.
Vagy mégsem?

K. M. Holmes második regénye perzselően szenvedélyes és titokzatos történet, melyet az Angyalok városa különös és csillogó világa csak még izgalmasabbá varázsol.


Véleményem:
5/5

K. M. Holmes szerintem nagyot alakított ezzel a kötettel is. Bár még az első részt nem olvastam, de így a második után kíváncsivá tett, hogy milyen is lehet az előző rész. Tudom, érdekes egy kezdés, de így alakult. Tetszik az írónő stílusa és humora, és hogy nem zárkózik el az olyan fogalmaktól és szereplőktől, akik lelki sérültek, melegek vagy egyéb köztudatban kevésbé elfogadott személyek.

De hogy senki ne értse félre, ez nem egy melegregény. A két főszereplő heteró. Ezt csak szerettem volna leszögezni. Akkor kezdjük is az elején.

Az alaptörténet jó, élvezetes és fordulatos.

Adott a főszereplőnő, akinek nehéz az élete. Amióta az apja nincs már velük, otthon sem volt. Nehezen dolgozza fel az édesapja elvesztését, aki zongorista volt. A hölgy, azaz Helena szabadúszó újságíróként tevékenykedik. Egyszer felkeresi a barátnőjét, aki a filmiparban dolgozik, mint szövegíró. Felkéri, hogy adjon neki interjút ő, a párja és egy színész, hogy újra sínre kerülhessen az élete. De ekkor még nem tudja, hogy ez után az interjú után teljesen megváltozik az élete.

Adott a férfi főszereplő, aki szintén a filmiparban tevékenykedik, mint menedzser. Nathan az apjával és a bátyjával dolgozik együtt, és egy igazi nőcsábász. De ez nem teszi őt boldoggá, mert tudat alatt keres egy nőt, akivel két évvel korábban találkozott egy estélyen. S mikor másnap reggel megvette a kávékat még nem tudta, hogy feleslegesen, mert mire ő visszatért, a nő eltűnt. Hiába kereste mindenhol, senki sem tudta, hogy ki ő. De mikor a bátyjával várták a liftet, és kinyílt az ajtaja, Nathan nem hitt a szemének, hiszen ott állt előtte a NŐ.

Röviden és tömören így tudnám összefoglalni a könyv tartalmát, hogy ne áruljak el túl sokat, de mégis kedvet csináljak a történethez, mert megéri nekiállni. Amikor lehetőségem nyilt arra, hogy elolvashassam, kapva kaptam az alkalmon, mert sok jót hallottam róla. És szerintem tényleg remek könyv lett. Sok mindent megtudhattam belőle a zenéről, a szerelemről, a barátságról, a szabadúszó újságírók életéről. Sőt ezen kívül is sok titkot rejtenek a lapok. Az olvasó figyelmét az első oldaltól az utolsóig fogva tartja. Sok kérdés merült fel az emberben olvasás közben, de szerintem ezekre a kérdésekre megtaláljuk a választ az első kötetben, sőt a harmadikban is sok mindenre választ fogunk kapni a megjelenés után.

Kicsit itt beszélnék a szereplőkről is, hiszen a történetben egyik karakter sem egyszerű jellem. Sőt az ember sokszor nem is tudja hová tenni őket.

Kezdem akkor a kedvencekkel:

Helena: Egy bátor nő, akinek sok olyan tulajdonsága van, amit elrejt a nagyvilág elől. Ilyen pl.: a zongorázás. Tehetséges benne, remekül játszik, mégis fél leülni az emlékei miatt a zongora elé.

Nathan: Egy férfi, aki az apja nyomdokaiba akar lépni. Törekvő és akaratos. Mindenáron meg akarja szerezni azt, amire vágyik, aki nem más, mint Helena.

Manson: Na, őt sokszor nem tudtam hová tenni. Azt állítja magáról, hogy meleg, de szerintem biszexuális inkább. Van egy melegbárja, ahol Helena is dolgozni fog. Ők ketten nagyon jó barátok. Manson néha egy nagy gyerek, talán ezért is ő az egyik kedvencem.

Jayden: Egy mellékszereplő, de mindig kiáll Helena mellett. Ő segít neki beilleszkedni a bárba.

Rosie: Na, vele nem tudtam, hányadán állok, mivel kevésszer szerepelt. De amikor igen, akkor nagyon ütött az a rész.

Riri: Ő volt az a személy, akivel kaptolatban még mindig nem tudom, mit érezzek. Nagyon ellenséges személyisége van, mégis meg tudom őt érteni. Csalódott, mert sokan cserben hagyták, mégsem adta fel az álmait. Véghez vitte, amit eltervezett, és mindent megtesz, hogy megvalósítja az álmait.

Ezek az emberek, akiket felsoroltam, mindannyian egy nagy egésznek a részei. Van, aki kisebb, van, aki nagyobb szerepet tölt be a regényben, de mind fontosak benne.

Egy történet sem maradhat bonyodalmak, életre szóló titkok nélkül, ahogy ez sem. Voltak benne olyan dolgok, amik tetszettek, és olyanok is, amik nem. Ami nagyon tetszett, az az volt, hogy a múlt és a jelen összeforrt. Igaz, a múlt ebben a történetben csak két évet jelent, de ez semmit sem vesz el az érdekességéből. Tetszett az is, hogy ezt a múltat két szemszögből ismerhettük meg. Vannak jelenetek, amik ugyanazok voltak, és vannak olyanok, amik egészen eltérők. Olvasás közben, ha nem lett volna odaírva, hogy múlt vagy jelen, nem tudtam volna megmondani, hogy hol is vagyunk. A könyvben érdekes volt, hogy kevés hangszer jelent meg a zongora mellett. De tetszett az, hogy a régi idők dallamai keverednek az újabb időkével. Szerintem rá fogok keresni a könyvben megemlített mai számokra, hátha megtalálom őket úgy, hogy valaki zongorahangok által adja vissza az élményt. Ami még tetszett benne, az az erotikus részek leírása volt. Visszafogott, mégis élvezhető. Ehhez a történethez pont passzolt.  

Most pedig jöjjön az, ami nem tetszett a történetben. 

Néhány helyen úgy éreztem, hogy sablonos. Ami kicsit rontott az értékén. Emellett volt olyan érzésem is, hogy nem minden volt még teljesen kiforrva benne. Voltak túl kiszámítható részek is. Nekem hiányoztak belőle pár helyen a magyarázatok is. Nem sok, de egy pár kérdést nyitva hagyott. Ezt még jobban ki lehetett volna dolgozni. Ezeket a nyitott kérdések függetlenek azoktól a kérdésektől, amik felmerültek bennem időnként.

Kérdések, amik az olvasás után és közben felmerültek bennem:

Vajon Manson tényleg találkozott Helenával kiskorában, vagy Isabellával keverte össze? Mit érzett pontosan Helena, amikor kiderült a titok? Nathannak min kellett keresztülmennie, hogy eljusson oda, ahol most van? Mennyire hasonlít egymásra Nathan és a bátyja, Miguel? Cami mennyire áll ki a barátnője, Helena mellett? Mi történt a fellépések után? Miért ennyire ellenséges Riri Helenával szemben? Kicsoda valójában Rose? Jayden és Manson egy pár? Mennyire ismerheti az ember a barátait, a családját vagy a szüleit? Mit élhetett át Helena apja a bíróságon, és utána a lánya, Isabella elvesztésekor? Hányféleképpen segíthet rajtunk a zene? Milyen lehet Helena öccse?

Azt hiszem, ennyi kérdés éppen elég.

Szeretném még egyszer megköszönni az Álomgyár könyvkiadónak, K. M. Holmes írónőnek és a Magyar Szerzők Könyvei Magazin főszerkesztőjének a lehetőséget, hogy elolvashattam ezt a könyvet.

Aki könnyed kikapcsolódásra vágyik izgalmakkal, titkokkal, zenével és szerelemmel átszőve ez a könyv neki született meg.

Kedvenc idézetek







A fantasy világa III. utópia, disztópia

 


Mind az utópiát, mind a disztópiát előszeretettel használják az irodalomban, hisz ki ne képzelne el egy érdekes világot, vagy azt, hogy milyen lesz a jövő. Erre több példa is van a magyar irodalomban, ezek közül is talán a legismertebb Madách Imre: Az ember tragédiája.

Bár az utópia és a disztópia közel azonos fogalmak, azonban mégis egészen mást takarnak. Érdekes, hogy mégis mennyire sokan keverik a kettőt, vagy egyszerűen összemossák őket, mondván, hogy ugyanaz csak más szóval.

Most elmondok pár érdekességet róluk, amivel könnyebben meg lehet majd őket különböztetni.

Az utópia szót előszőr Thomas More említette 1516-ban. A szó, eredetét tekintve ógörög és az „οὐ” (ejtsd: u, jelentése: nem) és a „τόπος” (ejtsd: toposz, jelentése: hely) összeolvadásából származik, amit egy szóban nem is igen lehetne lefordítani, mert bután hangzana. Azt mondanám, hogy a jelentése: nem létező hely. Ebből következik, hogy az utópikus történetek központjában egy rejtélyes, esetleg elveszettnek hitt világ áll, ahova a főhős vagy főhősök pusztán a véletlen folytán keverednek. Ez a hely az esetek többségében egy ideális világot mutat be. De egy elképzelt pozitív jövőképet ábrázoló történet is ebbe a kategóriába tartozik, és a „mi lenne ha” kérdést is feszegetheti. Talán az ide sorolható, egyik legismertebb eltűnt világ, ami egy ideális társadalmat mutat be, az nem más, mint Atlantisz. Erről a helyről elsőként Platón mesélt, azóta pedig megannyi írónak a fantáziáját mozgatta már meg.

Tehát az utópia lényege, hogy egy tökéletes társadalmat állít szembe a mienkkel, ami lehet egy titkos világban, vagy esetleg a jövőben, amikor majd a mi társadalmunk fejlődik arra a szintre, hogy tükröt állítsunk önmagunkkal szembe.

Ezzel szemben a disztópia minden esetben negatív. A szó itt a „δυσ-” (ejtsd: disz, jelentése: nehéz, rossz) előtagból és a „τόπος” szóból tevődik össze, amit így akár lehetne rossz helynek is fordítani. Itt már ritkán találkozunk azzal a jelenséggel, hogy a főhős egy titkos világba keveredik. Sokkal jellemzőbb, hogy a könyv egy elképzelt, sötét jövőt mutat be, ami sok esetben a jelen társadalom hibáira reflektál. Ez lehet burkolt vagy nyílt társadalomkritika. Emiatt sűrűbben fordul elő a disztópia a sci-fi zsánerben, azonban a fantasy is bővelkedik ilyen történetekkel. A fantasy esetében kevesebb a technikai újításokra vonatkozó rész, és a történetek inkább arra összpontosítanak, hogy emberileg hol hibáztunk, hogyan jutottunk odáig, hogy az a sötét jövő alakult ki, ahol az adott történet játszódik.

A disztópiára jellemző, hogy levon egyfajta végkövetkeztetést, még ha nem is ez a történet központi mondadója.

 Mind az utópiáról, mind a disztópiáról ennél sokkal hosszabban lehetne beszélni, azonban én csupán pár érdekességet szerettem volna megemlíteni. És akkor most – a teljesség igénye nélkül – pár magyar kortárs szerző könyvein keresztül szeretnék példákat is hozni nektek.


AuroraLewis Turner: Névtelenek (Bolygókeringő trilógia 1.)

Ez a történet a távoli jövőben játszódik, és az érdekessége, hogy a 21. század társadalmát vitte tovább.


Martin Kay: Eastern (Eastern 1.)

Ez a történet egy elképzelt diktatórikus jövőben játszódik.


Vivien Holloway: Végtelen ​horizont

Ebben a könyvben is a távoli jövőben találjuk magunkat.


MoskátAnita: Irha ​és bőr

Ebben a regényben egy érdekes kérdést boncolgatnak azzal, hogy mi lenne ha az állatok emberi alakot öltenének, és már nem csak az emberek lennének az egyetlen uralkodó faj a földön.









2020. november 27., péntek

Videóinterjú Krencz Nórával

 Egy videóinterjú keretein belül beszélgettem Krencz Nórával. Mesél nekünk a Megszámlálhatatlan trilógiájáról, valamint A követről is, melynek második részét Robin O'Wrightly-val közösen írta. Elárulja, hogy számára milyen volt társszerzőségben dolgozni, hogy mit jelent neki a fantasy műfaj, és miért abban alkot, valamint beszél kicsit a könyvkiadás folyamatáról is. 


Magyar Szerzők Szigete

videóinterjúk a hazai könyves élet szereplőivel

youtube csatorna



Az írónő Facebook oldala:

Krencz Nóra


Könyvei elérhetősége: 

A hordozó (Megszámlálhatatlan 1.)

A hófehér másvilág (Megszámlálhatatlan 2.)

A kötelék (Megszámlálhatatlan 3.)

A követ (A követ 1.)

Menedék (A követ 2.) Robin O'Wrightly-val társszerzőségben 

2020. november 23., hétfő

Körömi Reni: Az elfeledett völgy

Kalandos, izgalmakkal teli ifjúsági fantasyt olvastam, amit ezúton is szeretnék megköszönni az írónőnek, Körömi Reninek és a Magyar Szerzők Könyvei Magazinak.


Fülszöveg:

Adott egy 14 éves öntörvényű, arrogáns tinilány és az ő legjobb barátja, az iskola ügyeletes lúzere. Vakációzni készülnek a lány rokonaihoz egy isten háta mögötti, eldugott kis völgybe. A nehézkes indulást hihetetlen kalandok sora követi. Érdekes titokra derül fény főhősünk származását illetően, szörnyek veszik őket üldözőbe, feltűnik egy titokzatos gonosz boszorkány, aki a lány életére akar törni, közben mesés lények segítségét veszik igénybe, és csodálatos tájakon kalandoznak…

 

Értékelés:

 3.5/5

A borítóval szeretném kezdeni. Sajnos ez a borító nem jó, kicsit sem passzol a történethez, amitől átvertnek érzi magát az ember. És hogy miért mondom ezt? Mi jut eszetekbe, ha ránéztek a könyvre? Nagyvalószínűséggel, hogy egy túrázós kalandregényt fogtok a kezetekben, nem? Nekem legalábbis ez jön le belőle. A képen nem látunk mást csak egy havas tájat, aminek, elismerem, van köze a történethez, mégsem tartom jó választásnak, hogy borítóképként szerepeljen. A könyv címéből sem jön rá rögtön az olvasó, hogy fantasyt fog a kezében. Csupán a fülszöveg utal erre, de azt többnyire már akkor olvassa el az ember, ha megtetszett neki a borító. Emiatt sajnos, szerintem, egyáltalán nem jut el a könyv a célközönségéhez, ami sajnálatos, mert egyébként egy nagyon érdekes történetről beszélünk.

Ennél méltóbb borítót érdemelt volna.

És akkor most térjünk rá magára a történetre. Imádtam a hangulatot, amit az írónő teremtett, könnyű volt belemerülnöm. Néha az az érzésem támadt, hogy egy egészestés mesefilmet nézek, és mivel én a mai napig szeretem a meséket, így ezért odavoltam.

Tetszett a világ, amit az írónő felépített. Az érdekes lények és a környezet, ahol éltek lenyűgöző volt. Olyan természetességgel mutatta be, hogy az ember nem kérdőjelezett meg semmit, csak hagyta, hogy magával ragadja a varázslat. Élvezettel barangoltam az elfeledett völgyben a gyerekekkel, akiket szerettem is meg nem is. Rosey nem vált a kedvencemmé, bár eleinte nagyon csíptem, de Samy és Mill nagyon aranyosak voltak.

Bár a főszereplők tizennégyévesek, ennek ellenére mégis többször előfordult, hogy sokkal fiatalabbnak éreztem őket, ami adódhatott a túlságosan gyerekes viselkedésükből. Rosey, egy karakán, talpraesett csajszinak indul az elején, akit könnyen megszeret az ember. Aztán egy kicsit hisztis, butácska lány képe bontakozik ki az olvasó előtt, aki főleg magával foglalkozik, és semmit nem vesz észre abból, ami körülötte zajlik. Ezeket többször megerősíti a viselkedése és a beszédstílusa is. A túl sűrűn használt „jóvan” „ne má” és társai erősen azt a hatást keltik az emberben, hogy ez a karakter ostoba, ami hamar idegesítővé válik. Sajnos ez a lebutított beszédstílus nagyjából minden karakternél feltűnik. Nincs elkülönült stílusuk, minden szereplő közel azonosan beszél, amitől nehéz köztük különbséget tenni. Még Samy is sokszor így nyilvánul meg, pedig nála hangsúlyos, hogy nagyon okos és művelt, a beszédéből azonban ez nem mindig érződik. A legtöbb szereplőnek ugyanaz a szavajárása, még a felnőtteknek is. Mivel több esetben a párbeszédek nagyon tömények, tehát nincs bennük közbeszúrt narráció, ami elárulná, hogy ki beszél, így előfordult, hogy belezavarodtam, és vissza kellett olvasnom, hogy felvegyem a fonalat.

Továbbra is a párbeszédeknél maradva, meglehetősen zavarónak éreztem a betűk és írásjelek halmozását, ahelyett, hogy árnyaltabban lett volna érzékeltetve, épp hogyan szólalnak meg a szereplők. Egy-két „ááá” vagy „óóó” belefért volna, de hogy majdnem minden második vagy harmadik megszólalásban valaki azt mondta, hogy „neee mááár” vagy Jóóóóvaaan” ez kimondottan zavarta a szemem, és rontott az olvasás élményén. Ezek helyett jobban örültem volna, ha a narráció mutatja meg nekem, hogy az illető kiáltott, dadogott, vagy esetleg mást csinált. És pont ez igaz a halmozott felkiáltójelekre is, amiből szintén akadt bőven. Ezt már csak azért is sajnáltam, mert a narráció kellemes volt, jól esett olvasni.

Jellemfejlődést különösebben nem tapasztaltam, pedig azért vártam volna, hogy a kalandok végére megváltoznak a fiatalok. Az hogy jó, vagy rossz irányba, már mindegy. Talán Samy volt az egyetlen, aki mintha picit megkomolyodott volna a végére, ami mondjuk érthető is, azok után, amiken keresztülment. Azonban Rosey ugyanaz a butácska, másokkal különösebben nem törődő csitri maradt, aki volt. Azt mondta, hogy Samy a barátja, és szereti, de nekem végig az jött le, hogy csupán ösztönösen ragaszkodik hozzá, ami így maradt a történet végére is. És ennek ellenkezőjéről a narráció sem tudott meggyőzni, pedig nagyon igyekezett, azonban a lány magatartása elütött attól, amit a mesélő mondott róla. Talán a nagymamája volt az egyetlen személy, akit tényleg, őszintén szeretett.

Mindezektől függetlenül tetszett a történet, és élvezettel merültem bele. Bátran ajánlom bárkinek, aki szereti a meséket vagy szeret egy másik világban kalandozni. Ezen felül kimondottan ajánlom a tinédzsereknek. Ha valaki azon gondolkozik, hogyan szerettesse meg tini gyerekével az olvasást, akkor szerintem ez a könyv jó választás hozzá. Egészen biztosan sikerrel jár majd vele.


Körömi Reni

Az elfeledett völgy

2020. november 20., péntek

Videóinterjú Kolev Ádámmal

 Egy videóinterjú keretein belül beszélgettem Kolev Ádámmal három könyvéről; a Halál 100 napjáról, a Hogyan ettek meg? című romantikus regényéről, valamint a Potyautasról is. Emellett Ádám elárulja nekünk, hogy miként élte meg a kiadókeresést, hogy miként használja fel a közösségi média által nyújtott lehetőségeket, ahogy a youtube csatornájáról is szót ejt.


Magyar Szerzők Szigete

videóinterjúk a hazai könyves élet szereplőivel

youtube csatorna



Az író Facebook oldala


Könyvei elérhetősége: 



 

2020. november 17., kedd

„Egyik éjjel azt álmodtam, hogy írtam egy regényt, ami két lányról szól.” – Interjú Fodor Petrával

Fodor Petra első könyve, az Egy pillanat bátorság idén ősszel jelent meg az Álomgyár Kiadónál, és a gyönyörű borítóját, na meg a fülszöveget látva gyorsan el is olvastam. (Itt található az értékelésem: Fodor Petra: Egy pillanat bátorság) Nagyon megszerettem a történetet, a szereplőket, és megdöbbentett, hogy egy elsőkönyves író ilyen profin megírt regénnyel jelent meg. Olvasás közben több kérdés is felmerült bennem, amit mindenképpen fel szerettem volna tenni az írónőnek. Petra volt olyan kedves, és elfogadta az interjúfelkérésemet. Következzen hát a beszélgetésünk a már megjelent regényéről, könyves karakterekről, írásról és tervekről.

Legelőször is muszáj megkérdeznem, hogy az Egy pillanat bátorság valóban az első regényed, vagy már lapul pár korábban elkészült kézirat a számítógépeden? Bevallom, én az utóbbira tippelek. Majd most kiderül, hogy jól gondolom-e.

F.P.: Az első regényem, nem lapul semmi a fiókban. *mosolyog* Viszont nem az első fiktív történet, amit írtam, hisz korábban írtam pár hosszabb-rövidebb novellát.

Akkor különösen gratulálok, mert nagyon jól sikerült! A regényben két írónak készülő lány útját követhetjük nyomon, akik egyszerre iratkoznak be a Whiteford Egyetem kreatív írás kurzusára. Nagyon hitelesnek éreztem az angol egyetemi hátteret és a kurzust is. Ez kutatómunka eredménye, vagy esetleg saját élmény?

F.P.: Köszönöm szépen. Elsősorban kutatómunka, hiszen szerettem volna kreatív írást tanulni, és jelentkeztem is egy felsőfokú szakképzésre a Miskolci Egyetemen tavaly nyáron, de sajnos nem indult el ez a képzés. Letöltöttem a tantervet, de nem csak innen, hanem sok más egyetem honlapjáról is, köztük több külföldi egyetem órarendjét is tanulmányoztam. Inkább álmodozás volt ez, hogy milyen jó lenne, ha én is itt lehetnék, ezt tanulhatnám. Nagyon érdekes élmény volt. Amikor pedig elkezdtem írni, ezek úgymond kéznél voltak, mint egy katalógus. Ekkor pedig a sok-sok mindenből létrehoztam a "saját" egyetemem.

Az biztos, hogy én szívesen járnék egy ilyen egyetemre. *mosolyog* A feladatokat, amiket Dóra és Abby kapott, szintén izgalmasnak találtam, az pedig külön tetszett, hogy a lányoknak egy-egy novellája is bekerült a regénybe. Ezek a novellák direkt a regényhez készültek?

F.P.: A feladatokat egyébként én találtam ki, és írás közben izgultam, hogy hogyan oldják meg a diákok. Tudom, hogy ez furcsán hangozhat, de tényleg olyan izgalmas volt az egész. A két novella a legvégén került bele a regénybe. Már készen voltam, mikor még mindig volt valamilyen hiányérzetem. Hogy rendben van, itt vannak ezek a lányok, és szeretnek írni, tanulnak, élnek, változnak. És a legvégén villant be, hogy hát azt még meg sem mutattam, hogy hogyan is írnak ők, a főszereplők.

Ha már a feladatokról beszélünk, hogy találtad ki, hogy melyik lánynak mi legyen a gyenge pontja írás terén? A karakterükből adódott, hogy mivel lesz majd nehézségük? A novellák pedig szerintem már csak azért is nagyon jók voltak, mert azokból megismerhettük a lányok írói stílusát. Dóra novelláját különösen szerettem.

F.P.: Örülök, hogy tetszett Dóra novellája. *mosolyog* A karakterükből adódott inkább. Dóra annyira jól elvan a saját kis világában, annyira nem szeret részt venni a dolgokban, elnézeget egy napig is egy virágot, hogy hozzá szerintem jobban illett ez. Míg Abby teljesen más, ő pörög, pezseg, ide-oda csapong, kissé felszínes, de azért egy idő után rájön, hogy nem baj az, ha a mélyebb rétegeit is fel meri feszegetni. A novellákkal is valamiképp ezt szerettem volna bemutatni. Dóra egy kis tündér, az ő lelkéhez ez való, a rózsaszín idill, az általa írt történet főszereplőjének a belső vívódása, amiről később kiderül, hogy felesleges volt, hisz voltaképp nem volt oka rá. Abby novellája pedig egy esküvőről szól, ő pedig rázúdít mindent az olvasóra, töményen, mintha ott lennél és ide-oda kapkodnád a fejed, hogy hol is vagy, mi is történik?

És ha feltehetek egy személyesebb kérdést, te melyikükhöz hasonlítasz inkább? Dórához vagy Abbyhez?

F.P.: Ha úgy nézem, hogy elvagyok a saját kis világomban, képes vagyok napokig ki sem mozdulni a lakásból, és nem érzem feltétlen szükségét annak, hogy menjek valahova, csináljak valamit, történjen valami, akkor inkább Dórára. De ez inkább azzal függ össze, hogy az ember jó kapcsolatban van-e saját magával. Hogy tudok-e egyedül lenni a gondolataimmal. Másrészről viszont Abbyre is hasonlítok, hisz úgy vélem, hogy nyitott vagyok, barátkozó típus. Kedves, érdeklődő. Ez egyébként abból is adódik, hogy a mindennapokban nagyon sok emberrel találkozom.

Nem akarom még itt, az interjúban sem elspoilerezni, hogyan kapcsolódik össze Abby és Dóra élete, azt viszont megkérdezném, hogy már a kezdet kezdetén tudtad, hogy ez lesz a regény végi fordulat? Egyáltalán te az a típusú író vagy, aki előre összerak egy vázlatot és eltervezi a cselekményt, vagy hagyod, hogy írás közben alakuljanak a dolgok?

F.P.: Már a legelején tudtam, hogy lesz fordulat, és azt is, hogy mi lesz az. Sőt, az egész itt kezdődött, a legvégén. Akkoriban már nagyon foglalkoztatott a regényírás gondolata és egyik éjjel azt álmodtam, hogy írtam egy regényt, ami két lányról szól, és ekkor már tudtam, hogy mi lesz a vége.

Milyen varázslatosan hangzik, hogy megálmodtad! *mosolyog* 

F.P.: Voltaképp ez adta az alapot, a vége, az utolsó mondat, a fordulat, a csattanó. Valójában a többi dolgot pedig vázlatosan terveztem meg. A kereteit igen hamar kitaláltam (egy tanév), de ami közben történt, abban voltak változások. Persze közben szorgalmasan jegyzeteltem, nagyon odafigyelve arra, hogy a két lány története ne keveredjen. Így azt pontosan vezettem, hogy melyik lánynak kivel van órája. Egy idő után már nagyon figyelni kellett, készült vázlat, de írás közben. A szereplők közül Abby későbbi barátnője, Olivia volt az, aki például csak úgy megjelent a történetben. Aztán ott is maradt, aminek én nagyon örülök, hisz őt nagyon megkedveltem.

Oliviát én is nagyon szerettem. Az ilyen hirtelen jött karakterek a legjobbak! És az ő szálának is nagyon jó a mondanivalója. Bármilyen helyzetben is vagyunk, érdemes változtatni az életünkön, ha nem érezzük jól magunkat. Egyébként a többi szereplő közül soknál éreztem ilyen tanulságot. Szándékos, hogy a sorsok a regényben tanulsággal szolgálnak vagy csak így alakult?

F.P.: Szerettem volna, ha tanulsággal szolgál a lányok jellemfejlődése. A többiek esetében pedig inkább az motivált, hogy bemutassam, nem szabad első ránézésre ítélkezni. Sajnos most ilyen világot élünk, pedig nem szabadna így lennie. Kimondva, kimondatlanul ítélkezünk, ha meglátunk valakit, és ehhez még csak az sem kell, hogy beszéljünk az illetővel. Mintacsalád, jóképű apuka, két tündéri kislány, anyuka "jódolgában" azt sem tudja, hogy mihez kezdjen. Az egész pedig már évek óta poshad belülről. Vagy ott van Emma, aki szeretetlenségben nőtt fel, innen azért elég nehéz elindulni, elég nehéz önbizalmat, önbecsülést építeni, nagyon nehezek a téglák, amelyekből ezt össze lehet rakni. Dóra pedig annyira érzékeny, hogy szivacsként tárolja az egész világ búját-baját, amiből szintén ki kell törnie, és valamikor el kell jutnia odáig, hogy nem bántódik meg mindenen. Szóval végül is igen, szeretnék ilyen hatással is lenni az olvasóimra, persze nem úgy, hogy majd most mindenki csapot-papot ott hagy, mert valami méltatlan számára, és majd lesz, ami lesz alapon kilép az eddigi életéből. De már csak ha elgondolkodik azon, hogy néha egy picikét kilép a saját – divatos szóval élve – komfortzónájából, akkor én már nagyon boldog leszek.

Én nagyon szeretem, amikor az ilyen felismerések szépen belesimulnak a történetbe, nem erőltetettek, és nálad szerintem ilyenek voltak.

F.P.: Köszönöm szépen, örülök, hogy így érzed.

Mennyi idő kellett, hogy az álom után elkészüljön a kézirat? És arra is kíváncsi vagyok, hogy te az átírós típusú író vagy-e? Tudod, amikor még le sem nyomta az ember az utolsó pont után az entert, de máris görget a szöveg elejére, és nézi, mit kellene javítani vagy változtatni.

F.P.: Az álom után nem tudom pontosan, hogy mennyi idő telt el, két, két és fél hónap körülbelül. Voltak olyan részek, amelyeket átírtam, hagytam azért ülepedni az egészet. De amikor írok, akkor az nagyon gyorsan megy, zsigerből, ösztönből, nem tudom. Utána viszont már hajlamos vagyok elbizonytalanítani saját magamat. Szóval az írás gyorsan megy, az átírás kicsit lassabban, de nekem tényleg jó volt az, hogy hagytam magamnak időt erre. Hónapokig pihent a szöveg. Szerintem ha most elolvasnám, akkor most is átírnék dolgokat. Összességében büszke vagyok rá, és ebben megerősítenek a visszajelzések is. Nem szeretek csalódást okozni, bízom benne, hogy akik megvásárolják akár saját maguknak, akár ajándékba, örömüket lelik az olvasásban, kikapcsolódnak, néha nevetnek, néha sírnak, egyszer-egyszer elgondolkodnak, és a két lány története nyomot hagy bennük.

A könyv az Álomgyár Kiadónál jelent meg. Azonnal rájuk esett a választásod, vagy több lehetőséget is fontolóra vettél, és végül őket választottad?

F.P.: A Lapozz a 99-re podcasten hallottam egy beszélgetést az Álomgyár Kiadó vezetőivel. Ez még jóval azelőtt volt, hogy elkezdtem írni a regényt. Szimpatikusnak, kedvesnek, jófejeknek tűntek, és kiderült, hogy azok is. Egyébként a könyves világhoz nem volt túl sok közöm, még most is minden nap tanulok valami újat. Egész addig, amíg meg nem jelent a regényem, fogalmam sem volt például arról, hogy mennyi nagyszerű könyv jelenik meg. Pár hete egy nagyobb könyvesboltban jártam a Lurdy Házban és megdöbbentő volt látni, hogy mennyi könyv sorakozik a polcokon. Általában interneten vásárolok, ott azért annyira nem szembetűnő ez a hatalmas kínálat. Persze rögtön az én könyvemet kezdtem el keresni és végül meg sem találtam, egy kedves fiatalember mutatta meg, hogy hol van. És ilyenkor elgondolkodom, hogy Úristen, milyen sok fantasztikus történet lehet, és hogy milyen nehéz a választás.

A borító nagyon sokat számít szerintem a választásnál, és említettem is az értékelésemben, hogy a tiéd nekem nagyon tetszett, és szerintem jól is passzol a regényhez. A te ötleted volt, vagy a borítótervező találta el ennyire jól?

F.P.: A kiadó kérte, hogy küldjek pár olyan könyvborítót, ami tetszik és ha bármilyen elképzelésem van, akkor nyugodtan írjam le. Közben előbb a füzetemben rajzolgattam, hogy milyennek is képzelem el, aztán meg a párom lányának az ipad-jén. Nem tudok túl jól rajzolni, de valami ilyesmi lett a végeredmény. Persze ezt kitöröltem, és csak szóban fogalmaztam meg, hogy milyen borítót szeretnék. Aztán amikor elküldték a borítótervet, egyből tudtam, hogy igen, pontosan ez az, amire vágytam. Ami illik a történethez, a hangulathoz, szerintem gyönyörű lett. Amikor a párom lánya meglátta a kész könyvet, egyből mondta is, hogy: Ezt a lányt rajzolgattad, amikor elkérted az ipad-et.

Én is rögtön felismertem őket a borítón, ahogy olvasni kezdtem. *mosolyog* Említetted, hogy szerettél volna kreatív írást tanulni. Ez még mindig tervben van?

F.P.: A tanulás az most is megy, igaz, hogy nem kreatív írás szakon, de tanulok. A Miskolci Egyetemen kiadói szerkesztőnek, ami diploma utáni egy éves felsőfokú szakképzés. Nagyon tetszik, bár most egy kicsit bajban vagyok, hiszen amikor még nem volt meg az órarend, meg hogy milyen tárgyaim lesznek, kaptam egy körlevelet, amiben egy olyan tantárgyról értesítettek, amit bárki szabadon felvehet, saját időbeosztása szerint, online tanulhat, majd vizsgázhat. Akkor már annyira vágytam arra, hogy tanulhassak, hogy „ész nélkül” kattintottam, úgyhogy most honvédelmi alapismereteket tanulok, ma este például a nemzetközi biztonsági szervezetekről. De végül is egyszer még akár hasznát is vehetem. *mosolyog* Valamint januártól egy újabb iskola diákja leszek, ahol már kifejezetten az írás lesz a fókuszban. Nagyon várom már ezt is.

A következő regény ötlete már megvan? Vagy esetleg már dolgozol is rajta?

F.P.: A következő regény már készülőfélben van. Igaz, hogy mostanában nem volt túl sok időm foglalkozni vele, mert azért - biztos Te is így vagy vele - hogy nem mindig csak idő kell hozzá, hanem hangulat is. Szóval rá kell hangolódni, bele kell rázódni, de nagyon izgalmas lesz. Legalábbis remélem. Több szálon futnak majd az események, a főszereplők élete pedig igencsak felbolydul. Egyikük például Izlandra költözik a párjával, aztán a dolgok teljesen más irányt vesznek, mint ahogy tervezte. Szeretném, ha az olvasók jó élményekkel gazdagodnának, egy különleges világban.

Ó, Izlandot nagyon szeretem, máris vevő vagyok a regényre! *nevet*

F.P.: Én is imádom Izlandot, idén februárban eltöltöttünk ott pár napot, és mikor az utazásra készülődtünk, aközben fogalmazódott meg bennem az új regény egyik főszereplőjének karaktere. Mondjuk ő éppen nem vágyott Izlandra, de valahol itt kezdődött.

A zsáner hasonló lesz, mint az Egy pillanat bátorságnál, vagy most másban próbálod ki magad?

F.P.: Kicsit bátrabban írok most már, a valóság talaján maradva. Olyan történetet szeretnék megírni, ami bárkivel megtörténhet, lesz benne érzelmi válság, szerelem, kaland, szóval jóval több cselekmény, mint az Egy pillanat bátorságban, de itt sem csak  felszínt mutatom majd be, kicsit mélyebb lesz a történet.

Nagyon jól hangzik, kíváncsian várom! Elmesélnéd, hogy mi az első könyved megjelenése kapcsán a legjobb és legmeglepőbb élményed?

F.P.: Nagyon sok fantasztikus élmény ér nap nap után. Amíg még nem jelent meg a könyvem, el sem tudtam képzelni, hogy mennyire jó érzés, ha ír valaki neked, ha küld egy fotót, hogy a kezében tartja a könyved, fogalmam sem volt arról, hogy ez mennyire boldog állapot. Egyetlen dolgot kiemelni nem tudnék. A 40. szülinapomra például egy olyan tortát csináltatott a párom, vagyis a vőlegényem, ami a könyv borítója, ez olyan édes volt tőle. Akkor még azt hiszem, hogy csak a borító volt kész, zajlott a tördelés, bő egy hónap múlva jelent meg. Aztán mikor először dedikáltam itthon, Tiszaújvárosban, akkor meghirdettem az eseményt és vártam az olvasóimat. A járványügyi szabályok már érvényben voltak, így csak egyesével lehetett a könyvesboltba lépni. Amikor megérkeztem pár perccel a kezdés előtt, már ott várt egykori magyartanárom, Suba tanár úr. Hirtelen minden vers eszembe jutott, amit a középiskolában meg kellett tanulni. Nagyon izgultam, vagy nem is tudom, mit éreztem, amikor kinyitottam a könyvet, fogalmam sem volt, hogy mit írjak bele, remegett a kezem. Utána pedig olyan kedves volt, hogy írt egy levelet (igazit, papírra) és őszintén értékelte a könyvet.

Az irodalomtanárod nagyon kedves ember lehet. *mosolyog* Főleg hogy vette a fáradtságot, és kézzel megírta a véleményét. Minden vélemény számít, de az ilyesmi mégis picivel meghatóbb

F.P.: Nagyon tiszteltük középiskolás korunkban is, és azóta is minden tanítványa. Fantasztikus pedagógus. El is tettem a levelét. Van még egy történetem, ami szintén egy utazáshoz kapcsolódik. Márciusban még a lezárások előtti utolsó napokban Csíkszeredában voltunk egy párnapos motorosszán-túrán. Az egyik napon nem mentem a többiekkel szánozni, hanem taxival utaztam a városba és egyedül sétálgattam, kávéztam, nézelődtem. Aztán már ketten, az ott megismert barátnőmmel kimentünk Csíksomlyóra, sokat beszélgettünk, klassz kis nap volt. Nemrég pedig érkezett egy fotó Csíkszeredából egy könyvesboltból, ott is kapható az Egy pillanat bátorság. Azóta sem tudom szavakba önteni, hogy mit éreztem ott akkor és most itthon, hogy ott van az én könyvem, bárki megvásárolhatja, több száz kilométerre innen.

Ezek olyan élmények, amik biztosan nagyon sokáig elkísérik az embert. Köszönöm szépen a beszélgetést, és örülök, hogy egy kicsit megismerhettelek. Jó munkát az új kézirathoz. Az biztos, hogy én már most nagyon várom a következő regényedet!

Az írónő Facebook oldala:

Az Egy pillanat bátorság megvásárolható az Álomgyár webshopjában:

Dobó Dorottya: A zapumai kóbor villamos - ("Óh, jaj ez a történet olyan aranyos volt! Szuper jó ifjúsági történet a tizenéves gyerekeknek. Nagyon élveztem az olvasását. ")

Köszönöm a Napkút Kiadónak és Dobó Dorottyának a lehetőséget, hogy elolvashattam ezt a nem mindennapi történetet, A zapumai kóbor villamos c. ifjúsági meseregényt. Azt hiszem, számomra nagy kedvenc lett. Nem gondoltam, hogy lesz még valaha kedvenc meseregényem. Hálásan köszönöm az élményt az írónőnek.

 

 Dobó Dorottya:
A zapumai kóbor villamos


Tartalom:

Zapumában elszabadult szellemvillamos járja a várost, fedélzetén két gyerekkel és egy pulival. Tomi nehezen találja a közös hangot az álomvilágban élő Bogival, ám a villamos rejtélyének felderítése érdekében kénytelen együttműködni a lánnyal. Bogi egy vérbeli kopó alaposságával veszi észre a bűntény kibogozásához szükséges apró jeleket, és csakhamar meglepő magyarázattal áll elő az elszabadult járművel kapcsolatban. Mindeközben a villamosigazgatóság központi épületében is nyomozás kezdődik, miután váratlan levelet kap a polgármester.

Miért indult el vezető nélkül a járat? Mi történik, ha eléri a város villamoshálózatának végét?

Hogy menekülnek meg a szerelvényen ragadt gyerekek? És egyáltalán, miért nincs rajta Zapuma a világon, egyetlen térképen sem?

 

 Véleményem
5/5

Óh, jaj ez a történet olyan aranyos volt! Szuper jó ifjúsági történet a tizenéves gyerekeknek. Nagyon élveztem az olvasását. Csak sajnos nagyon lassan haladtam vele. Nem, nem a történettel volt a baj. Sőt!

Sajnos az elmúlt hetekben, napokban picit túl sok minden jött össze, nem haladtam leggyorsabban. De megnyugtatok mindenkit, hogy Zapuma története szórakoztató, kikapcsolódást nyújt, és nagyon izgalmas.

Már az olvasás közben úgy éreztem, hogy fogom a motyómat, fonalaimat, tűimet, és megyek, megkeresem ezt a varázsos villamost. De aztán eszembe jutott, hogy mit csinálok, ha megtalálom. Na, ugye? Ilyen nekem is kell. Rég olvastam ilyet, ilyen jót. Azt sajnálom csak, hogy ennyire rövid volt. Nem lehetett volna hosszabb? Csak kicsit még…

Mindenesetre, így is élveztem. De jó lett volna hagyni, hogy jobban kibontakozzon a történet. Mert nem igazán tudom, miért is rabolták el a kislányt? Miért került fel a villamosra Bogi, és egyáltalán kicsoda ő? Sok kérdésem merült fel olvasás közben, de abban reménykedem, hogy ezek a válaszok, egy későbbi regényben fellelhetőek lesznek. Hiszen érdemes lenne, folytatni a történetet, szeretnék olvasni tovább, hogy mi lesz a főszereplőinkkel, milyen újabb kalandokba fognak keveredni.

Nem gondoltam volna, hogy felnőtt fejjel szeretni fogom ezt a történetet. Igazán szórakoztató volt, ráadásul krimi szál is volt a regényben, ami még izgalmasabbá tette. Igaz volt két idegesítő személy, Bogi és Kelemen. Viszont Kelemen a történet végén mintha kicsit másképpen viselkedett volna. Végülis Bogival megbékéltem a végére, igazán aranyos, bolondos kislány. Ez a történet egyszerre krimi, mese és ifjúsági regény, minden korosztály bátran nekiállhat olvasni.
És akadtak benne érdekességekis... Mindenesetre Dorottyának köszönöm a lehetőséget, hogy elolvashattam.
Van egy kedvenc idézetem Tomitól, ha nem gond, azt meg is osztanám. Ebben nagyon is egyetértek vele. 

A barátait maga választja meg az ember, a testvéreit a szüleitől kapja, Bogit pedig a villamos adta neki, és most pont úgy érezte, mintha egy testvére heverne ott mellette.”

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni, mely várhatóan december 10-én jelenik meg.

Libri 

Líra

 

Facebook:

A zapumai kóbor villamos 

Ha támogatni szeretnéd:

Indítsuk útjára a zapumai villamost! 

2020. november 16., hétfő

C. C. Brown: Sorscsapda

 Egy elgondolkodtató, bűnügyi elemekkel megfűszerezett tulajdonképpen társadalomkritikát olvastam Sorscsapda címen. Köszönöm az írónőnek, C. C. Brownnak a lehetőséget, hogy elolvassam a művét, valamint a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy közölhetem a véleményemet róla. 


C. C. Brown: 

Sorscsapda



Fülszöveg:

Mit ​tennél, ha valaki nap mint nap a szemed láttára hagyná védtelen és egyedül gyermekét egy kocsma előtt? Mit tennél, ha a bürökrácia útvesztőiben nem találnál segítő kezet a megoldáshoz?
A történet Magyarországon kezdődik a kilencvenes évek derekán, követve Tonka, egy fiatal nő sorsát napjainkig. Tetteivel, majd annak következményeivel egyetérthetünk, vagy elítélhetjük.
Sokszor megyünk el szemlesütve olyan dolgok mellett, amit nem szabadna úgy és abban a formában elfogadnunk. Tennünk kéne valamit, szólni valakinek, megmozdulni, elindulni, de túlságosan elfoglal minket a saját életünk nem akarunk kilépni a komfortzónánkból.

"- Szereted a kakaós csigát?
Az bólintott, kinyújtotta a kezét, majd megmarkolta az édességet. Tonkának eszébe jutott, órák óta itt van a kislány, és nem ivott semmit. Kivette az apró, dobozos őszibaracklét, és beleszúrta a szívószálat.
– Picimacó! – kiáltott fel az, és apró, vékony ujjával a doboz felé mutatott.
– Tessék, igyál. Micimackó van rajta, tényleg!
Néhány ember elment mellettük, némelyek visszafordultak, és méltatlankodva néztek rá. Talán azt hitték, a koszos, elhanyagolt babakocsiban ülő kislány, az övé. S lám, ő milyen jól öltözött hozzá képest. Egy nő félhangosan oda is szólt barátnőjének. – Ilyen anyát…"

Vélemény:
4,5/5

Sejtettem, hogy egy olyan olvasmány lesz, ami felforgatja a lelki világomat, de nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy hatással lesz rám ez a történet. És hogy miért mondom ezt? Mert bizony egy nagyon érzékeny témát boncolgat. Az élet legnagyobb igazságtalansága, de ezt már megszokhattuk; könnyedén születnek gyermekek oda, ahová nem kéne, mert nincsenek meg a felnevelésükhöz szükséges körülmények, vagy legalább a mindenen átsegítő anyai szeretet. Máshol pedig, ahol tényleg szeretetben nőne fel a gyermek, éveket várnak a gólyára, de az mégsem jön. És persze a jog mindig a szülő (főként az anya) oldalán áll, legyen az bármilyen is… A másik kérdés, amit ez a könyv előtérbe helyez, az az emberi érdektelenség. Már meg sem ütközünk azon, ha meglátunk valakit, aki a járdán koldul, vagy olyat, aki segítségre szorul. Ezek az emberek beolvadtak már a városképbe, nem lepődünk meg rajtuk. Persze, ha az ember a szívére venné a világ összes baját, bizony nem bírná ki ép ésszel. De ez a könyv arra is felhívja a figyelmet, hogy bizony vannak olyan dolgok, amik mellett nem szabad vakon elsétálni. 

Tetszett maga az alapötlet. Emellett az is nagyon elnyerte a tetszésemet, hogy az írónő különböző szemszögeket mutatott be. Tehát láthattuk magának a főszereplőnek, Tonkának/Nórának a szempontját, ahogy Gyuri, a kislány bátyjának szempontja is előtérbe került, valamint a rendőr, Gábor nézőpontja is érvényre jutott. Ez nagyon jó ötlet volt az írónő részéről, hiszen ezzel ugyanazt a problémakört jártuk körül más-más nézőpontokból. Az is nagyon tetszik, hogy több évet ölel fel a cselekmény, de ennek ellenére nem vált vontatottá. Most ejtek pár szót a szereplőkről.

Tonka/Nóra karaktere egy átlagos, szingli nőt testesít meg, aki többre vihette volna, ha másmilyen családi hátteret kap az élettől. Talán éppen ezért ragaszkodik ahhoz, hogy segítsen Emesén, a kislányon, aki esőben, fagyban állandóan a kocsma előtt hagyott babakocsiban ül, míg az anyja odabent iszik. Ő tulajdonképpen azoknak a megtestesítője, akik nem mennek el becsukott szemmel az élet igazságtalanságai előtt, és tenni próbálnak ellenük. De persze a bürokrácia és a világ „rendje” ellene szól, ezért szánja el magát egy végzetes döntésre.

András, Emese alkalmi barátja számomra nagy meglepetést okozott. Azt hittem, hogy ő az a tipikus férfi, aki nem ragaszkodik a családhoz, sokat utazik, ezért elég neki egy-egy alkalmi kaland is Tonkával. Ehelyett azt kaptam, hogy mindvégig kiállt a nő mellett. Kalandor helyett egy megbízható férfinek tűnik, aki szereti mind Tonkát, mind pedig Emesét. Szóval az egész könyvnek nekem ő volt a legpozitívabb csalódása.

Ági, Tonka legjobb barátnője nagyon támogató, és egy igazi jó barát szerepében jelenik meg. Kár, hogy az lett a sorsa, ami. Nagyon szerethető volt az ő karaktere. Bár, ha az én egyik barátom tervezne olyat, amit Tonka tett, biztos, hogy, ha nem is beszélném le őt róla, árnyalnám neki, hogy milyen következményekkel járhat a tette.

Gyuri egy tipikus kamasz, de az évek és a rutin megedzette őt. Nekem ő is pozitív csalódás volt. Azt hittem, hogy majd ki fog akadni Tonkára a tette miatt, vagy féltékeny lesz a húgára, amiért annak jobb élet jutott, mint neki, de ehelyett igazán felnőttesen viselkedett. Hamar megszerettem ezt a karaktert, és örültem annak, hogy ő is jobb sorsot kapott végül.

Gábor, a nyomozó először olyannak tűnt, mint amilyen bármelyik másik rendőr karaktere lehet; aki az ügyre koncentrál; meg akarja találni az emberrablót. Aztán, ahogy egyre mélyebben ássa bele magát az ügybe, és egyre inkább körvonalazódik a nő tette, rájön arra, hogy az élet nem feltétlenül fekete-fehér. Ő maga is úgy kezdi látni, hogy a gyereknek talán jobb helye, jobb élete lett Ausztriában. Maga az üldöző elkezd szimpatizálni az üldözöttel annak ellenére, hogy tennie kell a dolgát.

Ahogy azt már korábban tapasztaltam az írónő másik két könyvénél, maga a szöveg nagyon nyers, szerkesztetlen maradt, de ennek ellenére a Sorscsapda már jóval érettebb olvasmánynak tűnik, mint amilyen a Tania volt. Más kontrát nem tudok írni, hiszen maga a történet, a szereplők, és a végkicsengés is tetszett.

Összességében a Sorscsapda egy nagyon fordulatos, izgalmas olvasmány, ami komoly témákat szólít meg, és mer beszélni a társadalmi igazságtalanságokról. Persze a bűnös elnyeri büntetését, de ez a könyv is azt mutatja, hogy nincs olyan éles határ angyal és ördög, jó és rossz között. Engem ez a könyv maximálisan lebilincselt, és titokban szurkoltam, hogy happy end legyen a vége, ami valamilyen formában meg is valósult. Úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szeret nyitott szemmel járni, és érzékeny a társadalmi egyenlőtlenségekre. Kiváló olvasmány!


C. C. Brown szerzői oldala

Moly



Ormai Gyula: III. Béla Magyarország felvirágoztatása

Történelmi regényt olvastam, amit ezúton is szeretnék megköszönni a szerzőnek, Ormai Gyulának, és a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak.


Fülszöveg:

 A magyar múlt titkai iránt érdeklődő olvasó III. Béla Árpád-házi királyunk történelmileg hiteles életregényét tartja kezében.

A XII. század második fele az ő uralkodásának köszönhetően a magyar történelem egyik legsikeresebb szakasza volt. Béla ifjú éveit a gazdag és hatalmas Konstantinápolyban töltötte, az itt szerzett tapasztalatainak, valamint a tehetségének köszönhetően a magyar trónra kerülve sikerült felvirágoztatnia  hazánk gazdaságát és kultúráját. Ebben az időben vált Magyarország Európa egyik leggazdagabb országává.

„III.Bélának nem csak a történelmi jelentősége érdekelt, hanem az élete is. Történelmi igazságérzetem mellett azt is fontosnak tartottam, hogy III. Béla élete tán valamennyi Árpád-házi királyunk közül a legkalandosabb volt.

A történelemkönyvekből jól ismerjük a sikereit, e regényből viszont az is kiderül, hogy a győzelemig milyen küzdelmes és igencsak kalandos út várt rá."

 Vélemény:

 1/5

 Szeretném azzal kezdeni, hogy nagyon sajnálom, hogy nem tetszett nekem ez a könyv, mert szeretni akartam. Szeretem a történelmi könyveket, legyen szó múltunk bármely pontjáról. Élveztem… volna, hogy a magyar történelem egy szakaszáról olvashatok, azonban a tizenkettedik fejezetnél tovább nem jutottam. Az, hogy idáig eljutottam csupán annak köszönhető, hogy III. Bélának alapvetően tényleg érdekes élete volt, ahogy ezt a szerző is állítja.

Érdekelt volna a folytatás, de a szöveg annyira nyers volt, hogy hiába minden kíváncsiságom, nem tudtam folytatni.

A könyv szerzői kiadásban jelent meg, és nincs benne feltüntetve semmilyen szakember neve, aki segített volna a szerzőnek. Értem ez alatt a lektort, korrektort, szerkesztőt. Ebből arra következtettem, hogy sajnos ezt a szöveget nem is látták ilyen szakemberek, és ez bizony látszik is rajta.

Én ebook formában olvastam, ahol például a párbeszédek semmilyen formában nincsenek jelezve, egybeolvadnak a narrációval, ami borzasztó zavaró. Ez egy olyan apróság kéne, hogy legyen, ami alap egy regény esetében.

Továbbá, ugyanazok az információk túlságosan sokszor hangzanak el. Elmondja a narrátor, majd szinte változtatás nélkül, megegyező szavakkal valamelyik karakter szájába is adja őket. Teszi mindezt gyakorlatilag mindennel, tehát nem csak olykor-olykor felbukkanó malőrről beszélünk. Nem tudom, hogy az olvasók úgy általában, hogy vannak vele, de én nem szeretem, ha egy író oktondinak néz. Elsőre is megértettem, köszönöm, nem kell pár oldalon belül többször elmondani ugyanazt. Minden íróval megesik, hogy sűrűn ismétli magát. Amíg belemerül az írásba, addig ez nem tűnik fel neki. Pont emiatt van szükség a szakemberekre, ugyanis egy szerkesztő ezeket észreveszi, és a felesleges infóáradatot kiszedi a szövegből, ami itt sajnos nem történt meg.

Továbbá agyzsibbasztóan sok esemény van belesűrítve a könyvbe, amitől szárazzá válik a szöveg. Csupán az első fejezetben annyi mindent elmesél az író, hogy már azok a történések kitennének legalább két könyvet. Például Aba táltos élete. Nagyon érdekes dolgok történtek vele, szívesen olvastam volna egy külön könyvben róla, azonban itt tökéletesen felesleges volt elmesélni őket. Elég lett volna valamikor röviden említeni, amikor Bélával beszélget.

Picit úgy éreztem, mintha az író nem egészen tudná, mi is az a történelmi regény. Néha azt a hatást keltette, mintha tankönyvet olvasnék, ami nem jó. A történelmi regény lényege, hogy élvezetes módon mutatja be a múlt egy szeletét, vagy egy történelmi személy életét. Jelen esetben III. Béláét. Itt azonban ez nem sikerült élvezetesre.

Ebben a tizenkét fejezetben annyi minden történt, hogy azt előnyösebb lett volna könyvsorozatban elmesélni. Ha a könyv végére értem volna, egészen biztosan minimum tíz kötetesre becsültem volna azt, amit a szerző megírt egyben.

Arról már ne is beszéljünk, hogy talán pont a fent említett problémák miatt, az ember nem tud közel kerülni a karakterekhez. Bennük van a potenciál, hogy jól is ki lehetett volna őket dolgozni, de ez nem történt meg.

Az egyetlen pozitívum, amit mondani tudnék, hogy az író egyébként tud írni, ez látszik azon, ahogy fogalmaz.

Összességében arra a következtetésre jutottam, hogy ha ezt a kéziratot látták volna szakemberek, akik segítettek volna a szerzőnek, akkor egy nagyon érdekes, és kimondottan jó történelmi regényt olvashattam volna. Bízom benne, hogy a szerző nem hagyja így parlagon a szöveget, mert érdemes lenne foglalkozni vele.


Ormai Gyula