2020. december 30., szerda

Körömi Reni: Az elfeledett völgy

Egy ifjúsági fantasy regényt olvastam Az elfeledett völgy címmel. Köszönöm az írónőnek, Körömi Reninek, hogy lehetővé tette, hogy elolvashattam a művét, valamint a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy közölhetem a véleményemet róla. 

 


Fülszöveg

 

Adott egy 14 éves öntörvényű, arrogáns tinilány és az ő legjobb barátja, az iskola ügyeletes lúzere. Vakációzni készülnek a lány rokonaihoz egy isten háta mögötti, eldugott kis völgybe. A nehézkes indulást hihetetlen kalandok sora követi. Érdekes titokra derül fény főhősünk származását illetően, szörnyek veszik őket üldözőbe, feltűnik egy titokzatos gonosz boszorkány, aki a lány életére akar törni, közben mesés lények segítségét veszik igénybe, és csodálatos tájakon kalandoznak…

 

Vélemény

3/5

 

Mivel kedvelem az ifjúsági fantasy műfajt, a könyv azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Bár azért tegyük hozzá, hogy a borító nem túl beszédes. Maga a történet is ígéretesnek tűnt, és bizonyos szempontból valóban az is volt. A regény olvasása során sokat bosszankodtam, mivel voltak olyan dolgok, amelyeket zseniálisnak gondoltam, míg más jellemzői miatt csak csóváltam a fejem, és azt mondogattam, hogy „Na ne”! Számba veszem azokat a jellemzőit, melyek tetszettek, és azokat is amelyek kevésb. Kezdem azzal, ami megfogott a történetben.

            Maga az alaphelyzet, hogy vakációra megy a két fiatal az elfeledett völgybe, ahol mindenféle varázslény él, szerintem szuper. Bár néha nem is értettem, hogy azok a lények mitől is olyan varázslatosak, hiszen bár volt ott tündérünk, meg jövőbelátónk, tulajdonképpen olyanok voltak, mint az emberek. Néha el is felejtettem, hogy vannak különleges képességeik, és hogy azok miből is állnak. A lánglovasok is inkább a sárkányaik miatt váltak érdekessé. Viszont szerintem nagyon egyedi ötlet a varázsceruza, az értőbogyó, a gombaevők és a nyúlványos karaktere. Miattuk úgy éreztem, hogy egy valódi, egyedi fantasy történetbe csöppentem. Nagyon feldobták a regényt. A szereplőkről annyit mondanék, hogy egyiküket sem sikerült túlzottan megkedvelnem.

             Samy egy magának való kisfiú, aki jobban szeret a könyvek birodalmában élni, mint a valóságban. Sokat olvas, emiatt sokat tud is a világról. Kissé teszetosza, gyámoltalan gyerek. Sokáig sajnáltam, amiért az osztálytársai kicikizik őt, még a családi háttere miatt is, de amikor elkezd féltékenykedni Rosey-ra, onnantól kezdve valahogy már kevésbé tudtam vele szimpatizálni.

            Rosey valóban egy öntörvényű lány, aki megy a saját feje után, de nekem valahogy ő már „túl sok” volt a végére. Állandóan nyafogott valamin, szerintem Samy-t is csak megtűrte maga mellett, jól elvolt vele, amíg a srác úgy táncolt, ahogy ő fütyült. A könyv végén valami olyasmi hagyta el a száját, hogy Samy tulajdonképpen miatta él, miatta akár képes lenne meghalni is. Nagy szavak ezek egy tizenéves szájából. Nem is lepődtem meg, amikor a lány is féltékennyé vált Rickolas miatt, amiért az jobban tudja használni a varázsceruzát, mint ő.

            Amúgy Rickolas is egy pökhendi alak, akit saját magán és a sárkányán kívül nem sok dolog érdekel. Egyedül, akit sikerült megkedvelnem, az Mill. Ez a szereplő jószívű, segítőkész, okos, bölcs. Vele könnyű dolgom volt ilyen szempontból, hamar a szívembe zártam. Sajnálom, hogy nem szerepelt többet.

            És most arra is rátérek, ami kevésbé tetszett ebben a történetben. Egyrészt a szerkesztésen kellett volna még alaposabban dolgozni. Ahogy olvastam, gondolatban folyamatosan tettem ki a hiányzó vesszőket. Ezt nem azért csináltam, mert saját magamat akartam ezzel idegesíteni, hanem mert sokszor újra kellett olvasnom a mondatokat, hiszen a hiányzó vesszők miatt nem mindig sikerült eltalálnom, hogy hol kezdődik egy beágyazás, vagy tévesen már azt hittem, hogy még nincs vége a tagmondatnak, de mégis. A másik idegesítő dolog a szövegben a sok „Nemá” „Jóvan” „ Gyeremáááááááááááá” stb. típusú kifejezés. Ezeket az elnyújtott alakokat ki lehetett volna „rendesen” írni, majd a narrátor közölhette volna, hogy milyen lelkiállapotban mondta mindezt a szereplő. Nem igazán tetszettek az ehhez hasonló, semmitmondó dialógusok sem:

– Nem.

– De.

– Nem.

– De.

– Na jó.

Ezeket is el lehetett volna a narrátor egy-egy mondatával intézni. A könyv lezárása is furcsára sikerült azon túl, hogy nem tapasztaltam jellemfejlődést egyik szereplőnél sem. Szerintem túl könnyedén győzték le a gonoszt, valamint maga a legvége sem nyerte el a tetszésem, hiszen tulajdonképpen nem tudtuk meg, mi történt Rosey nagymamájával. Emiatt a könyv folytatásért kiált.

            Összességében egy ígéretes fantasy könyvet olvastam, ami magába rejti egy nagy könyv lehetőségeit, csak szerintem többet kellett volna dolgozni magán a szövegen, a párbeszédeken, valamint a karakterábrázoláson. Felbukkantak benne olyan zseniális ötletek, mint amilyen a varázsceruza, vagy a nyúlványos, melyek izgalmassá tették, megszínezték ezt a történetet. Éppen ezért ambivalens érzéseim vannak vele kapcsolatban, mivel bizonyos jellemzői ugyan nem tetszettek, másokat kifejezetten szupernek, egyedinek, zseniálisnak találtam.


Körömi Reni szerzői oldala

Moly

2020. december 29., kedd

Basa Katalin: A névtelen királynő

Egy lebilincselő, egyedi hangulatú fantasy regényt olvastam A névtelen királynő címmel. Köszönöm az írónőnek, Basa Katalinnak, hogy lehetővé tette, hogy elolvassam a művét, valamint a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy közölhetem a véleményemet róla. 


Fülszöveg:

Basa Katalin urban fantasyja a népmesékből nőtt ki, a magyar népi hitvilág a gyökere. A tündérek a vízben élnek, átkokat szőnek, a boszorkányok saját, fekete útjukat járják, a táltos pedig a Nap fiaként egyensúlyra törekszik, mert az emberek világában rendnek kell lennie. Ám ez a rend felborul, amikor a bosszúvágytól megkeseredett tündérkirálynő ki akar törni a börtönéből – ahová a gyermekei zárták – azért, hogy árvizet támasszon. A hírre egyik leszármazottja hazatér Budapestre, de ahhoz, hogy kiigazodjon a jelenben, előbb fel kell derítenie a múltját. Milyen jövő várhat Lonára, akiben a tündérek és az emberek ereje egyesül? A mesék igazságát neki is meg kell tanulnia – először is, a gonosz létezik; másodszor, a gonoszt le lehet győzni; harmadszor pedig a gonoszság legyőzéséhez nem kell szépség vagy gazdagság, csak egyvalami: jósággal teli szív. A kötetet és a borítót a szerző linómetszéssel készült illusztrációi díszítik.


Vélemény:

4,5/5

 

Már akkor felkeltette az érdeklődésemet a könyv, amikor megláttam. Ezért is örültem, amikor az írónő cserét ajánlott. Így jutottam hozzá A névtelen királynőhöz. Ennél a történetnél maga a külcsíny is igen hangsúlyos. A borítón túl a regényben vannak illusztrációk is, melyeket maga az írónő készített. Szerintem nagyszerűen illenek a történethez, nagyon jó aláfestést adnak hozzá. A tördelés nem nyerte el a tetszésemet, és először zavarók voltak a viszonylag apróbb betűk, de aztán hamar hozzászokott a szemem.

            Maga a regény a mai Magyarországon, Budapesten játszódik, melyet tündérek, boszorkányok, táltosok népesítenek be. Az írónő kiválóan ismeri a néphagyományt, népi hitvilágot, engem legalábbis teljesen meggyőzött. A történet hangulata elvarázsolt. Örültem annak, hogy itt a tündérek nem holmi jóságos, segítőkész, szárnyas lények, mint az amerikai és angol filmekben, könyvekben, hanem kissé negatív szereplők. Ahogy az is tetszett, hogy mindnek más-más képessége van. Emellett megjelennek még különböző mesebeli lények is, mint például víziemberek és boszorkányok, melyeknek ugyan van külföldi megfelelője, de ők valahogy mégis annyira jellemzően magyarok maradtak, hogy amikor róluk olvastam, kezdetben fel sem villant a fejemben a külföldi változat. A történet hangulata nagyon elbűvölt.

            Ami már kevésbé tetszett, hogy az elejét kicsit kuszának éreztem. Nem mindig tudtam, hogy bizonyos jelenetek pontosan mikor játszódnak a fő szálhoz képest. Azt sem vettem észre, hogy lett volna a szövegnek egyfajta határozott váza. Ezt úgy értem, hogy persze már az elején tudjuk, hogy jön az árvíz, de inkább csak úgy történnek az események, és nem a szereplők maguk alakítják őket. Valahogy a főszereplővel, Lonával sem tudtam azonosulni. Számomra a legvégéig közömbös maradt. Akkor éreztem, hogy végre kilép a passzivitásból, amikor Mesemátkát meg kellett mentenie, de aztán ez annyiban is maradt. Ami még kevésbé tetszett, hogy olyan nagyon hamar jött a végkifejlet és a megoldás az árvízzel kapcsolatban. Tudom, lesz még folytatása, de valahogy többet vártam a végére, ha már ilyen hosszúra sikerült a felvezetés. Most ejtek néhány szót a szereplőkről.

            Ahogy már írtam, Lonával nem tudtam azonosulni. Nem is ellenszenves, de nem is szimpatikus. Ő a történet főszereplője, a hetvenhetedik gyermek, aki fontos szerepet játszik Budapest jövőjének alakulásában. Félig tündér, félig ember. Sok (nép)mesében, világirodalmi alkotásban nagy szerepe van a névnek. És annak is, ha tudjuk mások nevét, az hatalmat jelent. Ennek ellenére szerintem egészen egyedi módon ábrázolta az írónő Lona képességét. Persze negatívan érintheti az olvasót, ha a lány mások nevének tudásával, az akaratuk ellenére magához köt szereplőket, akiknek aztán őt kell szolgálniuk.

            A nagy kedvencem a kelpie, vagyis Rígh Uisge volt. Szimpatikussá tette őt, ahogy Lonával csipkelődött, a vad természete, és ahogy védte a lányt. Rajta nagyon jól szórakoztam, és szerintem ő egy olyan fűszere ennek a történetnek, ami nagyon hiányzott volna belőle. Ő az, akit szinte rögtön megkedveltem.

            Miklós viszont pont az ellenkezője. Nagyon pökhendi, és antipatikus maradt a számomra. Nem is értem, miért ragaszkodik úgy Lonához. Talán azért, mert akadályok állnak kettejük között, és nem kaphatja meg a lányt egykönnyen. Olyannak tűnt nekem, aki nagyon fennhordja az orrát, mindent és mindenkit megkap. Kíváncsi vagyok, hogy ez a továbbiakban hogy alakul.

            A mellékszereplők közül Erikát emelném ki, aki tipikusan az üresfejű, gonoszkodó, bármire képes, csak a külsőségekkel foglalkozó nő képét testesíti meg. A másik mellékszereplő, akit megemlítek, a rendőrnyomozó, aki nagyon szimpatikussá vált, főleg a hőstette miatt. A tündérek és a boszorkányok pedig szerintem egész jó kontrasztot adnak.

            Összességében A névtelen királynő egy nagyon izgalmas, egyedi hangulatú, alaposan kidolgozott háttérvilággal rendelkező, lebilincselő történet, amelyet egyrészt a fantasy-kedvelők, másrészt pedig azok figyelmébe ajánlok, akik szeretik a népi hiedelemvilágot, és szeretnék Budapestet egy kicsit más színben látni. Mind a történet, mind pedig az illusztrációk egy nagyon tehetséges írónő munkájáról adnak tanúbizonyságot. Várom a folytatást!


Basa Katalin szerzői oldala

Moly 


2020. december 25., péntek

Videóinterjú Schilli Tímeával (Karácsonyi különkiadás)

 Egy videóinterjú keretein belül beszélgettem Schilli Tímeával a Szívtükrözés című verseskötetéről. Meg is mutatja nekünk a könyvet, melynek grafikája egyszerűen lenyűgöző. Emellett szót ejtünk még a verstanulásról, a kedvenc költőjéről, hogy nála miként működik az alkotói folyamat, és hogy min dolgozik mostanában. 


Magyar Szerzők Szigete

videóinterjúk a hazai könyves élet szereplőivel

youtube csatorna



A költőnő Facebook oldala: 



A verseskötet elérhetősége: 





2020. december 18., péntek

Videóinterjú Bombicz Judittal

Egy videóinterjú keretein belül beszélgettem Bombicz Judittal a Csodák könyvéről és a Mesék elalvás előttről, a mese műfajáról, valamint arról, hogy milyen megjelenésekre számíthatnak Judit olvasói. Emellett beszélgetünk Judit kedvenc meséiről, az olvasott mese fontosságáról a gyermekek számára, és még a mesék állatszereplői is szóba kerültek. 


Magyar Szerzők Szigete

videóinterjúk a hazai könyves élet szereplőivel

youtube csatorna



Az írónő Facebook oldala: 



Könyvei elérhetősége:




2020. december 16., szerda

Borbás Edina: Zárva

Egy érdekes világképpel rendelkező, talán a közeli jövőnket bemutató regényt olvastam Borbás Edinától: Zárva címmel. Köszönöm a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy közölhetem a véleményemet róla.


Fülszöveg:

Két zárkózott lélek egy érintésmentes világban.
A 2000-es évek elején végigsöprő világjárványok új időszámítást hoztak az emberiség életébe. 2034-re természetessé válik az érintésmentes lét és a kéthetes karanténprotokoll, ami bármikor, bárhol bekövetkezhet.
A 24 éves Michelle állásinterjúra siet San Francisco legmodernebb toronyházának legfelső szintjére, ám a lift a harminckettedik emeleten megáll, és Orix, a ház mesterséges intelligenciája bejelenti a karanténállapotot.
Az ismeretlen utastárs, Bruce, azonnal tudja, mi vár rájuk, hisz ő alkotta meg a rendszert: két hétre a toronyház „fogságába” estek…
A hallgatag, távolságtartó sztárprogramozó férfit és a fájdalmas titkát mélyen őrző lányt Orix összezárja a harminckettedik emeleten, és az idegenekből hirtelen lakótársak válnak…
Gyűlölet, szenvedély és egy gyötrelmes titok kerül felszínre a lelket próbáló két hét során Borbás Edina új regényében.

 

Vélemény:

4/5

Már maga a regény témája is olyan, hogy azonnal felkelti az olvasó érdeklődését. Mindig is izgalmasnak találtam a jövőben játszódó történeteket. S mikor lehetne ennél aktuálisabb egy érintésmentes világról szóló regény, ha nem manapság, a pandémia idején? Ezért is vetettem bele magam nagy várakozással az olvasásába.

Nagyon tetszett maga a világkép, amit az írónő oldalról oldalra elénk tár. Távolinak tűnik ugyan, de mégis a kapuban áll, hiszen manapság is hallani a robotika fejlődéséről, az ételnyomtatókról, az okosházakról és sok egyébről. Úgyhogy a regény nem egyfajta elképzelhetetlen jövőben játszódik, hanem egy olyan lehetséges világban, melynek küszöbén jelenleg áll az emberiség. Tetszett, ahogy az írónő adagolta az információt, ahogy minden oldallal egyre mélyebb betekintést nyerhetünk ebbe az érintésmentes közegbe, és annak működésébe. Viszont a regény második felében már annyira túlcsordul a romantika, hogy ez a folyamat valahogy elhal. Olyan befejezést is kapunk, ami ugyan magában hordozza a folytatás lehetőségét, viszont kicsit úgy éreztem emiatt, hogy csak a felszínt kapargattuk, de a regény által felvetett konfliktusokra nem kaptunk megoldást.

A szereplőkre rátérve Michelle egy nehéz sorsú nő, aki változtatni akar a világ folyásán, de annyira bizonytalan, hogy maga sem tudja, hogyan kellene nekikezdenie. Persze ez azért lehet, mivel már az új rendszerben szocializálódott, kicsit zárkózott, kicsit naiv, ami akár még szórakoztató is lehetett volna. De a végére már húztam a strigulákat, hogy hányszor ájul el, és hányszor bőgi el magát. Emiatt nehezemre esett igazán megkedvelni őt. Az viszont nagyon tetszett, hogy az írónő vele nem egyfajta tökéletes nőt ábrázolt. Michelle múltja miatt a teste és a lelke is darabokban van, ezek a vonások emberivé teszik őt.

Vele ellentétben Bruce viszont a tipikus „tökéletes férfi”, aki mintha az újságok címlapjáról lépett volna elő. Adja az elérhetetlen macsót, aki nemcsak jól néz ki, hanem egy programozó zseni is. Valahogy a sorokon keresztül nekem nem sütött át a géniusz, de lehet, hogy azért van, mivel Michelle szemszöge tárul elénk. A férfi olyannak tűnik, mint a lányregények szokványos hőse; titokzatos lovag, akiről kiderül, hogy egy rózsaszín, romantikus köntösbe csavart érzelmes férfi, aki bármit megtesz a nőért. Egyedüli célja, hogy a szeretett nő boldog legyen, miközben az hatalmas szemekkel csodálkozik rá a világra, mondván: „Jé, engem ez szeret!”. A végén már szinte telítődtem a sok „szeretlek” és „vigyázz magadra” tartalmú dialógustól.

David és Renee, Michelle barátai szerethetők, bár valahogy hiteltelennek gondolom a végkifejletet velük kapcsolatban. Őket szerintem jobb lett volna meghagyni távoli barátoknak. Bár lehet, hogy azért gondolom így, mert a regény végére már sikerült csömört kapnom Michelle és Bruce kapcsolatától. Azt mondtam magamban: „Na ne! Ilyen nem létezik, hogy minden ennyire csillámporos happy end legyen, miközben a nagy kérdésekre nem kapunk választ!” Orix viszont izgalmas karakternek tűnik, aki ugye Sharont, Bruce exnejének a tudatát viszi tovább valamilyen formában. Tetszett, ahogy féltékenykedett, bár valljuk be, már számtalan film és számtalan könyv foglalkozott a „gépek lázadásával”, és azzal, hogy mi lesz, ha átveszi a gép a hatalmat az emberek felett. Ezért nem éreztem túl egyedinek ezt a vonalat.

Összességében nagyon vártam ezt a történetet, és az első pár fejezetet szinte habzsoltam. Nagy lehetőséget láttam ebben a könyvben, és látszott, hogy az írónő sokat foglalkozott a háttér kidolgozásával. De valahol ez a lendület elhalt, és a regény felénél átcsapott tömör romantikába. Túl gyorsan haladtak a szereplők, és nem is értem, hogy egyáltalán miért szerettek egymásba. Kicsit úgy tűnt nekem, hogy azért, mert éppen ők lettek összezárva. Ha Bruce-hoz bármely másik női lény keveredett volna oda, talán ugyanez lett volna a végkifejlet. Vártam volna, hogy mélyebb társadalmi problémákat is megszólaltat a regény, ahogy azt is, hogy a végén a társadalom átformálásáról is tudomást szerzünk, de mindez elmaradt. Úgy gondolom, hogy maga az ötlet nagy lehetőséget tartogatott. De amíg a romantika szálnál sikerült mindent kidolgozni és elsimítani, addig a másik szál, mely a társadalom problémáival foglalkozik, elvarratlan maradt. Remélem, lesz folytatása a könyvnek, amiben erre sor kerül. Tanulságos olvasmány, ezért mindenkinek ajánlom, aki szereti a kissé csöpögősbe hajló romantikát és a jövővel foglalkozó történeteket.

 

Borbás Edina szerzői oldala

Moly

Álomgyár Kiadó: 

alomgyar.hu

Facebook

2020. december 14., hétfő

Kékesi Dóra: Rád találok

Köszönöm szépen az Álomgyár Kiadónak és a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy elolvashattam Kékesi Dóra Rád találok című regényét. Szeretem az egzotikus tájakon játszódó, kalandos-romantikus történeteket, így nagy reményekkel vetettem bele magam az olvasásba. Egy mozgalmas, ám kissé felületes történetet kaptam. Elmondom, miért gondolom így. Olvassatok tovább!

Kékesi Dóra: Rád találok

Tartalom

Sosem tudhatod, hol talál rád a szerelem.

Bánhidi Nóra csúfos szakítása után szenvedélyes viszonyba bonyolódik válófélben lévő főnökével, a gazdag és vonzó Kohán Zalánnal, aki egy Costa Rica-i nyaralással lepi meg a lányt. A romantikus idillnek azonban hamar vége szakad, miután a hotelben váratlanul összetalálkoznak a férfi régi barátjával, Nándorral és párjával, Rékával, majd nem sokkal később a két nőt titokzatos módon elrabolják a szállodából. Az álomból rémálom lesz. A dzsungelbe viszik őket, ahonnan ugyan Nórának és Rékának sikerül megszöknie, de csöppet sem észrevétlenül…

Elrablóikkal a nyomukban próbálják átverekedni magukat az esőerdő sűrűjén. Az egyik faluban összetalálkoznak egy nemzetközi kutatóprogramban résztvevő magyar egyetemi tanárral, Fekete Barnával, aki segít nekik visszajutni a szállodába. A jóképű férfi és Nóra között érezhető a vonzalom, de egyikük sem mer lépni. És bár Nóra visszatérve Magyarországra reménykedik, hogy Barna felkeresi őt, a férfi nem jelentkezik. A fiatal nő száműzi gondolataiból a tanárt és Zalán mellett marad, mígnem egy véletlen folytán olyan titkos információhoz jut, ami felforgatja és veszélybe sodorja az életét. Nóra ráébred, semmi sem történt véletlenül…

Véleményem
3,5/5

A könyv borítója nagyon szép, remekül átjön belőle a dzsungelhangulat, és az is, hogy itt bizony románcra számíthatunk. Ezt a kettőt pedig meg is kapjuk.

Nóra a történet első számú főszereplője, a csendes, kicsit naiv lány a válófélben lévő főnökével, Zalánnal jár. Kezdettől érezni lehet, hogy ez a kapcsolat nem az igazi. Zalán a felszínen kedves Nórival, étterembe, Costa Rica-i álomnyaralásra viszi, de tudni lehet, hogy igazából egyáltalán nem ilyen. Tipikus negatív karakter, egyetlen percig sem gondolkodtam el azon, hogy talán tévedek, és nem olyan rossz ember ő, amilyennek hiszem. Emiatt a karaktere számomra nem volt elég árnyalt és kidolgozott.

A mélység hiánya sajnos a többi szereplőre is jellemző. Nóri a félénk jókislány, Réka a nagyszájú bevállalós csaj, Barna a nemes hősszerelmes. Nincs persze gond a sablonos szereplőkkel, de véleményem szerint csak akkor működnek igazán jól, akkor tűnnek valósnak, és akkor fogom magam közel érezni hozzájuk olvasás közben, ha a tipikus karakterjegyek mellett kapnak további rétegeket is. Ez sajnos ebben a könyvben nem történt meg. Ennek ellenére Barnát szimpatikusnak találtam, drukkoltam is neki, de a többiekkel szemben teljesen közömbös maradtam.

A regény Costa Rica-i részeit szerettem a legjobban, nagyon jól hozták az egzotikus, dzsungelhangulatot. Érződött, hogy a szerző alaposan utánanézett mindennek, esetleg járt is az országban. Néha ugyan voltak információs blokkok a párbeszédekben. Ezek ismeretterjesztő hatást keltettek a túl sok belezsúfolt érdekességgel Costa Ricáról, és meg is akasztották a cselekményt. A párbeszédeket néha, de főleg ezeknél a részeknél nagyon didaktikusnak éreztem. Mintha nem a szereplők beszélnének, hanem a szájukba lenne adva az ország bemutatása vagy a történet szempontjából éppen szükséges információ. 

A történet bár kicsit nehézkesen indul be, de aztán mozgalmassá válik. A kezdeti döcögősség után már jobban olvastatja magát a könyv. Az viszont számomra kicsit csalódást okozott, hogy a fülszöveg a történet több mint felét elmeséli, így ebben a részben nincsenek meglepetések. A regény kétharmadánál jön egy csavar, amit azonban már jóval korábban sejteni lehetett, úgyhogy az sem igazán okozott meglepetést. Az utolsó száz oldal viszont nagyon izgalmas. Nóri és Barna idillikus balatoni kirándulásánál végig érezni lehet, hogy itt bizony történni fog valami, egy-egy résznél még a hátborzongató thrilleri hangulat is előjön.

Ajánlom a könyvet azoknak az olvasóknak, akik nem az árnyalt, szerethető karaktereket részesítik előnyben, hanem inkább a pörgős történetet és az egzotikus helyszínt.

A könyv beszerezhető az Álomgyár webshopban:

Kékesi Dóra Facebook oldala:

2020. december 11., péntek

Videóinterjú Gabriel Russ íróval

 Egy videóinterjú keretein belül beszélgettem Gabriel Russ-szal a két megjelent könyvéről; A tigris szeméről és Az apáról. Beszélgetünk arról, hogy miként tudja összehangolni az írást és a munkáját, hogy miként lett író egy "szemtelen, verekedős utcagyerekből", valamint komoly témákat is érintünk, amilyen az állatvédelem, és a klímaváltozás. 


Magyar Szerzők Szigete

videóinterjúk a hazai könyves élet szereplőivel

youtube csatorna



Az író Facebook oldala: 


Könyvei elérhetősége:




2020. december 7., hétfő

Stain Skald: Az elveszett aranyváros keresése

Alkalmam nyílt egy érdekes világban barangolni, amit ezúton is szeretnék megköszönni az írónak, Stain Skald és a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak.


Fülszöveg:

 Üdvözöllek, messzi égtáj hírnöke!

 A világ, melynek kapuját most kitárom előtted más, mint amiben eddig éltél. Olyan teremtmények lakják e földet, amelyeket a legtöbben csak a mesék és babonák világából ismernek. Itt viszont eme történetek is valóságosak, a bennük lévő mágia pedig nem csupán szemfényvesztés, hanem a tudományok és művészetek legmagasabbika. Forrása a körülöttünk örvénylő arkán, mely egykor e földrész hegyeit és tájait megformálta. Lépj hát be e csodákkal teli világba és fedezd fel annak legrejtettebb zugait is!

 De figyelmeztetlek! Aki egyszer a vándorok útjára lép és megízleli az igazi szabadságot, akár örökké a rabjává válhat ennek az életnek. Vezessen térkép vagy a vakszerencse, többé nem lesz maradásod. Bármerre is indulj, kalandok várnak rád és olykor a veszély is útitársként szegődik majd hozzád. Dönts hát szándékod szerint, s ha végül nem fordulsz vissza, úgy üdvözöllek Avalantiában!

 Értékelés:

 4/5

 Először is ejtenék pár szót a könyv külleméről. Bevallom, ez a fajta borító nem az én ízlésem, azonban a rajz kidolgozott, igényes, és nem utolsó sorban tökéletesen passzol a történethez. Szóval jó választás volt. Felkészíti az embert, hogy milyen hangulatú regényre számítson.

A szöveg jó minőségű, kellemes olvasni. Gyakorlatilag nem találtam benne olyat, ami megakasztott volna.

Ahogy arra a cím is utal, a történet lényege az aranyváros keresése, és nem maga a város. A szereplők véletlenül botlanak egymásba, de mindnek meg van az oka, hogy miért vág bele az utazásba.

Az egész világ alaposan kidolgozott, az olvasó könnyen oda tudja képzelni magát. Idővel minden karakterről kiderül valami személyes, amitől közelebb kerülnek az emberhez.

Az egyetlen apró bánatom, hogy a kalandorok útja nekem túl zökkenőmentes volt. Kicsit több akadályt és veszélyt vártam volna, ami fokozhatta volna a feszültséget. Az egyetlen ilyet a könyv vége felé kaptam meg, de nem spoilerezem el, mi volt az. A szereplők sokat utaztak, míg elérték a céljukat, mégsem történt igazán semmi sem velük, pedig erre több helyen is lett volna lehetőség, amit az író meg is pendített, aztán mégsem használta ki a lehetőséget. Persze az jó volt, hogy találkoztak érdekes lényekkel, ami által közelebb kerül az olvasó ehhez a világhoz, de számomra kicsit hihetetlen, hogy egy ilyen kalandos úton igazából nem is éri őket semmi izgalmas. Olyan érzésem volt, mintha a végére ért volna el az író oda, amit már az elején is szeretett volna.

A befejezés jól lezárta a történetet, bár én kíváncsi lettem volna rá, hogy milyen a város, viszont, ahogy azt már korábban mondtam, úgy érzem, hogy nem maga a város volt a lényeg, hanem az addig megtett út, így ez nem okozott hiányérzetet. Azonban számomra ez a történet folytatásért kiált. Bennem legalábbis ezt az érzést keltette a lezárás, mivel volt olyan szál, amire több utalás is történt, viszont nem lett elvarrva. Olyan, mintha az igazi kaland még csak most kezdődne, de nem tudok róla, hogy ez egy sorozatnak lenne az első része.

Összességében kellemes olvasmány volt. Ajánlom mindenkinek, aki szereti az ilyen típusú fantasy regényeket, és egy könnyedebb, rövid olvasmányra vágyik.

Az elveszett Aranyváros keresése

Stain Skald



2020. december 4., péntek

Videóinterjú Szénási Krisztinával

 Egy videóinterjú keretein belül Szénási Krisztivel beszélgettem a már megjelent két regényéről; a Születésnapról és a Kacskaringóról. Mesél nekünk továbbá arról, hogy milyen a Fejős Éva regényíró kihívásban részt venni, és arról is, hogy min dolgozik mostanság. A Kacskaringó kapcsán kicsit arról is beszélgettünk, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie a pályakezdőknek, milyen akadályokat kell legyőzniük a felnőtté válás során. 


Magyar Szerzők Szigete

videóinterjúk a hazai könyves élet szereplőivel 

youtube csatorna



Az írónő Facebook oldala: 



Könyvei elérhetősége: 




Erawan könyvkiadó: 





2020. december 2., szerda

Jud Meyrin: Lowdeni boszorkányhajsza (Felföldi rejtélyek 1.)

 

Egy fordulatos, végletekig izgalmas romantikus krimit olvastam Jud Meyrin írónő tollából Lowdeni boszorkányhajsza (Felföldi rejtélyek 1.) címen. Köszönöm a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy közölhetem a véleményemet róla. 

 


Fülszöveg:

Egy ​kotnyeles újságírónő
Egy kemény nyomozó
És egy kaméleonként rejtőzködő gyilkos

Amikor Lottie Kelsey szomszédja gyanús körülmények között eltűnik, a kíváncsi újságíró azonnal szimatolni kezd. Eddig kultúráról írt az Edinburghi Krónikákba, ám főnöke nem engedi komolyabb témák közelébe. Lottie elhatározza, hogy bármi áron összehoz egy ütős címlapsztorit, és megmutatja, hogy az ő helye nem a kultúra rovatnál van. Nem számol azonban a nyomozást vezető zsaruval, aki egy kanál vízben meg tudná fojtani, és folyton keresztbe tesz neki.

Tristan Huntert egy tragikusan végződő akció után helyezik át Edinburghbe. Gyötri a bűntudat, amiért magára kell hagynia sérült barátnőjét Londonban, de nincs más választása. Amikor egy eltűnés véres gyilkosságba torkollik, Tristan rájön, hogy erre a lehetőségre várt. Ha elkapja a gyilkost, visszatérhet korábbi életéhez. Nem számol azonban a minden lében kanál újságírónővel, aki állandóan beleüti az orrát a nyomozásba, és a feje tetejére állít mindent, amiben eddig hitt.

Lottie és Tristan eszeveszett hajszába kezd az arctalan gyilkos után, aki olyan könnyedén csúszik ki a markukból, mintha szellem lenne, miközben egymással és zavaros érzéseikkel is meg kell küzdeniük.

Mennyire kell elcseszettnek lenned ahhoz, hogy arra vágyj, aki gyűlöl?
Mi fog végül győzni: az elvek vagy a szenvedély?
Vagy a gyilkos, aki senkit sem kímél?

 

Vélemény:

5/5


Már korábban is olvastam az írónőtől, így nem okozott számomra meglepetést, hogy ennek a könyvnek is minden sorát élveztem. A Rózsakői rejtélyek 1. Holttest az Ambróizában című regényhez képest jóval sötétebb hangvételűre sikerült ez a történet. Ezt persze egyrészt a két főhős egymás iránti, az elején érezhető, zsigeri gyűlölete is eredményezi, valamint maguk a gyilkosságok és az elkövetők indítékai is.

Ami nagyon tetszett a könyvben, az tulajdonképpen a hangulata. Szeretem a komor, kicsit sötétebb hangvételű történeteket, és ez a sztori teljes mértékben egy jól felépített kriminek mondható. Az is tetszett, ahogy maga a nyomozás lefolyt, és ahogy az írónő adagolta az információmorzsákat. Bevallom, hogy nekem nagyobb fordulatot jelentett a Rózsakői rejtélyek 1. gyilkosának kiléte, mint ebben a könyvben az elkövetőé. Kicsit olyasvalakire számítottam, akiről egyáltalán nem gondolná az ember. De ennek ellenére jócskán tartogatott meglepetéseket a könyv, hiszen egészen a végéig nem sejtettem, hogy ki a gyilkos. Egyik szereplő után a másikra gyanakodtam, de csak a végén derült ki számomra annak kiléte, amikor már az írónő is úgy akarta. Szóval a krimi vonalon végig fordulatos maradt a mű. Most nézzük a romantikát! Én nem vagyok nagy romantikakedvelő, a regényekben jobban szeretem a sejtetős leírásokat, mint a direkt, realista ábrázolásmódot. Viszont kezdek egyre inkább hozzászokni az írónő stílusához, és számomra is kimondottan izgalmasra sikerültek ezek a részek. Itt már nem éreztem azt, hogy „Úristen, ezek már megint!? Mikor jön már egy kis krimi a romantika helyett?” Szerintem ebben a könyvben nagyon jól alakultak az arányok a két műfaj tekintetében.

Nem igazán volt olyan, ami ne nyerte volna el a tetszésemet. A következőket sem negatívumként írom, de valahogy a főszereplőkkel nehéz volt kezdetben azonosulni. Ez szerintem nem kifejezetten azért van, mert egyikőjük sem rendelkezik makulátlan múlttal, hanem azért, mert egymás szemüvegén keresztül látjuk őket. Az elején pedig zsigeri gyűlölet érezhető közöttük. Tristan, a férfi főszereplő azért gyűlöli Lottit, mert az nős férfinak lett a szeretője, aki ráadásul a főnöke. Ergo a nő egy gerinctelen, csábító, aki a saját érvényesülése érdekében „bárkivel” lefekszik. Ez legalábbis Tristan szemszöge. A férfi nem lát az események háttere mögé. Elítéli a nőt, és ezt egy családi tragédia is tetézi. Ilyen az ember; hajlamosak vagyunk előbb ítélni, és azután átértékelni a történteket, amikor már megismertük a részleteket.

De mi a helyzet Lottival? Ő azért gyűlöli a férfit, mivel a bűnügyi rovatnál dolgozott, aztán Tristan keresztbe tett neki, és emiatt átkerült a kultúra rovathoz, amit szívből utál. Ő sem látja az okát, hogy miért tett így a férfi, a spoilerezés elkerülése érdekében pedig nem is fogom most itt részletezni. Ezzel a nyomozó jól keresztbe tett az ígéretes karrierjének. Tehát itt van két ember, aki őszinte gyűlöletet érez egymás iránt. Majd az ügy, ami Tristant visszarepíthetné a régi életébe, Londonba (Edinburgh helyett), összedolgozásra készteti őket. De Lottit sem kell félteni, ő is azért vág bele ebbe az ügybe, mert szeretne visszatérni a bűnügyi rovathoz. Érezhető a két ember közötti szikra, viszont nem tudom, hogy ebből mennyire lesz a későbbiekben szerelem. Számomra az első rész alapján a kettőjük kapcsolata inkább tűnik testi vágynak, mint valódi szerelemnek, de a folytatásban, gondolom, ez még alakul. És, hogy mit akarok ebből kihozni? Arra jutottam, hogy mégis szerethető karakterek. Szóval amennyire nem voltak szimpatikusak elsőre az egymás iránti gyűlölet miatt, annyira megkedveltem őket, amint összecsiszolódtak, és elkezdték más szemmel látni egymást.

A mellékszereplők karakterét is jól kidolgozta az írónő, nem akadt hiányérzetem. Elérte, hogy utáljam az üresfejű Carment, hogy megvessem Lotti csalfa főnökét, hogy kedveljem a barátnőjét stb. Ráadásul a történetet még egy magyar mellékszereplő is fűszerezi.

Összességében a Lowdeni boszorkányhajsza (Felföldi rejtélyek 1.) egy nagyon izgalmas romantikus krimi, melynek megragadott a sötét, kissé komor hangulata. Mindvégig fenntartotta az érdeklődésemet, és türelmetlenül várom a folytatást. Egy biztos, bármit is ír az írónő, én azt olvasni fogom. Ti is olvassátok!

 

Megyeri Judit szerzői oldala

Moly

2020. november 28., szombat

K. M. Holmes: Miénk a pillanat ''Tetszik az írónő stílusa és humora, és hogy nem zárkózik el az olyan fogalmaktól és szereplőktől, akik lelki sérültek, melegek vagy egyéb köztudatban kevésbé elfogadott személyek.''

Most egy olyan könyv második részét olvastam, aminek az első kötetét csak ezután fogom elkezdeni. Tudom érdekes a szituáció, de így van. Először is szeretném megköszönni az Álomgyár Kiadó munkatársainak és az írónőnek, K. M. Holmesnak a lehetőséget, hogy elolvashattam. Szeretném továbbá megköszönni a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy lehetőséget nyújtottak arra, hogy e regényt recenziós könyvként megkaphassam.

K. M. Holmes:
Miénk a pillanat


Tartalom:

Bűvölet zongoraszóra

Helena Jones azért érkezik Los Angelesbe, hogy interjút készítsen barátnője, Camie nagy sikerű filmsorozatának szereplőivel. Arra azonban nem számít, hogy az élete hamarosan a feje tetejére áll. Az interjú helyszínén szembetalálkozik egy ismerős, igéző szempárral, melynek tulajdonosa Nathan volt, akivel élete legperzselőbb éjszakáját töltötte évekkel ezelőtt, majd a férfi szépen felszívódott.

Ám a véletlenek sorozata még csak most kezdődik. Egy bárban, ahol zongorahangok kíséretében változik meg minden körülötte, rábukkan apja titkos múltjára, és újra Nathan bűvkörébe kerül. Vajon meddig lesz képes harcolni az érzelmeivel és ezzel a lélegzetelállító pasival? Van kiút a kétségbeesett sóvárgásból?
Ha csak hárítania kell, az menni fog – véli Helena.
Vagy mégsem?

K. M. Holmes második regénye perzselően szenvedélyes és titokzatos történet, melyet az Angyalok városa különös és csillogó világa csak még izgalmasabbá varázsol.


Véleményem:
5/5

K. M. Holmes szerintem nagyot alakított ezzel a kötettel is. Bár még az első részt nem olvastam, de így a második után kíváncsivá tett, hogy milyen is lehet az előző rész. Tudom, érdekes egy kezdés, de így alakult. Tetszik az írónő stílusa és humora, és hogy nem zárkózik el az olyan fogalmaktól és szereplőktől, akik lelki sérültek, melegek vagy egyéb köztudatban kevésbé elfogadott személyek.

De hogy senki ne értse félre, ez nem egy melegregény. A két főszereplő heteró. Ezt csak szerettem volna leszögezni. Akkor kezdjük is az elején.

Az alaptörténet jó, élvezetes és fordulatos.

Adott a főszereplőnő, akinek nehéz az élete. Amióta az apja nincs már velük, otthon sem volt. Nehezen dolgozza fel az édesapja elvesztését, aki zongorista volt. A hölgy, azaz Helena szabadúszó újságíróként tevékenykedik. Egyszer felkeresi a barátnőjét, aki a filmiparban dolgozik, mint szövegíró. Felkéri, hogy adjon neki interjút ő, a párja és egy színész, hogy újra sínre kerülhessen az élete. De ekkor még nem tudja, hogy ez után az interjú után teljesen megváltozik az élete.

Adott a férfi főszereplő, aki szintén a filmiparban tevékenykedik, mint menedzser. Nathan az apjával és a bátyjával dolgozik együtt, és egy igazi nőcsábász. De ez nem teszi őt boldoggá, mert tudat alatt keres egy nőt, akivel két évvel korábban találkozott egy estélyen. S mikor másnap reggel megvette a kávékat még nem tudta, hogy feleslegesen, mert mire ő visszatért, a nő eltűnt. Hiába kereste mindenhol, senki sem tudta, hogy ki ő. De mikor a bátyjával várták a liftet, és kinyílt az ajtaja, Nathan nem hitt a szemének, hiszen ott állt előtte a NŐ.

Röviden és tömören így tudnám összefoglalni a könyv tartalmát, hogy ne áruljak el túl sokat, de mégis kedvet csináljak a történethez, mert megéri nekiállni. Amikor lehetőségem nyilt arra, hogy elolvashassam, kapva kaptam az alkalmon, mert sok jót hallottam róla. És szerintem tényleg remek könyv lett. Sok mindent megtudhattam belőle a zenéről, a szerelemről, a barátságról, a szabadúszó újságírók életéről. Sőt ezen kívül is sok titkot rejtenek a lapok. Az olvasó figyelmét az első oldaltól az utolsóig fogva tartja. Sok kérdés merült fel az emberben olvasás közben, de szerintem ezekre a kérdésekre megtaláljuk a választ az első kötetben, sőt a harmadikban is sok mindenre választ fogunk kapni a megjelenés után.

Kicsit itt beszélnék a szereplőkről is, hiszen a történetben egyik karakter sem egyszerű jellem. Sőt az ember sokszor nem is tudja hová tenni őket.

Kezdem akkor a kedvencekkel:

Helena: Egy bátor nő, akinek sok olyan tulajdonsága van, amit elrejt a nagyvilág elől. Ilyen pl.: a zongorázás. Tehetséges benne, remekül játszik, mégis fél leülni az emlékei miatt a zongora elé.

Nathan: Egy férfi, aki az apja nyomdokaiba akar lépni. Törekvő és akaratos. Mindenáron meg akarja szerezni azt, amire vágyik, aki nem más, mint Helena.

Manson: Na, őt sokszor nem tudtam hová tenni. Azt állítja magáról, hogy meleg, de szerintem biszexuális inkább. Van egy melegbárja, ahol Helena is dolgozni fog. Ők ketten nagyon jó barátok. Manson néha egy nagy gyerek, talán ezért is ő az egyik kedvencem.

Jayden: Egy mellékszereplő, de mindig kiáll Helena mellett. Ő segít neki beilleszkedni a bárba.

Rosie: Na, vele nem tudtam, hányadán állok, mivel kevésszer szerepelt. De amikor igen, akkor nagyon ütött az a rész.

Riri: Ő volt az a személy, akivel kaptolatban még mindig nem tudom, mit érezzek. Nagyon ellenséges személyisége van, mégis meg tudom őt érteni. Csalódott, mert sokan cserben hagyták, mégsem adta fel az álmait. Véghez vitte, amit eltervezett, és mindent megtesz, hogy megvalósítja az álmait.

Ezek az emberek, akiket felsoroltam, mindannyian egy nagy egésznek a részei. Van, aki kisebb, van, aki nagyobb szerepet tölt be a regényben, de mind fontosak benne.

Egy történet sem maradhat bonyodalmak, életre szóló titkok nélkül, ahogy ez sem. Voltak benne olyan dolgok, amik tetszettek, és olyanok is, amik nem. Ami nagyon tetszett, az az volt, hogy a múlt és a jelen összeforrt. Igaz, a múlt ebben a történetben csak két évet jelent, de ez semmit sem vesz el az érdekességéből. Tetszett az is, hogy ezt a múltat két szemszögből ismerhettük meg. Vannak jelenetek, amik ugyanazok voltak, és vannak olyanok, amik egészen eltérők. Olvasás közben, ha nem lett volna odaírva, hogy múlt vagy jelen, nem tudtam volna megmondani, hogy hol is vagyunk. A könyvben érdekes volt, hogy kevés hangszer jelent meg a zongora mellett. De tetszett az, hogy a régi idők dallamai keverednek az újabb időkével. Szerintem rá fogok keresni a könyvben megemlített mai számokra, hátha megtalálom őket úgy, hogy valaki zongorahangok által adja vissza az élményt. Ami még tetszett benne, az az erotikus részek leírása volt. Visszafogott, mégis élvezhető. Ehhez a történethez pont passzolt.  

Most pedig jöjjön az, ami nem tetszett a történetben. 

Néhány helyen úgy éreztem, hogy sablonos. Ami kicsit rontott az értékén. Emellett volt olyan érzésem is, hogy nem minden volt még teljesen kiforrva benne. Voltak túl kiszámítható részek is. Nekem hiányoztak belőle pár helyen a magyarázatok is. Nem sok, de egy pár kérdést nyitva hagyott. Ezt még jobban ki lehetett volna dolgozni. Ezeket a nyitott kérdések függetlenek azoktól a kérdésektől, amik felmerültek bennem időnként.

Kérdések, amik az olvasás után és közben felmerültek bennem:

Vajon Manson tényleg találkozott Helenával kiskorában, vagy Isabellával keverte össze? Mit érzett pontosan Helena, amikor kiderült a titok? Nathannak min kellett keresztülmennie, hogy eljusson oda, ahol most van? Mennyire hasonlít egymásra Nathan és a bátyja, Miguel? Cami mennyire áll ki a barátnője, Helena mellett? Mi történt a fellépések után? Miért ennyire ellenséges Riri Helenával szemben? Kicsoda valójában Rose? Jayden és Manson egy pár? Mennyire ismerheti az ember a barátait, a családját vagy a szüleit? Mit élhetett át Helena apja a bíróságon, és utána a lánya, Isabella elvesztésekor? Hányféleképpen segíthet rajtunk a zene? Milyen lehet Helena öccse?

Azt hiszem, ennyi kérdés éppen elég.

Szeretném még egyszer megköszönni az Álomgyár könyvkiadónak, K. M. Holmes írónőnek és a Magyar Szerzők Könyvei Magazin főszerkesztőjének a lehetőséget, hogy elolvashattam ezt a könyvet.

Aki könnyed kikapcsolódásra vágyik izgalmakkal, titkokkal, zenével és szerelemmel átszőve ez a könyv neki született meg.

Kedvenc idézetek







A fantasy világa III. utópia, disztópia

 


Mind az utópiát, mind a disztópiát előszeretettel használják az irodalomban, hisz ki ne képzelne el egy érdekes világot, vagy azt, hogy milyen lesz a jövő. Erre több példa is van a magyar irodalomban, ezek közül is talán a legismertebb Madách Imre: Az ember tragédiája.

Bár az utópia és a disztópia közel azonos fogalmak, azonban mégis egészen mást takarnak. Érdekes, hogy mégis mennyire sokan keverik a kettőt, vagy egyszerűen összemossák őket, mondván, hogy ugyanaz csak más szóval.

Most elmondok pár érdekességet róluk, amivel könnyebben meg lehet majd őket különböztetni.

Az utópia szót előszőr Thomas More említette 1516-ban. A szó, eredetét tekintve ógörög és az „οὐ” (ejtsd: u, jelentése: nem) és a „τόπος” (ejtsd: toposz, jelentése: hely) összeolvadásából származik, amit egy szóban nem is igen lehetne lefordítani, mert bután hangzana. Azt mondanám, hogy a jelentése: nem létező hely. Ebből következik, hogy az utópikus történetek központjában egy rejtélyes, esetleg elveszettnek hitt világ áll, ahova a főhős vagy főhősök pusztán a véletlen folytán keverednek. Ez a hely az esetek többségében egy ideális világot mutat be. De egy elképzelt pozitív jövőképet ábrázoló történet is ebbe a kategóriába tartozik, és a „mi lenne ha” kérdést is feszegetheti. Talán az ide sorolható, egyik legismertebb eltűnt világ, ami egy ideális társadalmat mutat be, az nem más, mint Atlantisz. Erről a helyről elsőként Platón mesélt, azóta pedig megannyi írónak a fantáziáját mozgatta már meg.

Tehát az utópia lényege, hogy egy tökéletes társadalmat állít szembe a mienkkel, ami lehet egy titkos világban, vagy esetleg a jövőben, amikor majd a mi társadalmunk fejlődik arra a szintre, hogy tükröt állítsunk önmagunkkal szembe.

Ezzel szemben a disztópia minden esetben negatív. A szó itt a „δυσ-” (ejtsd: disz, jelentése: nehéz, rossz) előtagból és a „τόπος” szóból tevődik össze, amit így akár lehetne rossz helynek is fordítani. Itt már ritkán találkozunk azzal a jelenséggel, hogy a főhős egy titkos világba keveredik. Sokkal jellemzőbb, hogy a könyv egy elképzelt, sötét jövőt mutat be, ami sok esetben a jelen társadalom hibáira reflektál. Ez lehet burkolt vagy nyílt társadalomkritika. Emiatt sűrűbben fordul elő a disztópia a sci-fi zsánerben, azonban a fantasy is bővelkedik ilyen történetekkel. A fantasy esetében kevesebb a technikai újításokra vonatkozó rész, és a történetek inkább arra összpontosítanak, hogy emberileg hol hibáztunk, hogyan jutottunk odáig, hogy az a sötét jövő alakult ki, ahol az adott történet játszódik.

A disztópiára jellemző, hogy levon egyfajta végkövetkeztetést, még ha nem is ez a történet központi mondadója.

 Mind az utópiáról, mind a disztópiáról ennél sokkal hosszabban lehetne beszélni, azonban én csupán pár érdekességet szerettem volna megemlíteni. És akkor most – a teljesség igénye nélkül – pár magyar kortárs szerző könyvein keresztül szeretnék példákat is hozni nektek.


AuroraLewis Turner: Névtelenek (Bolygókeringő trilógia 1.)

Ez a történet a távoli jövőben játszódik, és az érdekessége, hogy a 21. század társadalmát vitte tovább.


Martin Kay: Eastern (Eastern 1.)

Ez a történet egy elképzelt diktatórikus jövőben játszódik.


Vivien Holloway: Végtelen ​horizont

Ebben a könyvben is a távoli jövőben találjuk magunkat.


MoskátAnita: Irha ​és bőr

Ebben a regényben egy érdekes kérdést boncolgatnak azzal, hogy mi lenne ha az állatok emberi alakot öltenének, és már nem csak az emberek lennének az egyetlen uralkodó faj a földön.