2021. február 27., szombat

Fantasy világok a magyar irodalomban, következő interjúalanya, Farkas Bíborka, aki megalkotta Druidaösvény (Az Istenek akarata 1.) című történelmi fantasy könyvet.-("Minél kevesebb klisét és szokványos megoldást alkalmaz. Friss és újszerű, a nyelvezete érthető, mégis igényes.")

A Fantasy világok a magyar irodalomban interjúsorozatom keretein belül most Farkas Bíborkát kérdezem az írásról és a világteremtésről.

 

Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést és beszélgetsz velem erről az érdekes témáról.

 

Miért pont fantasy zsánerben kezdtél el írni? Mit szeretsz benne?

Az én esetem elég speciális, mivel elsősorban nem fantasy zsánerben alkotok. Azonban történelmi regényeimet átszövi a mitológia, megjelennek benne az ősi istenségek és különleges lények, úgyhogy leginkább a két zsáner keverékének tekinthetőek. És hogy miért pont így írok? A válasz nagyon egyszerű: nem szeretem azt, ami körülvesz. A realizmust nem nekem találták ki. Szeretem, hogy az írás útján eljuthatok különleges világokba, és belebújhatok különleges emberek bőrébe.

A fantasyban az a jó, hogy az író számára kevesebb a kötöttség, mint egy realista műben, viszont egy fantasy is szembesítheti az olvasót a kor és a társadalom anomáliáival. A fantasy írónak nem szükséges kutatnia, mint ahogyan nekem a történelmi regények kapcsán; elég, ha a saját világához hű marad.

 Amikor eszedbe jut egy ötlet, hogyan alkotod meg a világot?

Az én kezemet megköti az adott kor, a társadalom, a szokások. Azonban a hitrendszert, a mitológiát, a vallást és babonákat is figyelembe veszem (sőt, ezek érdekelnek a leginkább!), így rögtön beúszik a világalkotásba az emberi fantázia birodalma. Mielőtt komolyabban hozzálátnék az íráshoz, rengeteget olvasok és kutatok, aztán engedem, hogy a mitológia elemei megelevenedjenek a történetben.

 Mennyi ideig tart kiépítened a világodat és ez mitől függ?

Sokáig. Elég alapos vagyok, és ráadásul finnyás; könnyen hajlamos vagyok gagyinak minősíteni, ami nem hiteles, vagy túl csodaszerű megoldásokat alkalmaz (ez a saját írásaimra is érvényes…). A kelta és a római mitológiával több, mint húsz éve foglalkozom, és még most sem merném azt mondani, hogy tökéletesen képben vagyok… A világépítés többi része a kutatás során szépen kialakult. 

Szoktál ihletet meríteni? Ha igen, honnan?

Sokszor a szakirodalomból, vagy ha új dolgokra bukkanok, annak azonnal helyet próbálok  találni a történetemben. Sok inspirációt tud adni a zene is.

Mit érzel a legnehezebbnek és mit a legkönnyebbnek a fantasy írásban?

A legnehezebb az, hogy ennek is meg kell teremteni a maga logikáját és törvényszerűségeit. Nem hághatom át a magam alkotta szabályokat. A legkönnyebb (és legjobb) része pedig az, hogy teret ad a fantázia csapongásának.

Szerinted lehet a mai világban újat alkotni, amire még senki sem gondolt, vagy az író egyedi látásmódja teszi az adott művet különlegessé?

Hát, nehéz ügy. Egyetértek azokkal, akik szerint tulajdonképpen már minden történetet megírtak. Az azonban nem mindegy, ki és hogyan! A szerzőtől függ, hogy tud-e egyéni ízt belevinni a történetbe.

Számodra milyen az igazán jó fantasy?

Minél kevesebb klisét és szokványos megoldást alkalmaz. Friss és újszerű, a nyelvezete érthető, mégis igényes. De emellett szeretem az olyan jól kiépített világú, érzelmeket megmozgató klasszikusokat is, mint pl. A Gyűrűk Ura.

 Mit gondolsz a magyar fantasy irodalomról? Külföldi írók meglehetősen komoly műveket tesznek le az asztalra. Szerinted a magyar írók is képesek erre, vagy még messze járunk tőlük?

Szerintem egyáltalán nem rossz a felhozatal. Egyre több jól megírt, különleges történet születik magyar szerzők tollából. Csak legyen kiadó, amelyik meglátja bennük a fantáziát! Én inkább azt látom problémásnak, amikor a történetek – anyagiak és marketing híján – nem tudnak eljutni a közönséghez, amelyik értékelné őket.

 

Összeállította: Fróna Zsófi


Farkas Bíborka írói oldala
PergamenLibro Kiadó

2021. február 26., péntek

Videóinterjú Tarja Kauppinennel, [bekezdés]-díjas írónővel

Egy videóinterjú keretein belül beszélgettem Tarja Kauppinennel, [bekezdés]-díjas írónővel A nép igazsága című regényéről. Beszélünk a kötetben lévő illusztrációkról, melyeket Németh Gyula készített, a fantasy műfajról, a szatíráról, valamint novellákról is. 


Magyar Szerzők Szigete

videóinterjúk a hazai könyves élet szereplőivel

youtube csatorna


Az írónő Facebook oldala

A nép igazsága 


2021. február 24., szerda

Tudtad-e? Komlós Kinga

A Tudtad-e rovat következő számában Komlós Kinga írónő fog elárulni magáról pár dolgot. Az írónőnek, eddig három kötete jelent meg, ezek pedig a Szerelem Dominikán, Végzetes alku és Csábító alku az Eszement sorozat két része. Az írónő most 10 olyan dolgot árul el magáról, ami sehol máshol nem olvasható.

 


1-3.

A Szerelem Dominikán egy főiskolai fogadásból született, és 1 hét alatt írtam meg, ez volt a fogadás tárgya, meg tudom-e írni ennyi idő alatt. Az eredeti címének Paradicsomot (nem a gyümölcs, hanem mint az Édenkert) adtam.

 

4.

Végzetes alku könyvem eredetileg egyrészesnek indult, és nem sorozatnak.

 

5.

A legjobb ötleteim a szőlő területünk művelése közben születnek.

 

6.

A Csábító alku prológusában írt esethez hasonló velem is történt: 5 évesen elvesztem egy mocsaras, ingoványos területen. (de meglettem).

 

7.

10 évesen legurultam a Mátra egyik hegyoldalán, egy hatalmas kő előtt álltam meg, horzsolásokkal megúsztam.

 

8.

Sokáig tengerbiológus akartam lenni, erre mindenki azt mondta: Magyarországon nincs is tenger.

 

9.

Két szomszédom is írónő, zsinórban lakunk egymás mellett egy utcában. És ők erre az én tavalyi könyvbemutatómon döbbentek rá. Én persze korábban is tudtam.

 

10. 

Férjemmel tandembe Bungee Jumpingoztunk Siófokon.

A Fantasy világok a magyar irodalomban: Claire Robins, Sorsok tükre című kötet szerzőjével készült interjú - ("A legelső élményem a fantasyval A gyűrűk ura filmek voltak, és egyből beleszerettem a műfajba, a csodálatos, a szokatlan világba és lényekbe, az izgalmas történetbe.")

A Fantasy világok a magyar irodalomban interjúsorozatom keretein belül most Claire Robins-t kérdezem az írásról és a világteremtésről.

 


Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést és beszélgetsz velem erről az érdekes témáról.


Miért pont a fantasy zsánerben kezdtél el írni? Mit szeretsz benne?

A legelső élményem a fantasyval A gyűrűk ura filmek voltak, és egyből beleszerettem a műfajba, a csodálatos, a szokatlan világba és lényekbe, az izgalmas történetbe. Imádom a szabadságot, amit a fantasy ad. Az alkotó úgy alakíthatja a világot, ahogy szeretné, nincsenek meg a való élet szigorú szabályai, nincsenek korlátok, nincsenek határok, és akár a fizika törvényeit is meg lehet szegni… Az én fejemben leginkább úgy jelenik meg ez, mintha a való élet egy fekete-fehér grafika lenne, tele egyenes vonalakkal és szögletekkel, míg a fantasy egy színekkel telített festmény, mindenféle figurákkal, absztrakt alakokkal, amiknek csak az ember képzelőereje szab határt. Mindig nehezen találtam a helyem a világban, emiatt hihetetlenül élvezem, ha ki tudok szakadni belőle, és a fantasy épp ezt teszi lehetővé.

 

Amikor eszedbe jut egy ötlet, hogyan alkotod meg a világot?

 Először többnyire egyetlen tájegység, egy város, egy erdő, és az ott élő lények öltenek alakot a fejemben, és valami hozzájuk kötődő kisebb történet. Ebből indulok ki, szép lassan megtöltöm aztán mindenféle lényekkel, népcsoportokkal, tájakkal, királyságokkal, majd megalkotom a történelmüket is. De sokszor megesik az is, hogy már írás közben találok ki újdonságokat az adott világhoz, így színesítem tovább mindenféle apró részlettel.

 

Mennyi ideig tart kiépítened a világodat és ez mitől függ?

Ahogy az előző kérdésnél is említettem, néha olyan is van, hogy írás közben alakítom tovább a világot, sokszor még évekkel az első „na most kész” kijelentés után is találok ki hozzá valamit. Nálam egy világ ugyanúgy alakul, mint a sajátunk, egyes fajok kihalnak, helyükre újak jönnek létre, megszűnik egy terület, vagy épp felfedeznek egy újat. Ha elkezdek építeni, ötletelni, hetekig, hónapokig képes ezen járni az agyam, de őszintén szólva nem tudnám megmondani, pontosan mennyi idő alatt sikerül nagyjából elkészülnöm vele.

 

Szoktál ihletet meríteni? Ha igen, honnan?

Filmekből, zenékből, könyvekből, néha a való életből is. Az agyam szeret megtréfálni, és az ihletet álom formájában tárni elém, de akár a legkisebb apróságokra is felcsillan a szemem, ha eszembe jut róla valami. A leggyakrabban zenék szoktak megihletni, nem is feltétlenül a szövegük, inkább a hangulatuk, írni is úgy szoktam, hogy közben hallgatok valami hangulatban illő zenét.

 

Mit érzel a legnehezebbnek és mit a legkönnyebbnek a fantasy írásban?

Számomra az a legnehezebb, hogy olyasmit alkossak, amire az emberek nem fognak egy legyintéssel válaszolni, hogy máshol már látták/olvasták, vagy épp klisé. Nagyon sok fantasztikus szerző van, akik igencsak magasra tették a lécet a műveikkel, amit maximalistaként mindenképp meg akarok ugrani. Saját magam számára is rendszeresen nagyon magas célokat tűzök ki. A legkönnyebb viszont az a szabadság, amit szintén említettem, hogy el lehet rugaszkodni a valóság szögletes szabályaitól, és az, hogy egy ilyen történetben az lehetsz, ami csak akarsz… Egész világot találhatsz ki magadnak. Fantasztikus érzés.

 


Szerinted, lehet a mai világban újat alkotni, amire még senki sem gondolt, vagy az író egyedi látásmódja teszi az adott művet különlegessé?

Is-is. Úgy gondolom, mindig lesz valami újdonság, valami teljesen egyedi ötlet, hisz az emberek fantáziája végtelen. Akár a legkisebb apróságokból is komplex ötletek, tervek tudnak kisülni, ha valaki úgy közelíti meg. De ehhez nagyon fontos a látásmód is. Már jól bejáratott alapanyagból is lehet különlegeset alkotni, elég csupán kicsit más szögből nézni.

 

Számodra milyen az igazán jó fantasy?

Olyan történet, ami teljesen magával ragad, ami úgy be tud szippantani, hogy képtelen vagyok letenni a könyvet vagy abbahagyni a filmet, és egyszerűen nem akarok utána visszatérni a való világba.

 

Mit gondolsz a magyar fantasy irodalomról? Külföldi írók meglehetősen komoly műveket tesznek le az asztalra. Szerinted a magyar írók is képesek erre, vagy még messze járunk tőlük?

Szerintem képesek rá a magyar írók is, csak úgy gondolom, nehezebb helyzetben vagyunk itthon, mint mondjuk Amerikában. A piac is beszűkültebb, a fantasy-nak sincs akkora keletje itthon, és úgy vettem észre, hogy sajnos nem is túl sokan olvassnak. Nagyon sok fantasztikus ötlet és történet marad ismeretlen azért, mert nehezebben tud betörni a piacra, mint mondjuk egy Cassandra Clare, Sarah J Maas, vagy R. A. Salvatore. De ennek ellenére úgy gondolom, nagyon is megállnák a helyüket a magyarok is a „nagy” írók között, csak mernünk kell nagyot álmodni.

 Köszönöm szépen a lehetőséget!

Claire Robins: Sorsok Tükre

Összeállította: Fróna Zsófia

2021. február 20., szombat

Tudtad-e? J. Soldier

A Tudtad-e? rovat következő részében egy olyan íróról szeretnék nektek információkat hozni, aki otthon érzi magát a spirituális világban, és könyvei központi témája is ez, ő pedig nem más, mint J. Soldier író a Spirituális szerelem és a Mágus c. könyvek szülőatyja.

Tudtad-e?


Íme 8 tény az íróról:

1.
A
Mágus könyv szereplője igazi Magyar mágusról van mintázva.

2.
Az író elvégzett egy szertartásmágia tanfolyamot. 

3.
 A könyveiben szereplő autótípusokat vezette is az életben.

4.
 Első misztikus olvasmány Lőrinc L László :
Sindzse szeme volt.

5.
  
A Mágus könyvben a leírtak valóban létező technikák. A törzsi varázslók is léteznek. Szerveznek az esőerdőbe utakat is azon embereknek akik belső útjukat keresik.

6.
  
Valóban hiszek ezekben a misztikumokban és keresem, kutatom őket.

7.
  
A New Line kiadónál jelennek meg a könyveim. Kész kéziratom eddig 5 van.

8.
 Az Egyiptom és az Alaszka című történeteim a legsikeresebbek a próbaolvasók között.


Tudtad-e? Selena B. Lowell

A Tudtad-e? rovatunk következő részében egy olyan fiatal hölgyet szeretnék bemutatni és elárulni róla 10 tényt, aki a horror világában érzi magát otthon. Elmondása szerint szívesen beszélget a saját démonjaival, ő pedig, nem más, mint Selena B. Lowell. Ő a Newline kiadó egyik írónője, a Selena naplói, A Démonok Árnyékában, A megszállottság, A vérzivatar és a Vérbosszús idők c. könyvek szerzője.

Tudtad-e?



1
.
Nem tudok úgy elaludni, ha abban a helységben nyitva van akár résnyire is legalább egy szekrényajtó.

2.
A Démonok árnyékában történetemet A kukorica gyermekei film 2. része ihlette

3.
 A Démonok árnyékában alap történetét 2001-ben 3 nap alatt írtam meg.

4.
 A múzsám egy ismert Ausztrál zenész, akivel 3 éve nagyon jó barátságban vagyok, olyannyira, hogy még egyforma közös tetoválásunk is van.

5.
 A könyveimet 2020 decemberében a Freakshow Youtube csatornán is bemutatták.

6.
Gyűjtöm a késeket

7.
 A Démonok árnyékában - Megszállottság novella története, valós eseményeken alapul

8.
 Az Örök Idők könyvsorozatom minden része az álmaimból íródik.

9.
 Több ismert külföldi zenész, köztük Jamie Bower magyar fanoldalát én vezetem, és szerkesztem az Instagramon.

10.
 Csak a megszokott zenei válogatásom hallgatása közben írom a történeteimet

Tudtad-e? Kopácsi Krisztina

A Tudtad-e? rovat következő részében nem mást ismerhetünk meg, mint egy elsőkönyves magyar írónőt, Kopácsi Krisztinát, akinek regénye a Sötét múlt címet viseli. Ennek a könyvnek a címe is figyelem felkeltő, és még a tartalma! Ismerjük is meg most ennek a fantasztikus könyvnek az írónőét!


Tudtad-e?


Íme 6 tény az írónőről:

1.
18 évesen írta első novelláját, amit csak sok-sok év múltán követett a Sötét múlt című regénye.


2.
Második könyvének a címét, a Fagypontot, egy nagyon jó barátja ajánlotta.


3.
Mindig vázlat írással kezdi az új regényeit.


4.
Születésnapját egy napon ünnepli Fehárvári Gábor Alfréddal, azaz „Freddie-vel”.


5.
A sushi a kedvenc étele.


6.
Imádja a barokk zenét.


Tudtad-e? Erika Emilia

Ez a bejegyzés a Tudtad-e? cikksorozat újabb része, amelyben most egy felvidéki (szlovákiai) magyar írónőről tudhattok meg pár érdekességet. Emilia Erika írónő, első könyve tavaly jelent meg az Ágenda kiadó gondozásában Mi lesz velünk? címen.

Tudtad-e?


Íme 8 tény az írónőről, amit eddig máshol nem olvashattál.

1.
Tény magamról. Egyszerű hétköznapi ember vagyok.

2.
Szeretek mindent ami szép, jó. Legyen az természet, zene, film, állatok,...

3.
 Magányos típus vagyok. Kevés barátom van. De velük mindig jól érzem magam.

4.
Az írás hobbi számomra. Anyukám halála után kezdtem komolyabban foglalkozni vele. Ennek 9 éve. 

5.
Kezdetben előre megvolt, mit fogok írni, hogy folytatódik az éppen készülő könyv. Most inkább élesben írok. Soha nem tudom, mi lesz a következő mondat. Csak ülök, írok, és kész.

6.
 Szeretem csinálni, jó érzés olvasni a hozzászólásokat. 

7.
 Vannak álmaim, mint általában mindenkinek. Egy saját kis ház, kerttel. Hogy a kiadott könyvem a kezemben tarthassam. 

8.
 Van egy nagylányom, aki az életem értelme.. Imádom öt,!Ha kellene, szívemet adnám azért hogy ő élhessen.


Emilia Erika hivatalos oldala


Ágenda kiadó

Tudtad-e? Bódai-Soós Judit

A Tudtad-e következő részében egy mese írónő Bódai-Soós Juditról tudhattok meg pár érdekességet. Több mesekönyve, mesekönyvkifestője is megjelent már. Többek között ő írta a: Petya, Matyi és a duliánok, Kőbányai Mese-kifestő, Meseputtony, Tündérsúgta mesék vagy a A legnagyobb varázslat c. könyveket. 


Tudtad-e? 



Íme pár érdekesség az írónőről: 


1.
Első verseimet édesanyám írta le, mert akkor én még nem tudtam írni. 

2. 
Első regényemet 10-11 éves koromban írtam. 

3. 
Fokozott figyelemmel választom ki a szereplőim nevét, minden névnek jelentése van, ami adalék a szereplő jelleméhez. 

4.
A kisfiam előbb ismerte/tanulta meg az írói nevemet, mint a hivatalosat és a leánykorit. 

5.
Közel 300 személyre szóló névverset (akrosztikont) írtam eddig. 

6.
Gyerekkoromban verset, regényt, novellát, elbeszélést írtam, mesét először csak 22 éves koromban. 

7.
Egy magántanítványom inspirálta az első matema-poetika versemet, ami később egy matematika tankönyvbe is bekerült. 



2021. február 19., péntek

"Az LMBTQ-t nem tekintem külön témának vagy műfajnak, én ezt úgy kezelem, hogy ez a szereplőimnek egy éppen olyan vonása, mint az, hogy milyen színű a szemük, vagy milyen magasak" – interjú S. A. Locrynnel

Köszönöm, S. A. Locryn, hogy elfogadtad a felkérést. Általánosságban szeretnélek kérdezni többek között arról, hogy mi az, ami motivál téged, miként született meg a Gyufaláng, és miért LMBTQ témában írsz.



Aurora: 

Hogy kezdődött nálad az írás? Mikor, minek hatására gondolkodtál el azon, hogy egyszer író leszel?

S. A. Locryn: Először is, nagyon köszönöm a felkérést.
Nagyon régóta írok, kilenc évesen kezdtem, és az első történeteimet még kézzel, füzetbe írtam. A szüleim házában, a régi szobában még meg is van egy halom belőlük. Mondjuk ezeknek a nagy részét sosem fejeztem be, egy részüket pedig „alternatív” naplóként írtam – más személyeken keresztül a saját problémáimat –, mintegy terápiás jelleggel. Talán tizennégy éves lehettem, amikor elkészült az első történetem, amit már komolyan is gondoltam. Időutazós, fantasy sci-fi keverék. Visszatekintve rettenetes volt, de talán 14 évesen még belefért. De már akkor arra vágytam, hogy egyszer megjelenjenek a könyveim.

Aurora: 

Van valamilyen taktikád, amit alkalmazol az írás folyamata során? Egyáltalán egyedül, nyugiban szeretsz írni, vagy kell hozzá egy kis nyüzsgés?

S. A. Locryn: Mivel a férjemmel és a macskámmal egy kifejezetten kicsi lakásban lakunk, és a nappaliban került kialakításra az ő irodája és az enyém is a Home Office miatt, mondhatni mindig egymás nyakán vagyunk. De ezt egyikünk sem bánja. A nyüzsgésről általában a macska gondoskodik. :D Írás közben egyébként mindig hallgatok valamilyen zenét, ami megihlet, vagy mondjuk valamelyik szereplőre hatással van, és akkor amíg el nem készülök az adott résszel, éjjel-nappal azt hallgatom. Egyébként én általában a kifejezetten disszonáns zenéket szeretem, úgyhogy többségében a férjem a szenvedő alany. :D

Aurora: 

Mikor, minek hatására jött az ötlet, hogy LMBTQ+ témában írj?

S. A. Locryn: Azt hiszem, ez a témaválasztás valamilyen formában mindig is velem volt. Már a legkorábbi történeteimben is voltak LMBTQ+ emberek, az telt csak időbe, hogy főszerepet kapjanak. De már a Gyufaláng előtt is voltak olyan történeteim, amiknek ők voltak a főszereplői. Ennek ellenére a Gyufaláng volt az első, amit elég jónak éreztem ahhoz, hogy beküldjem az Aranymosásra, de megérte, mert végül a Book Dreams kiadó látott fantáziát benne.

Aurora: 

Mesélj kicsit a Gyufalángról! Hogy jött Sándor és Tamás történetének ötlete?

S. A. Locryn: Eredetileg egy karácsonyi novellának szántam a Kis gyufaárus lány mintájára. A történet is valami olyasmi lett volna, hogy amikor újra találkoznak a háború után, akkor már késő. De egyrészt a szívem szakadt meg értük, másrészt Tamás már a novellában is több volt egy legyengült katonánál. Döbbenetes élni akarás szorult bele, és nem volt hajlandó meghalni a novella végén. Sőt olyan rövid történettel sem elégedett meg. Szóval a regény nagyjából abból a történetszálból nőtte ki magát, ami az első fejezet.

Aurora: 

A regény Budapesten játszódik. Miért pont ezt a várost választottad helyszínnek?

S. A. Locryn: Egyrészt azért, mert én is itt élek. Másrészt a nagyapám rengeteget mesélt bizonyos eseményekről. Harmadrészt pedig Budapestről nagyon sok információt lehet fellelni, és ezeket mind fel tudtam használni, hogy hitelesebbé tegyem a történetet. Illetve az a kor, amit a könyvben megmutatok, annyi kihasználatlan lehetőséget rejtett, annyi mindenről lehetett írni ezzel kapcsolatban, szinte kiáltott azért, hogy írjak róla.

Aurora:

1947 Karácsonyán találkozik a két főszereplő. Miért pont ezt a kort választottad? Mit gondolsz, nehezebb vagy könnyebb volt megírni a regényt, mintha jelen korban játszódott volna?

S. A. Locryn: Amiatt választottam ezt a kort, mert valami megmagyarázhatatlan érdeklődés köt az első és a második világháborúhoz, és a köztük húzódó húsz évhez. Viszont a második világháború utáni magyar helyzettel nem foglalkoztam igazán mélyrehatóan. És úgy éreztem, hogy ideje lenne utánajárni, hogy ebben az időszakban hogyan tudtak élni az LMBTQ+ közösség tagjai.
Talán abból a szempontból lett volna könnyebb dolgom a jelen korba helyezni a történetet, hogy nem igényelt volna annyi utánajárást, és utánaolvasást, mint így. Viszont témával, problémákkal és konfliktusokkal a jelenünk sem szűkölködik. Tamásnak és Sándornak sok szempontból könnyebb dolga lenne most, de bizonyos szempontokból ugyanúgy nehéz.    

Aurora: 

A Stigmában is megjelent egy novellád. Milyen érzés antológiába írni? Könnyebbnek/nehezebbnek találtad, mint regényt írni? 

S. A. Locryn: A szükséges idő és energia befektetést mérlegre állítva egy novellás antológiába írni mindenképp könnyebb szerintem, mint megküzdeni egy regénnyel. A többi aspektusát tekintve csak más. A novelláknak is megvannak a maguk nehézségei és buktatói. De nagyon szerettem a Stigmán is dolgozni, egy újfajta kihívást jelentett. Már csak amiatt is, mert nagyon ritkán írok csak E/1 személyben. Valahogy rettenetesen távol áll tőlem. Néhány szárnypróbálgatás novellát leszámítva nem is kísérleteztem vele. Ennek ellenére úgy érzem, hogy a Stigmába került novellám kifejezetten jól sikerült. Volt rengeteg inspiráció, amiből meríthettem.

Aurora: 

Min dolgozol mostanában? Mire számíthatnak az olvasóid?

S. A. Locryn: Jelenleg egy kicsit könnyedebb történeten dolgozom, ami a napjainkban játszódik Edinburgh-ban. Ez a könyvem mentősökről szól, szóval ez is igényelt nem kevés utánajárást, különösen, mert Skóciában bizonyos dolgok másképp működnek. Viszont rengeteg érdekes dolgot tanultam a kutakodásaim során, már csak ezért is megérte minden pillanata.

Aurora:

Tervezed, hogy másik műfajban, témában is kipróbálod magad?

S. A. Locryn: Sok témában szeretném kipróbálni magam, például érkezik majd egy horrorszerű/dark romance könyvem is, ami szintén Skóciában fog játszódni. Az LMBTQ-t nem tekintem külön témának vagy műfajnak, én ezt úgy kezelem, hogy ez a szereplőimnek egy éppen olyan vonása, mint az, hogy milyen színű a szemük, vagy milyen magasak, milyen embereket választanak maguk köré. Már csak azért is, mert szerintem ennek semmivel sem kellene nagyobb dolognak lennie egy ember életében, mint az, hogy jobb vagy balkezes-e. Azt sem tekinti senki betegségnek, emiatt sem szoktak kiutálni senkit. És innen nézve szerintem a vonzalomban sincs különbség.  

Aurora: 

A magyar közönség mennyire befogadó LMBTQ témában? Mik a tapasztalataid?

S. A. Locryn: Sajnos úgy tapasztalom, hogy kevésbé elfogadóak, és az utóbbi pár hónap eseményei óta még kevésbé azok. Ennek ellenére a Gyufalángra túlnyomó többségében jó kritikák érkeznek. Akik eddig olvasták, általában szerették. Bár azt hiszem, ez azért is lehet így, mert akit taszít az LMBTQ+ az nem veszi a kezébe a könyvet, és nem fárasztja magát azzal, hogy foglalkozzon vele. Nem mondom, hogy ez jó így, mert talán megtapasztalhatna egy kicsit más világlátást, de annyira nem is zavar. :D


Nagyon köszönöm az érdekes kérdéseket, amiket kaptam. Igazán jó élmény volt megválaszolni őket.


S. A. Locryn szerzői oldala 

Moly


2021. február 16., kedd

Claire Robins: Sorsok tükre (Vystera árnyai)

Egy izgalmas fantasy regényt olvastam Sorsok tükre (Vstera árnyai) címmel. Köszönöm az írónőnek, Claire Robinsnak, hogy lehetővé tette, hogy elolvashassam a művét, valamint a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy közölhessem a véleményemet róla. 

 

Fülszöveg

“Sokféle ​legenda terjengett a Hiúzról és az Árnyakról. Azt mondják, a Hiúz a sivatagi városokat járja vörös csuklyás köpenyében, és gyerekeket ragad el magával. Őket aztán a titkos táborába viszi, és ott mindenféle rituálékkal és főzetekkel halálosztókat nevel belőlük, akik aztán éjszakánként Árnyakként gyilkolják a rosszakat. Ez persze csak rémtörténet volt, amivel a rossz gyerekeket riogatták. Itt azonban, a nyomornegyedben mindenki tudta, kik ők valójában. A Hiúz valóban a sivatagi városokat járta, azonban nem rabolt el egyetlen gyereket sem. Az árvák és szegények közül választotta ki azokat, akiknek elég jó képességeik voltak. Gyorsaság, ügyesség, kitartás… Elég sokan választották a Hiúzt a nyomornegyed helyett. Ő aztán kitanította őket. Igazi Árnyakat nevelt belőlük.”

Az Árnyak évszázadok óta küzdenek a nemesek kapzsisága és zsarnoksága ellen, ám ezúttal sokkal fenyegetőbb veszéllyel kerültek szembe. Ötszáz év telt el, mióta a rejtélyes eredetű varázskönyvnek nyoma veszett, ám most újra előkerült. Azt suttogják, egy másik világból származik, s ördög tudja, miféle szörnyűségeket lehet véghez vinni a segítségével. Kik állnak a titokzatos szertartások mögött, hogyan találtak rá a könyvre, és mi céljuk vele? És mi köze ehhez egy fiatal lánynak, az Árnyak első nemesi származású tagjának? A sorsok tükre minden titkot felfed. Addig is az Árnyak elsődleges célja, hogy megakadályozzák, hogy az összeesküvők használhassák a könyvet, és megóvják Vystera-t más, idegen világok mágiájától.

 

Vélemény

4,5/5

Nekem ez a regény egy óriási csalódás volt, szerencsére pozitív értelemben. Az írónő sem tagadja azt, hogy nagy rajongója J. R. R. Tolkien munkásságának, ebből és a borítóból kiindulva valamifajta Gyűrűk ura fan fiction-re számítottam, de már az első pár oldal után megdőlt ez a sejtésem. Maga a regény izgalmas, fenntartja az ember érdeklődését, kalandos, fordulatos a cselekmény, kicsit fantasy köntösbe öltöztetett Robin Hood történet. Azon kaptam magam, hogy együtt izgultam a szereplőkkel, akik közül sokat a szívembe is zártam.

            Nash, a főszereplő egy gazdag család sarja, aki ahelyett, hogy az idejét nemesi pompában töltené, a szegény gyerekekkel játszik. Akárcsak az utcagyerekeknek, neki is az a nagy álma, hogy a Hiúz magával viszi, s árnyat csinál belőle. Az árnyak Vystera orgyilkosai, akik fellépnek a nemesek igazságtalanságai ellen, s önbíráskodással tesznek rendet. Hamar megkedveltem Natasha karakterét, szerintem is illik rá a Kisróka megnevezés az ügyessége és fürgesége miatt.

            A másik főhősünk a Hiúz, aki egy elf, tehát már évszázadok óta létezik, árnyakat képez ki, s harcol a szegények jogaiért. Hallgatag, megfontolt figura. Ezért sem értettem, hogy hirtelen miért lett számára Nash annyira különleges. Kicsit hiányoltam a kapcsolatuk felvezetését, hiszen sokáig semmi nem volt közöttük, még csak nyomát sem tapasztaltam a vonzalomnak, maximum egy-egy elejtett mondatban, aztán hirtelen jött a nagy fordulat, és egy érdekes szerelmi szál kezdett kibontakozni.

            A mellékszereplők közül az egyik kedvencem Emeril lett, az elf hölgy, akinek varázslatos az énekhangja. A férfiak közül hamar megkedveltem Olivert, kár, hogy nem sokat olvashattam róla. A többi férfi karakter nekem kicsit egysíkúra sikerült, bár mindnek nagy jelentősége volt a történet alakulásában. Örültem, hogy a gonosz, gazdag nagybácsi karaktere nem maradt meg abban a skatulyában, amiből indult, és jobban megismerhettük a háttértörténetét.

            Számomra ez a könyv egy nagyon jó kezdőkötet volt. Kíváncsi vagyok, hogyan alakul tovább a történet. Ezt persze főként a függővég mondatja velem. Örültem, hogy mindenféle különleges lényt is megismerhettem, köztük alakváltót és démonszerű lényt, aki mások testébe költözik. Ezek a szereplők nagyban hozzájárultak a sztori színesítéséhez. Az oly gyakran emlegetett félszerzetekről és törpökről ellenben keveset tudtam meg. A helyszínek némelyikéről olvastam volna még részletesebben, másokat viszont kellően kifejtettnek éreztem. Külön dicséret illeti a szerzőt és grafikusát a könyv elején lévő térkép miatt (amiről szintén a Gyűrűk ura jutott eszembe). Ez segített az eligazodásban.

            Arról is szoktam írni, hogy mi az, ami kevésbé nyerte el a tetszésemet. Ennél a történetnél az volt, hogy bár az árnyak a szegényekért harcoltak, mégsem tapasztaltam ennek jelentős hatását. Akkor mérges is lettem, amikor az egyik résznél a Hiúz úgy dönt, hogy magára hagy egy olyan várost, ahol nagyon nagy a nyomor, a szegénység. Hát pont az ilyen helyeken van rájuk a legnagyobb szükség! Itt kellene tenniük az emberekért, és nem legyinteni egyet azzal, hogy ez a város úgyis menthetetlen. Emeril nekem itt nagyot nőtt a szememben, hiszen ő volt az egyetlen, aki próbálta meggyőzni a Hiúzt arról, hogy azért csak tegyenek egy próbát. De ez a szál ezzel el is halt. Ahogy az a szál is annyiban maradt, ami Cluadiával kapcsolatos. Ugyanis Nash elhagyta a szülőföldjét, a rokona, Claudia, aki azon kevesek közé tartozott, akinek számított a lány, úgy volt vele, hogy nem hagyja annyiban a dolgot, kideríti, hogy mi történt vele. Erre eltelt tizenkét év, és semmit nem tudtunk meg arról, hogy sikerrel járt-e. De ettől függetlenül remélem, hogy a második részben elvarródik ez a szál. A legnagyobb szívfájdalmam mégiscsak az volt, amit már fentebb is említettem, hogy ott voltak az Árnyak, de valahogy nem éreztem, hogy olyan nagy befolyásuk, eredményeik lettek volna a szegénység és nyomor felszámolásában.

            Összességében a Sorsok tükre egy izgalmas fantasy történet, mely tele van kalanddal, izgalommal, lenyűgöző helyszínekkel és szerethető hősökkel. Sokkal jobban tetszett, mint amennyire elsőre gondoltam volna, úgyhogy nekem eddig ez a regény volt az idei (és tavalyi) év legnagyobb pozitív csalódása. Nagyon ajánlom a fantasy műfaj szerelmeseinek, akik szeretnek párhuzamos világokról, elfekről, sárkányokról olvasni. Várom a folytatást!

 

 Claire Robins

Moly