Most egy recenziós
könyvről szeretnék
véleményt hozni nektek, amely tele van szenvedéllyel, bánattal,
küzdelemmel. Szeretném megköszönni a Magyar
Szerzők
Könyvei Magazinnak,
hogy olvashattam A. J.
Avans: Szenvedélyek viharában
c. regényét, amely két fiatal nehéz és küzdelmes életéről
szól. Ez a könyv megmutatja az
érzelmeken túl azt is,
mire képes sokszor az emberi butaság és áskálódás.
Tartalom:
Elena, egy fiatal és törtető énekesnő, aki egy csapásra híressé vált. Nem csak a siker árnyoldalaival, de a benne tomboló démonokkal is meg kell küzdenie. Miközben különböző emberek vetik ki rá a hálóikat a haszon érdekében. Bár kislány, de helyt kell állnia az élet színpadán.
Sterling, a rock fenegyereke. Aki semmibe sem veszi a nőket, csupán használati tárgyként tekint az összesre, míg nem belefut Elenába. A vágy, és a szenvedély olyan erősen vonzza őket a másik felé, hogy érzik ebből nincs menekvés, bármennyire is tiltakoznak ellene.
A két fiatalnak meg kell küzdenie a zeneipar buktatóival, és árnyoldalaival. Miközben az életüket a drogok és az alkoholfüggőség keseríti meg.
Vajon megismerik az igaz szerelmet, miközben állandóan belekúszik a múlt kísértete a jelenbe? Vajon mire képes egy kétségbeesett ember, ha összecsapnak a hullámok a feje felett, és meg kell védenie azt, ami az övé?
Vajon mikor beszélünk szenvedélyről, és mikor szerelemről?
Most volt szerencsém egy olyan regényt elolvasni, amely sok olyan problémát boncolgat, amelyekkel a mai világban is rengeteg ember küzd pl.: alkoholfüggőség, drog, gyász stb. De ezen kívül foglalkozik azzal a témával is, hogy milyen híresnek lenni, ennek milyen előnyei, illetve hátrányai vannak. Ezek magukban sem egy egyszerű témák, de az írónő nem állt meg itt, hanem a nemi erőszak és a abortusz témáját is beleszőtte a történetbe. Ez nem is lett volna rossz akkor, ha mindent ki tudott volna szépen fejteni. Az alaptörténet ötlete nagyon jó, és tetszett is. Csak bennem kicsit túlzsúfolt érzéseket keltett. Mivel tudom, hogy ez a sorozat 3 részesre lett tervezve, szépen el lehetett volna osztani ezeket, és nem egy kötetbe belekényszeríteni mindent, ami csak belefér.
Az alaptörténetről pár szó:
Adott egy fiatal, alig felnőtt nő, akinek a gyermekkora is már küzdelmekkel volt tele, mert nővére árnyékában élt, aki egy híres énekesnő. Aztán később, 16 éves korában édesanyja átadta nevelését egy férfinak, aki a menedzsere lett, mivel a lány is énekes és zongoraművész. De amint betöltötte a tizennyolcat, minden megváltozott közte és a menedzsere közt, mert a férfi elkezdte őt zaklatni, és megpróbálta megerőszakolni a lányt. Ő vezette be Elenát a drogok világába is, hogy „ellazuljon”.
Adott egy fiatal, 30-as évei elején járó férfi, akivel a sors nem volt kegyes. Ő Sterling, akinek az édesapja is híres rocksztár, nem csak ő maga. A két férfi közt a viszony nem olyan, mint amilyennek lennie kellene apa és fia között. Emellett Sterling magát bünteti egy tíz évvel ezelőtti baleset miatt, amiről nem is ő tehet. Az alkoholhoz nyúl gyászában, mert nem egy, hanem két olyan embert is elveszített, akik nagyon fontosak voltak számára.
Ez lenne röviden az alaptörténet. Itt is láthatjuk azt, hogy egyik főszereplőnek sincs könnyű élete. Ez adja a könyv alapkonfliktusát, és ezzel hívja fel magára a figyelmet.
Emellett a két fiatal megismerkedésének története is tetszett, ami már a történet fő szála. De be kell vallanom, hogy nem tetszett az, hogy a történetben sok dologba csak belekap az írónő, viszont nem fejti ki kellően részletességgel. Bízom benne, hogy egyes részekre a következő kötetekben kitér majd. Szerintem van még hová fejlődnie, de egy első könyves kezdésnek nagyon is jó ez a történet.
Vannak benne olyan karakterek, akik szerethetőek. Megírom nektek őszintén, engem Elena karaktere irritált néha. Az tény, hogy nagyon fiatal és sztár, de nem kellene úgy viselkednie mint egy gyereknek. Nem tudom, lehet, hogy velem van a baj, de szerintem, aki híres és fiatal, az nem azt jelenti, hogy kényes is és úgy viselkedik, ahogy ő a könyvben. Néha voltak dühkitörések, amiket még meg is értek, sőt a makacs természetét is, de azt, hogy minden miatt ok nélkül kötekedjen, bántson és mindenen megsértődjön, azt nem. Az szerintem nem hírességhez méltó. Viszont Sterling heves természete, kicsit más. Mert ő próbál küzdeni, sokszor kettőjük miatt is, és vannak pontok, amikor elveszíti a fejét, és a türelmét. Belefárad abba, hogy csak neki kell bizonyítani azért, mert Elena bizonytalan. Bár a könyv közepe, és vége felé láttam fejlődést a lány karakterét illetően.
Aztán ott volt Pati, aki Sterling bandájának a tagja, és szerelmes a férfiba, ezért mindig megpróbál keresztbe tenni neki. Hazudik neki, és elválasztja őt attól a nőtől, akit életében másodszor a világon a legjobban szeret. Hogy ez sikerül-e neki, az a történetből kiderül. Sterling mellett a kedvenc szereplőm Steve és a felesége voltak, akik mindig kiálltak Sterling mellett. És ez nagyon tetszett. Talán ők voltak hárman, akik a legközelebb kerültek hozzám.
Szóval a történet élvezhető, annak ellenére, hogy vannak hiányosságai, és néha már-már szinte szappanoperába illő jelenetek is találhatók benne. Viszont azt látni a történeten és annak alakulásán, hogy az írónő rengeteget fejlődött a regény elkészítése alatt. Csak azt sajnálom, hogy egyes részekbe belekezdett és nem fejezte be, mintha nem lenne biztos magában, hogy az kell oda, és ezeket mégis bennhagyta. Vagy csak megemlít egy-egy tényt, és nem bontja ki.
Sajnos emiatt nem tudok öt csillagot adni, ezért kapott rá 4-et. És őszintén mondom, kíváncsi vagyok, hogyan alakul Sterling és Elena élete a végkifejlet után. Mi lett velük? Hogy oldottak meg bizonyos problémákat? Vajon Particia ármánykodásai sikerrel jártak? Szerintem ez kiderül a folytatásból.