Most egy első könyves magyar írónővel beszélgettem, akinek a könyvében lévő versek és történetek a lélek dolgaival foglalkoznak, és ezekre keresnek választ. Viszont ezt csak figyelmes olvasók lelhetik meg bennük, akik nem csak a verseket olvassák, hanem befogadni is képesek a sorok közt megbúvó mondanivalókat. Ez az írónő nem más, mint Faragó Maia, a Lélek szirmai c. verseskötet szerzője. Köszönöm neki azt a megtiszteltetést, hogy elkészíthettem vele ezt az interjút.
Moncsi
Mikor kezdett el írni?
Maia: Mióta megtanultam a betűket egymás mellé leírva szavakká formálni, mindig is fontos szerepe volt az Életemben, és egyre tudatosabban. Mármint gyermekként persze még csak leveleztem sok más kislánnyal, utána jött a naplóírás, aztán dalszövegek gyártása, mikor milyen életszakaszban voltam, amíg elértem oda, hogy felsőfokú tanulmányaim révén a mindennapjaim része lett, nemcsak „szükségből” írtam, hanem papírra vetettem mindent, ami foglalkoztatott. Egyre inkább örömöm leltem benne, és ahogy lassan osztottam meg közönséggel is a műveim a főiskolán, kiderült, nem csak nekem jelentenek értéket. Ott volt az a pillanat, amikor elkezdtem komolyan venni, nemcsak az írást, hanem magamat is vele együtt létezve. Láttam, hogy ebben ki tudnék teljesedni, hogy ez lehetne az én Utam.
Több dolgot így tudtam később értelmezni saját Életemben, hogy leírtam. Így örökítettem meg eseményeket, pillanatokat, így segítettem át magam az összes mélypontomon. Egyszóval az írás terápia. Számomra. Szeretem ezt csinálni, élvezem, másrészt legtermészetesebb önkifejezési módom. Az, hogy ezt egyre fejlődőbb tendenciában, úgymond professzionálisabb módon tehetem, ezt a tanulmányaimnak is köszönhetem. Valamint a tapasztalásaimnak, amiket megéltem azóta, hisz a fejlődési út zajlik tovább. Attól, hogy lett egy kitüntetéses sajtó kommunikátori diplomám, attól a stílusom és írói hangnemem kiforróban van, minden egyes újabb tapasztalással, irodalmi rálátással, minden egyes más élethelyzetben változik és érettebb lesz. Valamint mindegyik más műfaj is megköveteli azt, hogy időről-időre megújuljon ez a belső, írói hang is Benned.
Az írás-irodalom-kultúra iránti alapvető szeretet egyébként családi örökség. Édesanyám ágáról a dédmamám az, aki nem nyilvánosan, de szintén írt.
Moncsi
Mi vonzza Önt a versek és prózák világában?
Maia: Amikor elkezdtünk írni több szemináriumon a főiskolán, csak azt tudtam, éreztem, hogy ebben tényleg kiteljesedhetek és egyben beteljesedhet minden alkotni vágyó álmom. Aztán hallgatói szerkesztő lettem, majd főszerkesztő-helyettes, egyre több műfajban olvastam, egyre többet tanultam és tapasztam.
Én az írásban találtam meg mind az emberi, mind az alkotói, művészi szabadságom a legjobban. Több, más művészeti közegben is tanultam, mozogtam később, hogy ez mostanra biztos legyen. Ez az a művészi közeg, amiben komfortosan és természetesen tudok mozogni. Ez, ami erőlködés nélkül áramlik ki belőlem a világra.
Szeretem a verseket és a prózát is, mert javarészt valóságon alapulnak, valós helyzeteken, vagy egy általános érzésen, mégis egyedi világodból, nézőpontodból kivetítve. Rajtad áll egyébként, hogy valóságot írsz meg, vagy fantáziádról írsz. Vágyadról, álmodról. Avagy éppen fantáziádból kreálsz tartalmat.
Amikor kapok egy gyors ihletet, általa „megindul a Lelkem”-így nevezem. Le is írom gyorsan egy versben általában. Nem azt jelenti, hogy nem dolgozom ki, attól lehet igényes és minőségi, de verset írni sokkal gyorsabb, valljuk be. Amikor pedig több időm van, és elmélyedhetek történetekben, helyszíneket húzhatok fel magamban, és karaktereket alakíthatok ki egy világban, akkor dolgozok ki hosszabb prózai műfajokat pl. novellákat, regényeket (romantikus-realista), avagy érdekel még a krimi is.
Moncsi
Milyen más zsánerben próbálná ki szívesen magát, és miért pont abban?
Maia: Ami még izgatja a fantáziámat, azok a színdarabok, vagy forgatókönyvek írása. Millió ilyen tervem van. Színházi dramaturgként olyan jó lenne dolgozni! A két szerelmem összekapcsolása lenne: színházban dolgozni és írni... De ugyanez a forgatókönyv írása: film+írás.
Moncsi
Könyve A Lélek szirmai címet viseli. Miért épp erre esett a választása?
Könyve A Lélek szirmai címet viseli. Miért épp erre esett a választása?
Maia: Hiszek abban, hogy a Léleknek is vannak láthatatlan szirmai, melyek ciklikusan pompájukban virágoznak, majd szirmaiktól megválnak, lehullnak, hogy a következő szezonban ismét megtörténjen a „pompázás”. Vagyis, a Lelkünk ép és egész: virágzik- szirmai teljessé teszik és védik, de ha a Lelket bánat/csalódás/kudarc éri, vagy egész egyszerűen elfogy a motiváció, megfoszthatja ezen szirmaitól más, vagy mi magunkat, mert szeretnénk megtisztulva ismét virágozni, vagy ha változásra vágyunk, ahhoz lenullázzuk magunkat - letépegetjük a szirmokat, és újra kell kezdeni, felépíteni Magad, és ismét haladni a „pompázás” állapotába.
A könyvem ezen szirmok ciklikus útjait járja be, melyeket megélünk nem egyszer az Életben: amikor remélünk, amikor reményvesztettek/magányosak vagyunk, amikor újra kell kezdeni, vagy, amikor rátalálunk a boldogságra. Az utolsó „állapot” a ráadás - nem árulom el… vajon hány ember tapasztalja azt meg igazán az Életében?
A kérdés az, megállnak útjaikban egyszer ezen szirmok? Ismerjük tényleg ezeket az utakat és be is járjuk/meg is éljük mélységükben azokat?
Moncsi
Érdekesnek találom a bemutatkozóját az oldalán. Honnan jött az ötlet ahhoz, hogy a virágok élete legyen a hasonlat alapja? Ha jól vettem ki, arra szeretne ezzel utalni, hogy a Lélek is ugyanúgy tisztulhat meg, ahogy a virágok újraélednek?
Maia: Igen, pontosan. Éppen az előző kérdésnél ki is fejtettem erre a választ.
Azért ez a hasonlat alapja, mert pontosan így működünk Lelkileg mi is.
Mind a megtisztulás részében, mind a lelki szirmok létezésében és útjaiban hiszek.
Moncsi
Írta, hogy a verseiben választ kaphatunk bizonyos kérdésekre. Ezeket a verseket előre tervezetten így írta meg, vagy impulzív folyamat volt, és Ön is csak a végén vette észre a bennük megbújó válaszokat?
Maia: Egyértelműen utóbbi. Ez a könyv tíz éves munkám gyűjteménye és egybe szerkesztése, vagyis a 2011-ben született műveknél még csak halvány tervben sem volt, hogy ebből én szeretnék egyszer akármit is, nemhogy egy könyvet.
Amikor megszületik egy mű, hacsak nem más nyomás hatására írsz, vagy nem tudod eleve elrendeltetetten a célját, nem lehetsz biztos az utóéletében. Ha még van is elrendeltetett célja, nem lehetünk biztosak a sorsában semminek.
Amikor először összegyűjtésre került a könyvem első kézirata, 2016-ban, akkor a végkicsengés is másabb volt, a szerkezete is, illetve saját, baráti körben terjesztettem. Aztán, amikor idén magánkiadásban gondolkoztam, akkor jött a második, végső kézirat elkészülte: kiegészült 12 írással, egy teljes fejezettel a végső kötet. Akkor állt össze szerkesztői szemmel is bennem az egész. Nem is lehetett volna máshogy, mert írói és magán szemszögből is összeért a könyv íve. Úgyhogy akkor jelent meg, amikor neki „meg kellett jelennie tényleg.” Bővebben szólok a könyv keletkezéséről, hátteréről és a magánkiadásról a blogomon
Moncsi
Mi áll közelebb a szívéhez? A vers vagy a próza? Van valami műfaj, amiben szívesebben alkot, mint a többiben?
Maia: Nem tudom igazából megmondani, miért a kedvencem a vers, de nekem ez a legtermészetesebben jött. Egyrészt, mert sosem volt időm hosszabban írni, így fecnikre, vagy füzet szélére írogattam. Ugye oda pedig nem fér ki egy regény…
Mondhatom azt, hogy a versek választottak, aztán én őket. Megmutatták, hogy legkönnyebben így tudnak előjönni belőlem a gondolataim, azóta pedig előszeretettel használom is a rímes sorokat. Mert egyediek. A versben egy külön világ épül fel. Minden apróbb kétsoros vers is egy világ…kezdődik, csúcsán van és elmúlik a végén... Élet van bennük, mind saját ritmustól lüktet.
A költői képek életre keltése, az ezek megalkotására való kifinomultság, a szavak egymás utáni erőteljes ösztökélő kifejező használata értelem és érzelem szerint, és a rímekről nem is beszéltem…sem szakmaiságról…és mégis. Ez teszi művészivé a verseket.
Moncsi
Mit gondol, miért fontosak manapság a versek és a prózák?
Maia: Manapság nagyon sok dolog íródik – műfajok keveredésében, átfedésében, vagy egész egyszerűen „freestyle” stílusban.
Pont azért fontosak talán, mert a rájuk jellemző egyedi műfaji vonásokban és sajátosságokban születnek meg - szerencsés esetben.
Egy vers, prózai mű, ha művészien van megírva: akkor kapja olvasója a legtöbbet, mert érzi, hogy benne tisztelve van és a könyv-alkotás-vers szeretettel van felé.
Sokszor elgondolkodom azon egyébként, ha tudatosan odafigyelne rá az ember, minden nap lehetne igazán „költői nap”. De sajnos átsiklunk felette, egyre több a trágár szó a beszélgetésekben, és hát ki tud 7/24-ben költői strófákban gondolkodni? Pedig egyébként pont elég lenne, ha csak abban gondolkodnánk, és más lenne a világ.
Milyen szép is lenne, ha ez még létezne…de a kommunikáció azóta rengeteget változott már. A magyar anyanyelv gyönyörűségeit viszont mire lenne nagyobb élvezet használni, mint páros vagy páratlan vagy egyáltalán kit érdekelnek a rímek, de művészi szövegben használni vagy azzá alkotni?
Moncsi
Mik a tervei a jövőben az írás terén?
Maia: Nagyon sok tervem van, melyek megvalósításra várnak. Egyrészről a művészeti blogom biztos, hogy folyamatos növekedésben marad.
Elkezdtem a második könyvem, mely egy regény alakot fog ölteni. Az inspiráció egy valós dologból érkezett, onnan ihletté formálódott, és félig már benne is van a kéziratban a tollam tintája. Megvan a helyszín, a szereplők, a cselekmény sora, és az az üzenet, amit általa szeretnék közvetíteni.
A folytatáson leszek és dolgozok, mint alkotó.
Moncsi
Ha lehetne 3 kívánsága, mi lenne az?
Maia: Van pont 3 darab kívánságom. Nem több, nem kevesebb. Ezek viszont magán jellegű óhajok, inkább meghagynám őket magamnak, csak csendben suttogom el…
Egy dolgot kérnék mindig örökérvényűként, amit viszont akkor utolsó gondolatként itt hagyok: bárcsak mindenhol a világon teljes egészség, csend, nyugalom, igazságosság lenne. Egyszóval: BÉKE.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése