Egy lebilincselő, egyedi hangulatú fantasy regényt olvastam
A névtelen királynő címmel. Köszönöm az írónőnek, Basa Katalinnak,
hogy lehetővé tette, hogy elolvassam a művét, valamint a Magyar Szerzők
Könyvei Magazinnak, hogy közölhetem a véleményemet róla.
Fülszöveg:
Basa Katalin urban fantasyja a népmesékből nőtt ki, a
magyar népi hitvilág a gyökere. A tündérek a vízben élnek, átkokat szőnek, a
boszorkányok saját, fekete útjukat járják, a táltos pedig a Nap fiaként
egyensúlyra törekszik, mert az emberek világában rendnek kell lennie. Ám ez a
rend felborul, amikor a bosszúvágytól megkeseredett tündérkirálynő ki akar
törni a börtönéből – ahová a gyermekei zárták – azért, hogy árvizet támasszon.
A hírre egyik leszármazottja hazatér Budapestre, de ahhoz, hogy kiigazodjon a
jelenben, előbb fel kell derítenie a múltját. Milyen jövő várhat Lonára, akiben
a tündérek és az emberek ereje egyesül? A mesék igazságát neki is meg kell
tanulnia – először is, a gonosz létezik; másodszor, a gonoszt le lehet győzni;
harmadszor pedig a gonoszság legyőzéséhez nem kell szépség vagy gazdagság, csak
egyvalami: jósággal teli szív. A kötetet és a borítót a szerző linómetszéssel
készült illusztrációi díszítik.
Vélemény:
4,5/5
Már akkor felkeltette az érdeklődésemet a könyv, amikor megláttam. Ezért
is örültem, amikor az írónő cserét ajánlott. Így jutottam hozzá A névtelen
királynőhöz. Ennél a történetnél maga a külcsíny is igen hangsúlyos. A
borítón túl a regényben vannak illusztrációk is, melyeket maga az írónő
készített. Szerintem nagyszerűen illenek a történethez, nagyon jó aláfestést
adnak hozzá. A tördelés nem nyerte el a tetszésemet, és először zavarók voltak
a viszonylag apróbb betűk, de aztán hamar hozzászokott a szemem.
Maga a regény a mai
Magyarországon, Budapesten játszódik, melyet tündérek, boszorkányok,
táltosok népesítenek be. Az írónő kiválóan ismeri a néphagyományt, népi
hitvilágot, engem legalábbis teljesen meggyőzött. A történet hangulata
elvarázsolt. Örültem annak, hogy itt a tündérek nem holmi jóságos, segítőkész,
szárnyas lények, mint az amerikai és angol filmekben, könyvekben, hanem kissé
negatív szereplők. Ahogy az is tetszett, hogy mindnek más-más képessége van.
Emellett megjelennek még különböző mesebeli lények is, mint például víziemberek
és boszorkányok, melyeknek ugyan van külföldi megfelelője, de ők valahogy mégis
annyira jellemzően magyarok maradtak, hogy amikor róluk olvastam, kezdetben fel
sem villant a fejemben a külföldi változat. A történet hangulata nagyon
elbűvölt.
Ami már kevésbé
tetszett, hogy az elejét kicsit kuszának éreztem. Nem mindig tudtam, hogy
bizonyos jelenetek pontosan mikor játszódnak a fő szálhoz képest. Azt sem
vettem észre, hogy lett volna a szövegnek egyfajta határozott váza. Ezt úgy
értem, hogy persze már az elején tudjuk, hogy jön az árvíz, de inkább csak úgy
történnek az események, és nem a szereplők maguk alakítják őket. Valahogy a
főszereplővel, Lonával sem tudtam azonosulni. Számomra a legvégéig közömbös
maradt. Akkor éreztem, hogy végre kilép a passzivitásból, amikor Mesemátkát meg
kellett mentenie, de aztán ez annyiban is maradt. Ami még kevésbé tetszett,
hogy olyan nagyon hamar jött a végkifejlet és a megoldás az árvízzel
kapcsolatban. Tudom, lesz még folytatása, de valahogy többet vártam a végére,
ha már ilyen hosszúra sikerült a felvezetés. Most ejtek néhány szót a
szereplőkről.
Ahogy már írtam, Lonával
nem tudtam azonosulni. Nem is ellenszenves, de nem is szimpatikus. Ő a történet
főszereplője, a hetvenhetedik gyermek, aki fontos szerepet játszik Budapest
jövőjének alakulásában. Félig tündér, félig ember. Sok (nép)mesében,
világirodalmi alkotásban nagy szerepe van a névnek. És annak is, ha tudjuk mások
nevét, az hatalmat jelent. Ennek ellenére szerintem egészen egyedi módon
ábrázolta az írónő Lona képességét. Persze negatívan érintheti az olvasót, ha a
lány mások nevének tudásával, az akaratuk ellenére magához köt szereplőket,
akiknek aztán őt kell szolgálniuk.
A nagy kedvencem a kelpie, vagyis Rígh Uisge volt. Szimpatikussá
tette őt, ahogy Lonával csipkelődött, a vad természete, és ahogy védte a lányt.
Rajta nagyon jól szórakoztam, és szerintem ő egy olyan fűszere ennek a
történetnek, ami nagyon hiányzott volna belőle. Ő az, akit szinte rögtön
megkedveltem.
Miklós viszont pont az ellenkezője.
Nagyon pökhendi, és antipatikus maradt a számomra. Nem is értem, miért
ragaszkodik úgy Lonához. Talán azért, mert akadályok állnak kettejük között, és
nem kaphatja meg a lányt egykönnyen. Olyannak tűnt nekem, aki nagyon fennhordja
az orrát, mindent és mindenkit megkap. Kíváncsi vagyok, hogy ez a továbbiakban
hogy alakul.
A mellékszereplők közül
Erikát emelném ki, aki tipikusan az üresfejű, gonoszkodó, bármire képes, csak a
külsőségekkel foglalkozó nő képét testesíti meg. A másik mellékszereplő, akit megemlítek,
a rendőrnyomozó, aki nagyon szimpatikussá vált, főleg a hőstette miatt. A
tündérek és a boszorkányok pedig szerintem egész jó kontrasztot adnak.
Összességében A névtelen királynő egy nagyon izgalmas, egyedi hangulatú, alaposan kidolgozott háttérvilággal rendelkező, lebilincselő történet, amelyet egyrészt a fantasy-kedvelők, másrészt pedig azok figyelmébe ajánlok, akik szeretik a népi hiedelemvilágot, és szeretnék Budapestet egy kicsit más színben látni. Mind a történet, mind pedig az illusztrációk egy nagyon tehetséges írónő munkájáról adnak tanúbizonyságot. Várom a folytatást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése