Egy ifjúsági
fantasy regényt olvastam Az elfeledett völgy címmel. Köszönöm az
írónőnek, Körömi Reninek,
hogy lehetővé tette, hogy elolvashattam a művét, valamint a Magyar Szerzők
Könyvei Magazinnak, hogy közölhetem a véleményemet róla.
Fülszöveg
Adott egy 14
éves öntörvényű, arrogáns tinilány és az ő legjobb barátja, az iskola ügyeletes
lúzere. Vakációzni készülnek a lány rokonaihoz egy isten háta mögötti, eldugott
kis völgybe. A nehézkes indulást hihetetlen kalandok sora követi. Érdekes
titokra derül fény főhősünk származását illetően, szörnyek veszik őket
üldözőbe, feltűnik egy titokzatos gonosz boszorkány, aki a lány életére akar
törni, közben mesés lények segítségét veszik igénybe, és csodálatos tájakon kalandoznak…
Vélemény
3/5
Mivel
kedvelem az ifjúsági fantasy műfajt, a könyv azonnal felkeltette az
érdeklődésemet. Bár azért tegyük hozzá, hogy a borító nem túl beszédes. Maga a
történet is ígéretesnek tűnt, és bizonyos szempontból valóban az is volt. A regény
olvasása során sokat bosszankodtam, mivel voltak olyan dolgok, amelyeket
zseniálisnak gondoltam, míg más jellemzői miatt csak csóváltam a fejem, és azt
mondogattam, hogy „Na ne”! Számba veszem azokat a jellemzőit, melyek tetszettek,
és azokat is amelyek kevésb. Kezdem azzal, ami megfogott a történetben.
Maga az alaphelyzet, hogy vakációra
megy a két fiatal az elfeledett völgybe, ahol mindenféle varázslény él,
szerintem szuper. Bár néha nem is értettem, hogy azok a lények mitől is olyan
varázslatosak, hiszen bár volt ott tündérünk, meg jövőbelátónk, tulajdonképpen
olyanok voltak, mint az emberek. Néha el is felejtettem, hogy vannak különleges
képességeik, és hogy azok miből is állnak. A lánglovasok is inkább a sárkányaik
miatt váltak érdekessé. Viszont szerintem nagyon egyedi ötlet a varázsceruza,
az értőbogyó, a gombaevők és a nyúlványos karaktere. Miattuk úgy éreztem, hogy
egy valódi, egyedi fantasy történetbe csöppentem. Nagyon feldobták a regényt. A
szereplőkről annyit mondanék, hogy egyiküket sem sikerült túlzottan
megkedvelnem.
Samy egy magának való kisfiú, aki jobban
szeret a könyvek birodalmában élni, mint a valóságban. Sokat olvas, emiatt
sokat tud is a világról. Kissé teszetosza, gyámoltalan gyerek. Sokáig
sajnáltam, amiért az osztálytársai kicikizik őt, még a családi háttere miatt
is, de amikor elkezd féltékenykedni Rosey-ra, onnantól kezdve valahogy már
kevésbé tudtam vele szimpatizálni.
Rosey valóban egy öntörvényű lány,
aki megy a saját feje után, de nekem valahogy ő már „túl sok” volt a végére.
Állandóan nyafogott valamin, szerintem Samy-t is csak megtűrte maga mellett,
jól elvolt vele, amíg a srác úgy táncolt, ahogy ő fütyült. A könyv végén valami
olyasmi hagyta el a száját, hogy Samy tulajdonképpen miatta él, miatta akár
képes lenne meghalni is. Nagy szavak ezek egy tizenéves szájából. Nem is
lepődtem meg, amikor a lány is féltékennyé vált Rickolas miatt, amiért az
jobban tudja használni a varázsceruzát, mint ő.
Amúgy Rickolas is egy pökhendi alak,
akit saját magán és a sárkányán kívül nem sok dolog érdekel. Egyedül, akit
sikerült megkedvelnem, az Mill. Ez a szereplő jószívű, segítőkész, okos, bölcs.
Vele könnyű dolgom volt ilyen szempontból, hamar a szívembe zártam. Sajnálom,
hogy nem szerepelt többet.
És most arra is rátérek, ami kevésbé
tetszett ebben a történetben. Egyrészt a szerkesztésen kellett volna még
alaposabban dolgozni. Ahogy olvastam, gondolatban folyamatosan tettem ki a
hiányzó vesszőket. Ezt nem azért csináltam, mert saját magamat akartam ezzel
idegesíteni, hanem mert sokszor újra kellett olvasnom a mondatokat, hiszen a
hiányzó vesszők miatt nem mindig sikerült eltalálnom, hogy hol kezdődik egy
beágyazás, vagy tévesen már azt hittem, hogy még nincs vége a tagmondatnak, de
mégis. A másik idegesítő dolog a szövegben a sok „Nemá” „Jóvan” „
Gyeremáááááááááááá” stb. típusú kifejezés. Ezeket az elnyújtott alakokat ki lehetett
volna „rendesen” írni, majd a narrátor közölhette volna, hogy milyen
lelkiállapotban mondta mindezt a szereplő. Nem igazán tetszettek az ehhez
hasonló, semmitmondó dialógusok sem:
– Nem.
– De.
– Nem.
– De.
– Na jó.
Ezeket
is el lehetett volna a narrátor egy-egy mondatával intézni. A könyv lezárása is
furcsára sikerült azon túl, hogy nem tapasztaltam jellemfejlődést egyik
szereplőnél sem. Szerintem túl könnyedén győzték le a gonoszt, valamint maga a
legvége sem nyerte el a tetszésem, hiszen tulajdonképpen nem tudtuk meg, mi
történt Rosey nagymamájával. Emiatt a könyv folytatásért kiált.
Összességében egy ígéretes fantasy
könyvet olvastam, ami magába rejti egy nagy könyv lehetőségeit, csak szerintem
többet kellett volna dolgozni magán a szövegen, a párbeszédeken, valamint a
karakterábrázoláson. Felbukkantak benne olyan zseniális ötletek, mint amilyen a
varázsceruza, vagy a nyúlványos, melyek izgalmassá tették, megszínezték ezt a
történetet. Éppen ezért ambivalens érzéseim vannak vele kapcsolatban, mivel
bizonyos jellemzői ugyan nem tetszettek, másokat kifejezetten szupernek, egyedinek,
zseniálisnak találtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése