2020. január 5., vasárnap

Piszke írócsoport - 500 szavas szilánkok

Két és félpercesek



Köszönöm szépen Megyeri Judit írónőnek, hogy megtisztelt bizalmával és elsők között olvashattam el ezt az egyedi, fantáziadús antológiát! 
„Aput elvitte a ragyogás, írja a fiú. A halál szót szándékosan nem hajlandó papírra vetni. Minden reggel várja, hogy Apu ébressze, és minden tanítási nap végén a suli parkolóját lesi, hátha felbukkan a fekete furgon. Talán ez is olyan, mint egy mese, győzködi magát. A végére biztosan minden jóra fordul, a gonosz meghal, az átok elillan, az eltűntek visszatérnek.”



Tartalom: 


Húsz rövid írást gyűjtöttünk össze, mindegyikük egy játékos kihívásra készült: ötszáz szóba kellett belefoglalni a következő szavakat: átok – mese – ragyogás – faág – rajz 

Nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat az írásba, és az eredmény láttán úgy gondoltuk, ezek a kis szilánkok túl jók ahhoz, hogy csak mi olvassuk őket. Szeretnénk őket neked is megmutatni. 

Mindegyik írás elég egy rövid sorban állásra, vagy arra a kis időre, két metrómegálló között. 

Reméljük, neked is annyi örömet okoznak majd, mint amennyit nekünk! 

Ajánló: 

Számomra Megyeri Judit neve garancia az igényes írásra, így örülök, hogy tőle is találtam novellát az antológiában. Valóban két és fél percesek. Érdekes írások. Több novellát szívesen olvastam volna tovább, izgalmas felvezetést kaptam belőlük. Úgy vélem, hogy a szerzők - Megyeri Judit, Betty Forester, Somlai Judit, Büksi Zsuzsanna, Schmöltz Margit, Kazó-Horváth Dóra, Katherine Poll – szépen megoldották a feladatot, ahol öt megadott szó volt a kiindulópont. Az írások között vannak fantasy történetszilánkok és olyanok is, melyek velünk is megtörténhetnek. Kíváncsi lennék, milyen lehet egy-egy esetben a teljes sztori. Kis kikapcsolódás, van egy kis lyukas időd arra tökéletes, kitölteni vele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése