Először is szeretném megköszönni az írónőnek, Kovács Dorkának a lehetőséget és bizalmat arra, hogy elolvashattam a hamarosan megjelenő könyvét, a Derült égből terhességet. Kellemes csalódás volt ez számomra. És hálával tartozom még a lehetőségért Kovács Ági főszerkesztőnek, hogy bizalmat szavazott nekem a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnál arra, hogy olvashassam és véleményezhessem a november közepén megjelenő könyvet.
Kovács Dorka:
Derült égből terhesség
Tartalom:
Dorka harmincas anyuka, szeretettel neveli kislányát, Lizikét a férjével, Baluval.
Aztán egy nap ismét kopogtat a gólya, és megkezdődik a kálvária.
Eleinte Dorka biztos abban, hogy ez a várandóssága is éppoly problémamentes lesz, mint az első volt.
Csakhogy nincs két egyforma terhesség.
Dorka egyre komolyabb problémákkal küzd, amelyekre az orvosok és a családtagok is csak legyintenek, hogy normális.
De mi a normális?
Mi az, amit egy terhes nőnek el kell viselnie? Mi az, aminek kötelező a fájdalomküszöb, vagy inkább a panaszküszöb alatt lennie?
Mert bizony a másállapot okozhat más állapotot!
Dorka problémájának okára csak a szülőszobán derül fény, akkor viszont orvosok garmadája siet a segítségére.
Ebben a rendhagyó terhesnaplóban Dorka elmeséli, hogyan élte meg, amikor a rózsaszín szappanbuborék egy csapásra pukkant ki, és egyik nehézség követte a másikat.
Csak akkor ajánlom, hogy kézbe vedd, ha készen állsz egy igaz történetre, ami az élethez igazodva, nem mindig vidám – de legalább valódi.
A Derült égből terhesség egy nem hétköznapi kismamanapló!
Véleményem:
5/5
Be kell vallanom először is valamit. Féltem ettől a könyvtől, mert megmondom őszintén, másra számítottam, mint amit kaptam. A tartalma alapján nem fogott meg, de úgy gondoltam, hogy adok neki egy esélyt. És annyira kellemesen csalódtam, hogy le se tudtam tenni, mert annyira magával ragadott. Szinte egy nap alatt ki is olvastam. Ez nem egy sima naplóregény. Ez maga a valóság. Mint tudni, egy naplóban általában az érzéseinket, gondolatainkat írjuk le. De itt nem csak ezt találtam, hanem emlékeket is. Nem csak a dolgok jó oldala, de a rossz is le volt írva. És ami nagyon meglepett az az, hogy nem volt érzelgős, nem szépítette a dolgokat az írónő. Hanem leírta pontosan, hogy mi is történt. Mi volt a különbség és a hasonlóság a két terhesség között. Megosztja a tapasztalatait és a véleményét, arról hogy milyen terhesnek lenni a karantén alatt. Milyen nehézségek lépnek fel és mi a megoldás. Elmeséli azt is, hogy a családja hogyan éli meg ezeket a nehézségeket. Megosztja a olvasóval a félelmeinek egy részét. Sőt ami a legfontosabb, elárulja azt, hogy bár nem 20 évesen vállalt gyermeket, ez milyen nehézségekkel jár. A gyereknevekről, a kórházban tartózkodás alatt történtekről is megírja a tapasztalatait. És reményt ad arra, hogy vannak még olyan orvosok és nővérek, akik a beteg sorsát a szívükön viselik, és nem úgy viselkednek vele, mint egy púppal a hátukon. A könyvben megjelenik a humor is, és mindig akkor, amikor szükség van rá. Jókat mosolyogtam egy-egy helyzeten vagy beszóláson.
Ajánlom ezt a könyvet minden olyan nőnek, aki úgy érzi, hogy az életben csak nehézségek adódhatnak. Sőt olyanoknak is, akik első vagy második gyermeküket hordják a szívük alatt, esetleg tervezik a gyereket. Mert ez a történet hitet, reményt ad. Arra, hogy bátran vágjunk bele minden nehézség ellenére is. Mert a végeredmény számít. A kis jövevény, akit a karjainkban tarthatunk majd a legvégén.
A fentiek ellenére be kell vallanom, nekem kicsit hiányos volt az élmény. Mert hiába volt sok minden leírva, de még szívesen olvastam volna arról, hogy Lizike miképpen várta haza a tesóját. Vagy milyen nehézségek voltak az első 2-3 hónapban. Illetve Balu gondolataiba is belelestem volna egy kicsit. Jó, hogy le volt írva, hogy nem érzelgős és lelkizős típus, de akkor is. Szerintem minden kismama vagy jövendőbeli anya, illetve terhes nő kíváncsi arra, hogy mi is játszódik le a párja fejében. Amikor megtudja, hogy apa lesz, vagy amikor változni kezd a felesége/barátnője/élettársa teste, vagy amikor először érzi a pici mozgását, amikor ráteszi a kezét a mama pocakjára, vagy amikor meglátja az első ultrahangot, illetve amikor már a kezében fogja a gyermekét. Hazudnék, ha azt mondanám, erről nem volt szó a könyvben, mert volt. Csak kicsit jobban megismertem volna a hátteret.
Tényleg nagyon hálás vagyok az írónőnek az élményért. Köszönöm a lehetőséget Kovács Dorkának és a Magyar Szerzők Könyvei Magazin szerkesztőségének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése