Bálint Ágnes:
Mazsola történetek
(Mazsola, Megint
Mazsola, Mazsola és Tádé)
Gyermekkorom egyik kedvence volt
a kedves kis malac, Mazsola kalandjairól szóló sorozat. Rég volt, csupán
annyira emlékszem, hogy akkoriban nagyon cukinak találtam ezt a folyton nyüzsgő
kis állatkát.
Amikor a lányom azzal jött haza
első osztály végén, hogy a Mazsola lesz másodikban a kötelező olvasmányuk,
nagyon megörültem neki; nosztalgikus érzések kerítettek hatalmukba és arról
meséltem a gyermekemnek, hogy mennyire szerettem kicsinek ezt a történetet.
Amikor leemeltem volna a
könyvespolcomról a könyvet – merthogy emlékeim szerint nekem megvolt -, akkor
szembesültem azzal, hogy bizony nincs már meg ez a mese, így azon nyomban
beszereztem mindhárom részt.
Emlékszem együtt lapoztuk fel a
frissen beszerzett köteteket a lányommal, akinek nagyon megtetszett Mazsola és
annak ellenére, hogy nem szeret olvasni, örömmel mélyedt el ezekben a
történetekben.
Érdekességképpen említeném meg,
hogy Vecsésen nőttem fel, ahol a Mazsola írója, Bálint Ágnes is élt. Sőt, nem
olyan messze volt tőlünk a háza. Emlékszem gyermekkoromban sokszor sétáltunk
arra és mindig megálltunk a házánál, anyukám pedig minden alkalommal izgatottan
suttogta el, hogy ki is lakik ott.
Bálint Ágnes:
Mazsola történetek
Mazsola
(Mazsola 1.)
Manófalvi Manó, a madárijesztők
barátja egy szép napon födél nélkül maradt. Szerencsére talált a mezőn egy
jókora sütőtököt, aminek a cinkék már kivájták a belét. Csinosan berendezte,
dundi szalmazsákot készített magának, jó kis karosszéket, és lámpagyújtás után
vidáman olvasott újságot.
Egyszer csámcsogást hallott
kintről. Egy induri-pinduri malac rágta a házat. Ugye ti már tudjátok, ki volt
ez az induri-pinduri kismalac? Hát Mazsola! Aki persze ott is maradt mindjárt a
kis tökházban, és ha meghallgatjátok a mesét, megtudhatjátok, mi minden történt
Mazsolával, aki még a tévében is szerepelt.
Bálint Ágnes humoros, vidám
meséjét Bródy Vera bábfotói teszik még vonzóbbá minden gyerek számára.
A népszerű meseíró legnépszerűbb
könyve, melyben a szeretetreméltó, falánk és kissé lusta, de nagyon kedves
kismalac kalandjai elevenednek meg. Új formában, színes képekkel adjuk ismét
közre az ismert történeteket.
Megint Mazsola
(Mazsola 2.)
A Bálint Ágnes által megálmodott
és a Bródy Vera bábtervező által létrehozott bájos malacka, a tévémese
halhatatlan hőse – no és kis barátai, Fülöpke meg Manócska – legújabb
kalandjait olvashatják az új kötetben a gyerekek és a régi mesék iránt
nosztalgiát érző szülők, nagyszülők egyaránt.
Mazsola és Tádé
(Mazsola 3.)

Véleményem:
5/5
Mazsola még gyermekként belopta
magát a szívembe. Nagyon imádtam, mert csupa kedvesség és cukiság.
A címszereplő kismalac olyan,
mint egy kisgyerek, Manócska pedig, mint egy szülő, aki tanítgatja, terelgeti
szeleburdi társát. Mazsola legtöbbször nyűgös, lusta és falánk, folyton morog
valami miatt, de elnézzük ezt neki, mert olyan imádnivaló, mint egy kisgyerek.
Aranyos és tanulságos mese, amely
rövid kis történetekből tevődik össze, ezért is szerette annyira a lányom is.
Mazsola sok változáson megy
keresztül, minden részben szerencsésen rátalál a helyes útra. Manócska a
háttérben maradva, onnan éppen csak segítve hagyja, hogy Mazsola saját maga
tapasztaljon meg mindent.
Gyermekkorom eme nagy kedvence
felnőttfejjel is megőrizte a varázsát és talán pont ettől annyira jó, hogy
képes több generációnak is a szívébe belopnia magát.
Információk a Bálint Ágnes Emlékházról
Itt lehet beszerezni a könyveket:
Írta: Inci
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése