2021. március 15., hétfő

Interjú Claire Robins írónővel " A legnagyobb példaképem Tolkien, az én szememben ő már szinte bálványként jelenik meg, de mellette mások is voltak rám kisebb-nagyobb hatással."

Most egy első könyves magyar írónővel, Claire Robinsszal volt lehetőségem interjút készíteni, akinek tavaly decemberben jelent meg első könyve. Ennek címe nem más, mint a Sorsok tükre (Vystera Árnyai). 



Moncsi:
Hogyan döbbentél rá arra, hogy írni szeretnél? Mi vezetett ide?

Claire: Mindig álmodozó típus voltam, tele van a fejem történetekkel, amiket valamilyen formában szeretnék kiadni magamból, innen jött az írás és a rajzolás is. Talán az volt a legelső löket, mikor még általános iskolában házi feladatként egy rövid mesét kellett írnunk. Még arra is emlékszem, az volt az egyetlen kitétel, hogy benne kellett lennie egy mondatnak: „Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál!” A vicc, hogy a történetet, amit megírtam, nem tudnám felidézni. Akkor kaptam egy nagyon pozitív visszajelzést a tanáromtól, és aztán gimnáziumban, mikor már komolyabb történetekkel kezdtem foglalkozni, szintén nagyon jó és segítőkész tanárom volt.

Moncsi: 
Miért fantasy zsánerben kezdtél el írni? Mi vonz téged ebben? 

Claire: A fantázia, a szabadság, olyan különleges dolgok, amik a való világban elképzelhetetlenek lennének. Mint például a mágia, vagy mindenféle érdekes fajok és tájak. Sosem igazán találtam a helyem a világban, egy kicsit mindig kívülálló voltam, a fantasy pedig mintegy menekülési lehetőség volt. Olyan „játszótér”, ahol bármi lehetek, ahol bármi megtörténhet, mindennek csak a képzelet szab határt. 

Moncsi: 
Milyen érzés új világokat és új fajokat megteremteni? Honnan jönnek ezek az ötletek, hogy ezekről írj? Honnan veszed a neveiket? 

Claire: Fantasztikusan jó! Bár még nincs gyermekem, valahol az anyasághoz tudnám hasonlítani a faj- és világalkotást. Én alkotom meg, én színesítem ki és töltöm meg, de egy idő után saját életet él, és magától fejlődik tovább. Minden faj, amit kitalálok, egy rész belőlem. Vannak persze a világomban olyan fajok, melyek máshol, más történetekben is jellemzőek, mint pl. az elfek, de azokat is alakítom és átformálom, még egyedibb, még „énesebb” jellemzőket adok nekik. A neveik általában azután ugranak be, hogy a fejemben teljesen körülírtam és felépítettem őket, hogy milyen a megjelenésük, mi jellemző az általános viselkedésükre és életvitelükre, és mikor teljes a kép, jön a név is. Ugyanez igaz egyébként a nem-emberi szereplőkre is, mint pl. Emeril, de a tájegységeket is hasonló elvek alapján nevezem el. 

Moncsi: 
Mi már korábban beszélgettünk Messengeren, és akkor elárultad nekem, hogy biológus vagy. Mennyire segít ez téged az írásban? Vagy mennyire fér össze ez a két különálló szakma? 

Claire: Meglepően sokat segít, főleg a saját fajok kialakításában, hogy logikusak és hihetőek legyenek. Ebből a szempontból a sachryn megalkotása volt a kedvencem, ami az áldozatai feromonjaira reagálva változtatja a kinézetét. De sok esetben egy-egy jelenetet is könnyebb megírni úgy, hogy tisztában vagyok az anatómiával, főleg mivel a főhőseim orgyilkosok, és nem árt nekem is tisztában lennem biológiai szinten azzal, hogy mit csinálnak. Nem beszélve a fajok közötti élettani különbségekről és számos genetikai öröklődésről. De nagyon hasznos a területek benépesítésénél is akár állatokkal, akár növényekkel, hogy pl. ne telepítsek egy esőerdőbe szárazságtűrő növényeket, és hasonlók. 

Moncsi: 
Hogyan születnek meg a karaktereid? Vannak valós személyek, akikről mintázod őket, vagy mind kitalált karakter? 

Claire: Mindegyikük kitalált. Inkább a külsejükben szoktak inspirálni valós személyek, vagy esetenként más fandomokból származó kitalált karakterek. (Többen megemlítették már például a hasonlóságot a Hiúz és a Dragon Age játékokból származó Zevran kinézete között) 

Moncsi: 
Honnan jött az alapötlet a Sorsok tükre c. regényedhez? Mi adta a kezdőlökést, hogy nekiállj? Hány részesre tervezed a sorozatot? 

Claire: Az egész azzal kezdődött, hogy álmodtam egy jelenetet, amiben két gyerek egy sivatagi városban a háztetőkön ücsörögve beszélget egy szőke, köpenyes elfről, aki árva és koldus fiatalokat emel ki a nyomorból, és viszi el őket az igazságosztó csapatához. Közben pedig arról álmodoznak, hogy ők is közéjük kerülhetnek. Ebből az egyetlen momentumból nőtte ki magát aztán a teljes történet. Annyival lett komplett, hogy később szintén egy álmomban megjelent egy varázslatos tekercs, amit főhőseink nagyon szerettek volna megszerezni, mert ha az ellenség kezébe kerül, a saját világukat leigázza egy másik, párhuzamos világ. Amikor ebből meglett a végleges ötlet, már tudtam, hogy legalább két részes lesz. Jelenlegi terveim szerint trilógia lesz belőle, de nálam a történet írja saját magát, így még akármi megtörténhet. 


Moncsi: 
Hogyan férnének meg az elfek, a félszerzetek, a törpök és a többi teremtmény a mi világunkban? 

Claire: Hirtelen nagyon sok film ugrik be, amihez hasonlót el tudnék képzelni a saját karaktereimmel és fajaimmal. Úgy gondolom, a mi világunkban az emberek még Vystera-hoz képest is felsőbbrendűnek éreznék magukat náluk, így vagy rabszolgaként és koldusként tudnának élni, vagy teljesen elhatárolódnának az emberi fajtól, és saját közösségeket alakítanának ki. Sajnos nem érzem úgy, hogy jó világ lenne ez nekik. 

Moncsi: 
Mik a félszerzetek valójában? Hány faj tud ilyen félszerzetet létrehozni? Mindegyik képes rá, vagy vannak bizonyos teremtmények, akik nem?

Claire: A félszerzetek igazából hasonló népség, mint Tolkien félszerzetei, a hobbitok; tulajdonképpen egy külön faj. Aprók, de nagyon jó a kézügyességük, és jól bánnak a pénzzel, emiatt többségük kereskedő. Akikre gondolsz, a félvérek, két különböző faj gyermekei. Bármelyik faj képes félvéreket nemzeni – legalábbis az ésszerűség határain belül maradva, nem biztos, hogy szeretnék belegondolni, hogyan készülne egy óriás és egy törp félvér gyermeke. Az emberek viszont nem nézik jól szemmel őket, a legtöbb helyen kiközösítik a másfajúak felé érzett bizalmatlanságuk és néha gyűlöletük miatt. Vannak persze kivételek, mint ahogy azt Moryus történetéből is megtudjuk. 

Moncsi: 
Nem gondolkoztál azon, hogy más zsánerben is kipróbáld magad? 

Claire: Régebben több romantikus történetet írtam, de ezekből sosem lett regény, vagy hosszabb, komolyabb mű. Gimnáziumban próbálkoztam versekkel is, de azok elég kezdetlegesek és kiforratlanok voltak, és nem is erőltettem tovább. Prózában mindig erősebb voltam. Egyszer elkezdtem írni egy horrorregényt is, de ez egy vicces történet, ugyanis mielőtt a lényegre térhettem volna, rémálmaim lettek tőle, és inkább abbahagytam. Néha még eszembe jut, hogy újra elkezdeném vagy folytatnám, szóval véglegesen nem vetettem még el az ötletet, csak olyan időszakot kell hozzá elkapnom magamban, hogy ne kezdjek el minden apró szellemtől rettegni, amit leírok. Bár Stephen King is az Állattemetője után több napig nem mert kilépni a lakásából.

Moncsi: 
Van valami célod az írással? Szeretnél valamit ezáltal megmutatni a világnak? Tanítani valamit? Pl.: hogy a csapatmunka mindig értékesebb, vagy a családot nem mindig a vér tartja össze, stb? Mert az első rész elolvasása után nekem úgy tűnt, hogy bőven van mondandód az olvasók számára. 

Claire: Az elsődleges célom a szórakoztatás és a bennem kavargó ötletek, jelenetek és karakterek megmutatása a világnak, hogy mások is érezhessék a szeretetet, amivel őket alkottam. De ezek mellett vannak és lesznek is benne fontosabb üzenetek, mint amit te is említesz, az összefogás, a csapatmunka, egymás segítése. Fontos, hogy a mai rohanó és ellenséges világban felismerjük a valódi értékeket, amik fontosabbak, mint az állandó teperés, az egymás utálása és a versengések. Tudni azt, hogy tartozunk valahova, és rájönni, hogy ha úgy is érezzük, hogy egyedül vagyunk, és minden ellenünk van, akkor is vannak, akikre számíthatunk. 



Moncsi: 
A jövőben hogy képzeled el az írást? Dolgozol valamin esetleg? Vannak terveid a jövőre nézve?

Claire: Jelenleg teljesen a második részre koncentrálok. Hogy később mi lesz, miután befejeztem az egészet, még nem tudom megmondani. Talán folytatom a horrortörténetem. Esetleg írok még néhány novellát, ami kiegészíti a Sorsok tükrét, hisz ahogy beszélgettük is, vannak még olyan apróságok, olyan karakterek, akik megérdemelnek egy kisebb külön történetet. 

Moncsi: 
Mit szól a családod ahhoz, hogy írsz? Hogyan fogadták? 

Claire: Mondhatni, meg sem lepődtek. Mióta az eszemet tudom, mindig kreatív dolgokkal foglalkoztam, rajzoltam, szobrászkodtam, gyöngyöt szőttem és fűztem, üveget festettem, varrtam, hímeztem, hangszereken tanultam, énekeltem, mindig volt valami. Néha viccesen meg szokták kérdezni, hogy van-e még egyáltalán valami, amit nem csinálok?

Moncsi: 
Amikor Messengeren beszélgettünk, ott szóba jött, hogy Tolkien a példaképed. Van esetleg rajta kívül más is? A film vagy a könyv volt az, amelyik jobban megfogott téged? Milyen érzelmeket váltott ki belőled a történet?

Claire: A legnagyobb példaképem Tolkien, az én szememben ő már szinte bálványként jelenik meg, de mellette mások is voltak rám kisebb-nagyobb hatással. R. A. Salvatore, Andrzej Sapkowski, Cassandra Clare, Sarah J Maas, Stephen King, sőt még J. K. Rowling is. Mindenki, aki felébresztette a fantáziámat és az érzelmeimet, mivel az én álmom is az, hogy úgy tudjanak kötődni az emberek az én karaktereimhez is, mint az övéikhez. De A gyűrűk ura volt, ami úgy igazán elvarázsolt, ami igazán magába szippantott, és a mai napig nem engedett ki a markából. A filmeket hamarabb láttam, így azok jobban bennem maradtak, mint a könyvek (bevallom – bár ezért lehet meg leszek kövezve – kicsit nehézkes olvasmány is volt számomra), mindig, ha csak egy jelenetet is meglátok belőlük, elfog a rajongás. Olyan érzés a történetre gondolni, mintha szerelmes lennék, és talán valahol az is vagyok Tolkien világába. 

Moncsi: Nagyon szépen köszönöm az írónőnek, hogy beszélgetett velem, és hogy válaszolt a kérdésemre. Egy nagyon kedves és életvidám hölgyet ismertem meg. Jó volt beszélgetni és többet megtudni a karaktereiről, könyvéről és a történetreiől. A Sorsok tükre (Vystera Árnyai) c. könyvét csak ajánlani tudom.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése