2023. január 18., szerda

Rick Reckless: Isteni utazás - ("Izgalmas utazásra indultam téren és időn át, társam pedig maga Isten volt.")

Nagyon szépen köszönöm a szerzőnek, Rick Recklessnek, hogy felajánlotta olvasásra az Isteni utazás című e-könyvét. Emellett hálás vagyok a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy elmondhatom az olvasottakról a véleményemet.

Rick Reckless
Isteni utazás


Fülszöveg

Ádám ​egy átlagos ember volt. Egy napon azonban megjelent előtte Gábriel arkangyal, aki így szólt hozzá:

„Ádám! Te vagy a Mindenható Isten! Negyvennégy évvel ezelőtt úgy döntöttél, hogy újjászületsz a Földön. Megfosztottad magad saját Isteni tudatodtól, törölted emlékeidet és elvetted magadtól a hihetetlen erődet is! A célod az volt, hogy megértsd az emberi fajt és a halandó életet!”

Ádám kis híján sokkot kapott e szavak hallatán, azonban az arkangyal nem hagyott neki időt, hogy feldolgozza ezt. Vissza kell térnie Isteni énjéhez, mert az Ördög serege az az a fődémonok, démonok és az ördögi szellemek folyamatosan támadják és küldik az Örök sötétségbe az Istenieket, vagyis az arkangyalokat, angyalokat és az isteni szellemeket. Meg kell ismernie az egész Mindenséget a benne lévő lényekkel együtt. Valamint létre kell hoznia egy új világot, ahová átvezeti az övéit, a Végítélet elszámoltatásai után.

Ádám számára felfoghatatlan volt, amit hallott, de ekkor még nem tudhatta, hogy ez egy óriási próbatétel nem csak a Világmindenség lényei, hanem saját maga számára is!

Véleményem
4,5/5

A könyvet már egy ideje nézegettem, és minden adandó alkalommal játszottam érte, hogy magaménak tudhassam. A szerző végül a sokadik sikertelen kísérletem után megkönyörült rajtam, és felajánlotta a könyvet, amit ezúton is hálásan köszönök.

A cím alapján sok mindenre gondoltam, de arra biztosan nem, amiről aztán végül a történet szólt.

Egy nagyon átgondolt és jól felépített kulisszát kapunk, aminek a főszereplője végül maga Isten lesz. Ádámmal együtt fedezzük fel az angyalok, a Sátán és a földi élet kapcsolatának szegmenseit, és közben egyetlen egyszer sem érezzük, hogy a könyv meg akar minket tanítani hinni, vagy hogy a tudatalattinknak prédikál.

Számomra ez egy olyan gondolatmenet volt, amiből azt gondolom, hogy a szerző nagyon sokat foglalkozott ezzel a témával, és minden, amit leírt, a saját magyarázataival egybeszőve került végül papírra.

A csavarokkal, amiket beleépített, már nem csupán egy utópia jelenik meg a szemünk előtt, hanem csaták, háborúk villannak elénk, amiben a jó és a gonosz tényleg összecsap, amiben a döntéseink meghatározzák a jövőt, és ami akár visszafordíthatatlan károkat okozhat az emberiségnek.

Ádám karaktere olyan összetett, hogy nem is lehet róla röviden beszélni. Sokkal több ő, mint azt eleinte gondoljuk, és ahogy egyre többet megtudunk róla, úgy válik a szemünkben a történet sarokkövévé.

Ajánlom a könyvet mindenkinek, akik szeretik más szemszögből is megközelíteni a hit témáját.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése