Az "igazi" és -műfordításról

Ha egy bemutatkozás, kézfogás és némi udvarias kérdezősködés után megemlíted, hogy műfordító vagy, a reakciók általában meglehetősen vegyesek. A skála a felvillanyozottságtól az illedelmes, kétkedő hümmögésen keresztül egészen addig terjed, ahol a másik hangot ad annak, hogy és ezt egész pontosan hol is tanítják és legfőképpen miért.A „miértekbe” nem mennék bele; biztos vagyok benne, hogy azoknak ezt olvassák és alapvetően érdeklődnek az irdalom és az alkotás iránt, vagy egyenesen hozzá is tesznek, már untig ismerős a dal a „bölcsészkedés” és „művészkedés” hátrányairól. Az anyagi lehetőségekről pedig a későbbiekben szeretnék egy külön cikket vagy bejegyzést, mivel gyakori – teljesen jogosan – kérdés, hogy „na és ebből meg lehet élni?”, így ezt a kérdéskört nem ide keverném most szívem szerint.

Beszéljünk inkább arról, hogyan lehet műfordítónak tanulni, lehet-e egyáltalán és mi elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki azzá váljon!

• Szakmai alázat

Direkt kezdem ezzel a nyelvtudás és hasonlóan magától értetődő dolgok helyett. Habár az egész cikk témája az, hogy a műfordítás, mint a legtöbb művészeti ág, nem csak iskolapadban sajátítható el, valahol ugyanúgy egy szakma, mint a cipészet. Különösen akkor, ha megélhetést szeretnél belőle kovácsolni. Nem hagyhatod, hogy elragadjon a saját egód, akkor sem, ha neked őszintén tetszenek a fordításaid. A nyelvi lektort, az eredeti, anyanyelven való másodolvasót, a fordított nyelvre való másodolvasót elhagyni csak a Nádasdy- és Devecseri-féle titánok engedhetik meg maguknak, és ők sem így születtek a világra.

Hasznos tipp: Fordíts legalább két monitorral, kezdőként is! Sokkal könnyebben és jobban haladsz, egyiken a forrásnyelvet olvasod, másikon pedig a fordított szöveget

• Több, mint nyelvtudás

A fordításhoz önmagában is elengedhetetlen, hogy a választott két nyelvet jól beszéld. Ám nem hiába különböztetjük meg a nyelvtudások szintjét meglehetősen változatos kifejezésekkel (belépőszint, küszöbszint stb.). Van azonban a nyelv ismeretének egy olyan oldala, amelybe beletartozik a szociokulturális háttér is. Nem elég érteni szóról szóra, hogy mit jelent az a mondat, fel kell tudni ismerni, ha az egy közmondás. Tudni kell, milyen kontextusban szokás használni azt a közmondást. Még olyan is előfordulhat, hogy egy bizonyos szóhasználat/szleng/nyelvjárás nagyon jellemző egy bizonyos területre vagy etnikai csoportra, így ha ezt kiszúrod a szövegben, egyből érzékletesebben tudod átültetni a fordítandó nyelvre.

Egy szerző, különösen, ha jó szerzőről beszélünk, nem fog mindent az olvasó szájába rágni az éppen felszólaló karakterről. Fontos, hogy fordítóként felismerd ezeket a jelzéseket és rezonálj rájuk.

A fordító nem két lábon járó szótár. Ne bizonytalanodj el, ha valami nem jut eszedbe, inkább üsd fel papíron vagy online a szótárat. Jobb biztosra menni és jó munkát kiadni a kezedből, mint szakmai hiúságból elrontani.

• Stílusban mindent vagy semmit

Kétféle műfordítási stratégiát ismerek, ám ezeket nem feltétlenül magunk választjuk.

Az egyik, mikor neked, saját magadnak is van egy aránylag felismerhető, vagy legalábbis fel-felvillanó stílusod, amit bizony nehéz levetkőzni. De mivel te fordító vagy, médium a szerző és az olvasó közt, nem tolhatod magadat előtérbe. Erre az a megoldás, hogy ha szerencséd van, a megrendelőid egy idő után tudni fogják, „mi áll jól” neked szövegileg és azokat a megbízásokat fogod kapni, amelyek passzolnak az egyéni hangvételedhez és jól működnek vele együtt.

A másik a teljes „kaméleonkodás”, ahogyan én szoktam rendkívül szakmaian nevezni, mikor olyan jól idomulsz az adott szöveghez, hogy teljesen át tudod venni a szerző stílusát. Ezzel vagy születni kell, vagy éppen tudatosan, koncentrálva dolgozni rajta, hiszen eredményesség szempontjából mindenképpen ez a jobbik eset. Ékes példa erre Szőllősy Klára munkássága. Ha valaki van olyan szerencsés, hogy ért oroszul olyan szinten, hogy az egyéni stílust is érzékelje, tapasztalhatja, hogy Szőllősy Klára mennyire találóan és pontosan ültette át magyarra ezeket a sajátosságokat.

• Irodalmi érzék, művészi véna helyett írott szöveg szeretete

Szívem szerint teljesen kihagynám ezt a pontot, de úgy érzem, muszáj róla röviden szólnom. Ez a kifejezés rendkívül ködös volt számomra mindig is. Mit értünk irodalmi érzéken? Azt, hogy valaki szeret olvasni? Hogy jól tud írni? Esetleg mindkettő? Vagy remekül tud mások által írott műveket elemezni? Véleményem szerint ez egy annyira rosszul definiált, elavult kifejezés, mint a „nyelvérzék”, amely igazából csak elbátortalanítja azt, aki esetleg általános iskolában már korán megszenvedett az olvasni tanulással vagy a nyelvtanulással, így egyszerűbb volt úgy gondolni otthon, hogy a gyereknek nincs nyelvérzéke vagy művészi vénája.

Ha elsősorban nyugalmat és örömet találsz az olvasásban, már remek kezdet lehet!

 Nem szabad hagyni, hogy ez valaki önképébe beivódjon. Ha így gondolsz magadra, de közben már rég őszinte örömet okoznak a könyvek, nem tartod az olvasást „időpazarlásnak” vagy „fárasztónak”, híreim vannak számodra: fordító simán lehetsz! Nem kell, hogy svájcisapkában és sállal a nyakadban feszíts kávéházakban ahhoz, hogy szöveget alkoss.

• Na de mi van az iskolával?

A Szegedi Tudományegyetem Angol-Amerikai Intézetében szereztem a diplomámat. BA-s képesítéssel rendelkezem, fordító-tolmács specializációval. Le kell szögeznem, hogy az alapszintű képzés csak a felszínt kapargatja, amennyiben valaki európai uniós tolmácsnak, vagy jogi szakfordítónak szeretne szegődni, így nekik semmiképpen sem javasolnám, hogy autodidakta módon képezzék magukat.

A műfordítás azonban még véletlenül sem keverendő össze a szakfordítással.

Műfordító nem feltétlenül tud mosógépalkatrészekről leírást átadni neked németről magyarra, mint ahogy szakfordító sem fog tudni feltétlenül jól átadni egy Csehov-drámát.

Ennek triviálisnak kéne lennie, azonban meg sem tudom számolni, hányszor találkoztam azzal a burkolt vagy éppen kevéssé burkolt kritikával, miszerint ha a műfordítás egy létjogosult, önálló szakma lenne, létezne hozzá képzés, vagy hogy ez egy könnyebb út, ha valakinek nem volt kedve mesterszakhoz. Ezek olyan visszatérő motívumok, amelyeket el kell tudni engedni – ha van rá igény, igazán szívesen összegyűjtöm majd egy cikkben, hogy mikre „vértezd fel magad”, ha erre a pályára készülsz –, ha valaki kellően boldog a saját szakterületén, nem érez kényszert leszólni a másét.

Az anglisztika BA nekem tökéletes volt arra, hogy aktívan használjam és C2-es nyelvvizsgáig fejlesszem a nyelvtudásomat, illetve rápakoljam vastagon azt a szociokulturális réteget, amelyről az előbb már szó esett. Szerencsémre, arra is adódott lehetőség a kurzusok keretei közt, hogy Fiction Writing-ot gyakoroljak, ahol először léphettem túl azon a gátlásomon, hogy általam írott szöveget mutassak meg másoknak. Egy nyelvi alapszakon a rengeteg területet érintő kurzusnak hála, sokszínű szókincset fogsz elsajátítani, és mivel ezeknek a szakoknak a fő fókusza a nyelvészet, lesz egy alapvető érzéked és rálátásod arra, hogy hogyan is működik az adott nyelv, miként hozható ki belőle a legtöbb.

Ugyanúgy, mint az álláskeresésnél általában, a végzettség mellett rengeteg szerencsére, kitartásra, jó időzítésre, lehetőség szerint kapcsolatokra lesz szükséged. Ezeken kívül pedig alázatra, lelkesedésre és konstruktív hozzáállásra. Mindezt önmagában a papír – különösen, mivel hangsúlyozom, műfordítói végzettséget nem lehet hivatalosan szerezni – nem pótolja. A referenciáid fognak beszélni helyetted; nem te, nem a tanáraid, nem más fordítók. Gyűjtsd a lehetőségeidet és szeresd őket, mert ez az első lépése annak, hogy élvezettel lehessen olvasni a kész művet!