2019. szeptember 1., vasárnap

Interjú Orosz T. Csabával

„Rubin vezette az ujjaimat a billentyűkön a múltból”

Orosz T. Csaba többkötetes író több mint húsz éve része a magyar irodalomnak, így a tapasztalata megkérdő- jelezhetetlen. Számomra nagy megtiszteltetés ez az interjú, mivel sok érdekességet hallottam róla és munkásságáról.



Bella: Érdekelne, hogy hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?

OTCS:  Verseket már középiskolás korom óta írok, akkor főleg a  nyüzsgő debreceni rockéletben dalszövegekre volt szükség, Fekete macska blues, Hóhér dala stb. Ké- sőbb novellistaként csatlakoztam az akkori idők útpróbálgató szerző- inek egyébként belterjes, egymás vállát veregető csoportjaihoz.

Bella: Az első regényét Lehettünk volna istenek címmel 2001-ben írta meg, előtte főképp verseket alkotott. Nehéz volt a váltás a két műfaj között?

OTCS:  Igen, az első. Mindenképpen emlékezetes, azért is, mert nagy betegségem inspirált (stroke). Azt gondoltam, vége a  dalnak, és hagyatékul szántam a családomnak, később a felgyógyulásom után került kiadásra.

Bella:  A  fent említett regény 2013-ban szakmai nívódíjat nyert, melyhez gratulálni szeretnék a  magazin nevében is. Mennyire volt ez hatással a további munkáira?

OTCS:  Köszönöm! Mindenképpen pályám egyik sorsfordító eleme volt. Az első „nagy díj” . Mint sok díjamat, ezt sem tudtam az átadón átvenni, mert nehezen utazom, csak később egy egyeztetett időpontban, de ez semmit nem von le a  megtiszteltetésből, amelyet ekkor éreztem. Inspiráló volt a díj, hiszen annak idején nem dobálóztak díjakkal, mint manapság; úgy éreztem, elértem valamit.

Bella:  Ugyanebben az évben megalakította a  Tar Sándor Irodalmi Kört, melynek, ha jól tudom, még mindig az elnö- ke. Mesélne nekünk erről egy kicsit? Milyen céllal hozta létre, milyen tevékenységeik vannak, és hol találkozhat vele egy - egy érdeklődő?

OTCS: Akkoriban úgy éreztem, élére kell állnom egy hiánypótló kezdeményezésnek. Olyan szempontból volt hiánypótló, hogy akkoriban senki nem fogta össze, nem koordinálta az amatőr szerzőket Debrecenben. Én megpróbáltam, de azt hiszem sikertelenül. Az író egy független állatfajta, amely nem tűri, hogy keretek közé szorítsák semmilyen formában, így a kezdeti lelkesedés hamar alább hagyott… Később egy sajnálatos haláleset miatt, amit tragédiaként éltem meg, megváltoztattam az Irodalmi Kör nevét, Sárándi Szilvia Irodalmi körré. Ez tisztelgés volt egy sokoldalú művész emléke előtt. Jelenleg csak névleg létezik a Kör.



Bella: Nagyon szép és termékeny a  pályafutása, hiszen eddig több mint nyolc könyvön szerepel a  neve szerzőként. Engem azonban most a legújabb történelmi-romantikus regénye érdekelne. Rubin, avagy a  király orvosa megírásánál komoly kutatómunkát végzett, mivel a főszereplőt az egyik őséről mintázta. Mikor és hogyan jutott el arra az elhatározásra, hogy egy ekkora projektbe fog? Sikerült megvalósítani a kitűzött célt?

OTCS: Köszönöm, de helyesbítek: 16 megjelent kötetem van, csak a  Wikipédia leragadt nyolcnál. A  Rubin számomra egy kedves kihívás volt. A családfa-kutatásaim során ráakadtam egy névre: Terebessy Rubin. Édesanyám révén vagyok Terebesi, ezért kutattam a  csalá- dot. Ez az ősanyám több dokumentumban is szerepelt. És a kedvenc történelmi korszakomban élt a tatárjárás idején. A  Magyarországon fellelhető korabeli dokumentumok alapján nem jutottam sokra. Sajnos, mindig a beidegződött sémákba és legendákba ütköztem, nem jutottam előbbre. Ekkor a Vatikán szabadon kutatható online állományához fordultam, ahol sokkal több törté- nelmi tényt találtam, valamint az ősi autentikus helyszí- nen, a Terebesi család egykori várának tanulmányozása során is rengeteg adatot gyűjtöttem. A  többit, amitől összeáll egy regény, vagyis a mesét én álmodtam hozzá. Jellemző, hogy néha csak írt a kezem, míg én máshol jártam. Rubin vezette az ujjaimat a billentyűkön a múltból.

Bella:  Az alapos kutatómunkája nem maradt elismerés nélkül, ugyanis Debrecen városa díszdoktorrá avatta, melyhez szintén fogadja gratulációnkat. Milyen érzés egy ekkora elismerésben részesülni?

OTCS:  Ismét helyesbíteni kényszerülök. Nem a város által adományozott cím, hanem az Akadémia jóvoltából, és nem díszdoktori a formális címem, hanem Tiszteletbeli doktor. A különbség az, hogy utóbbi mögött bár valós tanulmányok nincsenek, de valós kutatások és a  történelmi témák alapos ismerete után adományozzák. Természetesen boldog voltam, mikor kaptam, de ez igazából nem jelentős dolog számomra, nem is viselem, csak a  publikációim és a  tudományos megjelenéseim során, már ha esetünkben lehet tudományról beszélni. Csak egy átlagos szerző vagyok, akihez a próza közel áll. Néha utazásokat teszek a líra világába is, de ez nem jelentős, és csak a közösségi oldalakon való megjelenésre korlátozódik. A  várostól elismerésként 2011-ben Kölcsey-ösztöndíjat kaptam, a Holdfényanzix 1986 című kötetem miatt.

Bella:  Melyik alkotása áll a legközelebb ahhoz, amit a munkásságával el szeretne érni?

OTCS: – Egyre nagyobb volumenű és terjedelmű könyveket szeretnék írni, nem kisregényeket, mint a pályám legelején. Legmeghatározóbb kötetem talán a Csövesrapszódia volt, ami önéletrajzi ihletésű. És ma már ez is történelem, tehát nem szakítanék a  műfajjal. Hatalmas sikere volt, még egy soha be nem mutatott film is készült belőle. Amit el szeretnék érni, az az, hogy a kiadók monopóliumát átívelve, bárki meghatá- rozó, eladható könyvet írhasson, megfelelő publicitást kapva. Célom az, hogy megélhessek ebből a munkából szerényen, de biztosan. Semmiképp nem tartom hitelesnek a kultúrcelebeket, tehát csak a tisztes megélhetés a célom.

Bella: Van kedvenc írója/költője? Ki az akinek a munkássá- ga hatott az önére? Egyáltalán mennyi ideje marad az olvasásra?

OTCS: Nehéz kérdés ez. A múlt irodalmárai közül, természetesen nekem is a „Nagyok” hatottak az életemre, mint Gárdonyi, Jókai és a többiek, a külföldiek közül a versek a meghatározóak, mint Edgar Allan Poe vagy Apollinaire inspiráltak lázadó diák korszakomban, ma már inkább Shakespeare költészete, ami felkelti az érdeklődésemet. A kortársak közül kiemelkedően figyelemmel kísérem Jónás Tamás költészetét. Olvasás. Az általam leggyűlöltebb trendnek áldozom én is, azaz nem papír alapú köteteket olvasok, hanem az online oldalakon vagy a  telefonokra töltött műveket, annak ellenére, hogy folyamatosan lándzsát török a  hagyományos papír alapú kötetek érdekében. Ez általában kéznél van, és mivel kezdek vaksi lenni, fontos, hogy ezek az eszközök ki vannak világítva.



Bella:  Sajnos el is érkeztünk az utolsó kérdéshez: ha egy dolgot kellene megosztania a jövő irodalmárjaival, mi lenne az?

OTCS: Az alázat fontosságát. Nem attól lesz valaki író, hogy a neten publikál pár verset a barátoknak, hanem ha mély alázattal viseltetik az írás felé. Minap egy ismerős, egyébként jelentős szerzőtől kaptam meg azt, hogy ha mindig csak „smúzolok” a neten, akkor mikor van időm írni? Azt gondolom, hogy fontos az olvasókkal való kapcsolattartás, és ha ezt ilyen formában tehetem meg, hát örömmel smúzolok. Eddigi köteteim és a most készülő Hun bizonyíték arra, hogy akad időm írni. Viseltessünk alázattal e nehéz, de nemes hivatás iránt! Én nem pénzért írok bérbe, hanem meggyőződésből, és feszít a  megmutatás, a  tudás átadásának vágya.

Bella:  Ezúton szeretném megköszönni, hogy vállalta az interjú elkészítését!

OTCS: – Számomra a  megtiszteltetés, köszönöm a  figyelmet.

Írta: Isabel Healian Rose
Képek Orosz T. Csaba, NewLine Kiadó


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése