Szeretném megköszönni Osvald Ajna írónőnek, hogy lehetőséget adott elolvasni A láthatón túl (Aura 1.) című könyvét. Érdekes történetet kaptam kézhez. Nem olvastam még, olyan könyvet, ami egy édes kis tüneményes kutyusáról és a gazdájáról szóljon. Kellemes kis olvasmány volt számomra, könnyed kikapcsolódást tudott nyújtani.
A láthatón túl
Nos az első részekkel mindig bajban vagyok. Általában az első rész tudd nagyot dobni, utána a sorozat többi része nem igazán.Szóval itt fordítva történt. Míg a második részt imádtam olvasni, sokkal pörgősebb, eseménydúsabb is addig az első rész lassú folyású történet. Mintha ez volna a bemutatkozó, bevezető történet, a folytatáshoz.
Tudom, most az elsőről kellene véleményt írni. Írom is… Nos kiemelném azt, hogy ez a történet három szemszögből íródik. Aura, Hanna és Robi illetve negyedik is van, Daniel – Davide. Érdekes volt számomra, mert nem volt annyira összekuszálva az egész. Tudtam, ki kicsoda, Aurát imádtam, olyan aranyos kis szőrgombóc. Szívesen elviselnék magam mellett egy ilyen kutyust. Az olvasás során nekem azok a jelenetek tetszettek jobban, amikor Aura gondolatait lehetett olvasni. Sokszor nekem is eszembe jut, hogy vajon mit gondolnak róluk a kutyák.Robit nem szívleltem. De sajnos a főszereplőnőt sem. Annyira naiv, butácskának tartom. Legalábbis némely viselkedése miatt... Ezeket nem mondanám el, mert erősen spoiler.
Összességében egy nagyon jó történetet kaptam. Egy igen erős 4 csillagot adok, azért hogy a második részét még bővebben értékelhessem. Ha elkezded olvasni, ne hagyd abba, érdemes kivárni a folytatást. Viszont egy apróságot még ki kell, hogy emeljek. A történet olvasásakor volt egy - két jelenet, amit nem tudtam hova tenni, jó lett volna azokat jobban kifejteni, többet írni, említeni. Lehettek volna hosszabb leírások a könyvben. Nem kell félni, hogy több oldal lesz, inkább legyen több mint kevesebb. Ahhoz képest, hogy első könyv, nekem nagyon bejött ez a történet. Bár lehetett volna kicsit több… Szóval ajánlom bátran neked kedves olvasó.
Nyomtatottan kapható:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése