Kezdőként
nem feltétlenül vagyunk tisztában azzal, hogy egy kézirat befejezése csak az
első lépés. Az utómunkálatok legalább ilyen fontosak. A többszöri átolvasás,
javítás, átírás gyakran jóval hosszabb időt vesz igénybe, és nagyobb munka,
mint megírni magát a regényt. Unalmasabb is, ezért sokan nem szeretik csinálni.
Pedig ez kell ahhoz, hogy a történetünk kerek egész, olvasmányos és élvezhető
legyen.
Szerkesztés
előtt
Mikor
elkészült a kézirat, érdemes pihentetni egy kicsit. Hisz írás közben szinte
benne éltünk a regényben, együtt lélegeztünk a szereplőkkel. Emiatt pedig
előfordulhat, hogy kihagytunk a szövegből olyan dolgokat, amiket mi tudunk, számunkra
evidens, de az olvasónak nem lesz az. Pár hét pihentetés után azonban eltávolodtunk
már annyira a történettől, hogy egy újraolvasásnál az ilyen hibákat ki tudjuk
szűrni.
Újraolvasás
és javítás után érdemes elküldeni a regényt néhány előolvasónak és
bétaolvasónak. Az előolvasók és a béták nem ugyanazok. Az előolvasók a regény
egészéről mondanak szubjektív véleményt, általában annyit, hogy mi tetszett, mi
nem. A bétaolvasók viszont aprólékosabban is belejavítanak a szövegbe, és meg
is indokolják, hogy miért.
szerkesztett szöveg
JÓ
TANÁCS:
1.
A béták nagyon sokat tudnak segíteni, de nem tévedhetetlenek. Nem szabad
gondolkozás nélkül elfogadni minden javaslatukat.
2.
Az írás nem egy objektív tudomány, így valószínűleg több helyes megoldás is
létezik. Igyekezzünk kiszűrni az ízlésbeli különbségeken alapuló javaslatokat.
3.
Olyan előolvasókat és bétákat keressünk, akik olvasottak az adott zsánerben,
mert akkor jobban tisztában vannak az elvárásokkal.
4.
Jó, ha van olyan bétánk, aki szintén ír, így tisztában van az írástechnikával.
De a „csak olvasó” előolvasók is hasznos tanácsokat tudnak adni.
A
szöveggondozás szintjei
Szöveggondozás
alatt általában háromféle dolgot értünk:
TARTALMI/FEJLESZTŐ
SZERKESZTÉS: Ez a szerkesztés első köre. Ilyenkor a szerkesztő a nagyobb,
tartalmi hibákra koncentrál, amiket jóval nehezebb javítani, esetleg komoly
átírás is szükséges hozzájuk. Ilyenek például a dramaturgiai problémák, amikor
a történet ívével van gond; a karakterek hitelessége, hiányosságok az érzelmek
átadásában, a konfliktus hiánya; a történet logikai hibái; a háttérvilág
hiányosságai. Ebben a körben előfordulhat, hogy a szerkesztő kihúzat az íróval felesleges
jeleneteket, esetleg egész cselekményszálakat is. Vagy éppen hozzáírat, ha
valami hiányzik.
STILISZTIKAI
SZERKESZTÉS: Amikor maga a történet, a karakterek és a háttér rendben vannak,
jöhet a szövegszintű szerkesztés. Ebben a körben a szerkesztő azt vizsgálja,
hogy a stílus végig ugyanaz-e, gördülékenyek-e a mondatok, megfelelő-e a
szóhasználat, megvan-e a cselekményhez illeszkedő hangulat. Ilyenkor potyognak
ki a szövegből a szóismétlések, a túlírások, a képzavarok, a klisés
megfogalmazások. Ugyan ez is sok munka, de jóval kevesebb átírással jár, mint a
fejlesztő szerkesztés.
KORREKTÚRA:
Ez az utolsó kör. Ezt már a korrektor csinálja, aki csupán a helyesírást, az
elírásokat, a központozást ellenőrzi.
Elég
sokat olvasok, és azt látom, hogy a fentiek közül a fejlesztő szerkesztés az,
ami sok kéziratnál elmarad. Sajnos az a tapasztalatom, hogy még mindig számtalan
olyan regény kerül kiadásra, főleg magánkiadásban, ahol a szerkesztő az íveket,
a karaktereket, a logikát, a háttérvilágot nem vizsgálja meg alaposabban, ami
sokat ront az olvasmányélményen. Gyakran csupán a korrektúrát végzik el a
szövegeken, mert ez gyorsabb és olcsóbb, ennél mélyebben nem javítanak. Sőt néha
még a korrektúra is elmarad. Pedig a három szöveggondozási kör közül egyik sem
kihagyható. Egymásra épülnek, és így lesz tartalmilag és szövegszinten is
rendben a kéziratunk.
stilisztikai szerkesztés
Szöveggondozás
az író szemével
Számomra
nagyon fontos, hogy olyan szerkesztőt, korrektort válasszak, akinek megbízom a
tudásában, és akivel együtt tudok dolgozni. Az utóbbi már csak azért is fontos,
mert amíg tart a szerkesztés, majdhogynem többet beszélek vele, mint a
családtagjaimmal. Számomra még az is lényeges, hogy a szerkesztő alaposan
belemenjen ugyan a szövegembe, minden hibát megtaláljon, de ne akarja átírni a
történetet a saját szája íze szerint. Tehát szerkesztés után is azt érezzem,
hogy ez még ugyanúgy az én regényem. Ezenkívül lényegesnek tartom, hogy a
szerkesztővel is lehessen vitatkozni, ha valamilyen javaslatával nem értek
egyet.
Ám
még ha mindezek teljesülnek is, a szerkesztés akkor is megterhelő lelkileg.
Hiszen azt, amin hónapokig dolgoztam, egy kívülálló atomjaira szedi, és nem
könnyű elviselni, amikor rávilágít a hiányosságokra. De ha ezeken túlteszi
magát az ember, akkor utána lesz egy sokkal jobb, sokkal profibb kézirata, és
ez a legfontosabb.
A
szerkesztő válaszol
Legutóbbi
regényemnél a szöveggondozást Tira Nael végezte. Most őt kérdezem arról,
hogyan is néz ki ez a folyamat az ő szemszögéből.
1.
Mennyi időt vesz igénybe és hogy néz ki nálad a szöveggondozás? Onnantól
kezdve, hogy először elolvasod a kéziratot, odáig, hogy elkészül a végső
verziója?
Ez
nyilvánvalóan nem csak tőlem, hanem a szerzőtől és a kézirat minőségétől is
függ. Az optimális eset az, hogy elolvasom a kéziratot, megbeszéljük a
szerzővel, mi igényel nagyobb változtatást, átírást. Ezen ő egyedül dolgozik,
természetesen ha kérdése akad, azt is megbeszéljük. Ezután jön az, amikor a
szerző által javított kéziratot újra elolvasom. Ez a stilisztikai szerkesztés
köre, de ha még maradt esetleg apróbb logikai baki, vagy a javítás során
félrecsúszott valami, azt is itt javítjuk. Én a korrektúrázást is vállalom,
tehát már ebben a körben is javítom a helyesírást, elírást, központozást, de a
szerző által javított kéziratot ezután még egyszer átolvasom.
Optimális
esetben, ha mindkettőnknek van elég ideje, és az egyes fázisok nem igényelnek
plusz köröket, ezt egy hónap alatt meg lehet csinálni, de eddigi tapasztalataim
alapján ez a ritkább eset. Így attól függően, hogy mennyire volt eredetileg
rendben a kézirat és hogy mennyi időt tudunk naponta rááldozni, akár hónapokat
is igénybe vehet mondjuk ez első regény teljes szerkesztése. Nyilván, ahogy a
szerző fejlődik, ez az idő rövidülni fog.
2.
Mi az, amit elvársz az írótól a közös munka során?
Hogy
kommunikáljunk. *mosolyog* Legfontosabb szerintem egyébként ebben a
folyamatban, hogy meglegyen az összhang, a közös hullámhossz. És a
kompromisszumkészség. Én igyekszem alkalmazkodni, felvenni a szerző ritmusát,
kialakítani a közös nyelvet, de bizonyos szinten neki is alkalmazkodnia kell.
Velem
lehet vitatkozni, de ha nem is ért egyet egy javaslatommal, fontos, hogy
beszéljünk róla. Lehet, együtt találunk jobb megoldást, vagy az is lehet, hogy
a szerzőnek van jobb ötlete (hiába olvasom el háromszor-négyszer-ötször, még
mindig ő fogja legjobban ismerni a művét).
Sokan
vagyunk, sokfélék. Minden szerző más és más, abban is, hogy milyen
munkamódszerrel kell vele dolgozni. Így próbálom megtalálni mindenkinél azt,
ami mindkettőnknek beválik, hogy a leghatékonyabb legyen a folyamat (van
például, akit már írás közben szerkesztek. Zseniális ötletei vannak és
zseniálisan ír, de az ívekkel és a motivációkkal gondjai vannak, és ezt nála
jobb, ha nem utólag kell rendbe tenni).
3.
Szerinted hogyan lehetne elérni, hogy minél több jól megszerkesztett regény
kerüljön a boltok polcaira?
Ez
egy borzasztóan nehéz kérdés. Egyrészt azt látom, hogy sajnos még a hagyományos
kiadóknál sem működik mindig megfelelően a szerkesztés. Sajnos sorra kerülnek
ki nagynevű kiadóktól is silányul összerakott könyvek. Másrészt a magánkiadásban
ez nyilván még nagyobb probléma. Itt anyagiak kérdése is, hogy a szerző ki
tud-e fizetni egy nagyobb összeget egy komoly, valódi szerkesztésért. De ha ez
még nem is lenne akadály, sok elsőkönyves úgy gondolja, hogy amit megírt, az
tökéletes, és amúgy sem kell hozzányúlni. A magánkiadó pedig kiadja (az meg
főleg, akinek esetleg nem is számít, hogy mi jelenik meg a neve alatt).
Mondanám,
hogy jó lenne erre valami központi szabályozás, de ez nyilván nem
megvalósítható. Fontos lenne a nagyobb tudatosság, hogy a szerzők lehetőleg még
azelőtt találkozzanak ezekkel a fogalmakkal, mielőtt a nyomdába kerül az első
könyvük. És itt nem feltétlen csak a szerkesztésről, de a fentebb említett
béta- és előolvasókról is szó van.
Valamint
fontosnak tartanám, hogy a magánkiadók is fektessenek erre hangsúlyt. Akkor se
adjanak ki szerkesztetlen kéziratot, ha ezáltal elesnek a pénztől. Ha a szerző
kívülről hoz szerkesztőt, azt is ellenőrizzék. Valamint hogy az adott
magánkiadónál is legyen szakember, aki erre alkalmas (persze ehhez a kiadónak
is fel kell ismernie, hogy szükség van ilyen szakemberre).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése