2020. szeptember 13., vasárnap

Pálma Pásztor: Egy lovag küldetése "elhagyós" könyv - ("Nagyon erős 4, 5 csillagot tudok adni erre a történetre. Bár nagyon tetszett, és sajnáltam, hogy el kellett hagynom, azért volt némi gondom vele")

Köszönöm Pásztor Pálma írónőnek, hogy az „Elhagyós” játék keretében felajánlotta az A lovag küldetése című kötetét. Őszintén megmondom, nagyon sajnáltam, hogy el kellett hagynom a könyvet, mert nekem nagyon tetszett. Annak ellenére, hogy van egy kis negatív érzés bennem a történet miatt.
Pénteken hagytam el a könyvet, Abony Vasútállomás egyik padjára tettem le. Bízom benne, hogy jó kezekbe került.


Pálma Pásztor:
A lovag küldetése


Tartalom:
Szent Lajos Franciaországában járunk. Az ifjú Claude d'Arras apját orvul megölik, így küldetése fiára száll. Claude-nak meg kell találnia egy fontos ereklyét, amely a királyt illeti. Kezdetét veszi a harccal, kémkedéssel, hűséggel, árulással, no meg egy csipetnyi szerelemmel átszőtt kalandok sora. Claude-ot különös bajtársak segítik, például egy szellemes, bár nem túl bátor udvaronc, egy nyers modorú bölcs lovag, és egy fiatal gyógyítóasszony, aki mellesleg a féltestvére. Szüksége is van rájuk, hiszen az ereklyét apja gyilkosa is hajszolja. A veszedelmes küldetés során azonban a fiatalember nemcsak a relikviához kerül közelebb, hanem apja emlékéhez is. És végül már az sem olyan egyértelmű, hogy hol lenne a legméltóbb helyen az ereklye…



Véleményem
4,5 / 5

Nagyon erős 4, 5 csillagot tudok adni erre a történetre. Bár nagyon tetszett, és sajnáltam, hogy el kellett hagynom, azért volt némi gondom vele. Ugye észrevettétek, milyen sokára tudtam befejezni? Nem a történet miatt volt, hanem azért, mert nagyon picik voltak a betűk. Ezt emelném ki negatívumként. Amúgy 5 csillagos lehetett volna… Bármennyire is tetszett, a betűméret nagyon kicsik voltak, ez viszont rontotta az olvasás élményét.  Kedvenc karakterem mindenképp Sybille volt. Imádtam, ahogy nem adta fel az elveit, a gyógyítást, segíteni akarást. A másik nagy kedvencem Gerard. A mogorva, semmivel sem elégedett lovag. Nagyokat kuncogtam, mikor mindenhez volt hozzáfűzni valója, és még nemes és bátor is. Thibaul-t kicsit elveszett léleknek tartom, de helyén van az esze, már amikor..

Claude-ot viszont gondoskodó, bátor lovagnak ismertem meg, aki a körülményekhez képest talpon tudd maradni, és mindig emberséges. A történet szerint Édesapja, Pierre meghal, de utoljára levelet küld a fiának, hogy teljesítse be a küldetését. Itt kezdődik a nagy kaland. Hajsza a rejtélyes ereklye után, melyre sokak fenik a fogukat. A történet során megismerjük Claude bátorságát, bajtársiasságát és azt, hogy kik az igaz, hű barátok mellette. Nagyon tetszett a történet, és végén olyan érzésem volt, hogy folytatni kellene még. Nem így kellene véget érnie, hogy Claude semmit sem kapott meg, már az életén, szabadságán kívül.

Mindenesetre számomra ez a könyv könnyed kis olvasmány volt, mindannak ellenére, hogy fél csillagot vontam le a betűk mérete miatt. És amiatt is, hogy sokáig tartott elolvasni. Úgy vélem, ezt a történetet, érdemes folytatni, és ha folytatná az írónő, érdemes lenne picit odafigyelni erre a hibára.


Szívből ajánlom annak, aki szereti a középkori lovag történeteket, kalandokat és néha vicces beszólásokat. Köszönöm még egyszer Pásztor Pálma írónőnek a lehetőséget.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése