Mítoszokban és legendákban dúskáló, urban fantasyt olvastam, ahol különböző kultúrák és vallások keveredtek.
Fülszöveg:
Az Istenek hajnala…
Egy hely, ahol az idők kezdetekor megjósoltak valóra válnak, melyet két malachim őriz, míg el nem érkezik a pillanat, hogy új vezetője legyen a Látóknak.
Egy lány a szellemasszonyok erejével. Egy fiú, aki az álmokból merít, és kinek szíve hótiszta. Egy angyal, ezer év fájdalmával és a Himalája feletti égbolt tisztaságával. Egy valkűr, sorsát megtagadva. Egy férfi, vikingek leszármazottja, időn és téren át érkezik. Egy másik, évszázadok csatáival a háta mögött.
Egy lélek, aki valamikor Delphoit szolgálta…
Sorsuk összefonódott itt, a Látók Házában.
“Akkor, amikor a dallam hozzáért, a szív egy nagyot
dobbant, mintha felismerné. Yasu mosolygott a bohókás gondolaton: ez hát a
szerelem.”
Vélemény:
3/5
Régóta kíváncsi voltam erre a könyvre. Tetszett a borítója, meg egyébként is szeretem a fantasykat. Az, hogy több nép vallásához is nyúl, és több mondakör is szerepel benne, csak még érdekesebbé tette számomra. Végig érződött a könyvön, hogy az írónő jól ismeri ezeket, ami nagyon jó dolog. Azonban sajnos a történettől nem azt kaptam, amit reméltem.
Amit mindenképp szeretnék kiemelni, hogy az írónő gyönyörűen bánik a szavakkal. Nagyon szépen fogalmaz, ami megkönnyíti az olvasást, hisz olyan mintha úsznánk a mondatok közt. Azonban sajnos a történetvezetés számomra meglehetősen zavarosra sikerült. Mostanra nagyjából összeállt a fejemben, hogy miről is szólt, de amíg olvastam, addig ha valaki megkérdezte volna, hogy miről szól a könyv, nem tudtam volna elmondani neki. A könyv viszonylag sok szereplővel dolgozik. Ez a része engem nem zavart, szerintem jól követhetőek voltak a karakterek. Viszont olvasás közben végig olyan érzésem volt, mintha egy sorozat második kötetét olvasnám, ahol az első kötetben lefektették az alapokat, így itt már nem szükséges bizonyos dolgokat megmagyarázni, mert az olvasó úgy is tudja. Sok mindennél az volt az érzésem, hogy nincs kellően kifejtve, vagy túlságosan későn kapja az olvasó a magyarázatot, ezzel csak még nagyobb katyvaszt okozva a fejében. Ez sajnos rontott az olvasás élményén, mert zavart, hogy nem igazán értem, mi is történik pontosan.
Az eseményeket tekintve is volt pár zavar, de csak
egyet emelnék ki. Elképzelésem sincs, hogy Aline és Yasu hogy kerültek a házba.
Egyszer csak ott voltak az épület előtt, bementek, és elkezdték felfedezni, de
hogy hogyan, és legfőképp miért mentek oda, azt nem tudom.
Továbbá, sajnos én végig úgy éreztem, hogy igazán nem
történik semmi az egész könyvben. A szereplők sűrűn ölelkeztek, bújtak
egymáshoz, amit nem értettem. Bár ez adódhat abból is, hogy én nem vagyok az az
ölelkezős típus. Viszont ennek ellenére, azt hittem, hogy egy izgalmakkal teli,
pörgős fantasyt fogok olvasni, de nem így történt. Többségében gondolatok,
érzelmek, belső őrlődések megjelenítése volt a mérvadó. Olyan események, amik
különösebben nem vitték előre a cselekményt oldalakon, fejezeteken keresztül
voltak ecsetelve, ami viszont izgalmas lett volna – mert ilyen is bőven volt
benne –, az elég hamar le lett tudva, és az írónő átsuhant felettük. Mintha
csak megemlítené, hogy ez is volt, de nem fejtette ki. Talán pont emiatt az
érzésem miatt is alakult ki bennem, hogy a történetben előtörő érzelmeket
indokolatlannak éreztem. Persze nem az összeset, de a nagyon vehemenseket igen.
Minthogy nem történt nagyon semmi, így nehezen tudtam elképzelni, hogy ilyen
komoly érzelmek törjenek fel a szereplőkben. Ezt jól érzékelteti, hogy már az
első fejezetben kipattan Jolene és Bryndis közt egy elsöprő szerelem úgy, hogy
akkor látják egymást előszőr. Ezen nagyon meglepődtem, és hogy őszinte legyek,
zavart is. Számomra erre az sem magyarázat, hogy Jolene félig valkűr, meg hogy
az egész történetet átlengi a természetfölötti erő. Ezekkel nekem sincs bajom,
de az érzelmeket csak akkor tudom a szereplőkkel együtt átélni, ha azok meg
vannak alapozva. Erre az egyetlen kivétel Lindon volt. Bár egy karakterhez sem
sikerült közel kerülnöm, de még ő az, akire azt mondanám, hogy a kedvencem
lett. Nála valahogy végig minden rendben volt, és az érzelmeit is logikusnak
éreztem. Szurkoltam is neki, hogy összejöjjön Phoebe-vel.
És bár azt mondtam, hogy nem zavart a sok karakter,
azonban a sok mellékszál igen. Kicsit úgy éreztem, mintha túl sok mindent
szeretne az írónő elmesélni ebben a könyvben, és sajnos ez a történet rovására
ment. Bár úgy gondolom, hogy minden szál el lett varrva, azonban pont amiatt,
hogy túl sok apró történet volt, így egyiket sem éreztem igazán mélynek. Még az
elvileg fő szálnak szánt vonalat sem.
Ettől függetlenül ajánlom a Látók házát mindenkinek, aki szereti a különböző népek mondavilágát, szereti a fantasykat, és előnyben részesíti a nyugodtabb lefolyású, elmélkedősebb történeteket. A spirituálisabb beállítottságú olvasóknak egészen biztosan kedvencükké fog válni ez a könyv. Szóval ne tévesszen meg senkit a kritikám. Csak azért, mert engem nem talált meg eléggé ez a történet, még titeket megtalálhat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése