Bodnár Gyöngyi Gina (szerk.): Stigma

Egy elgondolkodtató antológiát olvastam Stigma címmel. Köszönöm Robin O’Wrightly-nak a felkérést, és azt is, hogy ezáltal előolvasója lehettem a kötetnek. Továbbá köszönöm a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy közölhetem róla a véleményemet.

 

 

Fülszöveg:

Mi születik abból, ha harmincnégy kezdő író egy közös cél érdekében írásra adja a fejét? Mi az, ami megmozgatott és cselekvésre késztetett ennyi elmét?

A világon számos olyan ember él, aki magán viseli a társadalom előítéleteit, sztereotípiáit.

Az írók a történeteken keresztül bepillantást engednek ezen sorsokba, élettörténetekbe és tragédiák fondorlatos szövevényébe.

A kötetben szereplő témák: Mentális betegségek és személyiségzavarok, introvertáltság, LMBTQ, tudatos gyermektelenség és hajléktalanság. A novellák főhősei szemén keresztül megismerhetjük, milyen az életük úgy, hogy egy kicsit mások, mint a többiek.

 

Vélemény:

5/5

 

Nagyon örültem a felkérésnek, mivel úgy éreztem, hogy igen, ezekről a témákról beszélni KELL. Ahogy annak is örültem, hogy kezdő írók kaptak szót, az ő novelláik jelentek meg ebben az antológiában. Szerintem már maga a címválasztás is elgondolkodtató, hiszen a stigmatizálás, a megbélyegzés mindig is emberi mivoltunk részét képezte… sajnos. Olyan témák jelennek meg a kötetben, amelyekről kevesen mernek nyíltan beszélni. Szerencsére manapság több teret kapnak ezek a kérdések, vagyis a mentális betegségek, az introvertáltság, az LMBTQ, a gyermektelenség és a hajléktalanság. Persze minden témakörben akadtak személyes kedvenceim, de egyik novellát sem szeretném kiemelni, mivel így volt kerek, egész a történet.

            Az első téma a mentális zavarok és betegségek kérdésköre volt. Tudtam, hogy nehéz téma, és érzékenyen fog érinteni engem, lassan is haladtam vele. Viszont zseniális novellák születtek ebben a témakörben az enyhébb viselkedészavaroktól kezdve a komolyabb betegségekig. Amit kicsit hiányoltam, az a különböző kórképek valamivel részletesebb bemutatása volt, hiszen mentális betegségből, elmezavarból is többféle van. Ezt leszámítva élvezhető volt az összes történet.

            Első ránézésre nem értettem, hogy az introvertáltság miért számít stigmatizáltnak. De aztán a novellákból érthetővé válik, hogy sokan azokat is megbélyegzik, akik visszahúzódók, s emiatt nem feltétlenül olyanok, mint a többiek. Ezzel a témakörrel kapcsolatban nem akadt hiányérzetem, szerintem kellően sikerült bemutatni az introvertáltakat, és már azt is értem, hogy mi a különbség az introvertált és az antiszociális között.

            LMBTQ témában is nagyszerű írások születtek. Főleg két nő és két férfi kapcsolatáról van szó ezekben a novellákban. Kicsit hiányoltam a biszexuálisokat és a transzneműeket, bár az utóbbira az egyik novella tett utalást. Amúgy nagyon valóságosak voltak ezek az élethelyzetek, akárcsak a szereplők a maguk problémáival, küzdelmeivel. Vannak olyanok, akiket nagyon megkedveltem.

            A negyedik téma a gyermektelenségről szól. Azokat az embereket is megbélyegzik, akik úgy döntenek, hogy nem szeretnének gyermeket. De azért a novellák többségéből számomra az jött le, hogy a szereplőknek nincs feltétlenül okuk a panaszra, hiszen szereti őket a párjuk, utaznak, esetenként sportkocsival járnak, dolgoznak, szóval annyira nem éreztem ennél a résznél a társadalmi nyomást, mint mondjuk az LMBTQ témánál. Jó lett volna olyanokról is olvasni, akik, bár szeretnének gyermeket, nem adottak a lehetőségek hozzá. Úgy gondolom, az efféle problémákról még mindig „ciki” beszélni, és a társadalom ugyanúgy egy kalap alá veszi azokat, akinek nem jön össze a baba azokkal, akik tudatosan gyermektelenek.

            Az utolsó téma pedig a hajléktalanság. Tetszett, hogy mennyire változatosan mutatják be a novellák ezt a kérdéskört. Volt, aki egykor rossz ember volt, s mintegy bűnhődésként tengődik az utcán, mások a körülmények áldozatai, megint másokat megsajnálnak és segítenek rajtuk, és még kutyák is szóba kerülnek. Ami szerintem még izgalmas téma lett volna, az a hajléktalanság női szemmel. Másrészről viszont külön örültem annak a novellának, ami egyfajta önként vállalt hajléktalansággal foglalkozik. Úgy gondolom, hogy azt is fontos megemlíteni, hogy vannak olyanok, akik maguk döntöttek arról – szabadságvágyból, vagy bármely egyéb okból kifolyólag –, hogy hajléktalanként fognak élni.

            A fentiek alapján az a véleményem, hogy a Stigma maximálisan kihasználja a lehetőségeit. Annak ellenére, hogy lassan haladtam vele, nagyon élveztem ezeket a novellákat. Mindegyik mű a maga nemében zseniális. Remélem, egyre több ehhez hasonló kötet fog még születni, mert, ahogy azt már az elején is mondtam, beszélni KELL ezekről a témákról!

 

Moly