Egy,
a felnőtté válás hullámvasútját végigjáró, elgondolkodtató történetet olvastam Szénási Krisztinától Kacskaringó címmel. Köszönöm Krisztinának, hogy lehetővé tette, hogy elolvassam a művét,
valamint a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy közölhetem a
véleményemet róla.
Fülszöveg:
Kapunyitási
pánik, párkapcsolati hullámvasút, mamahotel, pályaelhagyás, külföld. Pedig még
harmincévesek sincsenek!
Lili és
barátnői szerencsés lányok. Fiatalok, csinosak, frissdiplomások, előttük áll az
egész élet.
De mi van
akkor, ha az a bizonyos „élet” csak nem akar beindulni? Ha az út, bármerre is
lépnek, rögös, és váratlan akadályokat tartogat?
Főhősnőnk
sokáig csak sodródik az eseményekkel. Folyamatosan másokra van tekintettel, nem
mer, nem tud nemet mondani. A rendkívüli történések sorozata azonban hamarosan
arra készteti, hogy szembenézzen önmagával és a félelmeivel…
Vélemény:
5/5
Szeretem, ha
úgy érzem, hogy „Igen! Ez a könyv nekem szól!”, Krisztina regényénél pedig maximálisan ezt éltem át. És ez persze
nem azért van, mert hasonló gondjaim lennének, mint a főszereplőnek, de
valahogy mégis át tudtam érezni a helyzetét. Együtt sírtam, együtt nevettem
vele, és ezt itt szó szerint kell érteni! Nagyon emberiek lettek a karakterek,
emiatt bizony voltak olyanok, akik hamar a kedvenceim lettek, és persze olyanok
is, akiket legszívesebben felképeltem volna. Nem egyszer tettem volna ezt a
főszereplővel is a fülszövegben emlegetett sodródása miatt, de ezt leszámítva Lili
nagyon rokonszenves karakter.
A történet ott kezdődik, hogy Lili
és barátnői kilépnek az egyetem kapuján, és nem tudnak mit kezdeni az előttük
álló lehetőségekkel és buktatókkal, vagyis a nagybetűs élettel. Valahogy a
főszereplőben ott van az az érzés, hogy nem elég jó, és ez az élete minden területén
megmutatkozik. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy velem ilyen sosem fordult elő.
Sőt! Állandóan az ember arcába tolják, hogy ki milyen szerencsés, szép, művelt,
sportos, sikeres a munkában és a párkapcsolatban egyaránt, közben, aki éppen
életének legnagyobb válságát éli át, értéktelennek érzi magát ettől. Ez a
helyzet a főszereplőnkkel is, aki frissdiplomás bölcsészként rájön, hogy azok
az álmok, amiket ő még naiv egyetemistaként kergetett, nem biztos, hogy valóra
válnak. Aztán persze elkezd dolgozni, jönnek a rosszabbnál rosszabb
párkapcsolatok, miközben a szülei is egyértelmű kontrasztba állítják őt a
testvérével, természetesen az utóbbit emelve piedesztálra. Ezek miatt az
események miatt nem tanulja meg értékelni magát, ahogy ez visszaköszön a
barátnőinél is. Ismerős élethelyzet, amikor az ember mindenkit maga elé helyez,
mindenkit jobbnak érez önmagánál, és emiatt nem látja a saját értékeit. Emiatt
is örültem, hogy az lett a regény vége, ami. A könyvbéli Kornél bácsi szavai
pedig gyakran visszatérnek a gondolataim közé, hiszen nem éri meg olyan
munkahelyen/kapcsolatban/esetleg családban maradni, ahol nem értékelik az
embert megfelelően, ahol nem érzi jól magát. Persze az élethez jórészt
szerencse is kell. Szóval teljes mértékben úgy érzem, hogy ez a regény nekem,
az én korosztályomnak íródott. A következőkben általánosságban szólnék a
szereplőkről.
Lili egy olyan nő, akinek a béka
hátsója alatt van az önértékelése köszönhetően a családjának, a korábbi
kapcsolatának, és annak is, hogy nehezen tudott elhelyezkedni. Mindig mindenkit
maga elé helyez, és ezt az emberek kihasználják. A barátnői más-más életutat
járnak ugyan be, de azért mindegyiküknek meggyűlik a baja a nagybetűs élettel.
A következőkben olyan mellékszereplőket
emelnék ki, akiket nagyon megkedveltem, vagy akik nagyon nem voltak
szimpatikusak. Az utóbbi kategóriával kezdve megemlíteném Lili szüleit, akik
láthatóan különbséget tettek közte és a testvére között. Hangoztatták is, hogy
a bátyja menyasszonya az a lány, akit ők Lili helyett akartak volna, aztán az
élet, mint sok mindent, ezt is átírja. De ilyenkor csak fogtam a fejem, hogy
miként lehet egy szülő ilyen gonosz? Időbe telt, mire rájöttem, hogy ez nem egy
izolált eset, hanem sok családban előfordul, hogy nem fogadják el a szülők a
gyermeküket, vagy fordítva, csak nem beszélnek róla. A könyv fiatal férfi
szereplői sem voltak túlzottan a kedvenceim. Vagy átmentek túlféltő, bántalmazó
kapcsolatba, vagy pedig olyan szemétládák voltak, mint Dávid, Lili élettársa. A
srác anyuci pici fia, aki már csakazértis lázad, semmibe se veszi a
párkapcsolatát, Lili tulajdonképpen olyan neki, mint egy anyapótlék. Emiatt
ellene is lázad. Őszintén megvallom, sokszor kinyílt a bicska a zsebemben a
Dávidos jeleneteknél.
Akit viszont nagyon megkedveltem, az
Kornél bácsi, a nyugalmazott irodalmár, aki egy antikváriumot vezetett, és
akinek Lili időről időre besegített. Ő egy nagyon szimpatikus karakter volt,
tele bölcsességgel, és az öregkor megnyugvásával. Végre egy olyan szereplő, aki
nem ítélkezik! A másik meglepően jó fej karakter Helga, Lili vaskalapos,
szigorú főnöke. Ő testesíti meg a cégnél, az „érted haragszom, nem ellened”
elvét. Örültem, hogy a kezdeti súrlódások ellenére jóban lettek Lilivel.
Szoktam olyasmiről is írni, ami nem annyira tetszett a könyvekben. Jelen esetben ettől eltekintek. Szerintem úgy volt szórakoztató, elgondolkodtató a maga csúcspontjaival és hullámvölgyeivel, ahogy egy ilyen „csajos”, de mégis kissé tanító jellegű könyvben lennie kell. Nagyon örülök, hogy olvashattam ezt a regényt, ami teljesen magába szippantott, bekebelezett, átformálta a szemléletemet, majd a „rideg valóságban” tett le. Élmény volt olvasni! Olvassátok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése